Pécsi Közlöny, 1901. szeptember (9. évfolyam, 70-78. szám)
1901-09-01 / 70. szám
a következő fejezet képezi, amely a közép és kisbirtok megmentéséről szól. Igen helyes eszméket és könynyen megoldható feladatokat dobott a közbirálat elé, amelynek keresztülvitelét az országgyűléstől várja. Itt felejtette el belefűzni az egyik láncszemet — és ez az agrárizmus, — amely ezen eszméket már a gyakorlati életbe vitte részben évek előtt és részben mostan. Kár volt meg nem emlékezni Gróf Károlyi Sándor hires gönci leveléről — melynek tartalma helyes egészet képezett volna a Horánszky által felozattakkal. De mást is vártunk még. A míg az adóreform és iparpolitika keretében kijelentette, hogy különös gondot kell fordítani az iparnak a fejlesztésére, és a legmesszebb menő áldozatoktól sem szabad neki visszariadni, addig ilyen kijelentést a mezőgazdasági viszonyok ecsetelésénél elfelejtett tenni, pedig szerinte e kettőnek meg kell találnia az aszonantiáját. A vám és kereskedelmi politika kritikájával végezte beszédét, amely az új német vámtarifa megismertetésére és megbirálására adott alkalmat. Még egy láncszemet ejtett Hoánszky a feledékenység laza homokjába és ez a birtok minimum rendezése, amely sokkal fontosabb dolog, mintsem hogy egy beszámoló keretéből kimaradhatna Horánszky beszéde tehát elhangzott, és kíváncsian várjuk az abban lefektetett eszmék mielőbbi elvetését és ha ez a vetés hézagos lesz akkor annak nem a termőföld az oka, hanem a gazda, aki rosszul állította be a politika sorvezetőgépét. Mihók Sándor: veszi valami nagyon, mert mindennek ellenére is le nem mond arról a csemegéről, melyet a burgonya, bab, tengeri, zabföldek Kánaánja nyújt, sutba dobja félénk természetét, sokszor olyannyira, hogy képes a csősz orra előtt behurcolkodni a táblába. Ekkor aztán megtízszereződik a lárma s nem ér véget, amíg csak ki nem hordja irháját a kártékony vad. De azért nem tudja leküzdeni az állat minden megszokás, beletörődés ellenére is a nyugtalanságot, figyelme megkétszereződik, mintha jobban használná amúgy is finom szagló és halló érzékeit. Elég neki a legcsekélyebb szimat, a legparányibb gyanús nesz, hogy tovarobogjon, elcsörtessen. Nehéz ilyenkor kézrekeríteni, de azért nem lehetetlenség., Magamnak is többször kijutott a szerencse, hogy ilyenkor is kaparithattam egyet-egyet. A csőszök erőlködésén kívül mit sem hallok, pedig meg-megállva előre nyújtott fejjel figyelek hallgatórom. Arra mutat minden, hogy nincsenek ebben a fokban. A felbukkanó hold gyenge világa is elég azonban arra, hogy megyőződjem teljesen legalább is éjjeli itt történő garázdálkodásaikról,mert alig kell néhány lépést befelé tennem a nádba vágott néhány méter széles leső utakon rögtön szemembe tűnik a sok túrás, amelyet előző éjjel műveltek ; fel vannak forgatva a vízi liliom tótkalap formájú levelei, bemocskolva hófehér virágai, összetörve a szittyó nyársa, a gyékényes sás összetömörült lándzsája. Lábaim alól szortyogó nehezteléssel fut tova az ér iszapja, s hangos örömnyilvánítással ad jelt, ha kihúzom onnan egyik lábamat. A csizmám lekivánkozik szinte a lábamról ebben a ragadós, televényes iszapban. Megállók. Festői részlet tárul szemeim elé. Még csak egy hatalmas kan kellene e háttér elé s megvolna a kép melynél fönségesebb nem adatik. Egy nagyobb tisztás, tele szittyával, sással, vizi liliomokkal, hátrább a két öles nádszállak sötétzöld erdeje. Közvetlen előttem össze-vissza gázolt, túrt iszap lapos lápi csigákkal, kiszáradt vizigesztenyékkel. Lebámul a fényes hold az égről, megvilágítja nekem a sűrűséget. Nem Majláth József gróf a szocializmusról. Igen rokonszenves és eléggé nem méltányolható jelenséggel találkozunk az újabb időkben főurainknál. Mintha visszatérne a régi jó időknek kedves alakja: a patriarchális főur, aki nem kényura vagy kizsákmányolója, mint az új földesurak, hanem igazi atyja földje népének. Károlyiak és Zichyk példáját követi évek hosszú sora óta Majláth József gróf, aki a Bodrogközön egymásután létesíti a szövetkezeteket oktatja minden alkalommal a népet, gazdaköröket állít, jó népkönyvtárakat létesített számukra s az alkalmas házi ipar által gondoskodik róla, hogy téli időben is legyen foglalkozása és keresete a népnek. E mellett azon is fáradozik, hogy másokat is hasonló cselekedetekre bírjon s ez irányban tollal és szóval olyan agitációt fejt ki, a mely becsületére válnék egy pártvezérnek is. Ez a nemes buzgólkodása vezette őt a minap az orvosok és természetvizsgálók bártfai vándorgyűlésére, melynek társadalom-tudományi szakosztályán, mint elnök gyakorlati tapasztalatokban gazdag s alapos szakismereteken alapuló megnyitót mondott, mely alkalmas arra, hogy a társadalom-tudomány s a világot mozgató szociális kérdések iránt az érdeklődést a legszélesebb körökben felkeltse. Abból indul ki megnyitó beszédében a nemes gróf, hogy nálunk Magyarországon még ezen kérdések iránt nagy a közöny, nagy az ismerethiány, nagy a fogalomzavar. Pedig ez sehol sem oly veszedelmes, mint éppen nálunk Magyarországon, ahol nem a lényeget tekintik, hanem jelszavak után indulnak és ahol a lényeget hiúságból vagy gyávaságból jobb meggyőződésük ellenére mindig készek feláldozni az emberek. Innen van, hogy nálunk a nemzetgazdasági és közgazdasági tudományokban nem a nemzet józan, nemes felfogása, hanem idegen tanok jutottak érvényre. Pedig minden előfeltétel tudvalevőleg megvan arra, hogy a nemzetgazdasági téren sorsát önmaga intézze és ne legyen másoknak, idegeneknek kihasznált, kiaknázott rabszolgája. Államférfiainak minden buzgólkodása ellenére is a haladás e téren még nem kielégítő Ismerteti azután egy szaktudós alaposságával a társadalmi kérdés történetét és fejlődését a legrégibb kortól napjainkig. Végig vezeti hallgatóit a műveit világ államain, Anglián, Német és Franciaországon, Belgiumon és Ausztrián, amelyekben már régóta folyik a küzdelem a tőke és munka között. Rámutat ezután gróf Majláth a szociális kérdés jogosultságára és hatására. Ezen az alapon szól II. Vilmos császár szociális munkásságáról — kiváltkép az 1890. évi február két ismeretes rendeletéről — mely a munkáskérdésnek nemzetközi uton való rendezését óhajtja. Később a császár nézetet változtat, 1896-ban már a munkaadók koalíciójának eszméjét vetette föl válaszul a hamburgi kikötő munkások mozgalmára. Jele ez annak, hogy a munkás kérdésnek minden országban s minden időben más az orvossága. Belgiumban s a többi országokban a Marx-theóriák hódítottak. Az egyes államok szociáldemokrata pártjai közt bizonyos kapocs is létezik. Ausztriában mint iparállamban termékeny talaja volt a szocializmusnak. Itt a parlamentben a szocialistáknak két árnyalata van. Szociális alkotások terén is jó előre van Ausztria s mivel közigazgatása s bürokratizmusa a politikától távol áll, ráért dolgozni s dolgozik is e téren. Nálunk 1868 ban kezdettek a szociáldemokraták szervezkedni Jelentőségre azonban ma sem vergődtek. Újabb tünete e mozgalmaknak az u. n. agrárszociálizmus, mely azonban mélyebb gyökeret nem vert, de nem is fog gróf Majláth véleménye szerint — mert népünk épen ellenkező dolgot akar, mint a szociáldemokraták t. i. az egyéni vagyon gyarapítását, a kollektivizmus, kommunizmus, ezzel ellenkezik, s ha valahol mégis befészkelik magukat e tanok a földművesek közé, rendesen anarchiában jelentkeznek. Gróf Majláthnak a gyakorlati életből merített állítását támogatja Lombart Werner is egyik művében. Ezt bizonyítja Németország példája is — ott is a szociáldemokráciának falvakban kevés a hive. Szociális törvényalkotásunkat illetőleg mi sem vagyunk hátra maradva. Szent Istvántól napjainkig nagyon sok munkásvédelmi törvénnyel találkozunk — melyek egyik-másika elavult de reformjuk nem késik. A sok közül ilyen a betegsegélyző pénztárakról alkotott, — mely jobb a hírénél — most van átdolgozás alatt. Rátér ezután annak a kérésnek fejtegetésére, miért vallásellenes irányú aszólátok semmit, nem is hallok semmi gyanús neszt. Sokáig állok itt egy helyben. Valami odabüvöl, talán a saját képzeletem varázsa játszik velem. Azért tart itt, hogy való alapja legyen, amire építhessen. Épit is már, gyors a keze, hamarosan készül a munkája. Benne vagyok a rég elmúlt századok világában, mikor még sokat számított a vadászatban a bátorság, ügyesség, mikor még nem dívott a golyóbis, hanem a nyíl, gerely, a fokos. Bevitte korba a képzeletem az neki jobban tetszik, mint a mostani; akkor még nem fájt annyit a szív ; akkor még boldogabb volt az ember. Lovaggá avat hirtelenében s elragad az őserdő vad világába, ide e regényes fok mocsarába; oda varázsol egy nagyobb árnyéknak, kákacsomónak nagy bozontos fejet, füleket, lábakat, még öszekunkorodott kis farkakat is, aztán kezembe nyomja a gerelyt, és rohamlépésbe késztett állni, hogy megküzdjek a vadkannal. Talán még iszonyatos szerencsétlenségbe is dönött volna, talán rám