Pécsi Közlöny, 1898. március (6. évfolyam, 24-37. szám)

1898-03-03 / 25. szám

VI. évfolyam. Pécs, 1898. csütörtök, március 3. 25. szám. PÉCSI KÖZLÖNY POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMÚ LAP. Megjelenik minden vasárnap, kedden és csütörtökön. Előfizetési ár : Egész évre .... 6 frt. || Negyedévre 1 frt 50 kr. Félévre ..............3 frt. || Egyes szám ára 4 kr Hirdetések elfogadtatnak. A szerkesztői és kiadóhivatalban. — Ifj. Rézbányai János kereskedésében. Előfizetések, reklamációk, a kiadóhivatalba ; kéziratok a szerkesztőséghez küldendők a Ke. nyomda épületébe. Tévtanok. A társadalomnak egyes osztályai, a népesség egyes rétegei, kisgazdák,iparosok, munkások nehéz viszonyok közé jutottak, reájuk nézve a megélhetés, a léttel való megküzdés nehézzé, a jövő bizonytalanná vált. Kiki a maga tehetsége, fölfogása, vérmérséklete szerint kezdett a gyógyítás módjairól gondoskodni. A túlzók, hevesebbek, fölületesebbek és szenvedélyesebbek a hibát a meglévő társadalmi alakulásokban keresték s különösen abban vélték föltalálni, hogy a világon nincs meg az úgynevezett egyenlőség, ezt kell tehát megteremteni minden áron, ha kell, lerombolásával minden fönnállónak, megbuktatásával a létező államfentartó rendszereknek, társadalmi berendezéseknek, meg kell szüntetni a tulajdont, az egyéni vagyont, szóval meg kell teremteni a teljes egyenlőséget vagyonban és mindenben. A szelídebbek, körültekintőbbek, nyugodtabb vérmérsékletűek, tapasztaltabbak és azok, akiknek szívét, lelkét az igazi emberbaráti szeretetnek érzelmei hatották át, jobban megfontolták a dolgot. Belátták elsősorban, hogy az az úgynevezett teljes egyenlőség, melyről amazok ábrándoznak, lehetetlen ; ellentmondanak annak az életviszonyok ezerféle változatai és elsősorban maga az emberi természet. Mert nagyon könnyű elgondolni, elképzelheti a legkevésbbé iskolázott ember is, hogy mi történnék akkor, ha valamely különös csoda folytán arra ébrednénk föl mindnyájan egy szép reggelen, hogy vagyonilag mindenki teljesen egyenlő. Kezdjük meg ezen az új alapon a munkálkodást s ne menjünk tovább egy esztendő eredményeinél. Mit tapasztalunk az év végével ? Azt, hogy a ki közülünk szorgalmasabb, ügyesebb, mozgékonyabb, eszesebb, élelmesebb volt, aki a rábízott területet jobban megművelte, aki az aratás időpontját jobban eltalálta, mint másikunk, sokkal nagyobb eredményeket is mutathat föl; beleszól munkáinkba és törekvéseinkbe a szerencse is, valamint a természetes idő a maga ezer meg ezerféle változásaival és szeszélyeivel. Imez embertársunkat lépten - nyomon követi a szerencse, aratáskor dúsan megtelik a csűre, szüretkor a pincéje, a másiknak vetését megrontotta a fakadó viz, szőkéjét, tengerijét elverte a jég s aratáskor csak ocsut arat és igy a másikhoz képest, még ugyanazon szorgalom mellett is az eredményeknek csak foszlányait mutathatja föl; a test azon hiszemben, hogy ime előállott az igazi jólét, megfeledkezik a munkáról, földjét elhanyagolja, a tékozló elpazarolja; egyik családnál a szülők elhalnak és nagyszámú utód osztozkodik a hagyatékon, egy másik családnál ugyanily esetben az egyetlen gyermek vagy annak hiányában egy oldalági örökös veszi át az egész vagyont és így tovább. Mit veszünk észre ? Azt, hogy ugyanazon alapból kiindulva, már az első év végén mindenütt érvényesítik magukat az egyéni hajlamok és tehetségek, az élet és természet változó viszonyai, tért foglalnak a vagyoni különbségek, s néhány évtized munkája elegendő arra, hogy nagyban és egészben a mai állapot álljon elő. Jól van tehát, mondják a túlzók, ha ez így van, ne legyen egyéni tulajdon, legyen minden közös, dolgozzék mindenki egy közös célra, hordjon egy közös csűrbe, közös kamarába, közös pincébe, közös konyhára s ebből a közösből nyerjen mindenki egyenlően ellátást! Hát el tudja-e valaki képzelni azt, hogy ilyen módon csak egy városnak, de sőt egy községnek a népességét is lehessen közös gazdálkodásra, közös munkára egyesíteni anélkül, hogy legyenek olyanok, akik ezen közös munkálkodás, közös termelés egyes ágainak irányt ne adjanak, vezetői ne legyenek, hiszen ahhoz a legaprólékosabb részletekig kidolgozott tervezet kellene, hogy a közösnek A „Pécsi Közlöny“ tárcája, Berlepsch Lina: A .. Hesperus“ felszállása. Fordította : F—y M—a. (Folyt, és vége.) A parkban munkások dolgoztak, kik a tanárt ma rendkívül tetterüsnek találták. Egy emelvény fölállításán fáradoztak, melyről másnap este tüzes rakéták és hulló csillagok közepette a »Hesperus«nak kelle fölszállnia. A „Hesperus» nagy, vörös selymes léggömb volt, mely időről-időre föl szokott emelkedni a parkból. Az illető léghajós pedig kicsiny, töpörödött emberke volt, kinek társaságában a tanárt nem egyszer lehetett látni. Ma is déltájban egy félreeső fasorban élénk beszélgetés között sétáltak. A léghajós tüzesen gesztikulált, a tanár nyugodt és komolynak látszott. — Mondtam már, uram, hogy teóriája alapjában helytelen. Az ön kormányozható léghajója mindenesetre nem , praktikus. — De hisz’ Ön még nem is látta , s nem szabad azt elitélnie, mielőtt ki nem próbálta. — Tanár úr, ön hamis föltételekből indul ki, e dolog egyszerűen kivihetetlen. — Majd meglátjuk. Hogy azonban azon esetre, ha nem találna kedvem szerint sikerülni, mint valami képzelgőt ki ne nevessenek, titokban kell maradnia ezen fölszállásomnak. A léghajós erre közömbösen vállait vonta: — »Nekem is voltak ábrándjaim, de kijózanodtam.« — Pedig ilyen kiábrándulás irtózatos hatással van az emberre, — viszonzá a tanár. — Akar segítségemre lenni? — fordult rövid szünet után ismét a léghajóshoz, — ha alanyaim elhatározásra bírhatják, adja elő követelményeit! — Pénz az én nézetemet meg nem változtatja! — felelt büszkén a tudomány önzetlen embere. — Ha e dologgal mehetünk valamire, szívesen veszek részt kísérletén ; s igy, ha siker koronázza vállalatunkat , maradjanak fönn neveink egyesítve az utókorra ; ha pedig nem érünk célt, csak nekünk kettőnknek legyen róla tudomásunk. Tehát beleegyezem. -- Jó. Hát akkor ma este fogjuk végrehajtani, miután bezárták a parkot. — Minek e nagy sietség ? — Hogy kérdezhet ilyent a tudomány embere ? Hát nem tudja, mint vágyódik az ember a keblében régóta táplált kísérletét tényleg végbevinni? — Szolgálatjára állok. — Köszönöm. S aztán melyik óra leszen a felszállás ideje ? — Úgy félegykor fogok eljönni. Ekkor mély csönd honol mindenütt, s igy zavartalanul működhetünk. — Nincsen, uram, az ellen kifogása, ha még valakit hozok magammal? — Semmiesetre sem, ez az ön dolga, nem az enyém.