Pécsi Figyelő, 1890. október-december (18. évfolyam, 66/79-92/105. szám)
1890-10-01 / 66. (79.) szám
XVIII. évfolyam. Fécs, 1890. október 1-én. 66-ik (79.) szám. Előfizetési árak: Egész évre ... 6 írt — kr. -Félévre . . . 3 „ — , Negyedév*« • • 1 „ 50 „ •Egy hóra . • • — ,, 50 ., Egyes szám ára 8 kr. Kiadóhivatal: «CSITT, Széchenyi-tér 12-ik vár (Nádosy-féle ház) nová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó fölszólalások intézendők.Pécsi Figyelő (Pécsi Hírlap.) Megjelenik hetenként kétszer: szerdán és szombaton. Szerkesztői iroda : PÉCSETT, Széchenyi-tér 12-ik Siam, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Haoz rátok vissza nem adatnak Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek sele Előfizetések elfogadtatnak még valamennyi könyvkereskedésben. Egyes számok kaphatók : Weidinger N. utóda Demján I., Valentin K.te (Széchenyi-tér), Engel Lajos (fő-utcza), Hochrein József és fiai (Széchenyi-tér) Bohm Manó (főutcza), papír- és könyvkereskedéseiben Mindezen helyeken előfizetések is elfogadtatnak. A főispán visszalépése híréről. Közöljük a közélet egy régi munkásának ,a lapunk egyik kiimunkatársának következő fölötte érdekes czikkét: Sokkal érdekesebb kérdést vetett föl a főispán visszalépésének hírével a „Budapesti Hírlap” — mely mellesleg legyen mondva nagyszámú példányaihoz képest nagy hangon és nagyképű fontossággal is szokott írni — hogy sem vissza ne térhetnénk ismételten is arra. Kétségtelen, hogy a hivatkozott lap bizonyos tendentiozitást árul el; de a leplezett támadás okát és eredetét ne keressük, mert végre is a jelenlegi megyei administratió úgy Baranyában mint mindenütt, elég bő alkalmat nyújt bárkinek is a főispán discreditálására , és egyik laptól sem lehet azt a jogot elvitatni, hogy az ügy mellett a személylyel is ne foglalkozzék. A tendentiozitást abban találjuk, hogy a támadás ismételtetik és mindig személyes, concret váddal, pozitív bizonyítékokkal nem áll elő. Valami besúgási szaga van a támadásnak, mintha erőnek erejével fölhívni akarná a kormányt Baranya megye és Pécs főispánjára. Márpedig az árulkodás mindig rút dolog és tisztességes emberek előtt inkább használ mint árt a támadottnak. De az is mutatja a támadás személyeskedő természetét, hogy komoly laptól alig lehet föltennünk, hogy elhigyje azt, miszerint a közigazgatás reformjának küszöbén — akkor, midőn a főispáni intézmény teljes átalakulásnak néz elé, sőt esetleg meg is szűnik, — a kormány minden különös ok nélkül a főispánt elbocsássa ; ez politikailag és administrationális szempontból teljesen indokolatlan lenne, politikailag azért, mert távol lévén még a választási campagne-tól, a kormánynak valódi vagy képzelt befolyása ma még nem is vitatható ; de ha valóban sietős a közigazgatási reform, úgy ez a befolyás általános és nem épen speciálisan baranyamegyei kérdés, vagyis a főispáni kérdés országosan fog együttesen elintéztetni. Administrationális szempontból pedig a főispáni változásról csakis ott lehet szó, ahol az föltétlenül személyi vagy más okokból elkerülhetlen; de nálunk arra semmi szükség fönn nem forog, abból se kedvezőbb személyi, se jobb dologi változást sem a kormány, sem mi nem várhatunk ez idő szerint — vagy mi több, néhány hó múlva, mint amely időre a változás a ,B. H. által jeleztetik. Ám az is kétségtelen, hogy nálunk sem új, sőt megszokott thema az az eshetőség , hogy a főispán megy. Sokan hiszik azt és bizony a főispán ingatag helyzete nem megy nálunk újdonságszámba. Ez az oka annak, hogy a B. H. hirlelése sem okoz nagy megbotránkozást , és a legtöbben az itt már jó ideje célportált hírek megerősítését látják a jelzett közleményben. És ez a sajátszerű jelenség már sokkal fontosabb, mint ama ,legelterjedettebb alap hetvenkedő támadása. Ez adja meg a visszalépési hírnek érdekességét, mert ki-ki azt kérdi: mi lehet oka annak, hig jól értesült legyen és soha se kelljen „minden alapot nélkülöző“ híreket közölnie. Nos hát én nagyon a szívemre vettem ezeket a jó tanácsokat, elmentem egy remetebaráthoz, annak meggyóntam minden zsurnaliszta bűnömet, megkaptam az abszolutóriumot s most feddhetlen múltú, szenvtelen zsurnaliszta lélekkel új életet kezdek. Amint tudják önök, én a „Csonopja és Vidéke“ czimű társadalmi, közgazdasági, irodalmi, művészeti és méhészeti hetilapot szerkesztem, melyet a csonoplai péksegédek egylete, a restenyási tűzoltó testület és a csibrik-kállóközbottyánfai szódavíz - részvénytársulat hivatalos közlönyévé választott meg — majdnem mind egyhangúlag. Elvemül tűztem ki: minden sor, ami a lapomban napvilágot lát, csak a leghitelesebb adatok alapján, a legalaposabb tudással megírva kerüljön a világ szeme elé, hogy ahhoz sem a tudományokban való járatlanság, sem a törvényekben való tájékozatlanság, sem semminemű alaptalanság vádja hozzá ne férjen. Egyik hétfői napon hozzákezdtem az új élethez. Kerestem a cserepéldányok egyikében vezérczikket, amit át lehessen venni minden veszedelem nélkül. Csereviszonyban elvből csak olyan lapokkal vagyok, amelyek az országnak tőlünk minél távolabb eső városkáiban jelennek meg, honnan az én olvasóimhoz még a legnagyobb földrengés idején ■— a mikor a helységek véletlenül összekeveredhetnek — se juthasson hogy a főispáni változás oly gyakran napirendre kerül ? Az ok meg van, de dicséretére legyen mondva a főispánnak, ez csak kis, nagyon kis mértékben rejlik személyében, személyes tulajdonaiban és működésében, s nem is városi viszonyokból ered, az ok tisztán megyei kérdés. Bárhogy tagadják is: a főispán a megyét intéző vezéremberek (alig van egy-kettő) odaadó bizalmát és támogatását már nem bírja, sőt nemcsak nem bírja, nemcsak, hogy ott befolyással alig rendelkezik, de épen azok, kik azzal dicsekesznek, hogy ők tették főispánná , ármánykodnak ellene s erre nézve a Szilágyi Dezső ünnepeltetése idejéből is elég pikáns, de egyúttal komoly adattal szolgálhatnánk. Oly kérdések maradtak a megyében Perczel bukása után tisztázatlanok és megoldatlanok, melyek mindkét részről kényessé és kényelmetlenné teszik az együttműködést. Vannak személyes kérdések, de ezekkel most nem foglalkozunk; fontosabb a politikai pártállási viszony sajátságos állapota és ez megzavar mindent. A főispán természetesen a kormány érdekeit képviseli — ám ezzel szemben áll a prononcirozott függetlenségi párti megye és amit még elsősorban kellett volna említenünk : a befolyásos alispán várakozási állapota. Mindenki tudja, — a főispán legjobban, — hogy sok, talán minden Szilytől függ, és azt se hiszi el senki, hogy ez éleseszű, ambitiózus férfiú a választásokat tétlenül nézze és csak hivatalos aktákkal foglalkozzék. Mit akar és hova csatlakaegyetlen lap se. Találtam is egy igen szép tárgyú czikket. A bábaképző intézetek fölállításáról czikkezett az író s széleskörű ismeretekkel gazdagította tanulságos értekezését. No ez jó lesz — gondoltam — hadd lássa a közönség, hogy mi még a bábaügyhöz is milyen alapossággal értünk. Elővettem az ollót s már nyesni akarom a czikket, mikor megakad az eszem azon, hogy hátha ez is csak úgy hasból van írva? Utána kell nézni a dolognak, szakértőket meghallgatni, esetleg tudományos szakkönyvekben kutatni, vájjon helyesek-e az adatok, melyek a czikkben fölsorolva vannak. Városunkban egyetlen orvos van, aki a bábászathoz ért, mert ki van írva a táblájára, hogy „szülész és szemész.“ Elmentem hozzá. Elolvastam neki a czikket. Nagyon érdekesnek találhatta, mert egyre jártatta a szemeit, húzogatta a vállait, csücsörgette a száját, megtörülte a pápaszemét meg a homlokát s a pápaszemet dugta a zsebébe és a zsebkendővel akarta bekötni a szemét; végül pedig így szólt hozzám meglehetősen kivörösödve: — Tudja szerkesztő úr, ez nagyon szép czikk, sok új dolog van benne, ami igen tanulságos; jó lenne, ha ön ebben a nagy könyvben utána nézne; itt mindent megtalál, ami a bábászathoz tartozik. Én is innen szedegetek ki egyetmást, amire szükségem van. S azzal egy arasznyi széles könyvet nyomott a két kezembe, hogy majd elejtettem, olyan A „Pécsi Figyelő“ tárczája. A legalaposabb újság. Sok baja van a közönségnek az újságokkal s ezeknek viszont a közönséggel. Az újságíró i, vesződik, a közönség olvas és kritizál. Hogy melyik a könnyebb és kényelmesebb, azt a kedves olvasóra bízom eldöntés végett. A közönség kritikája pedig erős és panaszkodó. A közönség nincs soha megelégedve. Nem tetszik neki, ha a lap hetenként csak egyszer jelenik meg; nem tetszik neki, ha kétszer jelenik meg; nem tetszik neki a papiros, a betű ; de legfőkép a tartalommal nincs megelégedve. Baj, ha sokat hozunk: „Mi az ördögnek az a sok üres szó?“ ; baj, ha röviden írunk: „Csak ennyi az egész? Pedig erről hasábokat lehetett és kellett volna irni!“ Az Achilles-sark pedig, ahol leginkább szereti a közönség az újságokat megsebezni: az alaposság, a hiteles értesültség. Ezen nyargal minden újságolvasó, pedig ő maga is igen jól tudhatná, ha kissé bírálat alá fogná önmagát, hogy ő szokott a legrosszabbul értesülni egyes esetekről (no nem a lapokból) s az ő hírhordása rendesen a legborzasztóbb, mert hemzseg a túlzásoktól s nagyon szenved az alaptalanság betegségében. De hát a közönség kritizál, neki ehhez joga van s ő nekünk tanácsokat osztogat: mikép kellene a lapot szerkeszteni, hogy az min- !