Pécsi Napló, 1895. november (4. évfolyam, 261-285. szám)

1895-11-19 / 275. szám

1895. november 19. „Pécsi Napló“ Hírrovatunk. Pécs, nov. 18. — A hivatalos lapból. Az igazságügyi miniszter előterjesztésére a király ur. Vavrik Béla budapesti ítélőtáb­lái tanácselnököt a curiához számfeletti tanács­elnöknek nevezte ki. Szerti Ivá­nyi Gyula budapesti kir. ítélőtáblás tanács­elnök nyugalomba vonult. — Uj anyakönyvvezetők Baranya varmegyében. A m. kir. belügy­miniszter Baranya vármegyében a belvárdi anyakönyvi kerületbe Gal István ref. tani­tot, a mágocsi kerületbe Csanády István segédjegyzőt, a felső-mindszenti kerületbe Illyés András nyug. csendőrőrmestert, a köl­­kedi kerületbe Grüner Antal ev­­ref. taní­tót nevezte ki állami anyakönyvvezetőkké. Kinevezte továbbá anyakönyvvezető he­lyettesekké a sellyei kerületbe Kossa Ti­hamér sellyei lakost, a bikali kerületbe Kutasz Álmos segédjegyzőt, a jenői kerü­letbe pedig Frunczy István segédjegyzőt. Valamennyi nevezett anyakönyvvezetőt és anyakönyvvezető helyettest a házassági anyakönyv vezetésével és a házasság­kötésnél való közreműködéssel is megbízta. Házasság: Kossutány Ignácz dr. pécsi jogtanár­ és Fejér Sarolta, néhai Járóssy József pécsi ügyvéd özvegye, ma célután kötöttek házasságot Majorossy Imre pécsi 1. ker. anyakönyvvezető előtt. t anukként Kossuthny Géza dr. budapesti Kir ítélő táblái biró és Külley Zoltán dr. siklósi közjegyző szerepeltek. — A filharmonikusok házi hangversenye. Végre ismét viszsza­­tértek azok­ a szép idők, melyekben a klaszikus zene után vágyó lélek haj­­dan megtalálta óhajtásának kielégítését a Bécsi Dalárda és az akkori zeneegyesület Kamara-hangversenyei­ben. A mi filhar­monikusaink nagy szerényen hasi hang­versenynek czimezték el a tegnap délután a L­iganoban tartott konc­ertjüket, holott a szó értelmezése szerint ezzel ugyan tel­jesen megegyező, de a hozzá kötött igények, követelések révén keletkezett új fogalmak szerint való kamara-hangverseny czim is nagy joggal megillette. Jó ízléssel meg­választott műsorán Brahms, Fuchs Ro­bert és Grieg szerepeltek a klasszusok közül, s két helybeli szerző: Mutschen­­bacher V­iktor és Schmidt Antal. Greg azáltal, hogy vitézül megállt a bika előtt saját életének a koc­káztatásával. — Samu sokkal okosabb volt, sem hogy ezt a ked­vező alkalmat ki­siklani hagyta volna an­nak előnyei kihasználása nélkül. — Csak be akartam bizonyítani, hogy igaz, miszerint van ember, aki az életét ke­gyedért odaadná . . . — E szerint — mondá Regina kitörő örömmel — akiről előbb beszélt . . . — Én voltam. — Felesé Samu szintén örömmel,­ hogy túl esett már a vallo­másán. A többit képzeljék el kedves olva­sóim maguk. Denique, Regina szülei is örömmel fogadták Samut, kinek leányuk — az egyetlen leány — megmentését kö­szönhetik és pár hónapra rá az újonan kinevetteza­nyakönyvvezető is ráadta ál­dását az új párra, így köszönhette Samu boldogságát egy bika közvetítésének, amiben a leg­jobb az volt, hogy a közvetítő még csak províziót sem kért. Edvard C-moll sonatájának bemutatását nagy köszönettel veszszük Lőhr Vilmos és Eckhardt Antal uraktól, mert ennek a svéd Wagnernek a szerzeményeivel meg­ismerkedni gyönyörűség. A sonatának a két első része szinte duzzad a zene­szerző vénájától; gazdag inspiráczióval megirt s finoman kidolgozott két tétel ez; a nagy stil daczára is annyi bennük a dallamosság, hogy szinte egymásra tor­lódik a sok ária s a hallgató habzsolni kénytelen, holott egy-egy témánál szíve­­sen el­szürcsölgetett volna hosszabb ideig is. Mascagni úgy látszik szürcsölgetett is valamikor ebből a nedű-forrásból , mie­lőtt megírta volna a „Parasztbecsület“-et, mert akár a téma akár a kidolgozás né­hol veszedelmes sógorságba látszanak jutni itt és ott. Lőhr Vilmos ma már ta­lán kevésbbé gyakorlott kezű hegedűs, mint am­ily mély értelmű, finom érzékű zenész, aki nagyon ért hozzá, hogy azt, amit ő jól megértett, mint érttesse meg a hall­gatóságával. Amit ő kidolgoz, az teljesen világosan áll előttünk, akár a karmesteri pálczával kezében mutat rá, akár a he­gedű-vonóval tárja elénk. Eckhardt Antal méltó társa Lőhrnek. Az ő zongora­játéka annyira összeforrt Lőhr hegedűjével, hogy becsukott szemmel az ember azt a kép­telenséget is elhitte volna, hogy hegedűs és zongorás egy­ ugyanazon személy, egy ugyanazon érzelmű lélekkel és művész­­kedő végtagokkal. Természetes, hogy ilyen munka után őszinte sok tapsot kaptak. Utánuk Schneiderné Ilona úrhölgy és Mutschenbacher Viktor úr léptek az emel­vényre. Schneiderné két dalt (Brahms és Mutschenbacher) és magyar népdalokat (Schmidt) énekelt üdén csengő hanggal, finom poéntozással, a magyar népdalokat azon fölül annyi templamentummal, hogy a lehető legelementárisabb tapsvihar után meg kellett azokat ismételnie. A harma­dik és utolsó szám Fuchs Róbertnek C-dúr serenade-ja volt, melyet a filharmoniku­sok vonós zenekara adott elő Lohr diri­gálása mellett. Kitűnő összetanulásban mutatták be a filharmonikusok Fuchsnak ezt a bájos szerzeményét, mely finomság dolgában fölötte áll a már egy ízben elő­adott párjának, melyet az akkor még egyesületté nem alakult, de már erre ké­szülődő zenekedvelők adtak elő valame­lyik hangversenyen. Lohr helyes tempó­­vétellel s erélyes kézzel vezette a har­­minc­ tagból álló zenekart, melyre csak az a megjegyzésünk, hogy hasonló fellé­pések alkalmával kijjebb kell húzódnia abból a pódium mélyedésből, melynek ürege nem bírja el azt a nagy hangtor­lódást és összekuszálva adja ki magából, amit még jobban segít elő a mélyedés­nek hangvisszaverésre éppen nem alkal­mas üveg háttere. A hangversenyt, mely valóban mindeneket kielégített, nagy és előkelő közönség hallgatta meg, mely há­lásan tapsolt meg minden közreműködőt. — Felakasztotta magát. Sze­gény Spranek József kőművesnek nyomo­rúságos volt az egész küzdelemteljes élete, nyomorúságos, csufondáros a halála. Már nem volt fiatalember, tar koponyáján egy­mást keresztezték a fehér hajszálak, hanem azért egyedül állott a világon, minden támasz nélkül, távol minden szerető szív­től. Roskatag volt a járása, de azért mégis mint agglegény húzta meg magát a kórház utczában lévő kis lakásán. A nehéz munka nem ment már oly simán, oly jókedvvel mint azelőtt, s szegénysége megingott hideg, rideg lett magányos kis szobája és az egymásután tornyosuló csapások és apróbb kellemetlenségek annyira elkeserí­tették Spranek Józsefet, hogy eldobta magától unott éle­tét. Tegnap reggel rendbe szedte lakásán minden szegénységét, be­zárta szobájának ajtaját és kiballagott a külvárosi temetőbe. Sokáig ődöngött szerte szét a sírok között, míg végre elhatározta magát. Egy terebélyes akáczfa lombvesz­tette ágára felkötötte magát. Reggel holtan találták meg. — Ünnepelt tornatanár. „A pécsi tornaegyesület“ vasárnap e hó 17-én szép ováczióban részesítette Hemmerich Károly torna­ tanítót, az egylet első műve­zetőjét, születésnapja alkalmából. Trebitz Ottó elnök, az egylet nevében — az ösz­­szes tagok csoport-fényképét egy igen díszes keretben foglalva — nyújtotta át kifejezvén az egylet háláját művezetőjének számos éven át tanúsított önzetlen buz­galmáért és támogatásáért. Felköszöntöt­­ték még igen szépen Körner, Kohn, Császár és többen. A kedélyes társaság egész éj­félig a legjobb hangulatban együtt volt. — Személyvonatok a vil­lány-mohácsi vonalon. A mohács-pécsi va­sút igazgatóságától vett értesülésünk sze­rint f. é. deczember hó 9-től kezdve Mo­­hács-Villány vonalon a tehervonat forga­lom a személy­forgalomtól teljesen el fog választatni s a személyszállítás az eddigi vegyes illetve a személyszállító tehervo­natok helyett külön személyvonatokkal fog eszközöltetni, a­mi által közvetlen csatla­kozással a m. kir. államvasutak vonatai­hoz, a személyforgalom Mohács és Pécs között gyorsabbá és kényelmesebbé fog tétetni. A legközelebbi általános menetrend vál­tozáskor v. i. jövő évi május 1-től kezdve — esetleg ha lehetséges még korábban is — a személyvonatok gyorsított menet­időkkel is fognak közlekedni, addig is a je­lenlegi menetrend megmarad, de már most a vonatok mint személyvonatok fognak járni, fehérárukat tehát többé szállítani nem fognak. A közönség a mohács-pécsi vasút üzletigazgatósága ezen helyes és czélszerű intézkedését minden esetre hálával fogadja annál is inkább, mert a mohács-villányi vasúti forgalom eddig a Magyarországon tapasztalt forgalom megkönnyítésével, gyor­sításával és kényelmével lépést nem tar­tott, míg a személyforgalom elkülönítése az első lépés arra, hogy Villánytól Mo­hácsra is modern közlekedés közvetítse a forgalmat. — Veszedelmes csendza­varók. A folyton, szakadatlanul megismét­lődő éjjeli csendzavarások és ablakbeveré­­sek az éjjel sem maradhattak el. Két téglamunkás, Malek József és Sziszter Bá­lint oly alaposan beboroztak a szombat este tiszteletére, hogy azt sem tudták, hogy élők e vagy halottak- Rettenetes ordítást vittek véghez utczahosszant, a budai kül­városban pedig az ablakokat kezdték be­­rerdezni. Hizt a féktelen duhajkodást még a rendőrőrjárat is megsokalta és az egyik rendőr figyelmeztette is őket, a csendre a miért aztán oly éktelen dühbe jött a két kódhely, hogy késsel mentek a rendőrök­nek. A rendőrök sem vették aztán tréfára a dolgot, legyőzték a két vitézt és most az ügyészségnek fogják őket átadni. — Egy pap az állami polg.­iskola gondnoka. Hogy a szabadelvű kor­mány nem húz válaszfalat a klérus és az ál­lami intézmény között, bizonyítja az a körülmény, hogy Wlassics Gyula vallás-és közoktatásügyi miniszter Kókler Ferencz paksi rk. plébánost nevezte ki a paksi állami polgári fiúiskola gondnokává. Köh­ler, aki a pécsi theológiának volt tanára, a legműveltebb vidéki papok egyike, a­kire habozás nélkül rá lehet bizni egy állami középiskola gondjait. — Napvilágra került régi­ség. Az adony-szabolcs-paksi vasút épí­tésénél folyamatban levő ásatások alkalmá­val érdekes leletre bukkant az építkezési Pipitu. 3

Next