Pécsi Közlöny, 1899. október (7. évfolyam, 108-121. szám)
1899-10-01 / 108. szám
2. 130 §.-okat tehát ennek megfelelően módosítani kell. Az iskolákat illetőleg az iskoláknak a 125. §. által kilátásba helyezett szabályrendelet szerinti vezetését meg lehet osztani az egyháztanácscsal, mint iskolaszékkel. Ebben elvi nehézség nem lesz, ha ezen szabályrendeletet a püspöki kar, mint ilyen, az igazgatótanács határozatától függetlenül, elfogadja. Ezen szabályrendeletben természetesen a püspöki kar nemcsak a fönt említett két esetre, hanem minden fontosabb iskolaszéki határozatra nézve, milyenek új iskola építése, új tanítói állomások szervezése, új iskolai könyvek behozatala, fogja magának vindikálni a jóváhagyási jogot. Ennek megfelelően bizonyára már a kongresszus plénumában követelni fogja a püspöki kar a 7. §.-ban a püspököknek a katolikus iskolákra biztosított jog kiszélesítését. „A vallásoktatás intézése“ nem meríti ki e jogot, ennyivel még felekezetien intézetekben is bíznak a püspökök; katolikus intézetekben őket, mindenféle autonómiai tanácstól és iskolai szabályrendelettől függetlenül, megilleti az „egész oktatás ellenőrzése.“ Ily módosítások mellett a plébános nem mint pusztában kiáltó fog az egyházközségi tanácsban, az egyházi vagyon és iskolai ügyek tárgyalásánál részt venni, hanem födözve fogja magát érezni a püspök fönhatósága által és épen azért viselkedése az autonom nimbusra emelt hívekkel önérzetesebb leszen. A szorosan vett egyházközségi vagyont illetőleg, mert azt a nép adózás útján teremti elő iskolai és egyéb egyházközségi célokra, a püspökök fönhatóságát nem fog sikerülni érvényre juttatni, a plébánosnak az ezen téren való befolyást személyes tekintélyével kell biztosítani, és ha nem tudná, ez mindenesetre baj, de az igazi autonómiával járó nagyobb előnyök mellett elviselhető baj leszen. Baj az is, hogy autonómiára szükségünk van. Csináljunk tehát autonómiát, hogy nagyobb baj ne legyen. Hanung Ferenc: — A börzeadó javaslat. Régen volt, öt hónapja már, hogy szerényen, szinte félve nyújtotta be a pénzügyminiszter az értékpapírok forgalmának megadóztatásáról, vagyis rosszul kifejezve a börzeadóról készített törvényjavaslatot. Bizony elég szerény dolog ez s annyira megy, hogy a papirosbúzára csinált kötéseket ezentúl is szabadon űzhetik a börzén, nyerészkedvén a munkás nép vagyonával, munkájával. Érdekes, hogy az ismét szunnyadásból merült javaslatban az osztrák-magyar bank kivételt képez a börzeadó alól. Az a bank, az értékpapírokat millió számra viheti a börzére ; adhat, vehet, amennyi csak neki tetszik — nem fizet egy nikkeles tízfillérest sem. Ez is egy olyan privilégiuma az állam pénzjogát kezelő banknak, mely egymagában is biztosítja, hogy nem a bank függ az államtól, hanem az állam a banktól s innen van, hogy ez a közös bank, a szabadalma ,meghosszabbítása alkalmával, diktálta az államnak az egyezség föltételeit és nem megfordítva. A börzeadót tehát be akarják nálunk is vezetni. Vájjon mi lesz abból a törvényjavaslatból ? Vájjon meghagyják-e a paktumos urak a legszerényebb törvényt olyan alakban, a mint benyújtatott? A szabadelvű párton vannak most elegen, akik valamikor, nem régen erősen kardoskodtak a szigorú börzeadó mellett. Vájjon ezek mit fognak most szólani ? Avagy a csöndesen kimúlt nemzeti párt volt tagjai talán azt tartják önmagukról: más idők, más emberek? A kormányváltozás megváltoztatta volna őket is elvben, meggyőződésben ? „Pécsi Közlöny“ tárcája. Egy-két szó a búcsúztatókról. — A kántor urak figyelmébe ajánlja egyik pécsmegyei falusi pap. — A ki hosszabb ideig tartózkodott már falun magyarok közt, az tudja, hogy némely vidéken mily nagyban szerepel a búcsúztatás temetések alkalmával; tudja azt is, hogy a nép mily nagyra van kántorával, aki ékes rigmusokban cikornyás nyelvezettel beszélteti a megholtat. Akárhányan csak azért mennek a temetésre, hogy a búcsúztatóban gyönyörködve jól kisírhassák magukat. Ámde ezek a könyek nem a „sötét fájdalmak fényes követei“, hanem a kántor úr művészetének szánt hálagyöngyök, azon szellemi élvezetért, melyet nem annyira a kitűnő hang, a művészi előadás, mint inkább az ének érzelgős tartalma szült a lélekben. Búcsúztató nélkül még a legszegényebb napszámos sem szeretné porhüvelyét a temetőbe kísértetni. Akárhányszor ezer panaszszal vannak tele a családtagok nagy szegénységük miatt , azért mentegetik magukat, hogy csak úgy szegényes temetést rendezhetnek az elhunyt apának-anyának, nem telik sem harangoztatásra, sem „köpenyegre“, sem liberára, még kevésbbé szent misére a megholtnak lelki üdvösségéért : búcsúztató az mégis van, mert hát mit szólnának a szomszédok és a rokonok! Megérdemelte szegény, mondogatják. Annyira megszokta toár ezt a nép, hogy talán meg sem tudná siratni halottait, ha búcsúztató nem volna. Száz meg száz esetben tapasztaltam már, hogy sem akkor nem kényeztek, mikor az elhalálozást megjelentették nálam, sem akkor, midőn a koporsót kitették az udvarra, mialatt az egyházi szertartás folyt, hanem mihelyt a kántor a búcsúztatónak első sorát zengte, mindnyájan éktelen rivásban törtek ki. Ezen bevezetés után rendesen elcsöndesednek, csak mikor névleg megemlít az ének valakit, akkor kezdődik újból a „soros“ sírás. Tagadhatatlanul nem szép szokás az ilyen búcsúztatás : esztétikailag ízléstelen, kegyelet szempontjából farizeus szinű, a vallásos szertartás komolyságát és méltóságát sértő, gyakran nevetséges sőt megbotránykoztató. A kántor urak egy kis jóakarattal némileg szertartásképessé (a la szalonképes) tehetnék a búcsúztatót, ha a személyeskedést megszorítanák, hétköznapi triviális kifejezésektől és hasonlatoktól lehetőleg óvakodnának, komoly intelmeket szőnének bele, kegyeletre ösztönöznének az elhunytnak lelke iránt és Istent dicsőítve irgalmasságáért könyörögnének, végre az élőket Isten akaratában való megnyugvásra buzdítanák stb. Az ügyes kántor találékony és nem zavarodik mindjárt meg, ha a külső körülmények esetleg nem felelnek meg teljesen az ő búcsúztatója tartalmának, hanem elmésen alkalmazkodik a status quóhoz. Engem mindig boszantott, mikor pl. a kántor koszorúval körülfont piros koporsóról zengedezett, előttünk meg minden dísz és virág nélkül szűkölködő, fehérre mázolt koporsó feküdt; vagy mikor a hangos jajokról, panaszos zokogásról énekel és az illetők száraz szemmel állnak ott, sőt gyakran a halottas háztól 10 mérföldnyire távol időznek valahol. Sértő az is, midőn az ennél rosszabb bánásmódban részesült szülő dicséri gyermekének jó szívét, köszöni a jótartást és gyöngéd ápolást. Igaz, az anyai szív mindent megbocsájt, mint egy szép költemény oly meghatóan ecseteli, de hazudni ily komoly pillanatokban nem szabad, mert esetleg más rossz gyermekek lelkiismeretét elaltatja. Idősebb nőknél nevet „PÉCSI KÖZLÖNY 1899. október 1. Az autonomikus hitközségek megalakulásáról. Közli Oosztonyi Jenő, somogy-szt.-lászlói plébános folytatás.) VI. Fejezet ▲ hitközségi tanács és iskolaszék tisztviselői. 64. §. A) Egyházi elnök, összehívja a gyűlést; azon elnököl; kitűzi az elintézendő tárgyakat; vezeti a tanácskozást; kimondja a határozatokat; azok végrehajtását eszközli; egyenlő szavazatok esetében szavazatával dönt; a hitközségi tanácsot és iskolaszéket hitközségi és iskolai ügyekben más hatósággal szemben képviseli; jogi ügyekben azonban képviselő ügyvédet vall és azt szabályszerű meghatalmazással látja el; 20 azaz húsz forint erejéig utalványoz ; a hitközségi és iskolai pénztárt időközönkint két hitközségi tanácstag társaságában vizsgálja 65. §. B) Világi elnök. Az egyházi elnököt akadályoztatása esetében mindenben helyettesíti. 66. §. C) Jegyző. Vezeti az ülések jegyzőkönyveit, elkészíti a szükséges kivonatokat és a jelentéseket fölszereli. 67. §. D) Gondnok. Az egyházi és iskolai épületek jó karban tartására ügyel; az épületek tisztításáról gondoskodik ; a szükséges javításokat az egyházközségi tanácsnak bejelenti s annak rendelete folytán eszközli. A templom, illetve ha külön templomgondnokok is vannak, a hitközség és iskola bevételeit és kiadásait ellenőrzi és kezeli. Azonban mind a bevételekre vonatkozó ellennyugtákat,mind a kiadási nyugtákat a plébános ellenjegyzi, melyek csakis igy érvényesek. Mindamellett az évi rendes kiadásokon fölül rendkívüli szükségekre az egyházközségi tanács előleges jóváhagyása vagy utasítása nélkül 10 frtnál nagyobb összeget meg nem