Pápai Lapok, 1878 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1878-05-05 / 18. szám
V. évfolyam A szerkesztő és kiadóhivatal "Wajdits Károly könyvkereskedésében van, ahová az előfizetési és hirdetési díjak is intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. 5 VAS. F. 2 Pius p. Goth.) . P. 2. Pastor bon.^ 2 6 Hétfő János ol. főz. )~ Gizella > ? 3 7 Kedd Szaniszló« Áldor május a 4 Rafael Heti naptár. 8 Szerda Mih. jelent. (kath., Ákos (prot.), 5 (izr.) HJlŐJSLzetési díjalv.: Egy évre 6 fr. — Félére. ..... . . 5 fr. — Negyedévre 1 fr. 50 kr. Egy számára IS kr. 1 hirdetések 6 hasábos petitsorban S kr. Kayüttérben soronkint 25 krral vétetnek fel. Bélyegdij mindig külön fizetendő. 9 Csüt. Niz. Gergely Gergely 10 Péntek Antonin pápa )£ Hermina 11 Szombat Beatrix, Mamerti-* Berci Asp.j^ 6 Sab. 3 per ^ 6 Böjt. hv. al. 1= 7 Templomsz. Pápa, 1878. május 4-én. A „Pápai Lapok" 11. számának vezércikke, megemlékezvén március 15-ik napjáról, az önkormányzati jog gyakorlatát is szellőztető. Részemről igen természetesnek találom, hogy épen Pápa Város önkormányzati orgánumának egyikét, képviselő testületünket, illetve annak működését, tévé szemlélődésének tárgyává. Mi állunk legközelebb önmagunkhoz, tehát leginkább érezhetjük hátramaradásunkat, haladásunkat, leginkább tudjuk mit mulasztottunk, mi ezen mulasztás oka, stb. Az említett vezércikk nem zeng dicseneket képviselő testületünk működése felett, s én előre is kijelentem, hogy igen csalódik a tisztelt olvasóközönség netáni azon hitében, miszerint most pótolni akarom e mulasztást. Nem, én ezt tenni nem akarom. Nem lehetek oly elfogult, sem azon testület iránt, melyhez tartozom, sem pedig magam iránt, hogy kézzelfogható gyarlóságai, ha úgy tetszik, gyarlóságaink, elölt szemet hunyjak. Sajnálom, hogy nem tehetem azt, de jobb talán beismerni a hiányokat, mert e beismerés már első lépés a javulás felé, a beismerés a javulás csíráját rejtheti magában. Vegyük tehát szemügyre a városi képviselő testületet: miért, nem képes feladatának megfelelni kellően? Ami legelőször szemünkbe ötlik, az ama körülmény, hogy a gyűlésteremben igen sok az üres szék a tanácskozások alkalmával. E körülmény magába véve, még nem volna oly nagy baj , ha t. i. több volna a szék mint a képviselő. Csakhogy kérem, bizony a szék nem több sőt kevesebb a képviselők számánál, s így a sok üres szék csak a távollét által tündöklő collegák mellett tesz tanúságot. Kutassunk tovább! Mi oka lehet a tömeges távol maradásnak? Talán az önkormányzat iránti érzéketlenség? Talán a közügyek iránti közöny? Személyes elfoglaltsága a képviselőnek ? Én azt hiszem, hogy mindezek részben hozzájárulnak a tanácsterem ürességéhez;— de a legnagyobb ok mégsem ezekben, hanem a téves választásokban van. A választó közönség nemigen szokta minden oldalról megvizsgálni a választandókat; nem latolgatja, vajjon azon egyén, kit ő maga helyett küld a zöld asztalhoz, képes-e, akar-e megfelelni feladatának? Politika s egyéb mellékes szempontokból indul ki legtöbb esetben, s minden apróság inkább megfigyeltetik, csupán a főkellékek hanyagoltatnak el. A mostani képviselő testületnek összeállításánál, leginkább a politikai nézpont volt az irányadó. A polgár megválasztatott képviselővé csak azért, mert ehhez vagy ahhoz a párthoz tartozik. Hogy lesz e belőle jó városatya? Ugyan ki törődött volna ily csekélységgel! Pártembereket és nem városi képviselőket választottak. Azt hitték fődolog az, hogy a képviselő Deákpárti vagy baloldali, Ráth vagy Körösi-párti legyen. Azt hitték, hogy a város ügyének akkor használnak legtöbbet ha országos politikát űznek. Hiszen hogy most már kiábrándultak e hitből, mert tudtommal még egyszer sem volt rá eset, hogy Pápa város képviselő testületét felkérték volna akár kormánybuktatásra, akár alakításra, de még csak a keleti kérdésben sem kértek tanácsot tőle! ami persze végtelen meggondolatlanság az illető köröktől, hogy egy országos politikai irányú városi képviseletet semmibe sem vesznek! Igen, tisztelt választó közösség! méltóztassék elhinni tévedését a legutóbbi választásoknál! Tessék megnézni a tanácskozási termet, s ékesen fog szólni ezen tévedésről! elmondja, hogy nagyrésze a választottaknak nem hajlandó az unalmas tárgyalásokban résztvenni, hogy vannak olyan választottak is, kik sehogy sem képesek a komoly, higgadt objectív tanácskozásokkal megbarátkozni! — Ilyképen összeállított képviselő testület persze nem igen alkalmas arra, hogy a város ügyét kellőleg vezesse, azonban a próbaév lejár. Ma holnap a választó közönség gyakorolhatja választói jogát Tisztában lehet arról, kik érdemelték meg bizalmát, kik viselték szívükön a város javát, kik fáradoztak a város érdekében, ha a választók csak oly egyéneket tisztelnek meg bizalmukkal, kikben a jóakarat, buzgalom, értelmiséggel van párosulva, akkor szemrehányás nem illetheti őket, mert megtették mindazt, mit tenni lehetett. Maguk a választók is nyugodtan nézhetik az ilykép nyilvánuló eredményt, mert ebben már zálogát bírják egy szebb jövőnek. Ezeket véltem felemlítendőknek a képviselő testület összeállításáról; még néhány megjegyzést koczkáztatok a képviselő testület mikénti működéséről. Nem fogok újat mondani, s így nem is tartok igényt a kezdeményezés dicsőségéhez. Nagyobb testületek nyilvános tanácskozásai, előre legalább tágabb körvonalakban meg nem állapított határozatok nélkül, csak igen nehézkesen mozognak. Sok drága idő elvesztegettetik, míg a különböző oldalakról jövő észrevételek, megjegyzések összeegyeztetnek, míg a legtöbb esetben előforduló félreértések felderítetnek, míg az egyes indítványok annyira megvizsgáltatnak, hogy azokat eldöntés alá bocsátani lehessen. Hogy az ily nagyobb testületek tanácskozásai lehetőleg objectiv folyanak le, hogy a határozatok gyorsan s mégis megfontolva hozassanak, okvetlen szükséges , hogy a nyilvános tanácskozást megelőzze egy zártabb értekezés, mely megállapodásra jut a nyilvános tanácskozás tárgyai mikénti eldöntése felett. Az ily magánértekezleteken szabadabban nyilvánulhat a vélemény, bizalmasabb eszmecsere fejlődhet ki, a netáni kényesebb kérdésekre is jobban ki lehet terjeszkedni, mintsem egy nyilvános ülésen, hol a kimondott szó jegyzőkönyvbe vétetik s esetleg a világ elé jut. Én azt hiszem, nagy szolgálatot tennének a város ügyének, ha mindazon képviselők, kik szívükön hordozzák a város jólétét, egy körré alakulnának, melyben minden közgyűlés előtt annak nevezetes tárgyai megbeszéltetnének, azokban a kör tagjaira nézve kötelező határozat, hozatnék, mely határozatot a városi közgyűlésen érvényre emelni törekednek a kör tagjai Ismétlem nem mondtam újat; én ezen városi képviselői kört szép eredménnyel látom működni más városokban, s azt hiszem, hogy a jól utánozni nem szégyen. Még csak néhány szót akarok elmondani. Ha a városi képviselő választásoknál csak oly egyének jutnak be a tanácsterembe, kiket már eddigi működésükből mint buzgó, lelkes, tevékeny embereket ismerünk, ha a városi képviselői kör megalakíttatik, nem csak a gyors tárgyalás lesz lehetővé téve, hanem egyszersmind a város ügyeinek nagyobb felkarolása is bizton várható. Méltóztassanak tehát t. collegáim szavaimat becses figyelmüknek arra a tárgyává tenni, ha gondolják, hogy érdeme Egy városi képviselő, dics teljesen sokáig állott. Ehez az észbeli tehetség, a munkaképesség, a jellem netovábbja szükséges volt. És ha Noszlopy Ignácz majdnem egy századra terjedő élettörténetét áttekintjük, azt fogjuk találni, hogy őt az ész, a szorgalom és a jellem vitte előre. Eszét és jellemét tisztelte még az ellenség is, és ezen tisztelet volt azon bástya, mely az ő személyét nemzetünk legsanyarúbb korszakában is, a haza és a nemzet javára polcról, polcra emelte. És mintha az örök igazság a jelen nemzedék számára példát akart volna mutatni a felöl, hogy az igaz emberek földi jutalma a boldogság, boldoggá tette őt s szenvedés nélkül engedé mint 82 éves aggastyánt elszenderülni. Hanem legjobban fogja a boldogultat dicsőiteni tevékeny életének történelme. Noszlopy Ignácz nemzetünk egyik legréibb családjának ivadéka volt, s született 1797-ik február 24-én Győr megyében Téten; atyja Noszlopy Pál, anyja pedig Zámory Johanna volt, akik szeretett, gyermeküknek gondos nevelést adtak. Az ifju Pápán kezdé tanulmányait, ahol a gymnasiumot végezvén, tanulmányait Győrött folytatta és fejezte mint kitűnő tanuló be. Husz éves korában a közpályára lépett s mindjárt 1817-ben Veszprémben mint megyei tiszteletbeli jegyző kezdé azon munkás életét, melynek majdnem egy félszázadig élt; később megyénkben ügyésszé, majd főbíróvá lett, és midőn 1832-ben Veszprémmegye az országgyűlésre követet küldött a két megyei követ között Noszlopy Ignácot is találjuk. Mint képviselő 1830-ig működvén, tehetsége, szorgalma és jelleméről a kormány meggyőződvén, őt 1837-ben mint kerületi táblai ülnököt a kőszegi kerületi táblához nevezte ki; genialitása itt is kitűnvén, pár hónap múlva a királyi tábla ülnökévé és egyszersmind udvari tanácsossá le nő felsége által Bpestre kinevezve. Mint táblai ülnök egész 1841-ig szolgálta hazáját s midőn törvényeink a váltótörvényszékek felválitását elrendelték, ő felsége a soproni váltótörvényszék elnökévé Noszlopy Ignácot nevezte ki. Ezen állásában ismét kitűnvén, a magyr. kir. curiához, mint septemvir neveztetett ki. Midőn a szabadságharc szomorú vége bekövetkezett ő felsége a semmitőszékhez mint ülnököt nevezte ki. És épen ezen hivatalban mutatta ki Noszlopy, hogy igazán magyar hazafi, mert ameddig ő a semmitőszéknek tagja volt ottan a magyar nyelvet leszorítani, és helyette a németet behozni nem tudták; ő minden germanisatiónak ellent állva csak magyarul referált s igy habár rövid ideig is hazánk nyelvét ezen hivatalban érvényben tartá. Végre ő felsége által a Bpesti kerületi úrbéri főtörvényszék elnökének neveztetett ki, s mint ilyen a szent István rend keresztjével lón feldíszítve. Miután igy a közügynek 42 évig élt és szolgált, 1859-ben ő felségétől nyugdíjaztatását kérte, amit a király hosszas vonakodás után teljesített. Jellem szilárdságát illetőleg felemlítjük, hogy ő függetlenségét feláldozni és azt anyagi haszonért cserébe adni soha sem volt hajlandó, még akkor sem ha határozott férfias fellépése reánézve mindjárt anyagi kárral járt is. Ide vonatkozólag felemlítjük, hogy mint uradalmi ügyész egy alkalommal gróf Eszterházy Károly titkárjával, noszlopi birtokán épen akkor találkozott midőn ő a még mai napig is fenn álló családi kastélyát építette. S ekkor a titkár azon kérdésére, hogy miből építi házát, noha feleletének következményeit jól tudta, azt felelé, hogy úgy és ott, a hol a Gróf Szeredet épité. Hogy ezen bátor felelete, mely a kihívásra találó válasz volt, bizonyára az uraság kegyvesztét idézendő elő azt ő jól tudta, mégis ő megtette és azután állásáról azonnal le is mondott. Később midőn Noszlopy Ignácz a királyi tábla birája volt, József főherceg Magyarország nádora elrendelte, hogy a főrendiház jegyzőkönyveit a királyi táblai birák kötelesek vezetni. Noszlopy ezen bal intézkedés ellen nyíltan kikelt és ő fensége előtt kijelenté, hogy: „inkább kész hivataláról lemondani, mintsem ilyen céltalan rendeletnek engedelmeskedni," a nádor ispán ezen őszinte nyilatkozatért legkevésbé sem neheztelt meg reá, hanem rendeletétől ellátván, a bátor és jellemszilárd férfiút minden alkalommal kitüntette. Hogy Noszlopy Ignácz jelleme mily tiszta volt, arról a következő tény tanúskodik: mint soproni váltótörvényszéki elnök, gróf Apponyi kancellár által felszóllítatott, hogy vállalja el Zala megyében az administrátori méltóságot. Ezen ajánlatot Noszlopy visszautasitá mivel ő ezen állást nemzetellenesnek tartá és azon okot hozván fel, hogy ő Zala megyében nem birtokos s különben is sokkal szegényebb ember, sem hogy ilyen költséges állást elfoglalhatna. Apponyi ki ismervén Noszlopy Ignácz erélyét minden módon oda törekedett, hogy őtet ezen hivatal számára mindennek dacára is megnyerhesse s ígéretet tett, hogy szegénységén segítendő Zalamegyében számára a koronánál donatiót eszközöl ki. Ezen ajánlat felett Noszlopy megbotránkozva kijelenté, hogy ez megvesztegetés s ezért ő az ajánlatot visszautasítja, s a felbőszült Apponyi midőn haragjában neki kijelentette, hogy ezentúl fejedelmi kegyre többé számot nem tarthat Noszlopy azt válaszolá, hogy „uralkodónkat ismerem, ő a törvényeket tiszteletben tartja s állásomat nem féltem, olyan kegyekre [^pedig melyekre igényt tartanom nem lehet, nem számitok." Hyen feleletet, ilyen választ csak egy szilárd jellemű és hivatásának megfelelni képes ember adhatott. Hazafisága kifogás alá nem jöhet és ezen hazafiságát a legfényesebben bebizonyitá akkor, midőn a nemzet borús napjaiban népe javára szolgált. Őtt még a bécsi ministerek sem voltak képesek rábírni arra, hogy hivatalában anyai nyelvén mást használt volna, és ez olyan tett volt, amellyet csak az érthet meg, aki az ötvenes évek történelmét és viszonyait tökéletesen ismeri. Még sokat írhatnánk a boldogultról, de azt hisszük jellemének ecsetelésére működésének megértésére s emlékének tiszteletben tartására a mondottak elégségesek. Noszlopy Ignácz emberszerető, jó szivü, adakozó és Istenfélő volt. Mint igaz ember élt é s élete nyugalomban, az t Noszlopi Noszlopy Ignácz. Ő született 1797. február 24-én, meghalt 1878 április 10-én. Azon bajnokok közül, kik hazánk s nemzetünk ébredésében tevékeny részt vettek, kiknek műve a magyar nemzetiség megszilárdítása, és a magyar szellem fejlesztése volt, ismét elhunyt egy derék, egy veterán harcos. Egy igaz magyar ki nemzetét forrón szerette, imádta, ki zengzetes nyelvünkre büszkén hivatkozni mert, ki szerette a hazát, szerette annak törvényeit, szerette királyát, ki a közügyek és igazságszolgáltatás terén férfias eréllyyel egy félszázadon át munkálkodott, hunyt el városunkban mint köztiszteletben, becsületben álló és polgári erényekben diszlő férfiú. És azon hazafi, ki munkás élte pályáján a becsület és a jellemen kivül más irányadó factort nem ismert, Noszlopi Ignácz cs. kir. udvari tanácsos volt. Mi, ma midőn azon fának gyümölcsét élvezzük, s melyet Noszlopy és kortársai plántáltak, gondoztak és neveltek, mi kik előtt többé nem akadály magyarságunk arra, hogy az államélet bármely magas polcára is eljuthatunk, mi kik zengzetes hazai nyelvünket országunk életének minden ágában érvényesülve látjuk csak nehezen és az elmúlt küzdelemdús kor történelmének áttanulása által szerezhetünk kellő ismeretet arról, hogy mi szükségeltetett hajdan egy magyar embernek, egy a magas aristocratiához nem tartozó egyénnek ahoz, hogy ő magát azon polcra felküzdhesse, amelyre Noszlopy Ignác eljutott volt, és