Pápa és Vidéke, 1941 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1941-11-30 / 48. szám

mm. évMym. 48. száa POLUIMI HETILAP. MEGJELENIK MINDEN VISIANIP. Pi^a, 1941. R«ve«btr 30., vasáru^ Polgármesterválasztás láza ütötte fel fejét városunkban Igaz, hogy nem esedékes még, igaz, hogy Hamuth Jánosnak még egy éve van vissza, de már erről tárgyalnak szalonokban, egyesületekben, fehér asztal mellett és a munkahelyen Egyesek úgy vannak tájékozódva, hogy egy fiatal nemzedékhez tartozó pályázó is lesz, akiről azt beszélik, hogy a mostani polgármester is szívesen látná magát, akiről eddig azt beszélték, hogy biztosan polgármester lesz, egyeseknél mintha háttérbe szorult volna. Ám lesznek még pályázók bőven, vélekednek mások. Hogy mi igaz ebből a hírből, azt nem lehet ellenőrizni. Egyet azonban remélni vélünk, hogy, Hamath Jánost ilyen vád nem érheti Sokkal puritánabb és az igazságot ,kevesebb ember, semhogy erre még csak gondoljon is. Hiszen neki még sok be nem váltott igéretét kell valóra váltani. És ő bizonyára duplázott iramban fogja azokat végrehajtani, mert ő a tettek embere. Hogy is lehetne ilyenre még csak gondolni is, hogy egy távozó polgármester bárkit is támogasson utódjaként. Hamuth János is sokkal bölcsebb ember, hogysem ilyen kockázatos ügybe ártsa magát. Hiszen nagyon jól tudja, hogy a vezetőembert vagy szerették,, vagy nem. Ha az előbbi áll fenn, akkor nélküle is olyant választanak, aki az ő módszereinek továbbvitelezője, ha pedig az utóbbi áll fenn, akkor híjába minden fáradtság, úgyis ellene lesznek, már csak azért is, mert elégedetlenek Voltak vele Elég okosak ahhoz a választók, hogy mindkét adottságot helyesen mérlegeljék Bárki is lesz a polgármester, — amelyről még korai beszélni, — annak olyan embernek kelll lenni, akiben van terv, gondolat és akarat, hogy mindent, amire Pápának szüksége van, valóra is váltson. Kell, hogy a város lelkisége éljen benne. Nem az a lelkiség, mely haldoklik, hanem amelynek vágyai a szociális, gazdasági és kulturális téren bontogatják szárnyaikat. Kell, hogy legyen benne egy csomó fanatikus és mániákus megszáMottság, hogy igenis tenni kell. A polgármesternek nem az a hivatása, hogy tudja azt, hogy ő polgármester, hanem tudja azt, hogy ő a város első munkása. Nem állás a polgármesterség, hanem hivatás A hivatás pedig felette áll minden külsőségnek Neki le kell szállni a mélységbe, nem azért, hogy ott maradjon, hanem, hogy a magasba vigyen. A gondot le kell venni a megterheltek válláról, az ő sajM öröméből pedig másokat kell gazdagítania. Ez az igazi polgármester igazi arca és hivatása. A Belvárosi Kat Kör november 20-án tartotta első felolvasó estjét szép számú közönség előtt. Dr Mezey Kálmán elnök megnyitója után Kerényi Olaf tartotta meg nagyhatású előadását a magyar katolikus irodalom célkitűzéseiről s egészséges fejlődésének irányvonalairól. — A szép, a jó és az igaz a legáltalánosabb értékek — mondta Kerényi Olaf. — Mindnyájan tudjuk, hogy ezek sem fajonkint, sem nemzetenkint, sem pedig vallások szerint nem lehetnek különbözők. Az igazi szép sem olasz, semat francia, sem német nemzetiségű, s azt sem mondhatjuk, hogy katolikus, református, zsidó vagy talán mohamedán vallású Az igazi szép közös érték. i — A kölni dóm német alkotás és katolikus. S van-e olyan ember, aki azt mondja, hogy az nem szép, mert nem francia és mert nem református. Sigrid Undset regényei néhány év alatt az egész világ közkincsei lettek. Még nem találkoztam emberrel, aki kifogást emelt volna ellene csak azért, mert történetesen norvég katolikus írónő írta. Az ember tragédiája vagy a Csongor és Tünde nemcsak nekünk magyaroknak szép; épp a közelmúltban nagy sikereket arattunk velük német színpadokon. Shakespeare drámáit nem fogja valaki azért értéktelen fércmunkáknak tartani, mert angol volt a szerzőjük. , — Folytathatnók ezt a felsorolást a végtelenségig, s mindig csak oda jutnánk : az igazi szép nem lehet fajonkint és vallásonkint más-más — Ebből logikusan következik, hogy eszményi irodalmi művet nemcsak bizonyos fajhoz vagy valláshoz tartozók alkothatnak kizárólag, s mindenki más haszontalan fércmunkákat alkothat csak. — Ha azonban minden esetben csak ezeken a legáltalánosabb elveken állanánk, akkor csak egyetemes irodalomról beszélhetnénk. Nem lenne akkor magyar, német, francia, katolikus, református vagy zsidó irodalom. Pedig beszélünk ilyenekről. Hogyan egyeztethető ez össze az eddig mondottakkal? mi azt, ami a szép legáltalánosabb értékeléséből nemzetek és vallások szerint kategorizálja az eszményi szépet? Nem kell részletesebben tárgyalnunk, hogy faj és faj között, nem siet és nemzet között van különbség. Megengedjük, hogy a Santa Lucia-féle dalok szépek, hogy a német indulók lelkesítők, hogy az érzelmes szláv dalok sziget-lelket gyönyörködtetők, de azt hiszem senki sincs közöttünk, aki mindezekért lemondana a mi édes-bús, népdalainkról, vagy pattogó sírva-vigadós csároásainkról Magyasarok vagyunk s ami a miénk, arra féltékenyen vigyázunk. Az anyának a saját gyermeke a legkedvesebb még akkor is, ha az talán nem is olyan szép, mint a másiké. Természetes tehát, hogy az lesz számunkra a legszebb, a legkedvesebb, amelynek hangjegyei a szivünkbe vannak írva, első akkordjai bölcsőnk felett zengtek anyánk ajkáról; kisérte gyermek- édes-és ifjúkorunk játszi, pajkos vagy kedvesen tragikus pillanatait, s kisér bennünket sírunknak ajtajáig. Szép a máséi is, de a miénk a legszebb. De hova akarunk ezzel kilyukadni? Ha valamire, pl. egy irodalmi műre kimondjuk, hogy szép az abszolút széphez viszonyítva, akkor legtöbbször érzelmi velejárók is közbe a játszanak. Ezek az érzelmi velejárók azonban nem változtathatják meg az abszolút széphez miért értékelésünket, hanem csak részleteiben módosíthatják. Akkor követünk csak el nagy hibát, ha értékelésünket az érzelmi velejáróktól tesszük függővé és csak süllyesztjük le az abszolút másodsorba mértéket. Azért beszélhetünk magyar, német, stb. irodalmakról, mert a kifejezés eszköze, a nyelv más és más. Értékelésünkben lehet a miénk kedvesebb, de azt épúgy, az abszolút mértékhez kell mérnünk, mint a másikét. Ezek után fennmarad azonban még egy kérdés: Mi jogosít fel bennünket arra, hogy katolikus irodalomról is beszéljünk? XI. Pius pápa mondja nevelési enciklikájában, hogy az ember testileg a családba, lelkileg az Egyházba születik bele. Ez a két közösség a legtermészetesebb közösség. A családok együttesen alkotják a nemzetet, amelynek jogait megvédelmezi, kötelességeit előírja az állam. Jogában áll a nemzetnek eszményeket, értékeket, elveket felállítania, amelyeket hirdethet a nemzeti irodalom. Ez a jog azonban, amilyen természetes nemzetnél a testi születés alapján, épp a olyan természetes az Egyháznál a lelki születés alapján. Az Egyháznak, mint lelki anyának szintén vannak eszményei, értékei, megvalósítandó elvei, amelyeket tehát éppen olyan joggal foglalhat irodalmi művekbe, mint a nemzeti eszményeket a nemzet. Ha tehát a jog alapján állva, beszélhetünk nemzeti irodalmakról, éppen olyan joggal beszélhetünk katolikus irodalomról is. S amint féltő gonddal őrködünk mindazon, ami nemzetünkké, ami magyar, éppen olyan féltő gonddal kell őriznünk azt is, ami katolikus, mert katolikusok vagyunk . Érzelmünk, hazaszeretetünk és egész valónk így diktálja: testileg-lelkileg magyarok, testileg-lelkileg katolikusok vagyunk. — Testileg-lelkileg magyarok vagyunk. Ebből következik, hogy ami magyar, azt féltékenyen őrizzük. Egyetemes magyar értékeink azonban nemcsak katolikusok, hanem protestánsok is. Azért tehát, mert katolikusok vagyunk, nem vonhatjuk kétségbe Arany János vagy Petőfi Sándor költészetének értékét, mert őket nem minálunk keresztelték. — Testileg-lelkileg katolikus vagyunk. Ebből viszont az következik, hogy ami katolikus érték, azt meg különösképen meg kell becsülnünk, másokkal meg kell ismertetnünk. — Milyen eszközökkel tudjuk elérni, hogy mindnyájan igy gondolkozzunk? Talán vannak közöttünk olyanok, akik azt mondják. Ezzel szükségtelen foglalkozni, hiszen mindnyájan így gondolkozunk. Elhiszem. Sőt hozzáteszem, hogy ez a hitem nemcsak az a társalgási fogás, hogy pillanatnyilag elhiszem az ellenkező állítást is, csakhogy ellenfelem elhalogasson és én tovább beszélhessek Ennél több az én hitem. De mégis engedjék meg, hogy néhány dologra rámutassak. Ha ismételek, legyen vigasz ez: Repetitio est mater studiorum. — Egy irodalmi művel szemben egységes az állásfoglalásunk, ha egységes a világnézetünk. Egyformán adunk-e feleletet a honnan? hova? máért? legnagyobb kérdésekre. — Nemcsak ép világnézetet, hanem egészséges ízlést is ki kell magunkban nevelnünk. Vannak olyan istenáldott tehetségek, akik a helyes irodalmi ízlést ki tudják magukban saját maguk alakítani A többség azonban olyan, hogy meg kell neki mutatni gyöngyöket. Ez nemcsak emberi, hanem a magyar kötelességünk is. Hány magyar tehetség kallódik el azért, mert inkább az idegen ponyva-remeket olvassuk. Általánosabb irodalmi célkitűzésekhez hozzá kell fűzni a katolikus jellegű szükséges megvalósítani valókat. Ezek: — Ha magyar irodalom írói beszélünk, nem lehet nekünk .. közömbös, hogy katolikusról vagy egyébről van-e szó. A katolikus értékek mindig az elsők legyenek, mert ez az öntudat fokozásához nagy mértékben hozzájárul. — Ebből következik, ha öntudatos katolikus vagyok, nem elégedhetem meg ezzel a büszke érzéssel, hanem a felismert értéket támogatnom kell erkölcsileg és anyagilag. — Nem elég ezt csak tudomásul vennem, hanem ha úgy adódik, meg is kell védelmeznem. — A 24-ik órában vagyunk, hogy ráébredjünk arra, vannak nekünk értékeink, vagyunk mi szellemileg olyan felvértezettek, mint ebben a városban mások. Nemcsak a tömegi súly a miénk, hanem a szellemi is. Vagyunk olyan jól magyarok, mint mások, de vagyunk olyan szellemileg fajsúlyos magyarok is, össze kell fognunk! Együtt, vállat vállához vetve kell dolgoznunk, hogy ezt megmutassuk. — Mi már azon túl vagyunk, hogy azt mondjuk, a katolikus ügy megfenekléséért az egész katolikusság felelős. Van nekünk olyan különleges kisvárosi berendezettségünk, hogy itt már nem a közösség felelős a tehetetlenségért, hanem az egyesek. * • • Kerényi Olaf nagyhatású beszéde a Belvárosi Katolikus Körben