Pest Megyi Hírlap, 1971. május (15. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-08 / 107. szám

Fordulat Európa történetében Ma üli meg a Német De­mokratikus Köztársaság felszabadulásának 26. év­fordulóját Ez az ünnep más megemlékezésekkel is egy­beesik: 26 évvel ezelőtt ezekben a napokban kapta az utolsó csapásokat a né­met fasizmus. A Harmadik Birodalom összeomlott, de annak a győzelemnek, ame­lyet a szovjet hadsereg ka­tonái és a szövetségesek a német fasizmus fölött arat­tak, egyik nagy történelmi eredménye, hogy a romo­kon létrejött a német mun­kás-paraszt állam. Az NDK egykor Német­ország szegényebb része, ma a világ tizedik legfej­lettebb ipari országa. Egy­kor junkerek hitbizománya, ma virágzó, önálló állam. A felszabadított földön a nép lerázta magáról a földbir­tokosok és a tőkések igáját, kialakította a szocialista társadalmi rendet. A német munkás-paraszt állam meg­alakulása fordulat Európa történetében. A Német Demokratikus Köztársaság mind nagyobb tekintélyt szerez magának a nem szocialista világban is. Letűnt a Hallstein-dokt­­rina kora! Ma már 29 ál­lammal van Berlinnek dip­lomáciai kapcsolata, 34 másikkal tart fönn hivata­los kapcsolatot és csaknem 300 nemzetközi szervezet tagja. Az NDK mind a belső építésben, mind nemzetkö­zi helyzetét tekintve fölfelé ívelő úton halad. Biztosíté­kot nyújtanak erre eddigi sikerei, biztosítékot nyújt az internacionalista össze­fogás a testvéri szocialista országokkal, elsősorban a Szovjetunióval. E felszabadulási ünnep emlékezés és alkalom a jö­vőbe mutató összefoglalására. gondolatok Alkalom szívből jövő jókívánságaink kifejezésére. A „szent tehén" dilemmája Nem is olyan régen, a fran­cia frank, aztán az angol font válsága töltötte meg a világ­lapok első oldalának jelentős részét. Most pontosan ez törté­nik a nyugati valutapiac so­káig érinthetetlennek, sebez­­hetetlennek tartott „szent te­henével”, az amerikai dollár­ral kapcsolatban. Aligha kell hosszasan bi­zonygatni, milyen beláthatat­lan gasd­asági és nem utolsó­sorban politikai következmé­nyei lehetnek ennek a fejle­ménynek. Elvégre nem keve­sebbről van szó, mint arról, hogy a tőkés világ legérzéke­nyebb szeizmográfja, a tőzsde kérdőjelezte meg a Nyugat ve­zető hatalmának gazdasági megbízhatósá­gát Ez a kérdőjel nemcsak gaz­daságilag fogja súlyosan érin­teni az Egyesült Államokat, hanem politikailag is. Egy or­szág pénzének helyzete ugyan­is presztízs-szempontból is döntő jelentőségű, egy ország presztízse pedig vitathatatla­nul politikai tényező. Az az USA, amely még nem is olyan régen eleve döntőbíróként lép­hetett fel a nyugati világ va­lamennyi gazdasági kérdésé­ben, amely csak a minap men­tette meg a nagyon nagy bu­kástól a hagyományos angol­szász szövetséges, Nagy-Bri­­tannia pénzét, a jelek szerint ott tart, hogy maga is alapo­san rászorulna valamiféle se­gítségre, ha nem is elsősor­ban gazdasági, inkább politi­kai értelemben. A krízis súlyosságának szá­mos biztos jele van. Nixon kénytelen volt bejelenteni, hogy sürgős tanácskozásra ma­gához kérette John Conallyt, pénzügyminiszterét. Ezen a té­nyen nem sokat enyhített az a világszerte gyanakvással foga­dott, megnyugtatásnak szánt nyilatkozat, amely szerint az elnök és a miniszter „nem tartja szükségesnek és nem tervezi a valuta­árfolyamok jelenlegi rendszerének meg­változtatását”. Egy ilyen nyilatkozat nem sokat segít akkor, amikor az egész nyugati pénzvilágban félreverték a harangokat az USA elszenvedte történeté­és nek egyik legnagyobb meg­aláztatását: bonni kezdemé­nyezés nyomán a nyugat-euró­pai bankok felfüggesztették a dollár beváltását. Sőt, nemcsak a nyugateuró­paiak hoztak ilyen döntést, hanem Japán is és ez külön érzékeny csapást mér az Egye­sült Államok mostanában kü­lönösen sokat emlegetett ázsiai jelenlétére. Lehet, sőt valószí­nű, hogy gazdasági értelemben a dollár-dilemma valamilyen módon rendezhető. De a poli­tikai vereség, a presztízs­vesz­teség hosszú távon is érezteti a hatását és Nixonnak ezzel mind kül-, mind belpolitikájá­ban számolnia kell. Most például, a sorozatos­­ béketüntetések napjaiban, a dollár-dilemma alighanem sok amerikai választónak eszébe juttatja: hátha mégis azoknak van igazuk, akik szerint Wa­shingtonnak nem Vietnamban kellene hajszolni az elérhetet­len katonai győzelmet, hanem otthoni égető problémáival kellene törődnie... 32 év után... A görög külügyminisztérium közleményben jelentette be, hogy Görögország és Albánia 32 évi szünet után felújítják diplomáciai kapcsolataikat A diplomáciai viszony a két or­szág között gyakorlatilag ak­kor szakadt meg, amikor Mus­­solini fasiszta csapatai meg­szállták Albániát. A megegye­zés — a nyugati hírügynöksé­gek megállapítása szerint — azokra a tárgyalássorozatokra tette fel a pontot, amelyeket a két ország ENSZ-képviselői öt hónapon keresztül folytat­tak New Yorkban erről a problémáról. A görög—albán diplomáciai kapcsolatok hely­reállítását egyébként azoknak a törekvéseknek részeként ér­tékelik, amelyeknek célja, hogy a görög katonai rendszer bal­káni szomszédai szemében is „szalonképessé” tegye magát... pear me erei^hírtop Elhunyt Bertold Brecht özvegye Csütörtökön este súlyos be­tegség után elhunyt Helene Weigel, Bertold Brecht özve­gye, a színháztörténet egyik kimagasló egyénisége. Weigel néhány nap múlva ünnepelte volna 71. születésnapját. A világhírű Berliner En­semble igazgatója és vezető színésze több mint 40 éve a Brecht-darabok legavatottabb tolmácsolója volt. 1929-ben történt házasságuk után férjé­vel a náci hatalomátvétel elől 1939-ben az Egyesült Álla­mokba emigrált. 1948-ban Ber­linbe költöztek és megalapí­tották a Berliner Ensemble-t. Weigel leghíresebb alakítása a Kurázsi mama címszerepe volt. Társulatával Magyaror­szágon is vendégszerepelt. Pisák- dísssortűs Tavaszi virágok a gyászoló anyát ábrázoló haza emlékművének talapzatán Leningrádban, a piszkarjevi emléktemető felett pénteken eldördültek a tüzérségi dísz­lövések a hitleri Németország felett aratott győzelem 26. év­fordulója alkalmából. A ha­gyományos emlékünnepséget abban a temetőben tartották, ahol a fasiszták ellen vívott harcokban elesett katonák és polgári lakosok százezrei nyug­­szaknak. A város lakosai az örök­lánghoz vonultak. L­eningrád kiállta a hitlerista blokád 900 napját, amely egyedülálló hőstett a történelemben. A nácik több mint negyedmillió légi bombát és lövedéket zú­dítottak a városra. Az ostrom­lott város védői éhséget és hi­deget leküzdve megsemmisí­tették a Wehrmacht válogatott egységeit. Koszorúkat és tavaszi virá­gokat helyeztek a gyászoló anyát ábrázoló haza emlékmű­vének talapzatához. Az iskolások díszőrséget áll­tak a harci dicsőség emlék­művénél. A fiatalok végigjár­ták azokat az útvonalakat, amelyeken a háború éveiben vonultak a frontra a népfel­kelő hadosztályok. Veterántalálkozókat rendez­tek a 220 kilométeres em­lékövezetben, az egykori vé­delmi vonalon. Genovai trombitások „Festészet, zene, szavak, ver­sek, nevetés és dobok” segít­ségével akarta lerombolni csü­törtökön a genovai Saint An­toine börtön falait mintegy 200 fiatal tüntető, tiltakozásul amiatt, hogy a rendőrség itt tartja fogva egy nemzetközi színtársulat 10 tagját A „szí­nészeket” kedden vették őri­zetbe, miután egy használaton kívüli templomban nudista előadást és kábítószerpartit tartottak. A börtönfalaik nem omlottak le, viszont az olasz rendőrség megtisztította az ut­cát a „jerikói trombitások” utódjaitól. Nasszer akarata teljesült Az Al Ahram pénteki szá­mában Heikal, a lap főszer­kesztője az egyiptomi—líbiai— szíriai államszövetség megala­kulásának történetét foglalja össze. Heikal kiemeli azt a körülményt, hogy a föderációt tulajdonképpen Nasszer elnök készítette elő és majdnem tető alá hozta. Művének befejezé­sében csak a hirtelen halál akadályozta meg. fizikái szerint 1970. június 24-én a líbiai Benghaziban Nasszer és Kadhafi megállapo­dást írt alá a föderációról. Ez­után utazott volna Nasszer Damaszkuszba, hogy ott beje­lentsék Szíria csatlakozását is. Erre az útra akkor betegsége miatt nem kerülhetett sor, ké­sőbb pedig haláláig nem nyílt megfelelő alkalom az állam­szövetség megalakításának be­jelentésére. Szadat elnök, a­­ szövetségi egyezmény aláírásá­val ily módon Nasszer akara­tát teljesítette — írja Heikal, OTTAWA GRÚZ UGRÁS Kanadai körútja során 18 várost keres fel a grúz táncegyüttes. Ké­pünkön: séta az ottawai parlament előtt, egy kis , fellépés előtti ug­­rógyakorlattal, járókelőknek lát­­­hatólag tetszik. 1971. MÁJUS 8., SZOMBAT „Emberiességgel a békéért”" Május S-án világszerű megemlékeznek a Nemzet­közi Vöröskeresztről, ame­lyet a 108 évvel ezelőtt ös­­­szeült genfi értekezleten alakítottak meg. A Nobel­­díjjal háromszor kitünte­tett Nemzetközi Vöröske­reszt 110 ország nemzeti társaságának csaknem 200 millió tagját tömöríti, kö­zöttük a Magyar Vöröske­reszt tagjait is. Különböző jelvényekkel — vöröske­reszt, vörös félhold, vörös oroszlán és nap —, de ugyanazokat az emberbará­ti célokat kívánja megvaló­sítani. A Vöröskereszt alapítójá­nak a svájci humanistát, Henri Dunan-t tekintik, aki 112 évvel ezelőtt, a véres solferinoi csata után több mint ezer sebesült katonát, köztük számos magyart ápolt, megmentésükre szin­te emberfeletti munkát vég­zett, majd fáradhatatlanul szorgalmazta egy olyan nemzetközi segélyszervezet létrehozását, amely nemze­tiségre való tekintet nélkül gondoskodna a háború se­besültjeiről. Henri Dunán emlékére születésnapját, május 8-át nyilvánították a Nemzetközi Vöröskereszt napjává. A múlt században a Nem­zetközi Vöröskereszt ezt jelszót írta zászlajára: „In­ter arma caritas”, „Könyö­­rületesség a háborúban.” Azóta világossá vált: ennél többet kell tennie! Az új gondolatok és célok akkor kaptak igazi gyakorlati tar­talmat, amikor a Szovjet­unió, majd a második vi­lágháború után a szocialis­ta országok vöröskeresztjei is bekapcsolódtak a nem­zetközi szervezet munkájá­ba. A változást visszatükrö­zi a Nemzetközi Vöröske­reszt néhány éve elfoga­dott, új jelszava: „Per hu­manitatem ad pacem”, „Em­­beriességgel a békéért.” Virág helyett Rajongóitól virág helyett in­kább egy gyermekotthon építé­séhez kért anyagi hozzájáru­lást Louis Armstrong világhírű jazz-trombitás és énekes. New­ York-i kórházban lába­­­dozó művész állapota — orvo­sai szerint — kielégítő. BERLINI NAPOK A Birodalmi Kancellária első szovjet parancsnokának visszaemlékezése 1945. május 2-án, néhány órá­val éjfél előtt Kalinyin ezre­dessel együtt magához rendelt az 5. hadsereg parancsnoka, Berzarin vezérezredes. Megér­kezésünk után a térképhez in­vitált bennünket — A közeli napokban Né­metország kapitulál — mon­dotta. —■ Feladatunk, hogy le­hetőség szerint minél hama­rabb ellenőrzésünk alá vonjuk az állami- és kormányhivata­lokat. Kalinyin ezredes a né­met hadsereg vezérkara, ön pedig, Platonov őrnagy a Bi­rodalmi Kancellária épületé­nek parancsnoka lesz. Átadta megbízóleveleinket. Az enyém így hangzott: rám, de mindegyikük tekinte­téből kiolvashattam: Mi lesz velünk? Mit akar az orosz? Lehet, hogy más a helyem­ben nem sokat gondolkodott volna. Sonneberg mellett első­ként léptem be egy börtönbe. A visszavonulók agyonlőtték, leöntötték benzinnel és meg­­gyújtották a foglyokat. Ami­kor kinyitottuk a kaput, még füstölögtek a máglyába rakott holttestek. — Hány sebesültje van? — kérdeztem a főorvostól, amikor elém vezették. — Másfélezer — válaszolta halkan. — Két órán belül minden fegyvert, vágóeszközt, távcsö­vet és optikai felszerelést szol­gáltassanak be! — mondtam. — Mi lesz a sebesültekkel? — kockáztatta meg a kér­dést. — A sebesültek életéért ne aggódjon, mi nem vagyunk fasiszták — válaszoltam nem minden indulat nélkül. Egyszer csak elém került a kancellária gazdasági vezető­je, amolyan gondnokféle. Uta­sítottam, hogy továbbra is lássa el a tartalékból a sebe­sülteket. — Igenis, őrnagy úr! — csapta össze megszokásból a sarkát Természetesen tudtam, hogy Hitler nem le­het a pincében. De amikor a sötét folyosókon mente­m, arra gondoltam; hát­im, mégis!... Az elemlámpa gyengülő fényében asztalt­ , székeket, tűzbiztos páncél­szekrényt láttam. A másik­­ szobában ágy, mosdó, a falon1 ovális tükör. Sehol senki... A szőnyeg Visszamentem az épületbe. Délután pótkocsis teherautó állt meg a ház előtt A hadse­regtörzs adminisztratív-gazda­­sági osztályának parancsnoka, Borisz Rai­hild, régi ismerős szállt ki belőle. — Tudod — kezdte azonnal a tárgyra térve —, parancsot kaptam a Katonai Tanácstól, hogy szerezzek bútort a kapi­tuláció aláírásához. Adjál ta­nácsot, mit vigyek? — Asztalunk, székünk van bőségesen, és jó állapotban — feleltem —, de vigyél szőnye­get is, szükség leh­et rá. Gye­re, megmutatom. Bementünk Hitler dolgozó­szobájába. A szőnyeget üveg­szilánkok és sáros csizmanyo­mok borították. — Semmi, semmi — mond­ta Borisz —, majd kitisztít­ják. A katonák felcsavarták a szőnyeget. Voltakt vagy tizen­öten, de alig tudták feltenni a teherautóra. Május 8-án éjfélkor Keitel tábornagy átlépte a berlini hadmérnöki iskola ebédlőjé­nek küszöbét. A padlót sötét­barna szőnyeg borította. Sze­mének egyetlen rebbenése el­árulta, hogy felismerte. Rövi­desen aláírta a feltétel nél­küli fegyverletételt. Vörös szegfűk Véget ért — legalábbis szá­munkra — a háború. Egyik nap az utcán egy ősz, igen so­vány asszony állított meg. Csak a szeme árulta el, hogy fiatalabb, mint amennyinek látszik. Munkát kért. Ettől a naptól kezdve rendszeresen járt hozzánk takarítani. Akkoriban igen sok lett a dolgom. Jöttek katonák, tá­bornokok, újságírók, oroszok, amerikaiak, franciák, angolok, mind saját szemével akarta látni a birodalmi kancellária épületét, berendezését, Hitler dolgozószobáját, a pincét. Egy ideig — kezdetben — magam is a pincében laktam. Igencsak kényelmetlen volt egész nap villanyfénynél, a betonfalak között. Néha alig tudtam elaludni, szégyen ide, szégyen oda, még képzelődtem is. Egy reggel az íróasztalomon, vázában vörös szegfűk illatoz­tak. Mosolyogva szívtam be illatukat. Tudtam, ki hozta őket. Takarítónőnk titokban figyelte, mit teszek. Attól kezdve minden reggel friss vi­rág volt az asztalomon. Mi történt azóta? Podolszk­­ban lakom, nyugdíjas vagyok. A háború után leszereltem és az itteni kábelgyárban helyez­kedtem el. Esténként, amikor az újságokat olvasom, arra gondolok, csak nem háború fenyegeti a mi nyugtalan vi­lágunkat? Ilyenkor eszembe jut a fegyveres erők múzeu­mában látható fasiszta jel­vény. Hosszú nyélen acélgyű­rű, benne a horogkereszt. Hu­szonhat éve találtam a biro­dalmi kancellária udvarán, a szemétben... Feljegyezte: V. Geraszimov Sebesültek A falakon golyó ütötte lyu­kak, az ablakok kitörve, félig égett függönyt lóbált a szél. A lépcsőházban szétdobált pa­pírok, iratok. Körülöttünk még­­ folyt a harc, de itt már min­ „Meghatalmazás F. G. Platonov őrnagyot a berlini Birodalmi Kancellária parancsnokává nevezzük ki. Platonov őrnagy engedélye nélkül tilos a Birodalmi Kan­cellária épületének megtekintése. Az 1. Belorusz Front parancsnokának, Zsukov marsallnak a rendelkezése alapján. BERZARIN vezérezredes, a berlini helyőrség parancsnoka KUSEV vezérőrnagy, a helyőrség törzsparancsnoka” ... Amikor harcosaink a Wilhelmstrasset megtisztítot­ták az utolsó fasisztától — a kapott parancs értelmében — a kancelláriára siettem. Dod­­ge-kocsink csikorogva fékezett a kétemeletes szürke épület előtt. A furcsa, szögletes osz­lopokkal díszített ház kapuja fölött még ott „díszelgett” a bronz sas, den csendes volt. Hajnalodot­­. Balra fordulva rövidesen megtaláltam a lejáratot a kan­cellária pincéjébe. A bejárati ajtó félig nyitva volt. Lehet, hogy németek maradtak oda­lenn. Megindultam lefelé. Akkor nem gondoltam arra, hogy bajom is eshet. Pedig az út, amit Sztálingrádtól idáig megtettem... No, de még se­hol nem hagyott cserben a ka­tonaszerencse. Eljöttem Ber­linbe ... Leértem a pincefolyosóra. Jobbra és balra szobák, az egy­szerű faágyakon és a földön német sebesültek. Szótlanul néztek rám, szemükben félel­met, megadást, gyűlöletet lát­

Next