Pedagógusok Lapja, 2000 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2000-01-17 / 1. szám
2000. január 17. A MINISZTER ÉS A FŐTITKÁR VÁLASZOL Lapunk 56. évfolyamának 2000-ben megjelent első számát az oktatási miniszterrel és a PSZ főtitkárával készített interjúval kívánjuk emlékezetessé tenni. Pokorni Zoltánnak és Borbáth Gábornak ugyanazokat a kérdéseket tettük fel. A válaszok, a kifejtett vélemények azonban természetesen különböznek. A minősítést az olvasóra bízzuk. A KÉRDÉSEK: 1. közoktatási intézményhálózat fenntartása, valamint a pedagógusok és az ágazat más közalkalmazottainak helyzete szempontjából hogyan értékeli a 2000. évi költségvetési törvényt? 2. Mennyire elégedett, illetve elégedetlen a közoktatás minőségbiztosításának, fejlesztésének előkészítő lépéseivel és feltételrendszerének megteremtésével? 3. Hogyan ítéli meg az országos és ágazati érdekegyeztetés jelenlegi helyzetét, a szociális párbeszéd, a kollektív alku hazai viszonyait? 4. A kormányprogram megkülönböztetett figyelmet szentel a magyar oktatásügynek, s benne a közoktatásnak. Egyértelműen megfogalmazza a felzárkóztatás szükségességét. "A kormány a pedagóguspálya presztízsét újrateremtő politikát kíván folytatni " - olvashatjuk a programban. E téren milyen lehetőségeket lát az érdemi intézkedések meghozatalára? (Szerkesztőség) POKORNI ZOLTÁN OKTATÁSI MINISZTER: 1. Az 1999-es év az oktatás számára jó költségvetési évnek értékelhető, még ha lehet is jobbat elképzelni. Idén is sikerül megőrizni a pozíciókat, bár nem lehet újból harmincszázalékos növekedést elérni azokon a területeken, amelyeken az 1999-es évben ez sikerült. A tavalyi költségvetésben stratégiai szerepet kapott az oktatás, a 2000. évi költségvetés pedig makrogazdasági célokat tűzött ki maga elé, a többi között a hatszázalékos, európai léptékű infláció elérését. Ez nem változtatja meg a korábban kitűzött célokat, csak újabbakkal egészítette ki azokat. A közoktatásban foglalkoztatott pedagógusok havi átlagkeresetének reálértéke 1994-98 között jelentősen csökkent. Különösen nagy volt az értékvesztés az előző kormányzati ciklus első felében: 1995-ben 20,5%-kal, 1996-ban 11%-kal haladta meg az infláció a pedagóguskeresetek növekedését. A kormányváltás után - kormányprogramban megfogalmazottaknak megfelelően - megkezdődött a pedagógusbérek több lépcsőben történő felzárkóztatása. Ennek eredményeként 1999-ben összességében várhatóan 6,2%-kal, 2000-ben várhatóan 2,3%-kal haladja meg a bérek növekedése az inflációt, így összességében két év alatt 7,9%-os reálbér-növekedés érhető el, amely azonban eltérően érinti az egyes pedagógusokat. Az igények és az elmaradás sokkal nagyobb annál, amit egy-két év növekedése ellensúlyozni tudna. Ne felejtsük el, hogy az elmúlt hét-nyolc évben folyamatos forráskivonás történt a közoktatásban. Egy megrendült, strukturális válságon átesett ország nem tudta megfelelően finanszírozni a közszolgáltatást, ott "húzta meg az övét", ahol ennek nem volt egyik napról a másikra látható következménye. Az oktatás egy ilyen terület. Lassan azonban feltűnik, hogy a hiány, az elvonás milyen károkat okoz. Sajnos, a pedagógustársadalom egyetlen európai országban sem éri el a felsőfokú végzettségűek átlagbérét, legfeljebb annak 80-90 százalékát. Magyarországon az elmúlt években 68 százalékra esett vissza az arány. Ez a Horn-kormány intézkedéseinek a következménye, és ezen csak több év munkájával lehet változtatni. 2. A minőségfejlesztésnek a kormányzati oktatáspolitika alapvető célkitűzései közé emelése a magyar oktatásügy fejlődése szempontjából kiemelkedő jelentőségű lépés. A program szakmai és intézményi hátterének kialakítása az elmúlt fél év során megtörtént, elkészültek a COMENIUS 2000 program intézményi modelljei - melyeket éppen a napokban kaptak meg az óvodák, iskolák, kollégiumok -, zajlik a programban tanácsadóként részt vevő szolgáltató szervezetek, szakértők kiválasztása. A program bevezetésére az idei évben mintegy 1,8 milliárd forint áll rendelkezésre. Ez sok pénz, ám ha figyelembe veszszük, hogy évente több mint 500 milliárd forintot költünk az oktatásra, akkor látható, hogy legalább ekkora összeg szükséges ahhoz, hogy az intézmények szakmai munkáját segítsük, biztosítsuk az oktatás minőségét. A minőségbiztosítás azonban csak egyik eleme ennek a rendszernek, hiszen ennek támogatásához elengedhetetlen egy jól működő külső értékelési és ellenőrzési rendszer kiépítése. A COMENIUS- program ahhoz nyújt segítséget, eszközöket, hogy az intézmények képessé váljanak tudatosan felmérni eddigi működésüket, eredményeiket és gyengeségeiket, legyenek képesek partnereik - a tanulók, a szülők, a pedagógusok, a fenntartó stb. - igényeinek megismerésére és beépítésére gyakorlatukba. Ennek a partnerközpontú gondolkodásnak a kialakításához nyújt támogatást a program első intézményi modellje. A második modell erre építve az intézményi folyamatok szabályozását, a szervezeti kultúra fejlesztését és a folyamatos fejlesztés képességének kialakítását célozza. A modellek bevezetéséhez a minisztérium támogatást ad, többek között a Minőségfejlesztési kézikönyv kiadásával, képzések, tanácsadók biztosításával, valamint a programban részt vevő pedagógusok támogatásával. 3. Szükségesnek látom az érdekegyeztetési rendszer átalakítását, mert úgy ítélem meg, hogy a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsában folytatott alkudozás helyett ágazati egyeztetésre van szükség. Azon az állásponton vagyok, hogy a fő mutatók, keretszámok kérdését egyenlő partnerként kezelve a szakszervezetekkel kell megvitatni a Gazdasági Tanácsban. Ha láthatók a sarokszámok, akkor az ágazatokra kell bízni, hogyan használják fel azt a leghatékonyabban. Tapasztalatom szerint a KIÉT szereplőiben soha nem volt meg a türelem arra, hogy végigvitassák a kérdéseket. A pedagógusokat kevéssé érdekelték az egészségügy problémái, és ez fordítva is igaz volt. Ezeket az ágazati problémákat az érintett minisztériumoknál lehet és kell megtárgyalni, mert ott van lehetőség a "tartozik" és a "követel" rovat egyidejű áttekintésére. A nagyon különböző körülmények között dolgozó közalkalmazottak csak egy kérdésben tudnak egyetérteni, hogy hány százalékkal növekedjék az egységes bér. Ez azt eredményezte, hogy az egységes bérekhez nem kapcsolódtak egységes munkateljesítmények. Ez így merev és igazságtalan rendszert hozott létre. Az elmúlt év tapasztalatai igazolták számomra ennek a megközelítésnek a helyességét. A közoktatás területén olyan rendszeres és érdemi egyeztetés alakult ki az érdekvédelmi és szakmai szervezetekkel - sőt az egyes intézményekkel is, amely komoly eredményeket hozott. Ez a rendszer egy olyan időszakban bizonyult életképesnek, amikor meghatározó szakmai és finanszírozási változtatásokról kellett dönteni (pl. közoktatási törvény, minőségfej ÜZENET•3