Pécsi Lapok, 1867. március-május (1. évfolyam, 1-18. szám)

1867-05-05 / 11. szám

szetesen a hivatalnok által szabatván az meg — hanem minden egyes féltől busásan megveszik a maguk részeit és igy nem csoda, ha, különösen pandúrkáplár uraim ék, szőlőket vesznek, présházakat építenek és egész gavallért játszanak és csaknem azt várják, hogy még az urak köszöntsék, üdvözöljék őket, hahogy szerencsések velük találkozni! Nemkülönben cselekszik a bíróság. Kijön, például, a szolgabíró vagy esküdt egy ügyvéddel a helyszínére a lefoglalt vagyon eladására , de az adós megfizeti a költségeket és más határidőt nyer; másodszor is kijönnek az illetők, ugyanaz történik, harmadszor szintén. — Az adós természetesen kiforgattatik bundájából, a hitelező pedig sírva nézhet a részére lefoglalt, de az e kép szépen elkallódott vagyon után.**) Aztán még mondja valaki, hogy nem szépségessen, gyönyörűségesen vagyunk. Ilyeneket látva s tapasztalva, nehéz, lehetetlen hallgatni! A viszontlátásig! Csatáry.— Siklós, 1867. máj. elején. Sokan kiváncsiak már előre is tudni, kik lesznek azon egyének, kik a megyei tisztiállásokra jelentkeznek ; annyival kiváncsiabbak arra, kik azok, kiket a közbizalom a jelentkezők, és minden bejelentés nélküliek közül fölkarol. Ez előtt csak pár héttel is híte járt annak, hogy nincs a megyében elég szakképzett, s a megpróbáltatást, szilárd jelleménél fogva, kiállott egyén, kikből a megyei tisztikar alakult jasson. Mi e vidéken ellenkező nézetben vagyunk, s úgy hiszszük, hogy megyénk jeleslegei sem fognak vonakodni alkotmányos életünk földerültével, a megyének szolgálatot tenni, * *) — habár elfoglaltságuk sajvtogi érdekeik ellenkezőt javallnának is — már csak azért is, hogy a rend és haladás előmozdításával megyénk fölvirágzásán ők is működjenek. Megyénk szebb jövőjének egyik föltétele: a jó tisztikar; azért azok, kiket a bizalom fölkarol, lépjenek elő, s foglaljanak tért a megyei élet sorompóinál; ily biztos vezetők mellett, a gyöngébb erősbödik, a kétkedő hite megszilárdul. Az ápril 26-iki értekezletben, ugyan igen helyes elvek állapíttattak meg arra nézve, hogy minő qualificatiók szükségeltetnek egy választandó tisztviselőben, de azok csak úgy nyernek gyakorlati érvényt, ha a választottra nézve szigorúan alkalmaztatnak. Emez értekezlet ellenvetés nélkül elfogadta s magáévá tette, hogy a járások bizottmányi tagjai szemeljék ki s ajánlják tisztviselőiket, és helyesen; mert csak is a járások ismerik a területükön volt s létező hivatalnokait, s kiszemelendő tisztviselőit; vajha e kivitel tiszta elvből, mellék tekintet nélkül történnék, s egyoldalú nézetek előtérbe ne kerülnének. . A qualification vonatkozólag, a megyei értekezlet figyelemmel volt arra is, hogy a megyei esküdtségre jelentkező egyének,akik jogvégzettek, elsőbbséggel bírjanak azok fölött, akik kereskedésüket és mesterségüket odahagyva, a hivatalos pályán szereztek némi gyakorlatot. — Véleményem szerint még azok is előbbre teendők volnának, a kik még tökéletesen a jogot be nem végezték, de a törvényes pályán maguknak gyakorlatot s törvényes ismeretségeket szereztek. —■ annyival is inkább, mivel igen kevés ügyvéd lesz, ki az esküdtségre jelentkeznék, hogyha pedig jelentkezik, kívánatos volna ezek figyelembe vétele. A „ Pécsi Lapok“ 9-ik számában J. Gózon Lajos bizottmányi tag úr már egybe is hívta Siklósra e járás bizottmányi tagjait május 7-re. Mi ezen fölhívást kedvesen vettük. Május 7-én összeülend a járási értekezlet tisztviselőink kiszemelésével foglalkozván; — helyesen történnék, véleményünk szerint, ha — hogy egyesek személyes hatása, s túlsúlyra ne vergődjék — a kiszemelési nyilatkozat ne fölkiáltások útján, de titkos szavazat útján történnék meg. Az ily módon mutatkozó eredmény lenne szerintem a legüdvösebb, az értekezlet komolyabb színt öltene, s egyesek, egymás irányában, minden pártviszály nélkül távozhatnának el az értekezlet helyéről. Folyó évi ápril 24 és 25-ik napjain megtartatott Siklóson, a városház termében a felső baranyai helv. hitv. követő egyházmegye közgyűlése, melyre tek. Jókay Mór ur, mint az egyházmegye gondnoka, szívélyesen váratott; de ő Pesten, bizottsági teendői véget, elle vén foglalva, meg nem jelenhetett. Az egyházmegyei közgyűlés magát e végett elnapolta, most többen, mint bizottmányi tagok f. é. ápril 20-án tartott megyei értekezleten kívántak részt venni. Ugyanezen egyházmegyei gyűlésen több, kisérdekű ügy tárgyaltatott, melyek között legnagyobb horderejűnek tartom: az egyház és iskolák részére, a tagosítások és szabályozások alkalmával az uradalmak által adományozott földek kezelésének kérdését; ez ügy azonban rögtön el nem intéztethetvén, előlegesen véleményadás végett bizottság küldetett ki. **) Itt már nem a bíró a hibás, de az illető adós , mert a bíró, ha a felek a végrehajtás elhalasztása iránt megegyeznek, az ítéletet nem hajthatja végre , de ingyen kimenni mégsem köteles. Csak az ne történjék, hogy három négy végrehajtást egy bolyon és egyszerre végezve, mindegyikért külön, még a kocsi bért is fölszámítja. Szerk. *) Sajnos, hogy mi az ellenkezőről értesültünk. Szerk. 42 Ez alkalommal Rásky Mihály és Vajda János az egyházmegye részéről megválasztott tanácsbirák a hitet letévén, helyet foglaltak. S. K. TÁRCZA. Boldog órák. (Hangzatkák.) I. „Ne, oh ne irj dalt, szívem kedvese ! Mert dalba öntve érzeted, hevétől — Megfosztasz engem szíved érzetétől, S elárvul kebled hű szerelmese.“ Nem úgy, nem úgy! A dalnok érzete, Mint rózsabimbó tiszta harmatcsepptől, — Bájlétre serken éltető nevétől, Megtestesül, ha szókba foly heve. És nézd, az akkor éli legszebb perezét, Ha szűzi nőkebelre feltüzik, S a hervadót könyekkel öntözik. És ez, a dalnok, akkor érzi keblét Ihletve, hogy ha átkarolva öt, Kebledre zárod a hű szeretőt. II. A hárs alatt, az enyhe hüvesen Te, lányka, ültél és én oldaladnál . A lombokon a himmadár dalánál A nő csicserge halk szerelmesen. A völgy ölén, virágokon, füvön Susogva csermely folyt alá; a partnál Pásztor legeltetett s vidor dalánál A földműves munkája békésen. Mily szép vala ez óra! édes emlék! Nem dúlta bánat érző kebleink . . . Szerelmet ünnepeltek szíveink, így ünnepel az üdv hazája, az ég, Ha újlakónak angyal érkezik És szellemtársival ölelkezik. Badacsonyi. Egy hivatalnok életéből. (Beszély.) — Dr. Temme után — (Folytatás.) Engedelmet kért mégis, hogy könyveit és jegyzékeit megtekinthesse. „Nézzük együtt utána — mond az elnök, ki nyugtalanabbá s aggodalmasabbá lön mint maga a számvevő. A számvevő szobájába mentek és ennek összes könyveit, jegyzékeit és ellennyugtáit megtekinték. Semmi nyoma az iratnak, melylyel azok beküldettek. Mind a két hivatalnok nyugtalansága fokozódott. „A postára megyek“ — mondá a számvevő — „hogy utána kérdezősködjem. Ha a pénz a postával megérkezett, úgy annak a könyvekben bejegyezve s a törvényhivatalnok nyugtájának, ki a pénzt átvette, meg kell lennie.“ „Menjen ön“ — kérest az elnök. Ez alatt ő maga a hivatalnoki fizetéseket kezelő tiszthez ment, hogy megtekintse, vájjon a pénz tévedésből nem került-e ide. Itt sem vola egy fillér is Mozer tisztviselőtől befizetve, egy betű sem e részben. A számvevő a postáról visszajött. Egészen zavart vola. „Elnök úr, a pénz beérkezik.“ „A postán ?“ „Igen, a postán, múlthó 12-kén, —épen száz tallér, pénztári utalványkép, mely egy levélben vala.“ „És ki állított ki nyugtát azokról ?“ „Ön maga, elnök úr.“ Az elnök elhalványult, arcza sötétebb jön. „Én magam ?“ mondá fogai közt, inkább önmagához mint a tisztviselőhöz szólva. “ „Én láttam a nyugtát,“ mondá az öreg hivatalnok. „És az én aláírásom volt ?“ „Félreismerhetlenül.“ Az elnök fogta kalapját és gyorsan eltávozott. A postára ment, mert meg kelle győződnie, miszerint ő maga nyugtatványozta-e az eltűnt száz tallért. Ki őt látta, megijedt tőle. Az ő tekintete nem volt aggodalmas, mint a számvevőé imént; arcza holthalvány vola, minden vonása eltorzítva. A törvényhivatalnokok rémülve néztek utána. Csak a két számolótiszt tudá, mi van a dologban. Ők hallgattak s később is hallgattak. Az elnök a postáról visszaérkezik. Arcza szint oly halvány volt mint előbb, de nem vola már eltorzítva, előbbi szigorú kifejezését ismét visszanyeré. Az elnök készen volt mindenre, ő tudá, vagy legalább sejté, mi van a dologban. „Én írtam a nyugtát alá — mondá a számvevőhöz. Az én szokásos, biztos, világos kezemirása.“ „De én esküszöm elnök úrnak — biztositá őt a becsületes és aggodalmas öreg hivatalnok — hogy a pénz nem tétetett át hozzám.“ „Szükséges-e eskü ön részéről ?“ mondá az elnök, kezet nyújtva neki. A kéz jéghideg vala. „Ki hozta el — kérdé aztán — múlthó 12-kén a postáról a leveleket ?“ A számvevő eltávozott utánnézni. „A törvényszolga, Schneider,“ mond visszatérve. „Küldje Schneidert hozzám.“ Ugyanazon öreg, ha szolga volt, ki a postáról a leveleket naponkint oldozá, ki ma reggel is valamint az elnöknek, úgy a szegény Emíliának is a titokteljes leveleket kézbesíté. „Emlékezik ön, hogy a múlt hónap 12-kén a postáról a leveleket elhozá ?“ kérdé az elnök. „Igen, elnök úr. Ezt naponkint teljesítem, hahogy beteg nem vagyok, vagy máskép nem gátoltatom, és fél év múlva egyetlen egy nap sem hiányoztam.“ Az elnök is jól tudá ezt. „Emlékezik ön épen azon napra ?“ kérdé tovább az elnök. „Valami különös történhetett volna azon nap elnök úr?“ „Emlékezik ön, hogy azon nap nekem egy levelet hozott száz tallérral pénztári utalványkép ?“ „Egy ily levelet több hetek előtt hoztam.“ „Melyik napon ?“ „Postakönyvem kimutatja. Teljességgel. Elnök úr aznap épen roszul volt. Az összes postai tárgyakat akkor saját lakására vittem, és dolgozó szobájába tettem.“ Az elnök többet nem kérdezett. Eleget tudott. „Jól van. Ön elmehet,“ mondá. A törvényszolga elment. Az elnök meg volt semmisítve. „Mathilda!“ E szó volt egyedül, melyet kimondhatott. A tiszti járandóságok pénzkezelőjét hivatá ismét magához. „Holnap tiszti fizetésemet kikapom. Azonnal fizessen ki ön abból száz tallért a Moser-féle depositumcassába.“ Egy pillanat múlva a főtörvényszéki elnököt jelenték be nála. „Már ?“ kiálta föl. De készen volt. Ezt kénytelen volt tenni, kétszeresen kénytelen. Elöljárójával, ki még mindig az vala s most egyszersmind vizsgálóbirája , szembe kelle állnia s még semmi terve sem vala. A fölött, a mi történt, már nem kételkedik. De mi történjék tovább ? mit tegyen ? Elmondja-e, mi történt? magát mentegesse-e s bevádolja saját nejét? Halvány arczczal, de nyugodtan várá be elöljáróját. Egy előkelő, büszke férfiú lépett be hozzá, feszes aristocraticus hivatalnok, ki a leendő collegának még mindig elöljárója volt. A talán lehet-e még szó arról, hogy vele egy fokra helyeztessék ? „Elnök úr — kezdé a praesidens, báró Senkendorf, hivatalos modorban; sajnálom a kellemetlen kényszerűséget, mely engem ide hozott, annál inkább, mert a napokban oly nyilatkozatot kelle tennem, mely fájdalom, önre s családjára csak sértőn hathatott. De épen azért.“ — Az elnök őt kénytelen volt félbeszakítani. „Mai megjelenésének okát, praesidens úr, úgy hiszem, tudom. A többire nézve nincs semmi tudomásom.“ A praesidens kényszerülve volt az elnökre csodálkozva tekinteni. „Nem tudna semmit az én fiam és ön kisasszonya közti viszonyról ? „Az én leányom!“ kiálta föl sejtelemmel az elnök s arcza még halványabbá lön. (Folytatás köv.) ----««»---Pécs, május 2-án. Szellemi kenyér. — Ilirlapi böjt. — Mindennapi élvezet. — Ó-ujság. — Egy portré zűrzavar. — Kedves hetilap. — A „Pécsi Lapok“ mint óhajtva várt vendég. — Hol kezdjem ? Kiki mit szeret, arra néz. — Hálás köszönet. — Különös, az újságolvasás mindennapi kenyérré vált, roszul érezzük magunkat, ha olyan napunk van, midőn az ünnepek miatt minden lap elmarad, és csodálom, hogy még senki sem jött azon jó gondolatra, hogy olyan lapot szerkesztene, mely akkor adna lapot, midőn a többi a vasárnap miatt elmarad, biz Isten kapós lenne, kedves vendég gyanánt járna hétről hétre. Egyébiránt könnyű a fővárosiaknak, kik a reggelihez kapják a legújabb még úgyszólván nedves lapot, és karszékükben törökpipa bodor füstje mellett kényelmesen elolvassák, de még nekünk provincziális helyeken sem lehet panaszunk, mert mindennap új számmal örvendeztetünk meg. Pécsre rendesen harmadnapra hordják szét a fővárosi lapokat, még gyorsabban lehetne kapni, ha a gőzös hozná azokat, de így Boglárról néha a rész út miatt lassan eviczkél Baranya fővárosába.