Pécsi Napló, 1932. május (41. évfolyam, 98-120. szám)
1932-05-15 / 109. szám
10. oldal. sen fogadta, tervünket és mint elnökünk lelkesen segített annak megvalósításában. A sportünnepély hatalmas arányokban fényesen sikerült, az ország minden részéből, még a messze Erdélyből is jöttek versenyzők. A „Hattyú“ nagytermében több száz terítékű banketten ünnepeltük vendégeinket és azokkal együtt Zsolnay Vilmost, akit mindenki a szívébe zárt. A verseny előkészületei során a club nevében megkértem Zsolnayt, hogy ki adja a győztes díját. Készséggel teljesítette a kérést és megkérdezte, hogy mit gondolok, mi legyen az. „Ezüst serleg, vagy talán ezüst babérkoszorú“, kockáztattam meg a választ. Nagy hibát követtem el, még ma is korholom érte magamat és nem felejtem neheztelő tekintetét. „Édes fiam”, mondta Zsolnay Vilmos, én elhiszem, hogy ilyen díjakat szokás adni, mert azok ezüstből valók, de az iparos előtt, ha egész tudását viszi alkotásába, a magáé legyen a legszebb, az legyen előtte a legértékesebb. Ezért az én díjam a gyáram munkája lesz!“ És saját tervei szerint egy gyönyörű, hatalmas majolika-tálat készíttetett és azt kapta selyemmel bélelt, díszes dobozban Philipovich Emil budapesti gyógyszerész, a budapesti pécsi távverseny győztese, aki sajnos már szintén lefutott az élet versenypályájáról. Még egy érdekessége volt a régi sportidők ezen ünnepélyének. A club a kétnapos sportünnepélyre egy emlékkönyvet adott ki. Én szerkesztettem. a sportolók és a sport híveinek írásai gazdagították a könyv tartalmát. Дкког Kardos Kálmán volt Baranyavármegye és Pécs sz. kir. város főispánja. Ő ezt írta az emlékkönyvbe: „A gyorsaság nem boszorkányság, kerékpárosnak könnyűség.“ Porzsolt Kálmán, a „Pesti Hirlap“ Esti leveleinek írója ezeket: „A legnehezebb sport úszni az ár ellen! “ írtak bele sokan és én, a könyv szerkesztője, az utolsó oldalra merészkedtem ezeket írni: „Legyen ezen emlékkönyv egy emléksor a magyar kerékpársport történetében,!“, mert ha az apa az első oldalak egyikén jut szóhoz, akkor a fia legyen szerény. Ugyanis az édes atyám ezeket, a most különösen érdekes sorokat írta 38 év előtt a Pécsi Kerékpár Egyesület elnökeiről, Zsolnay Vilmosról és Kiss Józsefről az emlékkönyvbe: „Nem vagyok megalázkodó ember és így nem is űzöm a tekintélyimádás sportját, de az igazi nagy embereket tisztelem és megcsodálom nemcsak halálukban, de életükben is. Meghajlok előttük, mert lángeszük, teremtő szellemük, alkotó erejük, küzdő, forrongó szüntelenül munkálkodó lelkük imponálnak nekem, sőt egyenesen sodolatra késztetnek.“ Ilyen nagy ember Zsolnay Vilmos. Nagy mindenütt és talán nálunk is. Ezt a némi bizonytalanságot jelző szócskát használnom kell, mert Zsolnay Vilmos még él s én megelégszem azzal, hogy az ő nagysága Pécs kivételével, széles e világon elismertessék, ha Pécs elismeréséhez az ő élete van kötve, mert úgy kívánom, hogy soká éljen s ma még ne álmodjék arról, hogy" miként fogják polgártársai őt egykoron, halála után dicsőíteni. Aztán ő saját akarata szerint és jellemének nemes kényszeréből úgyis az akar itt maradni, ami mindig volt: egyszerű, igénytelen pályáira e városnak szerénye munkája a közügyeknek, közharcosa a város fejlődését előmozdító törekvéseknek. Hagyjuk meg ezt az örömét s ezért ma ne a nagyságát hirdessük, ne alkotó szellemével és zsenialitásával dicsekedjünk, hanem az őlviven megőrzött és általa melegen ápolt polgári érzületének nemességében gyönyörködjünk, hiszen az erényeinek köszönhetik a pécsi kerékpárosok is ezt, hogy ez az igazi nagy ember és ez a valóban igénytelen polgár egyesületük élén áll. Aztán amíg az ő nagyságában vajmi kevesen osztozhatnak nálunk, a polgári kötelességek hű teljesítésében már elég munkatársra, sőt versenytársra is talál. Ilyen jeles társa neki Kiss József, az egyesület alelnöke a közhasznú tevékenység terén s lám igy lesz egyenlővé a nagy emberrel a kis is. De irt a könyv számára néhány sort Zsolnay Vilmos is. Megígérte, hogy i és egyik vasárnap délutánjára hívott ki magához, hogy emléksorait nekem tollba mondja. Azért vasárnapra, mert amint mondta, a hét napból hat a munkáé legyen. Zsolnay Vilmos emléksorai a következők voltak: „Az emberiség fő törekvése a mindent mozgató őserőt megismerni és céljaira felhasználni. Az isteni szikra, a tudomány, mutatja az utat ehhez. A vágy a nagy célokat elérni adja az erőt és a bizalmat. A véletlen megfigyelése szüli a reményt, a remény a kitartást.” Ragyogóan szép gondolatok, de örök igazságok is. A nagy elme csodás gondolatai. A következő évben, 1895-ben ismét nagy sportünnepély" színhelye volt Magyarország. Budapesten nemzetközi kerékpáros versenykorzót rendeztek. Bécsből külön hajó hozta le a Wiener Bicycle Club 60 tagját és nagy kíséretüket. Mi, a szegény pécsi fiúk fapados vasúti kocsiban utaztunk fel s bár csak tizen voltunk, mégis éppen olyan ünneplésben volt részünk, mint a bécsieknek. Ők nyerték el az első díjat, mi a másodikat. A székesfőváros utcáin egy órán át tartott a felvonulás. I.ittkerenci vitte az egyesület zászlaját. Zsolnay Vilmos öreg ember volt, tehát arra nem is gondolhattunk, hogy felvonulásunk megtekintésére és az egyesületünk képviseletében való felutazásra megkérjük. Ezért Sikorski Tádét, aki szintén az egyesület tagja volt, szerettük volna magunkkal vinni, de amint bizalmasan megsúgta, ehhez az öreg úr hozzájárulása volt szükséges. Vele együtt mentünk be Zsolnayhoz és előadtuk kérésünket. A válasz rövid volt és nagy csalódást hozott: „Nem, Tádé fiam, te nem fogsz felmenni!” Ez volt az első eset, hogy kérésünket Zsolnay Vilmos megtagadta. Fájt az után, fájt a verseny alatt és fájt, mikor délben árván, magunkra hagyottan ültünk a budapesti Vigadó hatalmas ebédlőjében sok száz más sporttársunkkal. Ámde hirtelen kitárult az ajtó és belépett Zsolnay Vilmos, a mi elnökünk és egyenesen hozzánk sietett. „Eljöttem, mondta, hogy együtt legyek az én fiaimmal és velük örüljek a sikerüknek, de eljöttem azért is, mert az elnökük vagyok és aki egy tisztséget vállal, vállalja annak kötelmeit is, még ha olyan öreg ember is, amilyen én vagyok.” Így csalódtunk egy csalódásunkban. Ilyen ember volt, így gondolkozott Zsolnay Vilmos, a munka embere, aki nem csak minden percét, hanem másodpercét, sőt pillanatát is a munkának szentelte. Mélyen tisztelt Uraim! Ezzel a néhány ecsetvonással megrajzoltam és jellemeztem Zsolnay Vilmos egyéniségét, pedig csak apró jeleneteket mondtam el az életéből és csupán néhány jellegzetes mondását idéztem, amiket talán kár lett volna ajándékul dobni a felejtésnek. S ezzel letehetném az ecsetet és le a palettát is, mert Zsolnay Vilmos arcképe elkészült. Ámde még ne oltsuk el az emlékezés fáklyáját. Időzzünk még néhány percig Zsolnay Vilmos emlékénél és gondolkodjunk a nagy ember örökbecsű, különösen a mostani súlyos időkben a magyar jövőre annyira fontos szavain, mert vannak kinyilatkoztatások és igazságok, melyek évtizedek, sőt évszázadok alatt sem porosodnak be. Zsolnay Vilmos mondásai ilyenek: „Nekünk dolgoznunk kell, itt minden perc drágál” — mondta Zsolnay Vilmos és figyelmeztet most is. Igaza van. Ezt az országot csak a munka mentheti meg. Ne mástól, ne a külföldtől, ne egy nagyhatalom kegyétől várjuk a magunk és hazánk megmentését, jobb sorsát és boldogulását, hanem a saját erőnktől, a mindnyájunk egy akaratban való összefogásától. Ez az igazi nagyhatalom, az egyetlen, melyben bízhatunk és amellyel mindent elérhetünk! „Az iparos vigye egész tudását alkotásába, előtte a saját készítménye legyen a legszebb és a legértékesebb ■— mondta Zsolnay Vilmos és én úgy hiszem, az lesz mindenki előtt, ha a magyar iparosság Zsolnay" Vilmos szellemében dolgozik. Ámde a közönség és a kereskedő is vegye ki részét a munkából. Ne csak a magyar hét alatt pártoljuk a magyar ipart és vásároljunk magyar árut, hanem mindig s ha azt akarjuk, hogy a magyar gazda magyar géppel és magyar szerszámmal művelje a földjét, magyar papíron magyar toll rója a betűt, a csecsemő testét honi gyolcs takarja, akkor mindenki támogassa és segítse előre a magyar ipart. De a kereskedő is kutassa fel a magyar árut, mert ne feledjük, hogy a külföldi áruért adott pénz soha sem kerül vissza és aki magyar árut vásárol, az a magyar munkásnak kenyeret ad s hogy a magyar kereskedők, munkások és a vásárló közönség összefogása a legnemesebb szövetség Magyarország iparának és kereskedelmének felvirágoztatására ! „ Aki egy tisztséget vállal, vállalja annak kötelmeit is !“ Ezt a közéleti működésre, a közért vállalt minden tisztségre értette Zsolnay Vilmos. Igen, a közzel szemben mindenkinek kötelezettségei vannak, mindenki tartozik a közügyekért önzetlenül tenni, dolgozni és áldozni, mert ez hazafiúi és polgári kötelesség. Mindenki úgy szeresse városát és polgártársait, amint Zsolnay Vilmos szerette. Amint ő nem tett, mi se tegyünk különbséget, polgár és polgár között, mert olyan mindegy az, hogy valaki munkás, iparos, kereskedő, hivatalnok vagy" más hivatást űző, ha jó hazafi és hit, dolgos, becsületes és hasznos polgára e városnak, hiszen egyenlőn élvezi mindenki, bármilyen vallásban imádja is, az isten kegyét! Ha tőlem függne, akkor minden pécsi család otthonában és ott a legdíszesebb helyen egy Zsolnay tárgy lenne, hogy a családfőt figyelmeztesse : „Élj és dolgozz Zsolnay" Vilmos tanításai szerint.“ Zsolnay" Vilmos születésének évfordulóján Zsolnay-napot rendeztetnék a pécsi iskolákban és tanítójukkal elmondatnám a gyermekeknek, hogy ki Volt Zsolnay" Vilmos. Megmutattatnám nekik a Batthyány-ucca 7. számú kicsiny házat, ahol a világhírű fazekasmester első műhelye volt, aztán a hatalmas gyárat és annak ezerféle gyönyörű és hasznos készítményét, hogy megértsék, miért állított Zsolnay Vilmosnak szobrot Pécs város hálás közönsége. Akkor, ha a gyár múzeumán végigvezetnék őket, s ott Zsolnay Vilmos, a fia és az unokái munkáját megismernék, igazat adnának nekem, hogy ha a munkának királysága volna, abban a Zsolnaycsalád uralkodó dinasztia lenne és mert akkor a későbbi nemzedékek is meggyőződéssel hirdetnék Zsolnay Vilmos elévülhetetlen érdemeit, mikor majdan ő közülük egy veszi kezébe a Zsolnayserleget, mivel én bizakodón hiszem, hogy eljövend az idő, mikor ez a serleg már csak a munkának ereklyévé lett kelyhe lesz ezen az asztalon és eltűnik végleg a keserűségek pohara, mely most mindenkinek ajka előtt van. Mélyen tisztelt Uraim! Midőn a tavaszi reggel mindent bearanyozó napsugarai keletről városunk felé jönnek, először Zsolnay Vilmos gyárához érnek. Mint annyi sok év óta mindig, most is mindenekelőtt kíváncsian a gyár ablakain pillantanak be. Megfürödnek a csodás eozinok ezerszám tükrében, megelégedéssel állapítják meg, hogy" minden rendben van, a gépek dübörögve járnak, a kohók izzanak, a munka folyik, az öreg úr és a fia helyén az unokák szorgoskodnak s mikor nem tudnak áttörni a gyár kéményeiből kigomolygó hatalmas füstfelhőkön, megsimogatják a fiatal gazdák gondterhes arcát és kis kerülővel felkeresik az öreg mester, az életének minden örömét és bánatát hűségesen megosztó hitvese és a derék Miklós fiuk örök pihenőhelyét s mikor ott mindenről híven beszámoltak, elmennek tovább arra nyugat felé. Elmondják, hogy Zsolnay Vilmos békén aludhatja álmát, mert családjának minden tagja szorgosan ott dolgozik a nagy műnél. A munkás serényen pergeti a korongot, a dolgozó kezek agyagba gyúrják a nagy mester haló porait s ahova egy paránya is eljut, ott Zsolnay Vilmos, a most már csak a nevében élő nagy mester, a város első munkájának szelleme, a munka, a fáradhatatlan igyekvés és az erős akarat lelkét leheli belé. Zsolnay Vilmos elmúlása óta az emlékezés koszorúját fonja Pécs városa, annak minden intézménye, testülete és egész polgársága. Levél, levél mellé sorakozik. Legyen az én megemlékezésem is egy szerény, de a szívünk hálaérzéseiből fakadt levél abban a koszorúban, melyet a Pécsi Polgári Casino minden tagjának igaz és mélységes kegyelete jeléül ma én teszek le Zsolnay Vilmos emlékére, a Mindenhatóhoz intézett azzal az imádságos könyörgésemmel: Sok ilyen derék polgárral és hazafival éddd meg Isten a magyart ! »! I !‘! ! PÉCSI NAPLÓ 1932 május 15. Rádió tulajdonosok! Bármily rendszerű hálózati vagy telepes legyengült, rossz rádióját szakszerűen, olcsón megjavítom. Kérjen ajánlatot saját érdekében Molnár Artur SSSB technikusrádió-szaküzlete SSSn Pécs, Nádor szálló épületében. Ц iwmwmr—riminaiWWi—И'«...■■■■■■■ни ........