Pécsi Figyelő, 1900. július-szeptember (28. évfolyam, 148-223. szám)
1900-07-01 / 148. szám
XIVI IL évfolyam. Pécs, 1900. vasárnap, július hó 1, 148-ik szám. Előfizetési árak: Égése évre • 20 kor. — fill. Félévre • • 10 » — » Negyedévre • 6 » — » Egy hóra • • 1 » 70 » Egyes szám ára 8 fillér. Kiadóhivatal: PÉCSETT, Mária-utca 1. sz. kir. Ítélőtábla épületével szemben, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólalások intézendők.PÉCSI FIGYELŐ POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztői Iroda : PÉCSETT, Mária utca 1. az első emeleten, hová a lap keilendi részét illető médiaközlemény intézendő. Kéziratot vissza nem adunk Hirdatásokat a kiadóhivatal vesziö. A bécsi eskü. Pécs, 1900. juniua 30. Nagy munkát végzett a múlt század elején a bécsi kéz, míg a nyakas magyar Karokat és Rendeket annyira megpuhította, hogy az 1723-ai országgyűlésen ellentmondás nélkül elfogadták az u. n. pragmatika szankciót; nem mintha a magyar nemzet idegenkedett volna a trónöröklés rendjét az uralkodóháznak női ágára is kiterjeszteni s valami nagyon vágyakozott volna a szabad királyválasztási jog föléledése után, hanem azért, mert abban a pragmatika szankcióban nemcsak a trónutódlási jog kiterjesztéséről volt szó, hanem a trónutódlás személyi joga a birtoklásnak olyan meghatározásával lett kapcsolatba hozva, amely ellenkezik a magyar szent korona méltóságával s a legnagyobb mértékben elhomályosította és veszélyeztette Magyarország állami önállását. Szuverén, önálló nemzet, ha trónjának elörökítése iránt szerződést köt, ezt más állam előtt való meghódolás nélkül csak úgy teheti, hogy törvényben meghatározza, kik azok, akiket öröklési joggal ruház fel trónjára, tekintet nélkül arra, hogy azok miféle igényekkel bírnak más állam koronájára s maga állapítja meg azokat a személyi kellékeket, amelyek a trónjára való igény megszerzéséhez szükségesek. Az 1723. évi I. és II. t. cikkek azonban nem így tettek, hanem kimondották azt, hogy Magyarországnak mindig az legyen a királya, aki az osztrák örökös tartományok uralkodója. Az önálló, jogilag független magyar állam a saját trónjának birtokára nézve úgy szerződött, hogy ez mindenkor egy idegen állam trónjának birtoklásától van függővé téve. A személyi kellékekre nézve pedig, mikor törvénybe iktatta, hogy csak osztrák főherceg bírhat trónutódlási joggal, elfogadott olyan kvalifikációt, amelynek közelebbi meghatározása teljesen hiányzik a törvénykönyvéből, hanem egy idegen — nem is állami — hanem csak családi törvény, vagy szokás rendelkezésétől függ, amely tehát az ország legkisebb befolyása nélkül, annak a családnak kénye-kedve szerint módosítható és változtatható. S a megpuhitott magyar országgyűlés mindebbe szó nélkül belement s egyhangúlag elfogadta, hogy a magyar trón birtokát az osztrák örökös tartományok birtoka döntse el s hogy trónutódnak csak azt ismeri el, akit az uralkodóház családi tanácsának osztrák főhercegi címmel és ranggal fölruházni tetszeni fog. Most egy lépéssel megint tovább megyünk, mert most már nem csak a trónutódlásra nézve fogadjuk el az előttünk hiteles szövegben ismeretlen, hozzájárulásunk nélkül alkotott s megkérdezésünk nélkül bármikor is megváltoztatható családi törvényt, hanem készek vagyunk annak hatályát a magyar királyné közjogi állására, rangjára, címére, tekintélyére is kiterjeszteni. Mert a pragmatika szankció csak a trónutódlásról szól, az uralkodó hitveséről, aki nem uralkodik, egy betűvel sem emlékszik meg; annak közjogi állását, rangját, címét semmi más törvény Magyarországon nem szabályozhatja, mint a magyar országos törvény és törvényerejű jogszokás. Ez pedig azt mondja, hogy a törvényes hitves osztozik férjének rangjában, címében , hogy a király felesége a szorosan előírt szertartások mellett magyar királynévá koronázandó. És a mi mostani országgyűlésünk, amelyet már puhítani sem kell, mert már olyan puhának született, mint valami gerinctelen állat, ezt a magyar néplélekben gyökerező magyar törvényt, amely a nőt eszményi magaslatra helyezte már akkor, mikor Európának civilizációban minket messze túlszárnyalt egyéb nemzetei még csak elsőrendű háziállatot láttak benne, törvénykönyvünkbe iktatni akarja. Ennek a magasztos nemzeti jogintézménynek az oltárról való ledöntését s egy A „Pécsi Figyelő“ tárcája. Heti krónika. — A „Pécsi Figyelő“ eredeti tárcája. — Benn vagyunk az aratásban. Elmúlott már Péter-Pál is. Ki az őszön vetett, szántott, Az most arat és kaszál is. És gyűlik a termés rendre. Munkába áll a föld népe — Hála Isten, hogy a hétnek Ilyen jó lett im a vége ! Mert egy kissé félős volt az, A mikoron jubiláltunk a rendőrkardtól, csendőrségi Szuronyoktól védve jártunk. Lelkük rajta, akik miatt Szükség volt ily védelemre — Kereszténység ha nem volna, Otthonuk ma valahol lenne ?! Különben, hogy sorba szedjem Röviden a hét lefolytét: Khinában a boxereket Folyton, egyre ostromolják A hatalmak s* összevesznek, Valamikor ha fölosztják . . . Magyarország határszélén Láthatjuk a király szobrát! ... S áll a szobor Lajthán innen, Áttekint a Lajthán-túlra, Becsülni a magyar népet És szeretni úgy tanulja. Osztrák és magyar határ közt Áll királyi méltósággal S gondolkozik a magyarról S az osztrákról ott magában. Az a föld még magyar föld, hol Áll a király márvány szobra. Bruck- Újfalu ünnepet ült, Hogy lehullt a lepel róla. Diszmagyarban nagy uraknak Állta körül fényes serge Es a pórnép hódolattal, Igaz szívből éljenezte. S kirukkolt a katonaság; Uniformisok ragyogtak. Tabánul meg oláhul Beszédeket is mondottak. Csak magyar beszéd nem hangzott — Bakáék már ezt igy szokták — Mert a közös hadseregben Csak egy nyelv van s ez az — osztrák! Türelmes a jó magyar nép, Szereti is jó királyát; Nem követi az osztráknak Széthúzó politikáját . . . S hogy a szobor Lajthán innen Áttekint a Lajthán-túlra, Becsülni a magyar népet Hűségéért igy tanulja ! Ámor isten diadalt ült E héten királyi szivén, Szerelmesét ki imádja önfeláldozón és hiven S kész fogadni, esküt tenni, Gyermekeit, hogy ne nézze Már királyi gyermekeknek, Sajogjon bár szive mélye ! Szenzációnk volt e héten Egy gyilkossági merénylet, Mely dacára őt golyónak, Mégsem ért halálos véget S lett belőle testi sértés, Mely négy-öt hét alatt gyógyul, S esküdtszéki főtárgyalás, Mire majd a nép úgy tódul ! Mert manapság semmi sincsen, Ami nagyobb színház volna, Mint a terem, hol polgárok Ülnek a birói sorba’. E színházban minden darab Végződik — meglepetéssel. E héten 13 az volt, mikor Nyuli Mihályt mentették fel. Bezárultak az iskolák Kapui e héten végleges a tanév Te Deummal