Pécsi Napló, 1903. december (12. évfolyam, 275-298. szám)

1903-12-01 / 275. szám

1908. deczember 1. Pécsi Napló Az elnök azonban a házat akarja előbb megkérdezni, megengedi-e Lengyel­nek a felszólalást. A következő perczben már húsz alá­­írásos ívet visznek fel az emelvényre és Feilitzeh elnök ennek az alapján kényte­len a névszerinti szavazást elrendelni. Öt percz szünet után, sors utján megállapítja hogy „L“ betűvel kezdődik a szavazás és újabb öt percz szünet múlva megindul a szavazás, mely természetesen azzal végző­dik, hogy a ház nem adja meg Lengyel­nek a felszólalási engedelmet. Erre Lengyel pokoli nyugalommal kijelenti, hogy hát csak egyszerűen a ház­szabályokhoz kíván hozzászólni. Ez ellen nem tehet senki és Lengyel ily czímen a tőle megszokott hoszadalmassággal beszél. Az első szavazás után a képviselőház engedelmével Kossuth Ferencz szólalt fel, Kossuth lelkére igyekszik beszélni a többségnek, hogy hagyjon fel az erőszakkal, melyet a nemzeti követelményekért folytatott ne­mes küzdelem leverésére használ föl és mert az erőszak csak erőszakot szül. Erejét sokkal nemesebb küzdelemre használhatná föl. Az az erőszak, melyet a miniszter­­elnök úr az obstructió leverésére akarja fölhasználni, rosszabb, mint az önkény, mert lerombolja a képviselőház rendjének szabályait, teljesen lehetetlenné teszi a parlament életét és rész üt azon tekinté­lyeken,amelyek ezideig a ház minden olda­láról érinthetetlenek voltak. Erőszakkal ezt a nemes küzdelmet legyőzni nem lehet és inkább azon utakat kellett volna keresni, hogyan lehetne az obstructiót meggyőzni. Az lehetséges, ha a kormány a bajok kutforrását keresi és azok orvoslásához lát. Emlékezteti a házat november 8 ikán felsorolt békefeltételeire, a­melyekben hi­vatkozott a választói jog kiterjesztésére, az iskolák megmagyarosítására és a szo­­c­iális reformokra, melyek a szegény em­ber sorsán segíthetnének. Hibáztatja a miniszterelnököt, hogy e fontos kérdésekkel nem foglalkozott. Mostani működésével a többség a parlamentnek békére hajló tag­jait is a merev ellentállás terére viszi, ezek között azokat is, akik az ellenzéknek min­den áron folytatott küzdelmét nem he­lyeslik. A nemzeti küzdelem — úgymond — talán máskor nagyobb sikerrel vehető fel, de most, a jelen viszonyok között, igazán óhajtandó volna, hogy a felbuz­dult közvélemény akcziója legalább a fenntemlített reformok gyümölcsözteté­­sére vezetne. (Tetszés az egész házban.) Ezután Tisza István gróf miniszterelnök szó­lalt fel. Neki, úgymond, leghőbb óhaja, hogy ezen áldatlan küzdelemben ne kö­vetkezzenek be a végletek, hanem in­kább találjunk objektív támpontokat, a­melyek alapján a rend helyreállítható. Az ő szabadelvű politikájának czélja a magyar nemzeti jelleg fejlesztése és ezen téren semmi sem választja el politikáját azon eszméktől, melyeknek előtte szóló is kifejezést adott. A választói jog kiter­jesztéséhez elvben hozzájárul. Az erre vonatkozó előmunkálatokat nyomban meg­indítja. Pártkülönbség nélkül ankétet fog összehívni s kijelenti, hogy az erre vo­­natkozó törvényt még ezen cziklus hátra­lévő idejében, tehát 3 éven belül tár­gyalni fogják. Ha ez sikerül, akkor a legközelebbi általános választás már az új választási törvény alapján fog megejtetni, de a választói jognak inczidentaliter való kiterjesztése egyenlő lenne a sötétbe való ugrással. A kérdést tanulmányozni fogja a kormány és ezen tanulmány eredménye nem lehet más, mint a választói jognak kiterjesztése. (Általános tetszés az egész házban. A jobboldal tapsol ,és lelkesen él­jenez.) Polónyi Géza szólalt föl a minisz­terelnök után kijelentve, hogy Tisza Ist­ván gróf ezen kijelentései alkalmasak arra, hogy ezekkel behatóbban foglalkoz­zanak és sokan vannak a baloldalon, akik ily körülmények között a békés kibonta­kozásra hajlandók lennének. (Ellentmon­dás Lengyel Zoltánéknál, a néppártnál és Ugronistáknál.) A választói jog kiterjesz­tésénél minden esetre vigyázni kell, hogy a magyarság supremácziája minden körül­mény között megóvassék. Polónyi rövid beszéde után az elnök szünetet rendelt el. A folyosón az elége­detlenek, akik mindenáron küzdelmet akarnak, most Polónyi ellen tüzeltek, de azért észlelhető volt, hogy Tisza István gróf miniszterelnök kijelentése a lehető legkedvezőbb benyomást keltette az egész házban. Ennek kapcsán csakhamar elter­jedt a folyosón az a hir, hogy végre-va­­lahára sikerülni fog az óhajtott békét megkötni. A függetlenségi pártiak min­dent el fognak követni, hogy Tisza gróf mai kijelentésének alapján az obstruálókat rábírják a további obstrukczió abbaha­gyására. Szünet után Zichy Aladár gróf emelkedett szólásra, aki nem bízik Tisza gróf ígéretében, mert hasonló ígéretet már Széll Kálmán is tett a házban, de nem sietett azt beváltani. Addig is, amig a békepontok tárgyalására kerül a sor, kimondandónak tartja, hogy az erőszakos­kodás és annak szüleménye, a parallel ülések tárgyában hozott határozat nem bírnak érvénynyel és akkor hozzájárul azon tervhez, hogy egy parlamenti bizot­­ság kezdje meg a béketárgyalásokat. Kü­lönben sem tartja elegendőnek, ha ezek alapjául csakis kizárólag a választói jog kiterjesztését fogadják el. Holló Lajos a magyar vezényleti nyelv nélkül lehetetlennek tartja a békét és azért nem adja föl a küzdelmet. Nagy figyelem közepette állott most föl szólásra Apponyi Albert gróf, aki arra utalva, hogy a békére immár elkerül­hetetlen szüksége van az egész országnak, örömmel látja, hogy arra meg van a haj­landóság. Arra kéri Zichy Aladár grófot, tekintsen el attól a kívánságtól, melynek teljesítése lehetetlen, hogy t. i. a ház semmisítse meg a parallel ülésekre vonat­kozó határozatát. E helyett arra kéri a kormányt, függesze föl a határozatnak végrehajtását mindaddig, míg az egyes pártok kiküldöttei a megállapítandó béke­­pontozatok feltételeit és módozatait illető­leg megállapodásra jutnak és csak akkor tárgyalják újból a kérdést, ha annak szüksége fönforog. A maga részéről szíve­sen előmozdít minden akc­iót, mely alkal­mas arra, hogy a mai helyzetből kivezesse a képviselőházat. (Lelkes éljenzés.) Ugron Gábor Holló Lajos szellemé­ben szólal föl, ő nem köthet békét, míg a magyar vezényszó diadalt nem arat, mert ez hazaárulás lenne és inkább hat­száz darabra vagdaltatja magát, mielőtt magyar vezényszó nélkül leszerelne. Krasznay Ferencz dr azt javasolja, küldjön ki a képviselőház békéltetési bizottságot, mely holnap tárgyalhat a miniszterelnökkel és szerdáig a képviselő­ház ne tartson ülést. Végül hamarosan rátértek a Lengyel Zoltán, Nessy Pál és Pap Zoltán-féle indítványoknak szavazással való elinté­zéséhez. Természetesen elvetettek vala­mennyit. Krasznay indítványát a képviselőház egyhangúlag elfogadta. Az ülés délután 4 órakor a reménység hangulatában ért véget. Vasárnapi távirataink: Tisza István gróf mandátuma. Budapest, november 29. (Ered. táv.) Az ugrai választókerület választó­polgá­rainak 814 főből álló küldöttsége tisztel­gett ma délelőtt Tisza István gróf minisz­terelnöknél, akinek átadta a képviselői megbízó­­­levelet. A küldöttség teljesen megtöltötte a miniszterelnökség nagy ter­mét. A sok napbarnította magyar arca között ott voltak a kerület hazafias román­­ajkú lakosságának képviselő is. A kül­döttség valamennyi tagja közül legalább is másfél fejjel kimagaslott egy szép szál legény: Vajda Gábor, aki fennen lobog­tatta az „Éljen gróf Tisza István kép­viselőnk !“ felirásu nemzeti szinü zászlót. Hatalmas éljenzés zúgott végig a nagy­termen — amelyből kihallatszott néhány „sze­­reaszka“ kiáltás is, — midőn Tisza István gróf miniszterelnök megjelent, a­kihez Markovics Antal, a küldöttség veze­tője intézett beszédet. Tisza István gróf miniszterelnök vá­laszából kiemeljük a következő részeket: Fogadjátok szívem mélyéből jött hálás kö­­szönetemet azért, hogy ilyen nagy számmal jöttetek fel, hozzátok fel a ti telketeknek meleget, a ti lel­kűteknek ebben a küzdelemben támogató erejét. Fénylő napsugár az, amely bevilágít telkembe, meg­­melegíti szivemet és felébreszti benne az érzelmek­nek amaz egész tömeget, amelyet ami drága közös otthonnak, ami édes Alföldünk s az azt benépesítő, testileg-jegileg erős magyar nép látása ébreszt fel bennem. (Élénk éljenzés) Abban a sivár küzdelemben, amelyet folyta­tok, hazafias aggodalmaimnak összes erejétől ösztö­kélve lelkemnek egész elszántságával (Viharos él­­jenzés), abban a küzdelemben buzdításra nem szo­rultam, mert a­míg végleg ki nem merül az az erő, amit Isten adott nekem, addig helyt fogok állani benne. (Viha­ros éljenzés.) De megnyugtat, megvigasztal és fel­emel annak látása, hogy testtel-lélekkel velem vagy­tok. (Úgy van ! Élénk éljenzés ) Én elmondhatom nyugodt lélekkel, hogy nem kerestem ezt a küzdelmet. Az a Programm, amelylyel az új kormány ő­felsége ke­­gyes elhatározása folytán a nemzet elé lépett, fe­leslegessé tette a küzdelmet (Úgy van !), mert hiszen megnyugvást kelthetett és megnyugvást keltett is a lelkekben a katonai kérdéseknek az a rendezése, amely kilátásba helyeztetett (Úgy van­­) én nyugodt lélekkel mondhatom, hogy az az izgatottság, az a nyugtalanság, az a változások utáni vágy, ami fel­támadt volt az országban, enyhült és csillapodott (Igaz! Úgy van); én nyugodt lélekkel elmondhatom, hisz mindig újabb és újabb jeleit tapasztaljuk, hogy a magyar nemzetnek óriási nagy többsége nem a harcz folytatását kívánta (Úgy van ! Zajos helyeslés), nem kívánta azt, hogy elérhetlen vágyakért meddő küz­delmeket folytatva koc­kára tegyük a nemzetnek minden érdekét. (Úgy van ! Elénk tetszés.) Ellenkezőleg, hálás szívvel fogadta a nemzet azokat a reformokat, a­melyeket mi hoztunk és azt kívánta a kormánytól, azt kívánta képviselőitől, hogy ne tegyék koc­kára a nemzet sorsát, (Igaz, úgy van !) térjenek vissza a békés, az üdvös tevé­kenységhez, hogy oldják meg a nemzetnek orvoslást igénylő számos nagy kérdését, gyógyítsák a küzde­lem sebeit (Úgy van !) és karolják fel ismét azokat a kérdéseket, a­melyek a hosszú küzdelemben el­­hanyagoltattak. (Úgy van!) Ez volt az az út, a­melyre lépett az új kormány, ezen indultunk meg, nyugodtan, békés eszközökkel, türelemmel, igye­kezve az országgyűlést arra a térre vinni. És csak a képviselőháznak egy kis töredéke volt az, amely utját szegte ezen békés, ezen üdvös, ezen áldásos Programm megvalósításának. (Úgy van !) A kérdés ránk nézve egyszerűen az volt, tűrjük e tétlenül, nézzük e összetett kezekkel, tehetetlenül, gyáván megfutamodva köteles­ségünk teljesítése elől, hogy egy kis töredék meg­akadályozza azt, a­mi a nemzetnek életérdeke. (Igaz, úgy van !) Itt­­. barátaim, azt hiszem, nem lehetett habozni, és ha mélyen fájlalnám is, ha kivált most, midőn a harcznak erős eszközeihez kell folyamodni, ez a kis töredék segítséget találna az ellenzéknek komolyabb, jobb hazafias belátással biró elemeiből is és ha érthetetlennek találnám is azt a végzetes tévedést, amely az ellenzéknek komolyabb elemeit egy táborba viszi azokkal, akik valósággal a poli­tikai nihilizmus álláspontján vannak (Úgy van!) saj­nálnám, de erről nem tehetnék s ez utamon nem állíthatna meg. (Hosszas, elkes éljenzés.) Hosszantartó, lelkes éljenzés jutal­mazta a miniszterelnök beszédét majd .

Next