Pápai Lapok, 1878 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1878-05-05 / 18. szám

V. évfolyam A szerkesztő és k­iadó­h­ivatal "Wajdits Károly könyvkereskedésében van, ahová az előfizetési és hirdetési díjak is intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. 5 VAS. F. 2 Pius p. Goth.) . P. 2. Pastor bon.^ 2 6 Hétfő János ol. főz. )~ Gizella > ? 3 7 Kedd Szaniszló­­­« Áldor május a 4 Rafael Heti naptár. 8 Szerda Mih. jelent. (kath.­, Ákos (prot.), 5 (izr.) HJlŐJSLzetési d­íjalv.: Egy évre 6 fr. — Félé­­re. ..... . . 5 fr. — Negyedévre 1 fr. 50 kr. Egy szám­ára IS kr. 1­ hird­etések­ 6 hasábos petitsorban S kr. K­ayüttérben­ soronkint 25 krral vétetnek fel. Bélyegdij mindig külön fizetendő. 9 Csüt. Niz. Gergely Gergely 10 Péntek Antonin pápa )­£ Hermina 11 Szombat Beatrix, Mamerti-* Berci Asp.j^ 6 Sab. 3 per ^ 6 Böjt. hv. al. 1= 7 Templomsz. Pápa, 1878. május 4-én. A „Pápai Lapok" 11. számának vezércikke, meg­emlékezvén március 15-ik napjáról, az önkormányzati jog gyakorlatát is szellőztető. Részemről igen természetesnek találom, hogy épen Pápa Város önkormányzati orgánumának egyikét, kép­viselő testületünket, illetve annak működését, tévé szem­lélődésének tárgyává. Mi állunk legközelebb önmagunkhoz, tehát legin­kább érezhetjük hátramaradásunkat, haladásunkat, leg­inkább tudjuk mit mulasztottunk, mi ezen mulasztás oka, stb. Az említett vezércikk nem zeng dicseneket képvi­selő testületünk működése felett, s én előre is kijelen­tem, hogy igen csalódik a tisztelt olvasó­közönség ne­táni azon hitében, miszerint most pótolni akarom e mulasztást. Nem, én ezt tenni nem akarom. Nem lehetek oly elfogult, sem azon testület iránt, melyhez tartozom, sem pedig magam iránt, hogy kézzelfogható gyarlóságai, ha úgy tetszik, gyarlóságaink, elölt szemet hunyjak. Sajnálom, hogy nem tehetem azt, de jobb talán beismerni a hiányokat, mert e beismerés már első lé­pés a javulás felé, a beismerés a javulás csíráját rejt­heti magában. Vegyük tehát szemügyre a városi képviselő tes­tületet: miért, nem képes feladatának megfelelni kellően? Ami legelőször szemünkbe ötlik, az ama körül­mény, hogy a gyűlés­teremben igen sok az üres szék a tanácskozások alkalmával. E körülmény magába véve, még nem volna oly nagy baj , ha t. i. több volna a szék mint a képviselő. Csakhogy kérem, bizony a szék nem több sőt kevesebb a képviselők számánál, s így a sok üres szék csak a távol­lét által tündöklő collegák mel­lett tesz tanúságot. Kutassunk tovább! Mi oka lehet a tömeges távol maradásnak? Talán az önkormányzat iránti érzéketlen­ség? Talán a közügyek iránti közöny? Személyes el­foglaltsága a képviselőnek ? Én azt hiszem, hogy mindezek részben hozzájá­rulnak a tanácsterem ürességéhez;— de a legnagyobb ok mégsem ezekben, hanem a téves választások­ban van. A választó közönség nem­igen szokta minden ol­dalról megvizsgálni a választandókat; nem latolgatja, vajjon azon egyén, kit ő maga helyett küld a zöld asz­talhoz, képes-e, akar-e megfelelni feladatának? Politika s egyéb mellékes szempontokból indul ki leg­több esetben, s minden apróság inkább megfigyeltetik, csupán a főkellékek hanyagoltatnak el. A mostani képviselő testületnek összeállításánál, leginkább a politikai nézpont volt az irányadó. A pol­gár megválasztatott képviselővé csak azért, mert ehhez vagy ahhoz a párthoz tartozik. Hogy lesz e belőle jó város­atya? Ugyan ki törődött volna ily csekélységgel! Pártembereket és nem városi képviselőket válasz­tottak. Azt hitték fődolog az, hogy a képviselő Deák­párti vagy baloldali, Ráth vagy Körösi-párti legyen. Azt hitték, hogy a város ügyének akkor használnak legtöbbet ha országos politikát űznek. Hiszen hogy most már kiábrándultak e hitből, mert tudtommal még egy­szer sem volt rá eset, hogy Pápa város képviselő tes­tületét felkérték volna akár kormány­buktatásra, akár alakításra, de még csak a keleti kérdésben sem kértek tanácsot tőle! ami persze végtelen meggondolatlanság az illető köröktől, hogy egy országos politikai irányú városi képviseletet semmibe sem vesznek! Igen, tisztelt választó közösség! méltóztassék el­hinni tévedését a legutóbbi választásoknál! Tessék meg­nézni a tanácskozási termet, s ékesen fog szólni ezen tévedésről! elmondja, hogy nagyrésze a választottaknak nem hajlandó az unalmas tárgyalásokban résztvenni, hogy vannak olyan választottak is, kik sehogy sem ké­pesek a komoly, higgadt objectív tanácskozásokkal meg­barátkozni! — Ilyképen összeállított képviselő testület persze nem igen alkalmas arra, hogy a város ügyét kellőleg vezesse, azonban a próba­év lejár. Ma holnap a választó közönség gyakorolhatja választói jogát­­ Tisztában lehet arról, kik érdemelték meg bizalmát, kik viselték szí­vükön a város javát, kik fáradoztak a város érdekében, ha a választók csak oly egyéneket tisztelnek meg bi­zalmukkal, kikben a jóakarat, buzgalom, értelmiséggel van párosulva, akkor szemrehányás nem illetheti őket, mert megtették mind­azt, mit tenni lehetett. Maguk a választók is nyugodtan nézhetik az ilykép nyilvánuló eredményt, mert ebben már zálogát bírják egy szebb­­ jövőnek. Ezeket véltem felemlítendőknek a képviselő tes­tület össze­állításáról; még néhány megjegyzést kocz­káztatok a képviselő testület mikénti működéséről. Nem fogok újat mondani, s így nem is tartok igényt a kez­deményezés dicsőségéhez. Nagyobb testületek nyilvános tanácskozásai, előre legalább tágabb körvonalakban meg nem állapított ha­tározatok nélkül, csak igen nehézkesen mozognak. Sok drága idő elvesztegettetik, míg a különböző oldalakról jövő észrevételek, megjegyzések összeegyeztetnek, míg a legtöbb esetben előforduló félreértések felderítetnek, míg az egyes indítványok annyira megvizsgáltatnak, hogy azokat eldöntés alá bocsátani lehessen. Hogy az ily nagyobb testületek tanácskozásai le­hetőleg objectiv folyanak le, hogy a határozatok gyor­san s mégis megfontolva hozassanak, okvetlen szüksé­ges , hogy a nyilvános tanácskozást megelőzze egy zártabb értekezés, mely megállapodásra jut a nyilvános tanácskozás tárgyai mikénti eldöntése felett. Az ily ma­gán­értekezleteken szabadabban nyilvánulhat a véle­mény, bizalmasabb eszmecsere fejlődhet ki, a netáni kényesebb kérdésekre is jobban ki lehet terjeszkedni, mintsem egy nyilvános ülésen, hol a kimondott szó jegyzőkönyvbe vétetik s esetleg a világ elé jut. Én azt hiszem, nagy szolgálatot tennének a város ügyének, ha mind­azon képviselők, kik szívükön hor­dozzák a város jólétét, egy körré alakulnának, mely­ben minden közgyűlés előtt annak nevezetes tárgyai megbeszéltetnének, azokban a kör tagjaira nézve kö­telező határozat, hozatnék, mely határozatot a városi közgyűlésen érvényre emelni törekednek a kör tagjai Ismétlem nem mondtam újat; én ezen városi­ kép­viselői kört szép eredmén­nyel látom működni más vá­rosokban, s azt hiszem, hogy a jól utánozni nem szégyen. Még csak néhány szót akarok elmondani.­­ Ha a városi képviselő választásoknál csak oly egyé­nek jutnak be a tanácsterembe, kiket már eddigi műkö­désükből mint buzgó, lelkes, tevékeny embereket isme­rünk, ha a városi képviselői kör megalakíttatik, nem csak a gyors tárgyalás lesz lehetővé téve, hanem egy­szersmind a város ügyeinek nagyobb felkarolása is biz­ton várható. Méltóztassanak tehát t. collegáim szavaimat becses figyelmük­nek arra a tárgyává tenni, ha gondolják, hogy érdeme­ Egy városi képviselő, dics teljesen sokáig állott. Ehez az észbeli tehetség, a munka­képesség, a jellem netovábbja szükséges volt. És ha Noszlopy Ignácz majdnem egy századra terjedő élettörténetét át­tekintjük, azt fogjuk találni, hogy őt az ész, a szorgalom és a jellem vitte előre. Eszét és jellemét tisztelte még az ellenség is, és ezen tisztelet volt azon bástya, mely az ő személyét nemzetünk leg­sanyarúbb korszakában is, a haza és a nemzet javára polcról, polcra emelte. És mintha az örök igazság a jelen nemzedék számára példát akart volna mutatni a felöl, hogy az igaz em­berek földi jutalma a boldogság, boldoggá tette őt s szenvedés nélkül engedé mint 82 éves aggastyánt elszenderülni. Hanem legjobban fogja a boldogultat dicsőiteni tevékeny életének történelme. Noszlopy Ignácz nemzetünk egyik legré­ibb családjának ivadéka volt, s született 1797-ik február 24-én Győr megyében Téten; atyja Noszlopy Pál, anyja pedig Zámory Johanna volt, a­kik szeretett, gyermeküknek gondos nevelést ad­tak. Az ifju Pápán kezdé tanulmányait, a­hol a gymnasiumot végezvén, tanulmányait Győrött folytatta és fejezte mint kitűnő tanuló be. Husz éves korában a közpályára lépett s mindjárt 1817-ben Veszprémben mint megyei tiszteletbeli jegyző kezdé azon munkás életét, melynek majdnem egy félszázadig élt; ké­sőbb megyénkben ügyésszé, majd főbíróvá lett, és midőn 1832-ben Veszprémmegye az országgyűlésre követet küldött a két me­gyei követ között Noszlopy Ignácot is találjuk. Mint képviselő 1830-ig működvén, tehetsége, szorgalma és jelleméről a kor­mány meggyőződvén, őt 1837-ben mint kerületi táblai ülnököt a kőszegi kerületi táblához nevezte ki; genialitása itt is kitűnvén, pár hónap múlva a királyi tábla ülnökévé és egyszersmind udvari tanácsossá le­ n­ő felsége által Bpestre kinevezve. Mint táblai ülnök egész 1841-ig szolgálta hazáját s midőn törvényeink a váltótör­vényszékek felválitását elrendelték, ő felsége a soproni váltótör­vényszék elnökévé Noszlopy Ignácot nevezte ki. Ezen állásában ismét kitűnvén, a magyr. kir. curiához, mint septemvir neveztetett ki. Midőn a szabadság­harc szomorú vége bekövetkezett ő fel­sége a semmitőszékhez mint ülnököt nevezte ki. És épen ezen hivatalban mutatta ki Noszlopy, hogy igazán magyar hazafi, mert a­meddig ő a semmitőszéknek tagja volt ottan a magyar nyel­vet leszorítani, és helyette a németet behozni nem tudták; ő minden germanisatiónak ellent állva csak magyarul referált s igy habár rövid ideig is hazánk nyelvét ezen hivatalban érvényben tartá. Végre ő felsége által a Bpesti kerületi úrbéri főtörvény­szék elnökének neveztetett ki, s mint ilyen a szent István rend keresztjével ló­n feldíszítve. Miután igy a közügynek 42 évig élt és szolgált, 1859-ben ő felségétől nyugdíjaztatását kérte, a­mit a király hosszas vonakodás után teljesített. Jellem szilárdságát illetőleg felemlítjük, hogy ő független­ségét feláldozni és azt anyagi haszonért cserébe adni soha sem volt hajlandó, még akkor sem ha határozott férfias fellépése reá­nézve mindjárt anyagi kárral járt is. Ide vonatkozólag felemlít­jük, hog­y mint uradalmi ügyész egy alkalommal gróf Eszterházy Károly titkárjával, noszlopi birtokán épen akkor találkozott mi­dőn ő a még mai napig is fenn álló családi kastélyát építette. S ekkor a titkár azon kérdésére, hogy miből építi házát, noha feleletének következményeit jól tudta, azt felelé, hogy úgy és ott, a hol a Gróf Szeredet épité. Hogy ezen bátor felelete, mely a kihí­vásra találó válasz volt, bizonyára az uraság kegyvesztét idézendő elő azt ő jól tudta, mégis ő megtette és azután állásáról azonnal le is mondott. Később midőn Noszlopy Ignácz a királyi tábla birája volt, József főherceg Magyarország nádora elrendelte, hogy a főrendiház jegyzőkönyveit a királyi táblai birák kötelesek vezetni. Noszlopy ezen bal intézkedés ellen nyíltan ki­kelt és ő fensége előtt kijelenté, hogy: „inkább kész hivataláról lemondani, mintsem ilyen céltalan rendeletnek engedelmeskedni," a nádor ispán ezen őszinte nyilatkozatért legkevésbé sem neheztelt meg reá, hanem rendeletétől ellátván, a bátor és jellemszilárd férfiút minden al­kalommal kitüntette. Hogy Noszlopy Ignácz jelleme mily tiszta volt, arról a következő tény tanúskodik: mint soproni váltótörvényszéki elnök, gróf Apponyi kancellár által felszóllítatott, hogy vállalja el Zala megyében az administrátori méltóságot. Ezen ajánlatot Noszlopy visszautasitá mivel ő ezen állást nemzet­ellenesnek tartá és azon okot hozván fel, hogy ő Zala megyében nem birtokos s különben is sokkal szegényebb ember, sem hogy ilyen költ­séges állást elfoglalhatna. Apponyi ki ismervén Noszlopy Ig­nácz erélyét minden módon oda törekedett, hogy őtet ezen hivatal számára mindennek dacára is megnyerhesse s ígéretet tett, hogy szegénységén segítendő Zalamegyében számára a koronánál do­natiót eszközöl ki. Ezen ajánlat felett Noszlopy megbotránkozva kijelenté, hogy ez megvesztegetés s ezért ő az ajánlatot vissza­utasítja, s a felbőszült Apponyi midőn haragjában neki kijelen­tette, hogy ezentúl fejedelmi kegyre többé számot nem tarthat Noszlopy azt válaszolá, hogy „uralkodónkat ismerem, ő a törvé­nyeket tiszteletben tartja s állásomat nem féltem, olyan kegyekre [^pedig melyekre igényt tartanom nem lehet, nem számitok." Hyen feleletet, ilyen választ csak egy szilárd jellemű és hivatásának megfelelni képes ember adhatott. Hazafisága kifogás alá nem jöhet és ezen hazafiságát a legfényesebben bebizonyitá akkor, midőn a nemzet borús napjaiban népe javára szolgált. Őt­t még a bécsi ministerek sem voltak képesek rá­bírni arra, hogy hivatalában anyai nyelvén mást használt volna, és ez olyan tett volt, a­mel­­lyet csak az érthet meg, a­ki az ötvenes évek történelmét és viszonyait tökéletesen ismeri. Még sokat írhatnánk a boldogultról, de azt hisszük jelle­mének ecsetelésére működésének megértésére s emlékének tisz­teletben tartására a mondottak elégségesek. Noszlopy Ignácz emberszerető, jó szivü, adakozó és Is­tenfélő­­ volt. Mint igaz ember élt é s élete nyugalomban, az­­ t Noszlopi Noszlopy Ignácz. Ő született 1797. február 24-én, meghalt 1878 április 10-én. Azon bajnokok közül, kik hazánk s nemzetünk ébredésé­ben tevékeny részt vettek, kiknek műve a magyar nemzetiség megszilárdítása, és a magyar szellem fejlesztése volt, ismét el­hunyt egy derék, egy veterán harcos. Egy igaz magyar ki nem­zetét forrón szerette, imádta, ki zengzetes nyelvünkre büszkén hivatkozni mert, ki szerette a hazát, szerette annak törvényeit, szerette királyát, ki a közügyek és igazságszolgáltatás terén férfias eréllyyel egy félszázadon át munkálkodott, hunyt­ el vá­rosunkban mint köztiszteletben, becsületben álló és polgári eré­nyekben diszlő férfiú. És azon hazafi, ki munkás élte pályáján a becsület és a jellemen kivül más irányadó factort nem ismert, Noszlopi Ignácz cs. kir. udvari tanácsos volt.­­­ Mi, ma midőn azon fának gyümölcsét élvezzük, s melyet Noszlopy és kortársai plántáltak, gondoztak és neveltek, mi kik előtt többé nem akadály magyarságunk arra, hogy az államélet bármely magas polcára is eljuthatunk, mi kik zengzetes hazai nyelvünket országunk életének minden ágában érvényesülve lát­juk csak nehezen és az elmúlt küzdelemdús kor történelmé­nek áttanulása által szerezhetünk kellő ismeretet arról, hogy mi szükségeltetett hajdan egy magyar embernek, egy a magas aristocratiához nem tartozó egyénnek ahoz, hogy ő magát azon polcra felkü­zdhesse, a­melyre Noszlopy Ignác eljutott volt, és

Next