Pest Megyi Hírlap, 1975. március (19. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-11 / 59. szám

i­ í IG az erősebb? Ezt kérdezik azok, akik az utcákat járva a békésen parkoló autóknak esve, s] vandál módon törnek, zúz­­­­nak, nem gondolva arra,­­ hogy másik embertársuk­nak mennyi bajt és mérge­­lődést okoznak. Az elmúlt napokban több esetről hallottunk, például az egyik orvos új Wart­burgja gépházának tetejét ütötték be, mások a külső visszapillantó tükröket tö­rik le, vagy a rádióanten­nákat csavarják ki. Nem , egy esetben vassal, szöggel végigkarcolják vagy az autó oldalát, tetejét, vagy ahol érik. Az egyik ilyen tettest sikerült elfogni, drágán fog fizetni cseleke­detéért. A bíróság gyorsí­tott eljárással ügyét, és ez vár tárgyalni a többi hozzá hasonló, másoknak kárt okozó társaira is. Az Autóklub tagjai kellő idő­ben városjárást indítanak, nagy figyelemmel a gyanús egyénekre. Majd elválik, ki lesz az erősebb, a féktelen vandalizmus vagy e csele­kedetek ítélőszéke. Pallai­ József Orvosi ügyelet MÁRCIUS 10-TŐL 17-IG .—II. körzet: Dr. Lengyel György, rendel: délelőtt 8—11-ig, délután 5—6-ig. Ili— IV. körzet: Dr. Mikó Miklós, rendel: délelőtt 11—13-ig, dél­után 6—7-ig. V. körzet: Dr. Pólus Károly, rendel: délelőtt 11—14-ig, délután 11—7-ig. VI. körzet: Dr. Somlyai Károly, rendel: délelőtt 8—11-ig, dél­után 5—6-ig. VII—VIII. kör­zet: Dr. K. Kiss Dániel, ren­del: délelőtt 11—14-ig, délután 6—7-ig. Központi ügyelet : március 15-én délután 2 órától március 17-én reggel 7 óráig a Magyar utca 2. szám alatti rendelőin­tézetben. Mit létünk ma a moziban? Merénylők. Izgalmas, színes, szinkronizált francia—olasz— nyugatnémet krimi. Kísérőműsort­: Magyar hír­adó. ’Előadások i kezdete: 5 és 7 órakor. KISKÖRZETI MOZI AZ ÁRBOZI ISKOLÁBAN A törökfejes kopja. Színes magyar film. Előadás kezdete: fél 7-kor. A PESTME&YL1 HÍRLAP • KÜLÖN KI A PASA 1975. MÁRCIUS 11., KEDD XIX. ÉVFOLYAM, 59. SZÁM Mérlegzáró közgyűlés Az Építőipari Szövetkezetben 1 millió 617 ezer forint nyereséget értek el . A 101 tagot számláló nagy­kőrösi Építőipari Szövetkezet pénteken tartotta mérlegzáró közgyűlését, melyen a pártbi­zottság részéről megjelent Bodrogi István osztályvezető, s a tanácstól Szűcs Zoltán ta­nácselnök, a KISZÖV szerve­zettől Agulár Tibor titkár és Csizmadia Pál társelnök jött el a közgyűlésre. 76 lakásos ház Az elmúlt esztendő mun­káiról és eredményeiről Hor­váth József elnök számolt be. Az 1974-es esztendő gondjait és problémáit sikerrel megol­dották. Munkáikat igyekeztek helyi keretben végezni, csak egy nagyobb, 16 lakásos építke­zést vállaltak melyet májusban Kecskeméten, adnak át. Most a Tormásban 12 lakásos KISZ-társasházat építenek, mely ez év végére készül el. Ugyancsak most dolgoznak a szociális otthon bővítésén, ami május végére befejeződik. Idei kapacitásuk 70 százalék­ban lekötött, s többek közt a MÉK és a csecsemőotthon ré­szére készülő nagyobb épület­­bővítésről tárgyalnak. 1975-ös terveiket 14 millió forintban rögzítették. A múlt esztendőben, tégla volt elég, de egyéb építési anyagokban hiányok mutat­koztak Ez, és a sok esőzés folytán beállt beázások kis munkalemaradást okoztak. A szövetkezetnél pártkon­gresszus sikerült a XI. tiszteletére rendezett munkaverseny, a törzsgárdát nem érintette a vállalatoknál lábrakapott munkaerő-elvándorlás, munkafegyelem és a munka­­­idő jobb kihasználása, vala­mint az anyagtakarékosság növekedett, a balesetek száma csökkent. A politikai és társa­dalmi munka fejlődik, a szö­vetkezet négy tanulója jól dol­gozik. Jó lakásépítési munkáiért dicséretet kapott a szövetke­zet. Az idei esztendő tégla­­hiánnyal indul, s a jobb anyagbeszerzés biztosítása cél­jából beléptek a megyei anyagbeszerző csoportba. A múlt évben fejlesztették a gé­pesítést. A szövetkezet cserke­­szőlői üdülőjét sok tag igény­be vette. Ösztönző bérezést A zárómérleg eredménye­it Bakai Józsefné főkönyvelő is­mertette. Múlt évi árbevéte­lük 12 millió 468 ezer forint volt s megfelelő tartalékolások után, 1 millió 617 ezer forint nyereséget mutattak ki, mely­ből körülbelül 3 heti bért fi­zetnek dolgozóiknak a része­sedésre. Szentpéteri Balázs a fel­ügyelő bizottság, Balogh Fe­renc a szövetkezeti bizottság, Sági Gábor a döntőbizottság jelentését terjesztette elő, Je­szenszky Zoltán a belső ellen­őrzésről szólt. A felszólalások sorában Tóth Ambrus azon véleményének adott kifejezést, hogy a dolgozók elvándorlá­sának az ösztönző bérezés a legjobb ellenszere. A párt és a tanács hevében Bodrogi István, a pártbizottság munkatársa értékelte a szö­vetkezet munkálkodását. He­lyeselte, hogy főleg helyi fel­adatok vállalására törekednek, s kisebb lakossági munkákat is végeznek. Tervfeladataik azonban nagyobb bérfejlesz­tést kívánnak. A továbbiakban az elnök fokozott anyag- és energia­takarékosságra hívta fel a ta­gok figyelmét, s a nőnap al­kalmából köszöntötte és vi­rággal ajándékozta meg a nő­­dolgozókat. Mindenütt takarékoskodni Végül felszólalt Szűcs Zol­tán tanácselnök is, s arra mu­tatott rá, hogy minden téren nagyarányú takarékoskodásra van szükség, hogy pártunk és kormányunk a világgazdaság­ban mutatkozó, sok esetben 150—200 százalékot is elérő, áremelkedései­ kihatásait el­lensúlyozni tudja. K. L. Szabad hazában születtünk! Jól sikerült a KISZ felszabadulási vetélkedője Hazánk felszabadulása 30. évfordulójának kezdődő ün­neplése keretében a KISZ vá­rosi bizottsága vasárnap több mint száz dabasi járásbeli és helybeli ifjúkommunista rész­v­­ételével, jól sikerült vetélke­dőt rendezett az Arany János Művelődési Központban. A reggel érkező vendégeket Méhész János dabasi KISZ- titkár vezette, s elkísérte őket a dabasi járásban tartózkodó 12 tagú szovjet ifjúsági zenekar. Gulyás Sándor helyi titkár, a nagykőrösi KISZ-vezetőkkel, meleg barátsággal fogadta a vendégeket, majd városnéző sétát tettek, s ellátogattak mindkét Arany János-mú­­zeumba. A 11 óra után kezdődő ve­télkedőn megjelent Csípő Ba­lázs, a pártbizottság osztály­vezetője, Szabó Sándor városi művelődési vezető és Tarna­­völgyi Sándor tervcsoport­vezető. Az ünnepi díszbe öltö­zött teremben büszkén ragyo­gott a felírás: Szabad hazában születtünk! A mozgalmi ének és Fülöp Dániel szavalata után a vetélkedőt Kiss István, a művelődési ház igazgatója nyitotta meg. Örömmel kö­szöntötte a vendégeket, akik a körösiekkel együtt ünneplik azt a haladást, amit 30 év alatt elértünk. Gulyás Sándor KISZ-titkár, mint házigazda üdvözölte a fiatalokat, akik már a felszabadulás után szü­lettek, s a vetélkedő kedves színfoltjaképpen virágcsokrot nyújtott át a KISZ-szervezet egyik vezető tagjának, Bodro­gi Istvánnénak, aki az ország felszabadulásának első nap­ján, 1945. április 4-én szüle­tett. Azután művészi élményben részesítette a részvevőket szovjet ifjúsági zenekar, viha­­­ros sikert aratva. A zsűri elnöke Berta Ferenc megyei KISZ-titkár volt, tag­jai Dabasról: Szavinszky Györgyné gimnáziumigazgató­­helyettes, Hrubos József mű­velődési osztályvezető, Le­­szenszky Sándor, a Hazafias Népfront járási titkára, Nagy­kőrösről: Böór László levéltár­igazgató, Szabó Sándor műve­lődési osztályvezető és Keresz­tény Laura, a Városi Könyv­tár vezetője voltak. A vetélkedőt, melyen KISZ-tagok mellett több úttörő­­ is részt vett, Lányi Gyula ipariskolai tanár vezette. A jól összeválogatott, anyag, a felszabadulás gazdag utáni évtizedek fejlődési eredmé­nyeit, a KISZ életét és célki­tűzéseit, Dabas és Nagykőrös felszabadulással kapcsolatos történelmi eseményeit tükröz­te, s a kérdések mellett ke­resztrejtvény, mozaikjáték s sok más volt benne. A nagy részben lányokból alakult csapatok jól szerepel­tek, ismerik a múltat, s poli­tikai és társadalmi alapon jól felkészültek a jövőre. A vetélkedő végén a zsűri elbírálása után kiosztották a díjakat. Az ÁFÉSZ és TRAKIS által felajánlott első a és második díjat­­ a dabasiak nyerték, a harmadik díj, NEFAG ajándéka, holtverseny a alapján megoszlott a dabasi és a körösi vetélkedő csapatok között. K. L. A műsort adó szovjet katonák egy csoportja szovjet népi játékot mutat be nagy sikerrel. A nagykőrösi Arany János Gimnázium egyik csapata a mozaikjáték összerakásán szorgoskodik. Kiss András felvételei Ki tud többet a 30 évről? (10.) A március 7-én megjelent kérdések megfejtése azok sor­rend­jében : 1, 1, x, 2, 2, 1, 1, 1, 1, 2. 1. Mikor osztották szét a Kossuth-díjakat?ki elő­l.1946. augusztus 20. 2.1950. május 1. x. 1948. március 15. 2. Mikor lépett Neil Arm­strong amerikai asztronauta, az első ember idegen égitest­re, a holdra? 1. 1969. június 21. 1969. jú­lius 21. x. 1969. augusztus 5. 3. Mikor avatták fel hazánk első polietiléngyárát? 1. 1971. október 28. 2. 1971. december 18. x. 1971. szep­tember 23. 4. Mikor írták alá az Eu­rópai Gazdasági Szövetség (Közös Piac) alapokmányát? 1. 1957. március 15. 2. 1957. április 4. x. 1958. március 15. 5. Mikor nyerte el ENSZ- tagságát a Magyar Népköz­­társaság? 1. 1955 végén. 2. 1954 ele­­­jén. X. 1955 elején. 6. A termelés melyik szek­torát érintette az első álla­mosítási intézkedés? 1. Bányászat. 2. Kohászat.­ x. Textil. 7. Mikor bontott zászlót a magyar úttörőmozgalom? 1. 1989. június 2. 2. június 6. x. 1916. június 6.19451. 8. Melyik évet nevezzük a szocialista mezőgazdaság évé­nek? 1. 1949. 2. 1957. x. 1960. 9. A második világháború után melyik dunai híd épült újjá elsőnek Budapesten? 1. Szabadság-híd. 2. Erzséb­­bet-híd. x. Petőfi-híd. 10. Magyarországon a szo­cialista társadalmi fejlődés irányítója az 1956 novembe­rében újjászervezett MSZMP. Ki lett az újjászervezett párt első titkára? 1. Dobi István. 2. Kádár Já­nos. x. Kállai Gyula. Anyakönyvi hírek Született: Utasi István és Csikány Judit: Orsolya, Csete István és Bugyi Eleonóra: Ad­­riána; Boros Ferenc és Pász­tor Ibolya: Andrea; Szendi Ambrus és Kiss Magdolna: Ambrus; Dér Ambrus és Gyó­­csi Ilona: Melinda; Pozsár Ambrus és Hőbe Ilona: Anikó; Kádár Ferenc és Nagy Zsu­zsanna ; Hajnalka; Kovács Sán­dor és Pintér Mária: Zoltán; Okhrulicza Sándor és Vajda Erzsébet: Ilona; Kecskeméti László és Ádám Györgyi: András; Diószegi Csaba és Do­bó Katalin: Katalin; Tőkés Já­nos és Markovics Erzsébet: Já­nos; Bende László és Kis- György Terézia: Krisztina; Er­dei Pál és Patyi Katalin: And­rás nevű gyermeke. Névadót tartott: Sasi László és Héjas Ágota; Krisztina; Csapó József és Kassai Erzsé­bet: Ágnes nevű gyermekének. Házasságot kötött: Hegedűs Mihály és Bagyinszki Mária; Nagy Gergely és Horváth Er­zsébet; Biczó Péter és Berecz Erzsébet, Váry Zoltán és Ko­vács Ágnes, Tóth István és Pavolek Ilona. Meghalt: Bodicsi Benő 78 éves (Csikvár dűlő 3.), Varga Sándorné Buga Lídia 88 éves Tázerdei u. 28.), Szélesi Ferenc 74 éves (Bántosi Bánom d. 48.), Skrenya Lászlóné Rideg Mária 78 éves (Esed d. 9.), Krenyó­­czi Antalné Kakuk Erzsébet 55 éves (Partizán u. 5.), Koncz Imre 43 éves (Barártszilas d. 4.), Szépe Józsefné Pap Mária 97 éves (Helmeczi u. 8.), Mé­száros Ferencné László Kata­lin 86 éves (Tűzerdei u. 54.), Mészáros Ambrusné Laux Te­réz 69 éves (Hattyú u. 1.). Nőnapi megemlékezések vetkezetekben virággal, aján­dékokkal kedveskedtek az ott dolgozó nőknek. A városi ün­nepséget az Arany Művelődési Központban János tar­tották délután, amelyen mint­egy másfél száz ünnepelt vett részt. Gotzián Lászlónénak, a városi pártbizottság nőrefe­rensének megnyitója után Ró­zsás László, az MSZMP váro­si végrehajtó bizottságának tagja mondott ünnepi beszé­det. A bensőséges találkozón, amelyen részt vett Pásztor István, a városi pártbizottság első titkára, Gulyás Sándor, a KISZ városi­­ bizottságának titkára, valamint Horváth Le­hel, a Hazafias Népfront vá­rosi bizottságának elnöke is, az Arany János gimnázium diákjai kedveskedtek verssel, dallal a megjelenteknek. Az ünnepségen külön is köszön­tötték virággal és meleg sza­vakkal 1Vagy Ferencnét, az MNDSZ helyi szervezetének egyik alapító tagját. Pénteken városszerte tisz­telettel köszöntötték a lányo­kat, asszonyokat a 65. nem­zetközi nőnap alkalmából. A különböző munkahelyeken, üzemekben, vállalatoknál szö- SPORT L­abdarúgás Csak félsiker a tavaszi rajton Nagykőrösi Kinizsi— Szigetújfalu 1:1 A tavaszi forduló első baj­noki labdarúgó-mérkőzésére ideális körülmények között került sor. (Jól előkészített pálya, szép idő, lelkes szur­kolótábor.) Ezzel szemben a körösi játékosok a vártnál kevesebbet nyújtottak és ez nem magyarázható csak az­zal, hogy Szabó hiányzott a csatársorból. A Kinizsi a kö­vetkező összeállításban kez­dett: Kocza — Suba, Juhász, Balogh, Marton, Bari, Or­bán, Benkó, Szalai, III., Kovács T., csere: Kecskés percben Szalai helyett az 55. Ca­­valloni. Lendületes vendégtámadá­sok után nem egészen meg­győző hazai próbálkozások­ból Kecskés III hatalmas ka­páslövése kapu fölé szállít, Szalai lövése pedig mellé. Jellemző, hogy az első lövés csak a 17. percben ment ka­pura, de Kecskés III labdá­ját a kapus védte. A 35. perc­ben Kovács T. jó előre ívelé­sét Szalai elvétette közvet­len a kapu előtt. A 40. perc­ben egy előre ívelt labdát Juhász mellett az újfalui csa­tár az alapvonalról a kapu elé tudott húzni és a vendé­gek szép fejesgóllal megsze­rezték a vezetést. 0:1. Két támadó, de a támadások még mindig nem voltak elég tervszerűek és a jól tömörü­lő vendégvédelem biztosan hárított. A 70. percben Ju­hász remek szabadrúgása alig kerülte el a kaput, utá­na Kecskés III jó kitörés után fölé lőtt. A 75. percben jó adogatás után Benkóhoz került a labda, aki két csel után megszerezte az egyenlí­tő gólt. 1:1. Cavalloni jó lö­vése alig szállt kapu fölé. Kocza a gólnál talán kés­lekedett. A három hátvéd volt a legjobb csapatrész. A középpályások nem támo­gatták eléggé a csatársort, támadósorban Kecskés III na­­­gyon akart, Cavalloni jól osztogatott, de a szélekre így is kevés labda jutott, pedig Benkó játékerejét hasznosí­tani lehetne. Csütörtökön hazai a Kecskeméti MÁV-val pályán lesz kupamérkőzés. Nk. Kinizsi ifi—Szigetújfalu ifi 5:0 (1:0) Kinizsi ifi: Boros — Kecs­kés (Várkonyi L.), Labancz, Torma (Fehér), Várkonyi S., Bélteki, Hajdú, Szabó Ruttner, Banyár, Kurgyis.B., A teljes csapat jól játszott, különösen a második félidő­ben mutatkozott a jó alapo­zás eredménye, a jobb erőn­lét. Labancz és Banyár játé­kán látszott, hogy már az el­­ső csapatban is szerepeltek. Góllövő: Banyár 2, Kur­gyis 2, Ruttner 1. Téli Kupa-mérkőzés Z­etényegyháza—Nk. Kinizsi II 3:0 (2:0) Kinizsi II: Szabó — Szé­ Fordulás után jó egyéni játék után szögletre szerel­ték. A hazai csapat lett a töb­­i csúny, Szomolányi, Tóth I, Hegedűs, (Kovács), Ráikotsi A., Sarkadi (Vass), Tóth II.1 Podmaniczki, Horváth J., Len­gyel. Az eredmény alakulását nagyban befolyásolta a kö­zéppályán való gyenge já­­­ték és két lesgól. Csak Hor­­­váth J. dicsérhető. P. S.

Next