Pécsi Lapok, 1868. április-június (2. évfolyam, 27-52. szám)
1868-06-11 / 47. szám
r Pécs, II. Évfolyam, 46. szám. Megjelen hetenkint kétszer , vasárnap és csütörtökön. Előfizetési ár : helyben házhozhordással és vidékre egész évre 8 frt, fél évre 4 frt, */4 évre 2 frt. Bérmentetlen levelek sem fogadtatnak el. Szerkesztői szállás Nepomuk utcza 30. sz. Junius 7-én. 1868. POLITIKAI, SZÉPIRODALMI, GAZDÁSZATI S TUDOMÁNYOS HIRDETÉSEK ÁRA . Négyhasábon petit betűik sorért egyszeri hirdetésnél 10 kr. vérinél 7 kr. 3-mad és mind .1 utóbbinál 4 kr. o. é. „Nyit. .ér“ rovatban megjelenő minden petit sorért 14 kr. o. é. Bélyegdíj külön minden hirdetésért 30 kr. u. o. HETILAP. Kiadóhivatal Országút 5-dik szám. — Gr. Zay Károly következő levelet küldött szét: A magyar minisztérium. „Amicus Plato, amicus, Socrates , sed magis amica veritas. ” Ezen igénytelen sorok t. ez. olvasóinak különösnek fog látszani, hogy mint allig ismert egyén, ezen utat választottam illető nézeteim terjesztésére. Erre azon ismételt tapasztalásom indított, hogy gyér kivétellel, a politikai lapok, a nekik beküldötteket vagy egyszerűen föl nem veszik, vagy csak akkor történik azoknak fölvétele, midőn érdekük már megszűnt, vagy pedig oly lényeges kihagyások és változtatásokkal teljesítetik, hogy ezeket pótolni vagy létrehozni lehetetlen. Ezekre könnyen várható azon megjegyzés, miszerint egészen közönyös, mik legyenek Zay Károlynak hazánk ügyeiben személyes nézetei, és ha ezeket mégis kívánná fejtegetni, van neki e czélra a törvényhozás sorompói belöl kitűzött helye. Igaz, ha agg teste és úgy is csekély szónoki tehetsége annyira nem volnának törve, hogy már előtte más szellemi küzdtér nem nyílik, mint az irodalom tág mezeje, melyen különösen ezen nyomatékos ügyben megjelenni, hazafiai kötelessége serkenti, meggyőződése bátorítja. Mindkettő lendítésének pedig annál szabadabban engedhet, minthogy állása egészen független, nem lévén sem hivatalnok, sem akadémikus, sem egyletek tagja, és miután gyermekeire ruházta át összes vagyonát, a földbirtokos sem, hanem mi itt az eldöntő, sírja partján álló egyszerű honpolgár „cui iám nec seritur nec metitur.“ De most a dologhoz. Noha csekély személyemnek épen nem lehet dicsekedni a magyar minisztérium jóakaratával, és így tőlem távol áll minden érdek vagy háladatosság szülte indok, mégis az igazság és önmeggyőződés parancsait követve,nyilatkoztatnom kell,hogy az, ami a minisztérium életbeléptetése óta véghez vitetett és imént megindítatott, hazánk őszinte elismerését megérdemli. Mert alig egy év lefolytán ennek kebelében olyanok történtek, miknek valahai létesítéséről három század óta sokan álmodoztak ugyan, mik miatt még többen véreztek, de minden ebbeli erőfeszítésnek és feláldozásnak mégis csak ideiglenes eredménye volt, magában rejtve a kora enyészet és ennek szerencsétlen következményei csíráit, holott most minden illető tényezőt tekintetbe vévén, egy reményteljes jövő felé hathatósan indulunk. Hogy még eddig mind az meg nem történt, mit az 1848-iki törvények igényelnek, *) ezt a minisztérium hanyagsága vagy részakaratának felróvni, valóban méltatlanság, hiszen annak, mielőtt az új épület lakásához fogott, kellett a légit rombolni, omladékit, söpredékét, szennyét angiasként kihordatni és a légbe repítetni. Ezenkívül mennyi és mekkora ellenséges elemeket kellet neki legyőzni, míg csak az eddigi vívmányokat is fölevenítnie sikerült. Legyünk tehát igazságosak, mennyei erőt halandóktól ne kívánjunk ne várjunk, és azért méltassuk kellőleg a ministérium eddigi eljárását, ezt mint becsteljes a Conto fizetést tekintvén és elfogadván. Fontoljuk meg, hogy ha az lelépésre kényszeríttetnék, utódának is csak az ország polgárai majoritásával, mint ez most történik, kellene kormányoznia, és mihelyt az ellene fordulna, nyomban másnak kényszerülne helyt engedni, ez léven föltételező alapja a parlamentáris kormány életének. Ha pedig az utóbbi ministériumok egyike a kisebbséggel akarna kormányozni, oly zavaros viszonyokat idézne elő, melyeknek következménye vagy provisorium vagy lázongás volna. Széles e földön nincsen nép, mely elérte volna a politikai élet diadal kapuját, és mégis hazánkban sokan követelik, hogy a ministérium bennünket mielőbb annak magasztos boltozata alá vezéreljen. Az isteni gondviselés az emberi lényeknek földi czéljául, csak a haladással összekötött tökéletes sülést tűzvén ki, bennünket felhív pályánkon ernyedetlenül haladni, és a nézetünk szerint hátramaradottakat, koránsem korholni, kárhoztatni, hanem velünk baráti kézfogásra buzdítani,késztetni. Alkotmányos országban ily késztető , egyszersmind éltető elemnek, az oppositiónak, nem szabad hiányzani. A haldokló nagy Chatam, még nagyobb fiának Fittnek mondá: „ha nincsen, teremtess magadnak oppositiót.“ Serkentsük föl a ministeriumot, ha kezdene pangani, igazítsuk vissza a törvényszabta ösvényre, ha ezt elhagyni törekednék, de legyünk mindig és mindenben igazságosak, lovagiasok, önzéstelenek. Ne gyamtgassuk a ministeriumot, hogy Magyarországot Austriába igyekszik bekebleztetni, mert minden egyébtől elnézve, hasonló hírek terjesztőire méltán illeszthető: „Aruspex aruspicem sine risu non potest adspicere.“ Ne keressük mások szemében a szálkát, míg talán a mienk tele van gerendákkal! Hazánk jóléte és dicsősége kivívása legyen életünk fő feladata, és elégedjünk meg azon önérzettel, hogy mellette nemcsak férfiasan, de mindig becsületesen is küzdöttünk, küzdünk is, anélkül, hogy fáradozásaink, áldozataink elismerését kortársaink vagy az utókortól várnak. Legyünk meggyőződve, hogy atyáskodó és a szó valódi értelmében magyar királyunk szárnyai alatt, a jelen ministeriura eszközlésével, vele barátságos kezet fogván, törvényes után közvágyaink végtzélját az 1848. törvények diadalát hathatósan előkészítjük, és aránylag rövid időn el is érjük. Ne bíbelődjünk honunk létét kockáztató eszményi képzelmek felkarolásával, légvárak fölszerelésével, hanem törekedjünk törvényes békés után kivivni magyar hazánknak azon dicső jövendőt, melyet isten és emberek előtt megérdemel, és melynek megalapítása és szilárd meggyökeresitése, ezen után haladva, csak az idő kérdése lesz. Bucsány, 1868. május hó 25-én. Gróf Zay Károly. *) Mi e helyett azt mondanék : „minek az 1848-ki törvények az alapját megvetették.“ Mert ha csak az volna meg, mi a 48-ki törvényekben foglaltatik, az is mindenesetre elég jó lenne, de jelen viszonyaink közt nagyon kevesellnek. Szerk. Fővárosi élet. XXXIII. (Pünkösdi rózsa. Az öreg kertész. A svábhegyi bacsó. Renz. Cimnelli Emma szép szemei.) Piros Pünkösd napjára szép pünkösdi rózsája nyílott a magyar népnek! Süt. István állama újra helyt foglal az európai népcsaládok között ! Mária Terézia elhunyta óta, kit egész Európa csak Magyarország királyának nevén ismert, a magyar állam lassan lassam tünedezni kezdett a nemzetközi élet teréről. Ferencz alatt fátyol borult reá, az ötvenes évek óta által nem hatható sűrű szemfödél hirdeté halálát, de hála az égnek ez csak tetszhalál volt. Magyarország majd egy százados halálszerű álma után újra él, egyszerre hirdeti létét a világnak, mint a rózsa, melynek bimbaját, reggelre gyönyörű szirmokkal látja mosolygani a leányka. Nagy bajjal tudott kinyílni a magyar nép oly rég várt rózsája, vadszelek, dúló kezek pusztíták tőjét, kiveszni látszott, csak a gyökerében maradt élet, egy tapasztalt öreg kertész, kit sokat szidtak, piszkoltak, mert a száradó ágakat egyszerre megeleveníteni nem tudta, biztos számítással csalta ki a gyökérből az életet, s a kihalásnak indult tő virággal lön borítva. Az öreg kertészeket türelemre szoktatja a természet, így a mienket is; életteljes, nem üvegházi növényt, mérett, nem pedig csak pirosló cseresznyét nyújtott azoknak, kik a kertet reá bízták. Igen az öreg kertész legényeivel oda vitte a dolgot, hogy hazánk a német vámegylettel kötött szerződésben önálló államként szerepel, és a külföld nem azonosítja többé hazánkat Ausztriával. Legutóbb a franczia tőkepénzesek protestáltak az osztrák állampapírok megadóztatása ellen, s az osztrák kormányt e papírok kizárásával fenyegették, de e megadóztatás bennünket nem érint, s a mi papírjainkat, mint Ausztriától független államét egy perczig sem jutott eszükbe e tiltakozásba bevonni. A közös ügyes állapot tehát nem ásta alá hazánk önállóságát, s a magyarnak van oka örömre is! A pestieknek ugyan van is jó kedve! Pünkösd hétfőre esik a svábhegyi búcsú, s ez nagy mozgalomba szokta hozni a főváros főleg alsóbb osztályú népességét. Már kora hajnalba megkezdődik a vándorlás út Budára, egész karavánok indulnak meg, a szegény ember hátára veszi batyuját, melyet az asszony eleséggel rakott meg, s maga mellé családját, hogy egy jó napot töltsön a budai hegyek árnyas, buja pázsitján. Van itt aztán táncz, zene, evés, ivás, néha néha gyenge verekedés is, már amint a magyar búcsúkon ősi szokás szerént lenni szokott . Ide át a nap nagy eseménye a cirkusok megnyitása. Vasárnap zárták első előadásukat Renz és Ciniselli egyszerre. Első a Dunaparton, utóbbi a lövölde előtt mutatja kincseit. Ranz mellett régi hire szól, s gyönyörű lovai. Ciniselli bájos lovarnőinek arczképei a kirakatokban ügyes csalékkül szolgáltak. A solid ezegek kedvelője lévén legelsőbben is Renzet látogattam meg, s fulladásig tömött színkörbe jutottam. A versenyzés ösztöne is nagyban emelheti ez előadás nagyszerűségét, mely valóban páratlannak nevezhető , de az időköz is meglehetős, mióta Renz itt nem volt, s ez alatt kíváncsisága jót lendített a circusok művészetén, sőt annak körét is kiszélesítte. Renz circusában nem kizárólag lovászati és erőművészeti mutatványonkkal találkozunk, vannak ott kakasviadalok , egy bájos, s a japánok kisasszonyával versenyző kötél tánczosnője, s az alig félölből háromölig emelkedő s kigyóként tekergő alakok nagyban emelik az előadások változatosságát. Az erőművészeti mutatványokat nagyobbára a bohóczok teljesítik, miáltal azok hajmeresztő természete sokszor feledésbe men. Renz mostani bohóczai különösen ügyesek, legérdekesbek azon mutatványaik midőn merész ugrásaik és bukfenczeik közt legkisebb fennakadás nélkül hegedülnek és harmonikáznak. A közönségnek nagyon tetszett az előadás s a cirkus deszka falait szinte raegingató a tapsok szűnni nem akaró vihara. Mint mondják Cinisellinek is nagy közönsége volt, mnaly főleg Ciniselli Emma szemeit igen szépeknek találta. r. L Magánylak, 1868 május hóban. Kedves Barátom ! . Reisen bildet. Tudva azt, hogy az ember, ha szülőföldje határát soha sem lépi át, nem képes a világ politicai magasság színvonalára emelkedni; — és csak az emberi nem egyik legszomoritóbb elvetemülésére: — „a szélső baloldali kupak tanácsi, korlátolt eszü politica határaira“ — van kárhoztatva; — indíttatva éreztem magam, mely tudományos és policai képzettségemet egy műutazással betetézni. Utazásom czéljául Pozsony — esetleg Nyitra megyét tűztem ki. A sors Nyitra megyébe vezetett. Mi zsiros szájú baranyaiak, innen Magyarország kellő közepéből soha ki nem lépve, azon hiedelemben élünk, hogy ahol a magyar szót már nem értik, ott emberfalók vagy a zaberek régiója kezdődik. — És mennyire csalódunk ! Ha láttad volna — úgy mint láttam én — ama nyalka tót legényeket, czifránál czifrább varrásu ingjeikben, sujtásos magyar nadrágjaikban, kalapjaikon annyi tollal, hogy mind a hét szélső baloldal képviselőnek összevéve sincs annyi tolla,ha láttad volna ezen nyalka legények peczkes kevély járását, aligha valamennyi árpádi németet — pisztolástol klumpástol együtt — oda nem adnád érettek cserébe. Ha láttad volna ama véghetetlen sok piros pozsgás kerek arczú kis tót gyermekeket, a mint az utczákon a porban hömpölyögve povedályiztak, ártatlanságukban még csak nem is sejditve, hogy Magyarország is létezik; — aligha velem együtt meg nem irigyelted volna, a tót fajnak ama mireánk magyarokra nézve oly vészteljes szaporaságát. Hát ha láttad volna ama gazdag szántóföldeket, buja réteket és legelőket, szebbnél szebb erdőket, bizonyára megörültél volna valamint örülök én is, hogy a szélsőbaloldaliaknak, sem földjük, sem rétjük, sem legelőjük, sem erdőjük, és hogy következőleg politikájuknak sem a vagyon sem az értelem nem ad súlyt, és hogy csekély számuk és rész irányuk őket csak nevetségessé teszi. Ezeket előre bocsátva, utazásomban szerzett tapasztalataimat röviden adom a a következőkben. Először is azt tapasztaltam, hogy Pöstyénba csak igazi beteg emberek járnak. Marta mint engem a sétatéren megláttak, összedugták fejeiket, elkezdtek súgni, búgni, és váltig nézték, hogy ugyan melyik lábam fáj. Utóbb megszállit egy ur: Ugyan kérem hová való az ur Baranyába. Ejnye ejnye, monda fejét csóválva — és nem minden irigységtől menten — ha már a betegek is úgy néznek ki Baranyában mint ön, hát még az egészségesek hogy nézhetnek ki ? Nem lenne ön oly szíves mutatóul nekünk egyet felküldeni ? Nem szükséges uram, mondom nem vagyok én beteg, hát csak legeltessék szemeiket én rajtam. De hát minek jött ide, ha nem beteg ? Hát én bizony csak azért jöttem ide, mert tartottam tőle, hogy otthon megüt a guta; — azért egy kissé soványabb országba akartam menni; —de látva, hogy itt még gazdagabb vidék van mint nálunk — dolgaimat is már elvégezve— ezennel indulok vissza hazámba nagy Magyarországba Baranyába. Isten Önökkel. Szerencsés utat kívánok. Vigyázzon, hogy el ne dőljenek hiába utánam, a kocsit értette-e, Baranyát-e nem kérdeztem. Szerkesztői példány.