Pest Megyi Hírlap, 1973. március (17. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-28 / 73. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA L­AP A CEGLÉDI JÁRÁS ÉS CEGLÉD VÁROS RÉSZÉRE XVII. ÉVFOLYAM, 73. SZÁM 1973. MÁRCIUS 28., SZERDA % Hasznos ismeretek Bevezetik a felnőttoktatás új formáját ABONYBAN HÚSZ ÉVES A DOLGOZÓK ISKOLÁJA SZÁZALÉKA TSZ-TAG • KÖSZÖNET A Az elmúlt napokban tizenhat felnőtt vizsgázott az abonyi Szelei úti általános iskola esti tagozatán, a dolgozók öthóna­pos iskolájában. Valamennyien jó eredményt értek el, pedig feladatuk nem volt könnyű: a napi munka után, sokszor egyenesen munkahelyről, fáradtan men­­­tek iskolába, mégis igyekeztek újabb és újabb ismereteket szerezni, hogy megfelelhesse­nek a mai élet egyre nagyobb követelményeinek. A hallgatók negyven szá­zaléka a Ságvári Endre Tsz 2-es számú üzemegy­ségének dolgozója. Helyzetüket nehezítette, hogy két kilométeres távolságról jártak iskolába.­­ Ezek az emberek nem rendelkeznek olyan talán­yos és sok tudással, mint ala. mindennap iskolába járók, de a ízelítőt kaptak a különféle tan­tárgyakból, irodalomból, föld­rajzból, fizikából stb. Más­képp látják a világot, más­­képp olvasnak. Az iskolában szerzett tár­gyi és világnézeti ismere­teiket hasznosítják mun­kahelyeiken és családjuk körében, gyermekeik ne­néhányuk velésében. érdeklődését talán sikerült annyira felkelteni­­ a tanulás­ iránt, hogy tovább folytatják tanulmányaikat va­lamelyik közép- vagy szakis­kolában — mondta Jakab Bé­la, a járási művelődési osz­­tály vezetője, aki mint elnök vett részt a dolgozók vizsgá­ján. Pólyák János, az iskola és egyben a tagozat vezetője, felnőttoktatás múltjáról tájé­­­koztatott: — Iskolánkban a felnőttok­tatás húszéves múltra tekint vissza. Átlag évente harminc felnőtt végezte falai között — A TANULOK NEGYVEN NEVELŐKNEK tanulmányait. Többnyire olyan emberek, akik saját­­on kívül, hátrányos hibájú­helyze­tük folytán nem járhattak is­kolába. Több százan vannak, akik intézményünk esti tago­zatán végezték az általá­nos iskola nyolc osztályát.­­ — Elismerés illeti az esti is­kolába járókat,­­de nem feled­keztünk meg az esti tagoza­ton tanító nevelőkről sem, akik a pihenés óráit­ áldoz­zák fel nap mint nap, és segí­tenek a tanulni akaró felnőt­­teknek. Tanáraink közül néhá­­nyan ezt a munkát tizenöt­húsz éve végzik. A következő években a fel­nőttoktatásban új formát ve­zetnek be, mely a igényeinek megfelelő dolgozók feltéte­leket biztosít. Tanítási, tanulá­si rendje, időtartama alkal­mazkodik a részvevők élet- és munkakörülményeihez, időbe­osztásához. Lehetővé teszi a szakmai továbbképzés és az általá­nos iskolai végzettség meg­szerzésének lását,összekapcsa­például üzemeken belül létre­hozott általános iskolákban. Az új forma tananyagcsök­kentéssel jár, nagy gondot for­­dít az önálló, egyéni munká­ra, s így a színvonalat emeli. Fehér Jánosáé Közérthetőbben Értekezletek, megbeszélé­sek végett sokszor egybe­­gyűlnek fiatalok, idősebbek, sőt, egészen idősek is. Be­szélnek, hallgatják egymás szavait, igyekeznek megér­teni mindazt, amit a soron következő feladatokról vagy eseményekről egyi­küknek el kell mondania, tájékoztatásul valamen­­­nyiük számára. S hogy miért kell feszül­ten figyelniük? Egyszerűen azért, mert a rájuk zúduló tények és adatok, a szavak szövevé­nyesen, kacifántosan, ma­gyarul és mégis érthetetle­nül jutnak tudomásukra, azért, mert rengeteg a té­nyek megerősítését, fontos­ságát célzó idegen kifejezés a mondatokban, bizonyára azon oknál fogva, hogy még hivatalosabbnak, fonto­sabbnak tűnjék az előadás. Az egybegyűltek legtöbb­je csak nehezen hámozza ki a mondatok értelméből, hogy mit is jelent a fluk­tuáció, a koncepció, a ten­dencia, a globális, a nega­tív és a konzekvens. Pedig akik a szóvivő szerepét vál­lalják, a hétköznapi élet­ben maguk is egyszerűen, szépen, magyarul beszélő emberek, s olyankor meg­találják az idegen szavak megfelelő magyar kifejezé­sét, mellőzik a hivatali zsargont. (d. e.) Meglopta munkásszállásbeli társait Két évi fegyházra ítélték A Szekszárdi Víz- és Csa­tornamű Vállalatnál dolgo­zott tavaly februárban Czene Ferenc ötvenkét éves vasbe­tonszerelő. Egy éjsszaika szóra­kozni volt munkatársával, aki megkérte, menjen el a mun­kásszállásra, és zárja el a nyitva felejtett olaj­kályha csapját. A kulcsot is odaadta neki. Czene Ferenc bement az épületbe, és az alkalmat ki­használva, munkatársai ruhái közül két új esőkabátot, pufajkát és egy nadrágot egy el­tulajdonított. Az esőkabáto­kat Budapesten értékesítette, a másik két ruhadarabot a le­tartóztatásáig használta. Az eset után nem sokáig dolgozott vállalatánál. Külön­böző munkahelyeket megjár­va, a Bács megyei Építőipari V­llalathoz Ceglédre került, ahol lényegében megismétel­te régebbi tettét, miután havi fizetését néhány nap alatt el­itta. Bement a Szép utcai munkásszállásra (tudta, hol tartják a kulcsot), és ott fel­feszítette egyik dolgozótársa szekrényét, melyből 400 fo­rintot ellopott. A rendőrség, amikor letartóztatta, még megtalált nála valamennyit a lopott összegből, melyet tu­lajdonosa visszakapott. A tár­gyaláson Czene Ferenc beis­merte a terhére rótt bűncse­lekményeket. A Ceglédi Járásbíróság az enyhítő és a súlyosbító körül­mények figyelembevétele után ítéletet hozott, mivel a vádlott már többszörösen büntetett előéletű, lopás, ga­rázdaság, súlyos testi sértés, tulajdon elleni bűntett, tartá­si kötelezettség elmulasztása miatt, két évi, fegyházban le­töltendő szabadságvesztésre ítélte őt és a közügyek gya­korlásától két évre eltiltotta. Czene sokallta a kiszabott büntetést, fellebbezett. Vég­leges döntést a megyei bíró­ság hoz. Ma délután: Barátságos labdarúgó-mérkőzés A Vasutas sporttelepen ma, március 28-án, délután fél 4 órai kezdettel barátságos lab­darúgó-mérkőzést rendez a Ceglédi VSE. Az NB II-ben jól rajtoló CVSE edzőtársa az NB I/­B-s Kecskeméti SC lesz. Ünnepi hangverseny, nemzetközi nap, vetélkedők Jubileumi KISZ-hét­ a közgazdasági szakközépiskolában A ceglédi Április 4. Közgaz­dasági Szakközépiskola diákjai nagy eseményre készülődnek: március 29-től április 3-ig KISZ-hetet tartanak. Az elsőt még 1971-ben rendezték, a mostani a harmadik lesz. Az eseményekben gazdag hetet az teszi különösen ünnepivé, hogy erre az évre esik az in­tézmény fennállásán»« ötödik évfordulója. A jubileum al­kalmából pályázatot­­ hirdet­tek, Az én iskolám címmel. A hét folyamán az iskola életét bemutató legjobb fotók­­ból, rajzokból, versekből, no­vellákból és riportokból kiállí­tást nyitnak. Délutánonként kézilabda-mérkőzések, torna­­bemutatók, Ki nyer ma?, ko­moly és könnyűzenei vetélke­dők, Kicsoda, micsoda?, Va­sárnap délelőtt pedig április 1-i vidámságok szerepelnek műsoron. Pénteken egy órára rádió­stúdióvá változik a tanári szo­­ba: öt témakörből hangzik el kérdés a tantermekben felsze­relt hangszórókon. Az osztá­lyok válaszait gyors léptű fu­tárok továbbítják majd az iro­dában működő zsűrihez. Magyarországon tanuló kül­földi fiatalokat hívtak meg maguk közé a szakközépisko­lások. A Budapesti Műszaki Egyetemről perui, vietnami, arab és afrikai diákokat lát­nak vendégül. A világ külön­böző részeit képviselő egye­temisták vidám, zenés, dalos­találkozón ismertetik meg ha­zájukat, népük életét a ceglé­­diekkel. Március 31-én, a zeneiskola hangversenytermében, ünnepi hangversenyt rendez a zeneis­kola és a közgazdasági szak­­középiskola. A műsorban köz­reműködik a budapesti Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem vegyeskara és a ceg­lédi Erkel Ferenc Állami Ze­neiskola kamarazenekara. Immár hagyománnyá a tavaly is jól sikerült válik szó­nokverseny. Ebben az évben Petőfi Sándorról és március 15-ről emlékeznek meg az ifjú szónokok. A versenyre a vá­ros valamennyi középiskolá­jából várják az érdeklődőket. Az egyik napon a tanári asz­talok mögött egy-egy kinevezett diáktanárok órára fog­lalnak helyet, akik feleltet­nek, osztályoznak, tanítanak, mint a felnőttek. Az iskolajrá­­nyitását erre a délelőttre diák­­igazgató veszi át. Vendégük lesz Patkós Irma Cegléden élő színésznő is. A rendezvénysorozat az áp­rilis 4-i ünnepséggel és az új KISZ-tagok fogadalomtételé­vel zárul. Dobozi Eszter műm Színes madár Reprezentatív, több nyelven megjelenő idegenforgalmi ki­advány a Hungarian Travel Magazine­ 1973. évi, tavaszi számában F. Mihály Ida mű­vészettörténész a magyarorszá­­gi naiv festészetről írt cik­ket, a naiv művészek egy-egy alkotásának bemutatásával. A megjelent képek között öröm­mel fedeztük fel Benedek Pé­ter Viszik a menyasszony ágyát című festményét és Süli András Vasútállomás című művét. A borítólap pompás, színes madara Miklosovits László grafikus alkotása. Kabátokat varrnak A kocséri Új Élet Termelőszövetkezet melléküzemében át­meneti női szivacskabátok készülnek, a Május 1. Ruhagyár megrendelésére. Két műszakban dolgoznak a varrónők, akik közül többen Nagykőrösről járnak ki a varrodába. Ilyenkor már kezdődik a paradicsom pikírozása, és ebben is részt vesz­nek a melléküzem dolgozói, akár később a szőlőbeli, illetve más kertészeti munkában. Apáti-Tóth Sándor felvétele Új házak a Madár utcában Beszélgetés egy fiatal tanácstagjelölttel Ceglédnek nem a legszára­zabb talajú része a kenyérgyár és a Csutak Kálmán utca közti terület. A talajvíz, ha kicsit esősebb az évszak, annyira fel­merészkedik, hogy ladikázni lehet a pincékben — már ahol pincés házakat építettek. A környék új épületeire jellem­­ző, hogy több lépcsőn lehet feljutni a lakásba, a pincét mégis nélkülözi a ház. Viszont az építők nagy gondot fordí­tanak a falak szigetelésére. A Madár utca a Csutak Kál­mán utcáról nyílik, s kifut Mizsei útra. Igen sok új épü­­l­e­t áll ebben az utcában. Né­hány éve még veteményes­kertek sorakoztak egymás mel­lett, lakóház csak akadt, onnan vitték a elvétve friss zöldséget a piacra a kertészke­­dők. A telekmegosztáskor töb­ben házhelyet vettek, építkezni kezdtek. Sok épület még va­kolatlan. Házszámot jelző táb­­lának nyoma sincs Józsefnéhez, az itteni, Jurászik 46-os választókörzet tanácstagjához és újra jelöltjéhez azért nem nehéz odatalálnom A fiatal­­asszony gyermekgondozási szabadságát tölti, s a kerítésen át látni, amint a nap szárítja, a tavaszi szellő lobogtatja kötélre csiptetett, hófehér p­­­­lenkákat, gyermekholmikat Jurásziknét két évvel ezelőtt választotta meg először nácstagnak a lakóterülete, ta­Nem sokkal azelőtt költöz­tek, fiatal házasokként, a Ma­dár utcai, új házba. Egyszerű, szorgalmas embernek ismerték meg őt is és a férjét is, aki az előző jelölőgyűlés részvevői előtt kijelentette: amiben csak tud, segít majd, hogy felesége helytállhasson a tanácsi mun­kában. Jurászik Józsefetét ak­kor szinte egy emberként je­lölték, s valamennyien a sza­vazatukat adták megbízatá­sára. Azóta két év telt el. Mi újság most a 46-os vá­lasztókörzetben ? — Igyekeztem megtenni, amit csak lehetett, hogy kiér­demeljem megbízatásomat. Tanácsüléseken többször is fel­szólaltam, s ha valamennyi kí­vánságunk teljesítéséről nem is, néhányról azért említést tehetek. A választókörzet több utcájában vízvezeték épült, szaporodott a közkutak száma. Sajnos, több, igényelt munkát épp a magas talajvízszint miatt nem tudnak egyelőre elvégezni ebben a városrészben. Mivel sok új ház épült a Madár ut­­cában és a szomszédos Sarló utcában is, megrendeltük, a ta­nács jóváhagyásával, az egy­séges utcanév- és házszámjel­­ző táblákat — újságolja a fia­tal tanácstag. Az utcai árkokat géppel mélyítette, egyengette ki a Városgazdálkodási Válla­lat, közkívánatra. — A fásítás lenne majd a következő, városszépítési ak­ciónk Persze, olyan fát kell kérnünk, amelyik a talajviszo­nyokat elviseli. Talán a nyár­fa megmaradna - járda is ké­­ne, de amikor az utca megtudták, hogy építési lakói tel­kenként mintegy 1500 forint­tal hozzá kellene járulniuk az építéséhez, már nehezen lehe­tett meggyőzni őket arról, hogy mennyire fontos legalább az utca egyik oldalán a szilárd burkolatú járda. — Egy problémát nem tud­tam semmiképpen megoldani. Látta az árokban a zöldes, olajos vizet? A MÁVAUT­ kö­zeli, javítótelepéről hömpö­lyög ide. Tanácsülésen már szóltam miatta. Szabálysértési ügy, bírságfizetés is lett belő­le. Legutóbb épp a napokban jártak itt a tanács képvisele­tében, mert a vállalat halogat­ja az intézkedést. A jelölőgyűlésen úgy hatá­rozott a körzet, hogy Jurászik­nét bízza meg továbbra is a tanácstagi teendőkkel, lesz "könnyű dolga: a két Nem év eltelte után még jobban tudja, mi mindenre lenne szükségük az itt élőknek. Beszélgetésünk során főleg járdáról, boltról, utcák rendben tartásáról esett szó, s arról is, hogy az embe­reknek megértésüket és segí­tőkészségüket is bizonyítaniuk kell, ha azt akarják, hogy lakókörzetben még jobb körül­­­mények teremtődjenek. A szobából gőgicsélés hal­latszik: megszólalt a legifjabb családtag, kéri napi reszelt al­máját. — Most már két gyerek van a házban, egy óvodáskorú és a pici. A környékben is több ap­­róság él, értük kell még gon­­dozottabbá, szebbé ezt a városrészt. Ha tennünk engem ér választáskor megint is megtisztelés, és tanácstag ma­­­radok, éppúgy végzem majd a munkám, mint eddig, vagy, ha lehet, még jobban. E. K. TEKE NB II Az Építők első győzelme Ceglédi Építők—Szegedi AK 5:3. Jók: Molnár (465), Király (436), Raffai (427). Molnár kiemelkedő ered­ményt ért el. 3—3 egyéni győ­zelem után, az összesen 2544 fát elérő Építők újabb két pontot szerzett, s ezzel a győ­zelmet is kivívta. A vendégek két játékosa jóval 400 fa alatt ütött, ez döntötte el a mérkő­zés sorsát. Zuglói Danuvia—Bem SE 6:2 2644:2482. Jók: Rimaszécsi (427), Bat­­ka (425), Szúnyogh (421). A nagy eredményt elérő ha­­zaiak ellen a Bem SE-nek nem volt győzelmi reménye. A ceg­lédiek nem szerepeltek ros­­­szul, játékukkal nem keltet­tek csalódást. A következő fordulóban az Építők idegenben, az Ózdi Ko­hász ellen játszik, a Bem SE szombaton az Ormosbányát fo­gadja. U. S. A teke NB II negyedik for­dulójában az Építők hazai pá­lyán győzött a­­ SZAK ellen, s ezzel a tavaszi idényben első győzelmét szerezte meg. A Bem SE idegenben játszott, s ve­reséget szenvedett. I A ceglédi Magyar-Szovjet Barátság Mező- és Élelmiszergazdasági Termelőszövetkezet a következő helyeken nyitotta meg VIRÁGÜZLETEIT: Cegléd, Piac tér, ceglédi kórház (Törteli­­ út), Cegléd ÁFÉSZ, Nagyáruház Növényházainkból naponta szállítjuk üzleteinkbe a friss cserepes és vágott virágokat: szegfűt, rózsát, pálmát, Sansaverát. Menyasszonyi csokrok, koszorúk készítését vállaljuk. AJÁNDÉKOZZON VIRÁGOT, VÁSÁROLJON VIRÁGFÖLDET!

Next