Pedagógiai Szemle, 1986. július-december (36. évfolyam, 7-12. szám)
1986-11-01 / 11. szám
maradok. Meghívást kaptunk egy ifjúsági parlamentre. El is jöttem Pozsonyból a magam ideiglenes útlevelével, mert az állampolgárságom nem volt rendben. De az ifjúsági parlamentet közben a „bajtársi mozgalom” megfenyegette, hogy fokosokkal szétverik. Erre mi, azok a csoportok, amelyek nem tartoztak a bajtársi mozgalomhoz, elég szomorúan összeültünk a Múzeum Kávéházban. Emlékszem azokra, akik ott voltak: a Pro Christo Szövetségre, a Soli Deo Glóriára, Kassák munkacsoportjára, a Hársfa utcai diákok kollégiumára, a szegedi fiatalokra. Tehát több csoport volt, amelyeknek a vezetőivel Fábián Dániel, a Bartha Miklós Társaságnak akkori vezető embere összehozott, és akikkel ott baráti beszélgetést folytattunk. Nem teljesen értettük meg egymást még ezen a táboron belül sem, mert egyesekben volt egy olyan irányú erős lelki beállítottság, hogy vissza kellene szerezni a Kárpátok medencéjében a magyar egyeduralmat. Amikor én a felvidéki tapasztalatokat, a szlovenszkói tisztulás alapján valamilyen szláv—magyar—román egyetértést és összefogást is emlegettem, akkor sokan elfordultak — ha nem is mindenki. Amit én szorgalmaztam, az új volt. Azt mondották, hogy a szociális kérdésben: a nagybirtok felosztása, a földosztás, a szocializmus — egyetértenek. De a nemzeti kérdésben egy „csak magyar útról” ábrándoztak. Fábián Dániel akkor félrehívott, s azt mondta: „Te, befejeztük ezt, ne folytassuk a vitát. Gyere el, bemutatlak József Attilának.” El is mentünk a Tabánba. Az esetet többször megírtam már, de most a regösmozgalom szempontjából külön ki kell emelnem azt a kedves esti-éjjeli borozást. Akkor ismertem meg személyesen Attilát, akivel már leveleztem ezelőtt, és akivel irodalmi érintkezésben voltunk az Ady-ünnepség idejétől kezdve. Megmondom őszintén, hogy akkor elkövettem egy hibát. Azt hittem, hogy én vagyok az idősebbemért Attila olyan lányos képű, olyan fiatalos volt, és úgy rácsodálkozott a dolgokra a nagy szemével. Akkor elmondatták velem, hogy mi is az a falubarát mozgalom, meg a regös diákmozgalom, hogy hogyan is csináljuk azt, miért alakult át Sarlóvá, miért cseréltük ki a cserkészliliomot vörös sarlóvá. Ez 1929-ben volt. Akkor történt az a szomorú eset , amely az első pillanatban számomra érthetetlen volt —, hogy egyszerre csak József Attila sírva fakadt, és leesett a feje az asztalra. Megrémültem. Fábián Dani azután intett, hogy rájött egy roham, majd el fog múlni, érzékeny a fiú. Én váltig azt hittem, hogy ő fiatalabb nálam, és lelkifurdalásom volt, hogy talán nem becsültem meg eléggé a költőt, talán megbántottam. De nem erről volt szó. Fájt neki az, hogy Magyarországon ilyen mozgalom nincs. És akkor ott, azon az éjszakán született meg a Ki faluból jelszó. Fábián és József Attila vállalták, hogy összeállítanak majd egy kiadványt a városi és vidéki diákok számára a mi utunk példáján, mert hiszen a jó helyre, majd a szocializmus oldalára fogja őket elvezetni. De nem azt írták le először, hogy éljen a szocializmus, hanem hogy ki a faluba!, egyszerűen: ismerjük meg a népet. Hódmezővásárhelyen újságpapíroson meg is jelent ez a z 1929-ben kísérlet történt — az akkor baloldali befolyás alatt álló Bartha Miklós Társaság fiataljai szervezésében — egy ifjúsági parlament összehívására a haladó munkás-paraszt-értelmiségi magyar fiatalok összefogása jegyében. Erre a Sarló Balogh Edgárt küldte el képviselőjeként. Az egyetemi, ún. „bajtársi egyesületek” az 1919-es Tanácsköztársaság elleni ellenforradalmi fehér terror szervezeteként jöttek létre vallási (pl. a katolikus Emericana) s nacionalista (pl. Turul szövetség), haladásellenes tartalommal követve a németországi Burschenschaftok és Landsmanschaftok példáját, s uralkodó szerepük volt a főiskolás ifjúság szélsőjobboldali befolyásolásában. Egyes csoportjaikban baloldali hatás is érvényesült (pl. a debreceni Turul-mozgalomban, mely egyik bázisa volt a Márciusi Front antifasiszta kezdeményezésének), vagy a Györffy kollégiumban, amely a Turul kereteiben alakult, de 1942-ben elszakadt tőle és az illegális kommunista párt irányítását követve egyik törzsévé vált — a haladó munkás- és parasztifjúsággal összefogva — a nemzeti diákellenállásnak.