Pápa és Vidéke, 1910 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1910-01-01 / 1. szám
V. évfolyam. Előfizetési ár: Egész évre 10, fél évre 5, negyed évre 2.50 K. Egyes szám ára 24 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap .SZ Pápa, 1910 január 1. 1. szám. Pápa fs SZÉPIRODALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. A PÁPAI KATHOLIKUS KÖR ÉS A PÁPA-CSÓTHI ESPERES-KERÜLET TANÍTÓI KÖRÉNEK HIVATALOS LAPJA. Kiadótulajdonos: A Pápai Katholikus Kör. Felelős szerkesztő: Zsilavy Sándor. Szerkesztőség : Esterházy út 10. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Süle Gábor, Viasz utca 15. házszám. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. A városok állami segélye. (O) A sok sürgetésnek, tanácskozásnak, a sok megígért jóindulatnak végre valami eredménye is van. Azt a sokszor megénekelt, ugyanannyiszor emlegetett 4 millió koronát szétosztotta a belügyi miniszter a törv. hat. és rend. tanácsú városok közt. Pápának 11,500 jutott a 4 millióból. A felosztás alapja a városok költségvetésének némely tétele volt, így a katonai ügyosztályra, a közegészségre, a rendőrségre, némely adók kezelésére fordított összeg. .Azt hisszük, hogy sem az egyes városok (Abrudbánya ép oly kevéssé, mint Szeged, melyek közül az első a legkevesebbet, 3 ezer K-t, az utóbbi a legtöbbet, 70 ezernél többet kapott), sem a városok révén érdekelt személyek, mint a tisztviselők, nincsenek megelégedve a kiutalt összeggel. Az egyes városok u. i. azt nehezített helyzetükből kievickélhetnek, a tisztviselők pedig anyagi helyzetüknek jobbulását várták. Az utóbbiak igazán porba ejtették pecsenyéjüket. Velük elbánt a 4 millió koronát szétosztó miniszteri leirat Segélyükről, fizetésük javításáról beszél ugyan a rendelet, de nagy gátat, átléphetetlen akadályt állít jobb anyagi helyzetük elé, mikor fizetésük legmagasabb s legszélsőbb határát úgy állapítja meg, hogy minden reményüket tönkre teszi. A r. t. városok tisztviselőit u. i. csak felényi fizetéssel alább taksálja, mint a megyei, vagy törv. h. városok tisztviselőit. Pl. a r. t. város polgármesterének kezdő fizetését 3600 K-ban, a tv. h. városi polgármesterét 6400 K-ban állapítja meg, az írnokét ott 1400 K-ban, emitt 2000 K-ban. Igaz, hogy a megkívánt képesítés a tv. h. városok főjegyzőjénél pl. magasabb fokú, mint a r. t. városi főjegyzőé, de a munka természete, felelőssége, egyforma nagy mennyisége sokszor jóval nagyobb. A vármegyék tisztviselőinek munkája hozzá még nem is kiván oly előzetes gondot, oly invenciót, oly leleményességet, mint a városoké, mert hiszen a megye igényéi nem oly fokozatosan és rohamosan emelkedők, mint a városoké. Hozzá tehetjük még azt is, hogy 1*. t. város 3-szorta annyi van, mint tv. hatóságú város és hogy ez utóbbiak még a megyéknek is adóznak és sokszor lassú gyámkodásukon kivül még. érthetetlen ellenszenvükkel is kénytelenek küzködni. Mit csinálnak maguk a városok ? 10 -20 ezer koronás segélyük cimén pótadójukat le nem szállíthatják. UgyerVT:."arra, hogy nem is szabad a segély cimén leszállítaniok. Pedig volt, van és lesz is pótadó bőven.. 1906-ban pl. a tv. h. városok pótadója 7.500,275 К a r. t. » 5.662,809 » összesen: 13.163,084 К volt, 1906 óta pedig bizonyosan emelkedett is. ményiették, hogy súlyos pótadókkal ne tarja. Egy kis képre. Képes lapot küldtél, S ráírtad: — «Bájos-ú !» — Bájos, tetszik nagyon . A szája, a szeme . . . Lesem, hogy szólaljon. Ártatlan s oly szelíd, Mint egy kis ibolya. Lehajtva szép feje Biztat a mosolya, Hogy beszéljek vele. De mi ez te hozzád!? — A te csókos ajkad, Mosolygó szép szemed, Hogyha rám ragyoghat . . . Nincsen párod neked! Nagy Ferenc, Joó János. — Irta: Jakab Ödön. — Joó János fürge, zömük kis ember volt. Korára nézve már úgy hatvanas lehetett, de azért senki sem becsülte volna idősebbnek ötven esztendősnél. A haja csak a füle környékén volt deres egy kissé, vastag, eszterhás bajusza pedig egész fekete volt. Valami bizalomkeltő nyájas mosolygás ülte örökké a képit s olyan egyenesen nézett az ember szemíébe, mint aki teljes életében karonfogva járt a becsülettel. Pedig Joó Jánosról sok apró-cseprő dolgot suttogott a fáma, hanem nyiltan soha senki sem vádolta. Mindenki tartózkodott az ő személyes ügyeit bolygatni, mert aki valahol rosszat mondott róla, azt a legelső éjjeli találkozáson úgy «megleckéztette», hogy napokig feküdte az ágyat. Ez okból voltak vele szemben annyira kíméletesek az embertársai. Joó János, mióta csak az eszemet tudom, mindig a mi emberünk volt. Fiatal korában az apámat szolgálta, majd az öreg halála után, a hagyatékkal ő is reám szakadt. Magának is volt ugyan egy kevés gazdasága, de azért nálam is mindennap fordult. Hol érte, hol arra használtam, meg Mindennel meg lehetett bízni, ámbár sem mutatkozott kiváló embernek, semmiben Legfőbb érdeme abban állott, hogy kéznél volt mindig, mikor kellett. Színarany karakternek az apám sem tartotta soha, de szembeszökőbb hibát sem szokott elkövetni. Ha a keze alól itt-ott valami elveszett, abból rendesen úgy kimosta magát, hogy némi gondatlanságon kívül egyebet mit sem lehetett feltudni az ő rovására. Az utóbbi években erdőkerülőnek tettem meg Joó Jánost. Erre őt ítéltem a legalkalmasabbnak. Üres idejében amúgy is erősen szerette bújni az erdőket, ahol suttyomban nem egy nyúlnak «kérte el az igazolványát». Mert gonosz puskás volt. A Vidász-engedélynek ugyan még a szinét sem látta tán soha. Az efféle «hivatalos hókusz-pókusz» nem fért a fejébe. Megélt ő anélkül is. Egy délelőtt tornácomon ültem, böngészve a legújabb lapokat. Hát amint ott