Pécsi Napló, 1915. augusztus (24. évfolyam, 174-196. szám)
1915-08-29 / 195. szám
% A semleges államok a békéért. Amsterdam, aug. 28. (Eredeti távirat.) A németalföldi békepárt elhatározta, hogy amint döntésre kerülnek Oroszországban a harcok, vagyis Breszt-Litovszk eleste után, azzal a kéréssel fordul Vilma királynőhöz, hogy az összes semleges államokat hívja meg egy békekonferenciára, amely közvetítené a hadviselő felek között a béketárgyalásokat. A királynő hír szerint hajlandó ezt a kérést teljesíteni. Stockholm, aug. 28. (Eredeti távirat.) A Stockholms Dagblad párisi levelezője a következő jellemző táviratát küldi lapjának Párisból. — Itteni politikai körökben nem tartják valószínűtlennek, hogy a jövő év folyamán Bernben békekongresszust fognak tartani. A cár levele a szerb királyhoz. Nis, augusztus 28. (Eredeti távirat.) Az orosz rendkívüli követ Pétervárról visszatért ide a cárnak Péter királyhoz intézett sajátkezű levelével. Délperzsát annektálták az angolok. Frankfurt, aug. 28. (Eredeti távirat.) A Fr. Zeitung jelenti: Az angolok Dél-Perzsiát annektálták s csapatokat hajóztak ki. Hindenburg taktikája... Pétervár, aug. 28. (Eredeti távirat.) A Novoje Vremja siránkozik a széleskörben elterjedt bátortalanságon és a németektől való rettegésen. Szerint Hindenburg taktikája megőrölte az idegeket, pedig a bátorság és kitartás még megmentheti az oroszokat. Az általános védkötelezettség ellen. London, augusztus 28. (Eredeti távirat.) A Daily Cronicle támadja a véderőkötelezettség érdekében megindított mozgalmat. A védkötelezettség behozatalával a nép egysége megszűnne s egy hatalmas párt, az idő előtti békekötésért küzdene N Németország és az Unió. Washington, aug. 28. (Eredeti távirat.) Bernstroff német nagykövet tárgyalt Linsing államtitkárral s kifejtette, hogy az Arabicügyet Németország az Unió megelégedésére akarja elintézni. Lansing azt mondotta, hogy a felvilágosításokat záros határidőre elvárják. A lapok írják, hogy Bernstorff felkérte a kormányt, hogy véleményét a tényállás teljes megismeréséig ne alkossa meg. Ebből következtetik, hogy az Unióval a barátságos összeköttetést Németország fen tartani akarja. ...... ............ ................................................ A titok. — A Pécsi Napló eredeti tárcája. — irta: Lánc. A városban mindenki irigyelte Révfalvy Gusztit. Hogyisne, mikor olyan zajos, tivornyás múlt után, mint amilyen az övé volt, a maga negyven esztendejével még meg tudta kapni feleségül a vármegye legünnepeltebb szépségét, a gyönyörű szép Kompolthy Angellát. Pedig hej, de sokan törtettek annak a keze után. De ő csak táncolt, mulatott, udvaroltatott is magának s közben meg rendre osztogatta a kosarakat... Azt mondották rá, hogy büszke. Valami mesebeli hercegire vár. Pedig hát itt van. Jó neki egy levitézlett gavallér, egy özvegyember is, csak pénze legyen. (Mert arról az utóbbi időben sokat rebesgettek, hogy Kompólthy Pál már a tönk szélén áll). Kompólthy Zsellából tehát asszonty lett. Szép, szomorú asszony. Társaságba alig járt. Férje alig bírta elcsalni egy-egy szinielőadásra, mulatságra, összejövetelre. A városbeliek sokszor látták a szép asszonyt, amint elmélázva bámulgatta erkélyén a futó felhőket. Oly szorítorú volt ilyenkor az arca. Sejtették, hogy ennek a szép asszonynak a lelkében valami nagy tragédia játszódott le, hogy furcsa háziasságának valami nagy... rejtett titka van. Csak férje nem vette észre. Ő tetszetett magának azzal, hogy feleségét ime boldoggá tette, mert megelégszik a saját otthonával, s avval a szórakoztatással, amelyet ő (az elismert szellemes gavallér !) — kétségkívül nagy igyekezettel — iparkodott neki rígujtani. Szóval Révfalvy Guszti büszke volt önmagára, büszke volt feleségére, büszke volt az ő úgynevezett családi boldogságára... Nagy volt azért azonban az öröme, mikor felesége egyszer megkérte, hogy Angela-napra hívjon ő is vendégeket. Érzi, hogy kell lelkének is a változatosság, (biztosan az urának is), meg hát nem vonhatják ki magukat a társadalmi kötelezettségek alól. A vendégek meghívását teljesen urára bizta. Hívjon, akiket csak akar. — No ez akkor egy nagyszabású összejövetel lesz, mert én meg fogom hívni mindazokat is, akik valaha velem együtt, kedves Zsella a maga udvarlói voltak. Fog sok bókot kapni és jól fog mulatni!... — Nono, Guszti, vigyázzon ! Nem félti a feleségét ?... Aztán meg lehettek ám nekem titkos imádóim is, akikről sem a világ, sem maga, sem — én nem tudok. Azok majd megharagusznak, ha őket nem hívjuk meg, tréfálkozott a szép asszony. — No hát azokat — hívja meg maga Zsella! mondá az nevetve. — No de ha mondom, hogy én — sem ismerem őket. Mert ez a fajtája a szerelmeseknek csak szemérmesen, messziről, pl.-Az ezred harcaiban lovag Pittner, mindig a tűzvonalban volt. .,Közel akarok lenni, hogy mindenről tudjak és mindent lássak — szokta volt mondani. Leggyakrabban maga is fegyvert vett a kezébe s egy sorba állt az ő derék bakáival, akik imádták és talan, mit sem sejtetve — szokott hevülni... És kacagott a szép asszony, de valami fájó rezgés volt a kacagásában. Zsella aznap este még egy hosszú levelet is írt. Másnap maga dobta be a levélszekrénybe. ...Eljött a nap, Zsella névnapja. Zajtól, nevetéstől csengett-kongott Révfalvy Guszti szöllőhegyi villája. Zsella kivánta, hogy ott jöjjenek össze. Ott szebb, poetikusabb. És fesztelenebbül is érezhetik magukat vendégeik. Guszti tényleg sok lánykori udvarlóját meghívta Zsellának. Már persze a legtöbben azok is a házasság boldog révében evezgettek. Látszott, hogy Zsella jól is mulat férje ötletén. De azért tréfából sokszor odasúgta férjének egy-egy új vendég érkezésekor : ,,No ez is talán a titkosak közül való ? Mert én nem tudok róla...” Szóval a szomorú asszonyt mintha kicserélték Volna. Megint a régi, vidám, szellemes, kedves Zsella volt. Mindenkihez Volt egy-egy szíves, tréfás, néha a múltakra is visszaemlékező szava. Tűrte a bókokat is. Guszti pedig örült, hogy felesége jól érzi magát. Hát, hadd ragyogjon is, hadd tündököljék az ő felesége. Hadd lássák, hogy boldog! Révfalvy Guszti, ha mindjárt a negyvenediket tapossa is, még boldoggá tudott tenni —m egy Kompolthy Zsellát is !... Nem, ő nem vette észre, hogy néha felesége szemei a távolba révedeznek, s olyankor valami titkos „Pécsi Napló“ 1915. augusztus 29. Nagy angol veszteség Bender Bushnél. Konstantinápoly, aug. 28. (Ered. táv.) A Milli távirati ügynökség jelenti Bagdadból. Az angolok Bender Bushr melletti harcokban, kétezernél több embert vesztettek. Az izgalom a benszüllött lakosság körében tovább tart. Nagy részük kivándorol Bender Bushr környékéről. Az új német hadikölcsün. Berlin, augusztus 28. (Eredeti távirati) Az új hadikölcsön 5%-al kibocsátandó árfolyama 99% lesz és 1914 október héig fel nem bontható. Az entente Amerikában keres pénzt. Leheveningen, aug. 28. (Ered. távirat.) Az entente pénzügyminiszterinek boulognei konferenciája elhatározta, hgy Amerikában egy három milliárdos közös angol-francia kölcsönt vesznek föl, továbbá egy-egy függő kölcsönt Oroszország és Olaszország részére, az előbbit 2 és fél, az utóbbit 1 milliárdnyi összegben. — Albert király nincs meglepve. Rotterdam, aug. 28. (Eredeti távirat.) Poulet belga miniszter kijelentette, hogy Albert királyt az orosz vereségek nem lepték megt, nem várt mást. Emléksorok lovag Pittner ezredesről. Pécs, augusztus 28. Kedves és vitéz tisztjei, a csukaszürke parolis hatvankilencesek, akik most hazavetődnek, betegen vagy rövid szabadságra, könnylepte szemekkel emlékeznek róla. Hallgatom őket, ha találkoznak, a napfényben szikrázó nyári utcán, a kávéházban , róla beszélnek. S ilyenkor nézem a fiatal hősöket, akiket két-háromszor is átjárt már az ellenség golyója, s a mellükön párosával "csengnek össze az érdemnelek. A golyók záporában, az ágyuk tüzéren hideg nyugalommal megtudtak állni, de ha az ő nevét ejti ki az ajkuk, ellágyulnak, szavaikból a rajongás forrósága csap felém. A fiú beszél így az édesapjáról, aki bálványa volt, a férfi a szerelmeséről, akinek a képét örökkön a szívében hordja. Újra és újra az ő nevét hallom, meleg gyöngédséggel rajzolják meg az alakját, apró kis történeteket mesélnek róla, az emlékezés csöndes, szomorú hangján. — Emlékszel-e... — Így kezdődik minden mondat — és : — Szegény jó Pittner ezredesünk... ez a sóhajbavesző záróakkordja. Ami szó közben esik, az is mind az ő drága emlékét idézi''. Mit mondott Hindenburg-nagyfaluban. Hogy harcolt a Beszkideken, derék baltáival egy sorban. Mikép sebesült meg háromszor s miről beszélt utoljára, halálos sebekből vérezve... Mindenki bálványozta őt, a Hindenburg súlyos nevét viselő, nagyszerű ezredben". Talpig férfi volt, rettenthetetlen hős s melegkedélyü katona. Az ezred ragyogó haditettei elválaszthatatlanok az ő nevétől. A fényes jövő kapuja nyitva volt előtte, az elérhető magasságokig. A fiatalon egy orosz srapnell három golyója végzett vele. Lovag Pittner Lajos negyvenhat éves volt, gomblyukában a vaskereszt szallagja, mellén a vaskoronarend s a Lipót-rend keresztje fénylett — és kihűlt teteme egy bécsi temetőben enyészik virágos hant alatt. A halál dús aratása, a száguldó események közepette, legyen szerény emléke e néhány mozaik-kő, amit frissen ásott sírja fölé emelünk. Igazi emlékét, amit nem fakíthat meg idő, nem moshat el véráradat: az ő vitéz tisztei és bakái a szivekben hordják, mindhalálig. Lovag Pittner, a komáromi 12. gyalogezred első zászlóaljának parancsnoka volt s csak néhány hónapra a háború kitörése után került a Hindenburg-ezred élére. Itt egy csapásra meghódította a tisztikar s a legénység szivét. "Először, szeptember 9-én, Horozsana-Vielkánál, Lembergtől délre vezette harcba az ezredet. Erről a háromnapos csatáról, amelyben Pittner először adta tanúbizotságát csapatvezetői zsenialitásának, ma is csudákat beszélnek a tisztek. Minden úgy ment, mint otthon a gyakorlótéren, ahol Annahme alapján megy az Angriff. Mintaütközet volt ez, példás rendben fejlődött föl az ezred, s mentek előre a swarmok. Minden úgy történt, ahogy az ekzecirplatzon szokott, csak a hegyes orosz golyók fütyölése volt új és szokatlan, és a srapnellek és gránátok nagyon sűrűn robbantak a rajvonalak előtt... Ebben az ütközetben tizenhat ágyút zsákmányolt az ezred és számos foglyot ejtett. Tizenhat ágyú akkoron még nagyszerű, diadalmas zsákmány volt, kiváltkép, ha azt egy ezred szerezte meg, s Pittner ezredes az ütközet után jogos büszkeséggel írathatta az orosz csataszörnyekre: ,,69-er Regiment.“ *