Pécsi Lapok, 1868. április-június (2. évfolyam, 27-52. szám)

1868-06-11 / 47. szám

r Pécs, II. Évfolyam, 46. szám. Megjelen hetenkint két­szer , vasárnap és csü­törtök­ö­n. Előfizetési ár : helyben házhozhordással és vidékre egész évre 8 frt, fél évre 4 frt­, */4 évre 2 frt. Bérmentetlen levelek s­em fogadtatnak el. Szerkesztői szállás Nepomuk utcza 30. sz. Junius 7-én. 1868. POLITIKAI, SZÉPIRODALMI, GAZDÁSZATI S TUDOMÁNYOS HIRDETÉSEK ÁRA . Négyhasábon petit betűik­ sorért egyszeri hirdetésnél 10 kr. vérinél 7 kr. 3-mad és mind .1 utóbbinál 4 kr. o. é. „Nyit. .ér“ rovatban meg­jelenő m­inden petit sorért 14 kr. o. é. Bélyegdíj külön minden hirdetésért 30 kr. u. o. HETILAP. Kiadó­hivatal Országút 5-dik szám. — Gr. Zay Károly következő levelet kül­dött szét: A magyar minisztérium. „Amicus Plato, amicus, So­crates , sed magis am­ica veritas. ” Ezen igénytelen sorok t. ez. olvasóinak különösnek fog látszani, hogy mint allig ismert egyén, ezen utat választottam illető nézeteim terjesztésére. Erre azon ismételt tapasztalásom indított, hogy gyér kivétellel, a politikai lapok, a nekik beküldötteket vagy egysze­rűen föl nem veszik, vagy csak akkor történik azok­nak fölvétele, midőn érdekük már megszűnt, vagy pe­dig oly lényeges kihagyások és változtatásokkal tel­jesítetik, hogy ezeket pótolni vagy létrehozni lehe­tetlen. Ezekre könnyen várható azon megjegyzés, mi­szerint egészen közönyös, mik legyenek Zay Károly­­nak hazánk ügyeiben személyes nézetei, és ha ezeket mégis kívánná fejtegetni, van neki e czélra a törvény­­hozás sorompói belöl kitűzött helye. Igaz,­­ ha agg teste és úgy is csekély szónoki tehetsége annyira nem volnának törve, hogy már előtte más szellemi küzdtér nem­ nyílik, mint az irodalom tág mezeje, melyen kü­lönösen ezen nyomatékos ügyben megjelenni, hazafiai kötelessége serkenti, meggyőződése bátorítja. Mind­kettő lendítésének pedig annál szabadabban engedhet, minthogy állása egészen független, nem lévén sem hi­vatalnok, sem akadémikus, sem egyletek tagja, és mi­után gyermekeire ruházta át összes vagyonát, a föld­birtokos sem, hanem mi itt az eldöntő, sírja partján álló egyszerű honpolgár „cui iám nec seritur nec m­etitur.“ De most a dologhoz. Noha csekély személyemnek épen nem lehet di­csekedni a magyar minisztérium jóakaratával, és így tőlem távol áll minden érdek vagy háladatosság szülte indok, még­is az igazság és önmeggyőződés parancsait követve,nyilatkoztatnom kell,hogy az, a­mi a m­i­n­i­s­z­­t­ériu­m életbeléptetése óta véghez vitetett és imént megindítatott, hazánk őszinte elismerését megérdemli. Mert a­lig egy év lefolytán ennek kebelében olyanok történtek, miknek valahai létesítéséről három század óta sokan álmodoztak ugyan, mik miatt még többen véreztek, de minden ebbeli erőfeszítésnek és feláldo­zásnak még­is csak ideiglenes eredménye volt, magá­ban rejtve a kora enyészet és ennek szerencsétlen kö­vetkezményei csíráit, holott most minden illető ténye­zőt tekintetbe vévén, egy reményteljes jövő felé hat­hatósan indulunk. Hogy még eddig mind az meg nem történt, mit az 1848-iki törvények igényelnek, *) ezt a minisztérium hanyagsága vagy részakaratának fel­ró­vni, valóban méltatlanság, hiszen annak, mielőtt az új épület lakásához fogott, kellett a légit rombolni, omladékit, söpredékét, szennyét angiasként kihordatni és a légbe repítetni. Ezenkívül mennyi és mekkora ellenséges elemeket kellet neki legyőzni, míg csak az eddigi vívmányokat is fölevenítnie sikerült. Legyünk tehát igazságosak, mennyei erőt halandóktól ne kí­vánjunk ne várjunk, és azért méltassuk kellőleg a mi­­nistérium eddigi eljárását, ezt mint becsteljes a Conto fizetést tekintvén és elfogadván. Fontoljuk meg, hogy ha az lelépésre kényszeríttetnék, utódának is csak az ország polgárai majoritásával, mint ez most történik, kellene kormányoznia, és mihelyt az ellene fordulna, nyomban másnak kényszerülne helyt engedni, ez léven föltételező alapja a parlamentáris kormány éle­tének. Ha pedig az utóbbi ministériumok egyike a kisebbséggel akarna kormányozni, oly zavaros vi­szonyokat idézne elő, melyeknek következménye vagy provisorium vagy lázongás volna. Széles e föl­dön nincsen nép, mely elérte volna a politikai élet diadal kapuját, és még­is hazánkban sokan követe­lik, hogy a ministérium­ bennünket mielőbb annak magasztos boltozata alá vezéreljen. Az isteni gondvi­selés az emberi lényeknek földi czéljául, csak a hala­dással összekötött tökéletes sülést tűzvén ki, bennün­ket felhív pályánkon ernyedetlenül haladni, és a né­zetünk szerint hátramaradottakat, koránsem korhol­ni, kárhoztatni, hanem velünk baráti kézfogásra buzdítani,­késztetni. Alkotmányos országban ily kész­tető , egyszersmind éltető elemnek, az oppositiónak, nem szabad hiányzani. A haldokló nagy Chatam, még nagyobb fiának Fittnek mondá: „ha nincsen, teremtess magadnak oppositiót.“ Serkentsük föl a ministeriumot, ha kezdene pangani, igazítsuk vissza a törvényszabta ösvényre, ha ezt elhagyni töreked­nék, de legyünk mindig és mindenben igazságosak, lovagiasok, önzéstelenek. Ne gyamtgassuk a minis­teriumot, hogy Magyarországot Austriába igyekszik bekebleztetni, mert minden egyébtől elnézve, hasonló hírek terjesztőire méltán illeszthető: „Aruspex arus­­picem sine risu non potest adspicere.“ Ne keressük mások szemében a szálkát, míg talán a mienk tele van gerendákkal! Hazánk jóléte és dicsősége kiví­vása legyen életünk fő feladata, és elégedjünk meg azon önérzettel, hogy mellette nemcsak férfiasan, de mindig becsületesen is küzdöttünk, küzdünk is, a­nél­kül, hogy fáradozásaink, áldozataink elismerését kor­társaink vagy az utókortól várnak. Legyünk meg­győződve, hogy atyáskodó és a szó valódi értelmé­ben magyar királyunk szárnyai alatt, a jelen minis­­teriura eszközlésével, vele barátságos kezet fogván, törvényes után közvágyaink végtzélját az 1848. tör­vények diadalát hathatósan előkészítjük, és aránylag rövid időn el is érjük. Ne bíbelődjünk honunk létét koc­káztató eszményi képzelmek felkarolásával, lég­várak fölszerelésével, hanem törekedjünk törvényes békés után kivivni magyar hazánknak azon dicső jövendőt, melyet isten és emberek előtt megérdemel, és melynek megalapítása és szilárd meggyökeresitése, ezen után haladva, csak az idő kérdése lesz. B­u­c­s­á­n­y, 1868. május hó 25-én. Gróf Zay Károly. *) Mi e helyett azt mondanék : „minek az 1848-ki törvények az alapját megvetették.“ Mert ha csak az volna meg, mi a 48-ki törvényekben foglaltatik, az is mindenesetre elég jó lenne, de jelen viszonyaink közt nagyon kevesellnek. S­z­e­r­k. Fővárosi élet. XXXIII. (Pünkösdi rózsa. Az öreg kertész. A svábhegyi bacsó. Renz. Cimnelli Emma szép szemei.) Piros Pünkösd napjára szép pünkösdi rózsája nyílott a magyar népnek! Süt. István állama újra helyt foglal az európai népcsaládok között ! Mária Terézia elhunyta óta, kit egész Európa csak Magyar­­ország királyának nevén ismert, a magyar állam las­san lassam tünedezni kezdett a nemzetközi élet teré­ről. Ferencz alatt fátyol borult reá, az ötvenes évek óta által nem hatható sűrű szemfödél hirdeté halálát, de hála az égnek ez csak tetszhalál volt. Magyaror­szág majd egy százados halálszerű álma után újra él, egyszerre hirdeti létét a világnak, mint a rózsa, mely­nek bimbaját, reggelre gyönyörű szirmokkal látja mosoly­gani a leányka. Nagy bajjal tudott kinyílni a magyar nép oly rég várt rózsája, vadszelek, dúló ke­zek pusztíták tőjét, kiveszni látszott, csak a gyöke­rében maradt élet, egy tapasztalt öreg kertész, kit sokat szidtak, piszkoltak, mert a száradó ágakat egy­szerre megeleveníteni nem tudta, biztos számítással csalta ki a gyökérből az életet, s a kihalásnak indult tő virággal lön borítva. Az öreg kertészeket türe­lemre szoktatja a természet, így a mienket is; élet­teljes, nem üvegházi növényt, m­érett, nem pedig csak pirosló cseresznyét nyújtott azoknak, kik a kertet reá bízták. Igen az öreg kertész legényeivel oda vitte a dol­got, hogy hazánk a német vámegylettel kötött szer­ződésben önálló államként szerepel, és a külföld nem azonosítja többé hazánkat Ausztriával. Legutóbb a franczia tőkepénzesek protestáltak az osztrák állam­papírok megadóztatása ellen, s az osztrák kormányt e papírok kizárásával fenyegették, de e megadózta­tás bennünket nem érint, s a mi papírjainkat, mint Ausztriától független államét egy perczig sem jutott eszükbe e tiltakozásba bevonni. A közös ügyes álla­pot tehát nem ásta alá hazánk önállóságát, s a ma­gyarnak van oka örömre is! A pestieknek ugyan van is jó kedve! Pünkösd hétfőre esik a svábhegyi búcsú, s ez nagy mozgalomba szokta hozni a főváros főleg alsóbb osztályú népességét. Már kora hajnalba megkezdődik a vándorlás út Budára, egész karavá­nok indulnak meg, a szegény ember hátára veszi batyuját, melyet az asszony eleséggel rakott meg, s maga mellé családját, hogy egy jó napot töltsön a budai hegyek árnyas, buja pázsitján. Van itt aztán táncz, zene, evés, ivás, néha néha gyenge verekedés is, már amint a magyar búcsúkon ősi szokás szerént lenni szokott . Ide át a nap nagy eseménye a cirkusok megnyi­tása. Vasárnap zárták első előadásukat Renz és Cini­selli egyszerre. Első a Dunaparton, utóbbi a lövölde előtt mutatja kincseit. Ranz mellett régi hire szól, s gyönyörű lovai. Ciniselli bájos lovarnőinek arczké­­pei a kirakatokban ügyes csalékkül szolgáltak. A so­lid ezegek kedvelője lévén legelsőbben is Renzet lá­togattam meg, s fulladásig tömött színkörbe jutottam. A versenyzés ösztöne is nagyban emelheti ez előadás nagyszerűségét, mely valóban páratlannak nevezhető , de az időköz is meglehetős, mióta Renz itt nem volt, s ez alatt kíváncsisága jót lendített a circusok művé­szetén, sőt annak körét is kiszélesítte. Renz circusá­­ban nem kizárólag lovászati és erőm­űvészeti mutat­­ványonkkal találkozunk, vannak ott kakasviadalok , egy bájos, s a japánok kisasszonyával versenyző kö­tél tánczosnője, s az alig félölből háromölig emelkedő s kigyóként tekergő alakok nagyban emelik az elő­adások változatosságát. Az erőművészeti mutatvá­nyokat nagyobbára a bohóczok teljesítik, mi­által azok hajmeresztő természete sokszor feledésbe men. Renz mostani bohóczai különösen ügyesek, legérde­­kesbek azon mutatványaik midőn merész ugrásaik és bukfenczeik közt legkisebb fennakadás nélkül he­gedülnek és harmonikáznak. A közönségnek nagyon tetszett az előadás s a cirkus deszka falait szinte raeg­­ingató a tapsok szűnni nem akaró vihara. Mint mondják Cinisellinek­ is nagy közönsége volt, mnaly főleg Ciniselli Emma szemeit igen szépek­nek találta. r. L Magánylak, 1868 május hóban. Kedves Barátom ! . Reisen bildet. Tudva azt, hogy az ember, ha szülőföldje határát soha sem lépi át, nem képes a világ politicai magas­ság színvonalára emelkedni; — és csak az emberi nem egyik legszomoritóbb elvetemülésére: — „a szélső baloldali kupak tanácsi, korlátolt eszü politica határaira“ — van kárhoztatva; — indíttatva éreztem magam, mely tudományos és policai képzettségemet egy műutazással betetézni. Utazásom czéljául Pozsony — esetleg Nyitra megyét tűztem ki. A sors Nyitra megyébe vezetett. Mi zsiros szájú baranyaiak, innen Magyarország kellő közepéből soha ki nem lépve, azon hiedelem­ben élünk, hogy a­hol a magyar szót már nem értik, ott emberfalók vagy a zaberek régiója kezdődik. — És mennyire csalódunk ! Ha láttad volna — úgy mint láttam én — ama nyalka tót legényeket, czifránál czifrább varrásu ingjeikben, sujtásos magyar nadrágjaikban, kalap­jaikon annyi tollal, hogy mind a hét szélső baloldal képviselőnek összevéve sincs annyi tolla,­ha láttad volna ezen nyalka legények peczkes kevély járását, aligha valamennyi árpádi németet — pisztolástol klumpástol együtt — oda nem adnád érettek cserébe. Ha láttad volna ama véghetetlen sok piros pozs­gás kerek arczú kis tót gyermekeket, a mint az ut­­czákon a porban hömpölyögve povedályiztak, ártat­lanságukban még csak nem is sejditve, hogy Magyar­­ország is létezik; — aligha velem együtt meg nem irigyelted volna, a tót fajnak ama mireánk magya­rokra nézve oly vészteljes szaporaságát. Hát ha láttad volna ama gazdag szántóföldeket, buja réteket és legelőket, szebbnél szebb erdőket, bizonyára megörültél volna valamint örülök én is, hogy a szélső­baloldaliaknak, sem földjük, sem­ rét­jük, sem legelőjük, sem erdőjük, és hogy következő­leg politikájuknak sem a vagyon sem az értelem nem ad súlyt, és hogy csekély számuk és rész irányuk őket csak nevetségessé teszi. Ezeket előre bocsátva, utazásomban szerzett ta­pasztalataimat röviden adom a a következőkben. Először is azt tapasztaltam, hogy Pöstyénba csak igazi beteg emberek járnak. Marta mint engem a sétatéren megláttak, összedugták fejeiket, elkezd­tek súgni, búgni, és váltig nézték, hogy ugyan me­lyik lábam fáj. Utóbb megszállit egy ur: Ugyan kérem hová való az ur­­ Baranyába. Ejnye ejnye, monda fejét csóválva — és nem minden irigységtől menten — ha már a betegek is úgy néznek ki Baranyában mint ön, hát még az egészségesek hogy nézhetnek ki ? Nem lenne ön oly szíves mutatóul nekünk egyet felküldeni ? Nem szükséges uram, mondom nem vagyok én beteg, hát csak legeltessék szem­eiket én rajtam. De hát minek jött ide, ha nem beteg ? Hát én bizony csak azért jöttem ide, mert tartot­tam tőle, hogy otthon megüt a guta; — azért egy kissé soványabb országba akartam menni; —de látva, hogy itt még gazdagabb vidék van mint ná­lunk — dolgaimat is már elvégezve— ezennel indu­lok vissza hazámba nagy Magyarországba Bara­nyába. Isten Önökkel. Szerencsés utat kívánok. Vigyázzon, hogy el ne dőljenek hiáb­a utánam, a kocsit értette-e, Baranyát-e nem kérdeztem. Szerkesztői példány.

Next