Parlando, 1978 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 12. szám - Főiskolások szakdolgozatai. Pintér Mária: A Nemzeti Zenede története
Az első igazgató Mátray Gábor volt. Az énekiskolának is mindössze két tanára volt: Engeszer Mátyás, aki a fiúkat, és Menner Lajos, aki a lányokat tanította. A hegedűtanfolyam beindítására 1850-ben került sor. Tanára Ridley Kohne volt. 1851-ben egyesült a hangászegyesület és az énekiskola, s ez időtől fogva, mint „Pestbudai Hangászegyleti Zenede” működött. Szintén ebben az évben vezették be a „felsőbb kiművelési osztályt”, majd a zongora-, a hegedű-, a fuvola-, a gordonka-, s folyamatosan a többi hangszeres tanszak is beindult. Mátray Gábor nagyon jó szervezőnek is bizonyult. Felismerte, hogy a zeneoktatás színvonalának emelése összefüggésben van az egyesület tevékenységével. Az „igazgató-választmány” segítségével kerülhetett sor valamennyi tanszak bevezetésére, a művész-tanárok alkalmazására, szakszerű tanterv kialakítására stb., vagyis egy konzervatórium működési feltételeinek a megvalósítására. Mátray tudta, hogy kevés az alapítvány és a részvényesek pénze. A közmegbecsülés érdekében a növendékek gyakran szerepeltek nyilvánosság előtt, sőt, többször tanáraikkal együtt is. A hangversenyek sikere felhívta a figyelmet az intézet működésére, sőt az intézet tekintélyét növelték a pályázati felhívások is, melyeket 1857-től kezdve hirdettek meg rendszeresen. 1867-ben és 1868-ban sor került a „Magyar Történelmi Hangversenyek” megrendezésére is. Időben néhány évet visszaugorva meg kell említeni még az első időszak nevezetesebb tanárait: a másik hegedűtanár Huber Károly volt, míg Szűk Lipót 1852-től mint gordonkatanár szerepel az intézet tanári karában. Az énektanszak két kiemelkedő tanára: Wähler Gotthard, és Langer János. Zapf Antal (zongora), Feigler Géza (összhangzattan), Nikolits Sándor (fuvola) neve is feltétlenül említésre méltó. 1865. aug. 15-én, az intézet 25. évfordulójának ünnepén Liszt: „Szent Erzsébet legendája” került előadásra a szerző vezényletével. Az ünnepi hangversenyen felcsendült még Volkmann: „Ünnepi nyitány”-a és „Sappho” c. drámai jelenete, valamint Mosonyi „Ünnepi zené”-je a Nemzeti Színház zenekarának tolmácsolásában, Erkel Ferenc vezényletével. Ez utóbbi ünnepi hangverseny 1865. aug. 17-én hangzott el. Szintén e koncert műsorába tartozott még Reményi Ede saját tolmácsolású magyar hangversenydarabja és azok a magyar népdalok, melyeket Hollósy Kornélia adott elő. Az 1865. aug.-ában rendezett negyedszázados emlékünnepély fényes sikere által is ösztönöztetve az intézmény új alapszabályokat alkotott, melyekben felvette a Nemzeti Zenede nevet. Az iskola fejlődése fokozatosan vezetett Mátray álmának megvalósulásához, az iskola konzervatóriummá (hivatásos muzsikusokat is nevelő zeneoktatási intézménnyé) válásához. Az egész intézmény fejlődésének útját a zongoratanszak bővülése, színvonalának emelkedése is híven tükrözi. A zongoratanszakot 1862-től 1864-ig Them Károly zeneszerző vezette. A növendékek „természetesen” zeneszerzést is hallgattak. 1864-ben Zapf Antal hozta létre a „felsőbb kiművelési osztály”-t, majd 3 év múlva sor került az „előkészítő osztály” megnyitására is, mely Erney József nevéhez fűződik. Nagy volt az érdeklődés e tanszak iránt, s mikor az állami támogatás újabb tanárok foglalkoztatását is lehetővé tette, megnőtt a felveendők létszáma is. Míg 1870-ben összesen 47 zongorista volt, addig 80-ban, tehát 10 év múlva már 285 növendék járt erre a tanszakra. S míg eleinte a fiúk voltak többségben, 70-ben 36 fiú, 11 lány, a 88/89-es tanévben már aránytalanul megnőtt a lányok száma. Ebben a tanévben 97 fiú és 307 lány tanult ezen a tanszakon. Mátray halála után Bartay Ede lett az igazgató, ő kezdeményezte, hogy alakuljanak szakbizottságok, s valamennyi tanszak részére ezek dolgozzák ki a tanrendet. 2