Pápai Kristály, 2006 (12. évfolyam, 1-4. szám)

2006-03-01 / 1-2. szám

3 2000. 1-2. filápni ffitristnig A törzsökhegyi „Takó-féle" csendes búvóhelyünkről kimozdulva elgondolkodtunk: - Itt lehetnek az oroszok? Igen, hisz pár nappal ezelőtt a „ Reizer villa " hús pincéjében éjnek­­idején találkoztunk velük. Arcunkat megvilágítva németeket kerestek, órákra vadásztak, s italra áhítoztak. Kis­vártatva - - Gabriellát rejtekhelyén hagyva - anyámmal felkerekedtünk, hogy megtudakoljuk ismerőseinktől, mikor lenne alkalmas városi otthonunkban körülnézni. A kedvezőtlen hírek hallatán erről a szándékunkról egyenlőre lemondtunk. Közben a diákköltő, Gabriella félelmét Szűzanyához írt fohászában igyekezett feloldani, aminek szép sorai mindenkit meghatottak:­­ „ Drága jó Szűzanyám, /tisztaságnak anyja,/védelmezz meg engem,/mindenféle bajban! /Hisz te vagy a menedék,/te óvsz meg minket,/ó Szűzanyám,/védjél meg engem !/ A kilátástalan helyzetben annyit tudtunk, hogy magunk mögött hagytuk a háborút, a tüzérségi becsapások is megszűntek, de nem sejtettük, hogy mit hoz a jövő. A jelek szerint az aggodalmunk indokolt volt, de ugyanakkor ott voltak az újrakezdés reményei is. Végül eljött az az idő, amikor egy szép napsütéses délelőtt mamikámmal (kezében ásónyéllel felszerelkezve) elindultunk a Petőfi fogadó irányába. Árkon-bokron keresztül, a teveli utat érintve, a kerten át jutottunk el a kertkapuig, majd az udvarba, ahol sok orosz katona állatokat terelgetett egyik helyről a másikra. Riadtan lépegettünk a lakás felé, míg egy orosz tisztféle elénk nem toppant kérdően. Anyám értésére adta, hogy a ház gazdája. Megérthette, mert emelt hangon ismételgette: „Burzsuj! Burzsuj!" Ijedten sarkon fordultunk, futásnak eredve meg sem álltunk a hegyi lakhelyünkig. Ilyenfajta, megelőző portyázó utakat megtéve kerülhetett sor végleges hazaköltözésünkre. A kézi kiskocsiba pakolt holmival mielőtt a főútra tértünk, a törzsökhegyi útkereszteződésben álló keresztfánál megállva imádkoztunk, éppen olyan árvának, elhagyatottnak érezve magunkat, mint a keresztrefeszített Krisztus. Ezeknek a pillanatoknak hatására született meg Gabriella „Anya kereszt ” című költeménye : „ Út mellett fák között,/ egy nagyobb dombon,/ kopott lécek között.../ Krisztusnak keresztje áll./ Senki meg nem nézi,/ ki kíváncsi rá?/És ő ott mindig csak/egyedül... egyedül áll./Nincs belül virág/ a zöldellő dombon,/ ahová Jézuska.../ le-le­­mosolyogjon. ”/ A cipekedéssel járó fáradságos út után nem valami szívderítő látvány fogadott bennünket, rég nem látott otthonunkban. A kocsmaszobákban egy-egy sarokba összezsúfolva az asztalok és székek a szalmával beterített padlózaton árválkodtak. A terem közepén nagyméretű Mária szobor állt s nézett ránk. Anyám „Szűzanyatisztelőként" letérdelve hangosan imádkozott velünk. Hogy milyen körülmények között kerülhetett ide e becses érték, fogalmunk sem volt. Miután szent helyről, templomból származhatott a helyi plébánosnak ajándékoztuk. A faliszekrény berendezése a stampedlis poharaktól a literesig, részben összetörve szanaszét hevertek. A jól felszerelt bor-sör pult vezetékei szétszaggatva meredeztek az ég felé. A legnagyobb sajnálat a kibelezett, üresen tátongó bécsi zenegépet övezte. A vandálok a cintányérokat, dobokat kiszerelték, az orgonasípokat kifeszegették. A zeneszekrény örök némaságra és pusztulásra ítéltetett. Meglepetésünkre a Petőfi sarkot övező falra helyezett emlékek régi fényükben díszelegtek, nem nyúltak hozzá. A lakásban is sok tennivaló akadt ahhoz, hogy elfogadható körülményeket teremtsünk magunk körül. Hála Istennek! Sóhajtottunk fel. Csakhogy ezt is megértük. Itthon vagyunk. G. Jäger Teréz, Pápa Emlékek a Petőfihez címzett beszálló vendéglő történetéről Petőfi Sándor születésének 180. évfordulójára Jáger Tibor Orosz ápolónők

Next