Pest Megyei Hírlap, 1985. február (29. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-01 / 26. szám

4 FOGADÓÓRA Csonka Tibor, a Pest me­gyei Tanács elnökhelyettese hétfőn, február 4-én 11 órától 13 óráig hivatali helyiségében fogadóórát tart. IRKK MNI . 1985. február 1., pén­t*»*■ . tek. Ignác napja. A Nap kél 7.11 — nyugszik 16.45 órakor. A Hold kél 12.11 — nyugszik 5.53 órakor. Napközben újabb, erősebb csapadék valószínű. Előbb ónos esőre, havazásra, majd egyre inkább esőre kell számí­tani. A szél átmenetileg észak­­nyugatira fordul, többfelé megélénkül, helyenként meg­erősödik. A legmagasabb nap­pali hőmérséklet pénteken 2 és * fok között várható. — Húsz új típus. A Ma­gyar Gördülőcsapágy Művek­ben — így a diósdi gyárban is — új csapágytípusok kifej­lesztését tervezik. Az idén húsz új csapágytípus hagyja el a gyárakat, ezek közül kettő úgynevezett görgőpapucsos lesz. — Fotósoknak, filmeseknek. Az idén lesz harmincéves a Budai Fotó- és Filmklub. Amatőr fotós és filmes tan­folyamaik februárban kezdőd­nek, a résztvevők a működési engedélyt is megszerezhetik. — Közlemény: A Magyar Posta a 27 Mhz-es sávban üzemelő CB rádióberendezések évi frekvenciahasználati díját 1985. február 1-től felemeli, és a díjfizetési kötelezettséget a magánszemélyekre is kiter­jeszti. Az évi frekvenciahasz­nálati díj a berendezések csa­tornaszámától és adóteljesít­ményétől függően 240-től 1440 forintig terjed. A fizetendő díjról és az egyéb tudnivalók­ról a posta minden CB-előfi­­zetőnek részletes tájékoztatót küld. A tarifaváltozás a mű­sorvételi zavarok behatárolá­sához és megszüntetéséhez szükséges intézkedések pénz­ügyi fedezetéül szolgál. A Papíripari Vállalat szentend­rei gyárában a modern Hellos 1. gépsoron Fehér Éva, a 89 grammos ofszet borítékokból egy műszakban tíz­ezer dara­bot készít. Síkos, jeges útfelületen Telefoniosz Supssah ütközött Felborult­ Kókán, a Zsám­­bok felé vezető főúton Kurun­­czi János 50 éves gépkocsive­zető mikrobusszal megcsúszott, és az út menti szántóföldre bo­rult. Utasai közül Szabó Lajos­­ lányi lakos súlyos sérüléseket szenvedett. Megcsúszott. Nagymaroson Tolnai Gáborné 23 éves eladó személygépkocsijával a jeges útfelületen megcsúszott, és az útrézsűnek ütközött. A gépko­csi vezetője súlyos, férje, Tol­nai Gábor 33 éves felszolgáló könnyebb sérüléseket szenve­dett. Ittasan. Szokolyán Kalocsa László 29 éves gépkocsivezető, aki ittas állapotban volt, egy telefonoszlopnak ütközött. Uta­sa, Konrád Ottó 27 éves beta­nított munkás megsérült. A rendőrség a balesetek ügyé­ben folytatja a vizsgálatot. LOUIS AUGUSTE BLANQUI SZÁZNYOLCVAN ÉVE, 1805. február 1-én született, és 76 éves korában, 1381-ben hunyt el Louis Auguste Blanqui fran­cia forradalmár, neves utópis­ta szocialista, a XIX. századi munkásmozgalom kiemelkedő alakja. Már fiatalon bekapcsolódott a franciaországi haladó mozgal­makba. Részt vett az 1830-as júliusi forradalomban is. 1839- ben Évszakok Társasága nevű titkos szervezetével felkelést akart kirobbantani, ám a tö­megektől elszigetelődve kudar­cot vallott. Életfogytiglani bör­tönre ítélték, de 1844-ben kisza­badult. Részt vett az 1848-as francia forradalomban; 1849-ben tíz évi börtönre ítélték. Kisza­badulása után újabb titkos szervezkedés miatt letartóztat­ták, azonban sikerült megszök­nie. 1870-ben a szeptemberi for­radalom után visszatért Párizs­ba, és részt vett az október 31-i felkelésben. Ezután a kormány fogságába esett, így a párizsi kommünben nem részt, bár távollétében vehetett annak tagjává választották. A ver­­sailles-i ellenforradalmi bíróság örökös várfogságra ítélte, ahonnan 1879-ben — mint meg­választott parlamenti képvise­lő — kiszabadult. Tántoríthatatlan forradalmár volt, aki fél életét börtönben töltötte. Követői, a blanquisták a társadalom szocialista átala­kítását forradalmi, erőszakos úton akarták keresztülvinni, összeesküvőik kis csoportjának fegyveres felkelésével, mivel nem ismerték fel a forradalmi munkáspárt megteremtésének működéséinek jelen­tőségét. Tetőcserép-a­lapanyag h­omokszemesítő épül Évente 300—350 ezer tonna bányanyers homokot — építő­ipari és egyéb ipari célú ka­vicsot — termelnek ki gépek­kel a sóskúti homokbányából. 40—50 ezer tonna homokot szárítva, osztályozva értékesí­tenek ipari célokra. Ebből vá­lasztják le a mintegy 12—15 ezer tonna mennyiségű — víztisztításra, öntvénytisztítás­ra használatos — finom szemcséjű granulitokat, ame­lyeket műanyag zsákokba csomagolva forgalmaznak. A becslések szerint ritka nagy, 30—40 évre elegendő ásvány­­vagyont rejt még az Országos Érc- és Ásványbánya Dunán­túli Műveihez tartozó sóskúti bánya, mely most fejlődésé­nek minőségileg is új szaka­szához érkezett. Jövő év jú­lius 1-től már teljes üzemmel termel és szállít az úgyneve­zett homoknemesítő — ho­­mokmosó-osztályozó —, amely­nek építését már a tél elején megkezdték. Közismert, hogy a hazai te­­tőcserépgyártás nem tudja ki­szolgálni az igényeket. Kül­földről, elsősorban Ausztriá­ból importálunk a mennyi­ség és a választék bővítése ér­dekében. E kapcsolatokból jött létre a megállapodás a Bra­mac cserépgyártó cég és a Veszprém megyei Állami Építőipari Vállalat között a betoncserép közös gyártásáról a veszprémi házgyárban, az osztrák cég berendezéseivel és licence alapján. Az évi 20 millió darab betoncseréphez nagy mennyiségű speciális minőségű, háromféle szem­csenagyságú, mosott, osztályo­zott homok szükséges. Az üzleti tárgyalások, tíz­éves szerződés alapján, évi 80 ezer tonna nyersanyag szállí­tását helyezték kilátásba már az indulásnál. A pilisvörösvá­­ri központú bányaműveknél elvégzett gazdaságossági szá­mítások szerint érdemes volt hozzákezdeni bankhitel igény­­bevételével is a közel 20 mil­lió forint beruházást igénylő homoknemesítő üzem megépí­téséhez. Köszönetnyilvánítás. Köszö­­netünket fejezzük ki mindazok­nak, akik drága halottunk, Sík­­ János temetésén részt vettek, fáj­dalmunkban együttérzésükkel osztoztak. Felesége és gyermekei. Köszönetnyilvánítás. Ezúton mondok köszönetet mindazoknak, akik szeretett fiam, Tibor temetésén Péteriben Szenyán meg­jelentek, fájdalmamat enyhíteni igyekeztek. Külön is megköszö­nöm a ré­szvétnyilvánításokat, az emberi hangú vigasztaló segítsé­get, erőt adó táviratokat, levele­ket az MSZMP Pest megyei, mo­­nori, ceglédi, dabasi bizottsága tagjainak, a KISZ Pest megyei, százhalombattai bizottságának, a Pest megyei Hadkiegészítési és Területvédelmi Parancsnokság­nak, a Munkásőrség Pest megyei és monori parancsnokságának, a Hazafias Népfront Pest megyei elnökségének, a monori városi jo­gú nagyközségi tanácsnak és pártalapszervezetének, a dabassi nagyközségi tanácsnak, a monori népi ellenőrzési bizottság tagjai­nak, a monori József Attila Gim­názium és Szakközépiskola, vala­mint a Gödöllői Agrártudomáyi Egyetem vezetőinek, a volt diák-és munkatársaknak, a monori Családi Iroda, a monori bölcsősde dolgozóinak. Édesanyja, tét Fájó szívvel mondunk köszöne­minden kedves rokonnak, munkatársnak, jó ismerősöknek és szomszédoknak, akik szeretett édesanyánk, nagymamánk, Nagy Vendelné temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyez­tek, gyászunkban együttérzéssel segítettek fájdalmunkon enyhíte­ni. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszö­netet mindazon rokonoknak, volt munkatársaknak, barátoknak, is­merősöknek, az Arany János Ált. Iskola tantestületének, külön a IV/a. és VI/a. osztály tanulóinak, akik, Pomázi Kálmán, szeretett fiam, férjem és édesapánk, volt munkatársunk temetésén részt vettek, hamvait virágokkal borí­tották el és szomorúságunkon bármily módon enyhíteni igye­keztek. Külön köszönet dr. Len­gyel György hosszú, lelkiismere­tes, baráti munkájának, Járvás Ferenc és Bálint Pál szép búcsú­szavainak. A gyászoló család és a Nagykőrösi Gépgyártó és Szórg. Ipari Szövetkezet vezetősége. Fotóstervek Lum­fer színes képei Színes, gazdag programmal várja az érdeklődőket­ a Pest megyei fotó szakbizottság az idén. Elméleti előadásaikat ha­vonta egy alkalommal, szom­batonként, többnyire Vácott tartják, a Madách Imre műve­lődési központban. A legköze­lebbin, február 23-án, például a hologramokról tartanak elő­adást. A későbbiekben­­ szó lesz még többek között Lumier első színes fotográfiáiról, a leg­újabb fotóanyagokról és tech­nikákról, valamint a vetítés­technika fejlődéséről. Terveik között szerepel egy megyei gyermekfotós tábor szervezése a sződligeti KISZ- iskolán általános iskolások ré­szére. Megrendezik a 171. Pest megyei színesdia-pályázatot és a XI. nemzetközi diaporáma fesztivált is. 19*5. FEBRUÁR , PÉNTEK Piacokat járva kevés még a primőr áru Alma, grape-fruit, narancs — ezek képviselik a fő vita­minforrásokat a piacokon, persze a zöldségek mellett, amelyek már nem kókadoznak jégburokban. A Zöldért árai a követke­zők: lila hagyma 16, vöröská­­poszta 14,60, zeller 16, a nem túl tetszetős sárgarépa 11, a szeb­bik 14, fehér testvére 14,60, a fokhagyma 32 forint, a vörös pedig 13. A kelkáposztát 14,60- ért mérik, a fejest 7,80-ért, a cékla 14 forintba kerül, a ka­ralábé tízbe, míg a burgonya 7,10. Aszalt szilvájuk 58 forin­tot kóstál, a kubai narancs 19 forintért, szépen sárgálló me­diterrán társa már 34-ért ke­rülhet szatyorba. Ha már piacra megy az em­ber, érdemes körbenjárni, mert például gombából szebbet, és csupán 72 forintért kaphat­tunk a gyáli Szabadság Tsz árudájában, ahol a fokhagyma is olcsóbban kellette magát; 28 volt egy kiló. Ugyanitt a vörös­káposzta csak 8,80, a sárgaré­pa szintén kevesebb — 6,50 —, a zeller 15. Szép jonatán almájuk 8,60, a lila hagyma 12, a fejes káposzta 6 forint. A Dunamenti Tsz kelkáposztája 11 forintba kerül, céklájuk is olcsó, mindössze 7,80, a fok­hagymát meg egészen meglepő áron, 18 forintért kínálták. Sok az alma. Állami és szö­vetkezeti standokon a jonatán ára 8,60—10,80 között mozog, a starking 11,60—11,80. Ugyan­ezek a maszek pultokon: 18,80 —22—28 a jonatán, 18,80—24 a starking, golden pedig (ebből kevés van) szintén 18,80. Ezen a tájékon a lila hagyma 20 forint, a vegyes zöldség ugyan­ennyi, bár 18-ért is található, lila hagyma 20, vörös 12. A fe­jes káposzta 10, a kel dupla annyi, a petrezselyem 3—4. Primőr alig-alig akadt, a pa­radicsomért 120 forintot kell leszurkolni, a paprikáért dara­bonként 14,80-at, sóska 100, a spenót 60. Sütőtököt 16-ért ad­tak, metélőhagymát egy pohár­kával 20 forintért. Sz. T. Csőkötszer több méretben A testrészhez idomul Bővíti a csőkötszer nevű sebkötöző anyag méretválasz­tékát a Glovita Kötöttkesztyű­gyár. A gézt helyettesítő po­­liamid sebkötöző anyag gyár­tását tavaly kezdték meg. A gyár szakemberei meglevő be­rendezéseket alakítottak át a tőkés importot pótló termék előállítására, így a gyártmány­skála bővítése nem járt együtt költséges gépbeszerzéssel. A csőkötszerből a steril alapkötésre vagy a gipsz alá fedő kötés készíthető. A rugal­mas, harisnyaszerű anyag fel­veszi a testrész formáit, megvédi a sebet a fertőzéstől,és Az ujjak, a karok és a lábak kötözésére alkalmas kisebb méretű kötszerből az idén a tavalyihoz hasonló mennyisé­get, mintegy 300 ezer négyzet­­méternyit készítenek, s egy­idejűleg megkezdték a törzsre, illetve a fejre használható, bő­vebb méretezésű változatok gyártásának előkészítését is. Délelőtti műsorok hét végén nő a tévé adáside­je A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a januári szokatla­nul kemény tél és az energiaforrások szűkössége arra késztet­te a kormányt, hogy az energiatakarékossági intézkedések ke­retében elrendelje a televízió adásidejének korlátozását is. A kormány köszönetét fejezi ki a­ lakosságnak, hogy megértette a kényszerintézkedések szükségességét, amelyek révén elkerül­hetővé váltak további energiakorlátozások. A helyzet most lehetővé teszi, hogy — a nézők kívánságait is figyelembe véve — a Magyar Televízió a szombat-­vasárnapi délelőtti gyermekműsorokat e hét végétől visszaállítsa. Már­cius 31-től, a nyári időszámítás bevezetésétől pedig mód nyí­lik arra is, hogy a televízió adásai a jelenlegi 22 óra helyett ál­talában 23 órakor fejeződjenek be. A közlemény ugyanakkor hangsúlyozza: mind a vállalatok, mind a lakosság részéről továbbra is következetes takarékos­ságra van szükség az elektromos energiával, valamint más fű­tő- és tüzelőanyagokkal. Szovjet tudományos feltételezés ITFO a repülők nyomában? TTFO-kat láttak a Szovjetunió fe­lett? A kérdésre nehéz egyér­telmű választ adni, hiszen manap­ság­ még nincs bizonyíték arra, hogy a repülő csészealjaik valóban léteznek. A tény azonban tény: az Aeroflot szovjet légitársaság TU— 134 A típusú, Tbiliszi—Rosztov— Tallinn útvonalon közlekedő gépé­nek pilótái éjszaka 4 óra 10 perc­­­kor nagy, egyenletes fényű csil­lagra lettek figyelmesek az égen. Ebből vékony fénysugár indult, le egészen a földig, majd a fénysu­gár fokozatosan kiszélesedett, hosszú, elnyújtott kúpra emlékez­tetett. A gép minden jobboldalt ülő utasa látta, hogy a pontból egy másik, szélesebb, ám halványabb kúp, majd egy harmadik, egészen fényes is kiindul. A megvilágított földterületen látszottak a házak és az utak. A pilóták jelentése alapján a minszki repülésirányító központ is bekapcsolódott a megfigyelésbe. Kezdetben nem észlelték a fényt, később azonban, amikor a kúp zöld felhővé alakult, s a géppel azonos sebességgel mozgott, már lentrő il is látni lehetett. A jelensé­get egy, az említett repülővel szemben közlekedő járatról is megfigyelték. A leírások mindkét gépen pontosan megegyeztek. Utó­lag kiderült az is, hogy a tallinni járat pilótái radarernyőjükön ál­landóan két repülőt észleltek saját gépük mögött, ám valójában a ebben az időpontban ott nem tar­tózkodhattak légi járművek. A szovjet Trud című lap által nyilvánosságra hozott esethez Nyi­­kolaj Zseljuhin, a Szovjet Orszá­gos Tudományos-Műszaki Társa­ság anom­áliás jelenségekkel foglal­kozó bizottságának alel­nöke, a Szov­jet Tudományos Akadémia levele­ző tagja azt a magyarázatot fűz­te, hogy valószínűleg a tallinni gép legénysége általunk meg nem ha­tározott repül­őtestnek — közismert angol rövidítéssel UFO-nak — ne­vezett jelenséggel találkozott. 4.30 8.00 8.05 8.15 8.20 8.50 9.33 9.53 10.00 10.05 10.10 10.59 11.00 11.45 12 UM­ 12.30 12.40 12.45 12.55 14.00 14.10 15.30 1G.OO 16.05 16.50 17.00 17.35 18.15 18.30 19.15 20.15 21.18 21.30 22.00 22.20 22.30 23.00 24.00 0.10 0.25 4.30 8.00 8.05 8.50 9.00 3.05: IIAPIO ES TV MUSORilBOLH KOSSUTH RÁDIÓ 12.00 Reggeli zenés műsor Hírek. Időjárás 12.10 Műsorismertetés 12.25 Mai kulturális programok 12.39: És nálunk? 13.00: Fritz barátunk 13.05: Egyedem, begyedem vas­ 14.00! kampó 17.30: Lottósorsolás 18.30: Hírek. Időjárás 20.00: Az ember, a poézis első 21.00: tárgya 21.05: Nóták 21.49: Lottóeredmények 22.52: Gondolat 23.00: Kórusmuzsika 23.20: Déli krónika 24.00: Ki nyer ma? Reklám 9.00: Pilinszky János: A mély­ 9.05: pont ünnepe A zene is összeköt 9.08: Hírek. Időjárás 9.38: Válogatott perceink 11.00: Daloló, muzsikáló tájak 11.30: Hírek. Időjárás 13.00: Kard és kocka 13.05: Utóhang 13.41: Satnya nemzedék? 14.26: O­perett parádé is. 30: Hol volt, hol nem volt. . . 16.40: Esti magazin 17.00: Embermesék 17.30: Muzsika és mikrofon 18.40: Kocsár Miklós: Szentiváni 19.00: tűz * Vevő az egész világ?! Hírek. Időjárás. Sport Tíz perc külpolitika Szemben e­gy mással 3.00: Diszkotéka 8.35: Hírek. Időjárás 9*4*>­­ A granadai éji szállás 9.55: Műsorzárás PETŐFI RÁDIÓ 11*55: Reggeli zenés műsor 0.30: Hírek. Időjárás 14.45: Bécsi vér 15.20: Tíz perc külpolitika 15.35: Hírek. Útközben 16.05: Napközben 16.10­ Hírek németül, oroszul és 19.05 angolul Dzsesszmuzsika 19.15 Édes anyanyelvünk 19.40 Népi muzsika Hírek. Ütközben 20.30 Pophullám 20.45 Péntektől — péntekig 21.30 Ötödik sebesség 21.56 Fiataloknak 22.43 N­ót­aked­velőknek Hírek. Útközben 23.30 A Rádiószínház bemutatója 23.33 Elvis Presley felvételei Régi német toronyzene 8.00: Hírek. Időjárás. Sport 8.05 Népi zene 1S.50: Éjféltől — hajnalig 17.50: 3. MŰSOR 17.55: Hírek. Időjárás 18.00: A kiállítótermek program­ 19.10: fából 19.15: Iskolarádió 19.30: Kamara­muzsika 20.00: Granadai vásár 21.50: Zenekari muzsika 22.00: Hírek. Időjárás Gyepsor 18.15: Kurtág György műveiből 18.20: Opera-mű­­vészlemezek 18.45: Zenekari muzsika Zenei lexikon 19.00: Nyitnikék 19.30: Koncert 20.00: Operakórusok 20.55: Hírek. Időjárás 21.05: A MOSZKVAI TELEVÍZIÓ ELSŐ MOSZKVAI IDŐ SZERINT Híradó. Tv-film. Rajzfilm. „Valakinek meg kell tenni” című színmű. Hírek. Hírek. Dokumentumfilmek. Koncert. Orosz beszéd. Hírek. Koncert, programjainak műsorából 17.10: Tv-dokumentumfilm. 18.05: Kosárlabda Európa-bajnokok Kupája. Férfiak: „Granarolo” (Olaszország)—CSZKA. 18.45: Ma a világban. 19.05: Rajzfilm. 19.15: Hírek. 19.20: „Makszim visszatérése” című film. 21.00: Híradó. 21.45: Magyar operettművészek koncertje. 22.50: Ma a világban. 23.05: Műlesikló-világbajnoksál. Pilinszky János: A mély­pont ünnepe Szimfonikus zene : Hangverseny Közben: Rejtett kincsek Mint szélgyors paripák Kórusmuzsika Új lemezeinkből A Return to Forever együt­tes lemezei Hírek: Időjárás Műsorzárás TELEVÍZIÓ Tévétoma Iskolatévé Kályhaépítők Képújság Reklám Kalendárium Tévétoma Esti mese Tv-híradó Szivárvány Tv-híradó 3- I­imnusz 2. MŰSOR Képújság Don Quijote A kerékpár csodálatos tör­ténete Keresztkérdés Irena Srmtor énekel Fortunata és Jacinta Tv-híradó 2. Péntek esti randevú Országos fotópályázat Értékes díjak Országos fotópályázatot hir­detett a Népművelési Intézet védnökségével a nagykanizsai Hevesi Sándor Művelődési Központ. A hazánk 40. évfor­dulójához kapcsolódó pályá­zat résztvevőitől népünk éler­­ének a fotóművészet eszkö­zeivel történő bemutatását várják. A pályázati feltételek­ öt fekete-feh­ér, három évnél nem régebbi felvétel; a képek hosszabbik oldalának 40 cen­timéternek kell lennie. A be­küldési határidő: 1985. már­cius 11. Cím: Hevesi Sándor Művelődési Központ. 8800 Nagykanizsa, Széchenyi tér 5—9. A zsűri értékes díjakkal jutalmazza a legjobbakat. A­ díjazott fotókból április 2-tól május 5-ig Életünk címmel kiállítást rendeznek a művelő­dési házban. h­ernádon Kanászt bál Megismerni a kanászt fürge járásáról... A herná­di kanászt még arról is, hogy minden évben bált rendez. A füredi Anna-bál? Legyintenek a hernádiak, s csak annyit mondanak, ku­tyafüle. Az az igazi, ami itt történik! Ma délután ötkor kezdő­dik meg tizedik alkalommal a jeles farsangi esemény a nagyközségben. A meghí­vók hetekkel előbb ott virí­tottak mindenütt a falakon, ahol ember megfordul termelőszövetkezetben — s a azon kívül is. A sertéste­nyésztők irodái a felboly­­dult méhkashoz hasonlóak napok óta, a dolgozók egy­másnak adják a kilincset, tudni akarják, rendben van-e minden, hol mit kell még segíteni a szervezés­ben? Lázas izgalommal ké­szül Hernád apraja-nagyja, hiszen tudott dolog, hogy mindenkinek jut megfelelő szórakozás. A felnőtteknek a sertés­telep mindennapjait meg­örökítő celluloidszalag pereg majd a gépen, a gyerme­keknek mesefilmeket vetíte­nek. Lesz vidám tombola (csuda kacatokat lehet ám nyerni!), tánc, amelyhez a „kanászok” saját zenekara húzza a talpalávalót. S az est fénypontja: a vacsora! Sült malac és malacpörkölt, kinek-kinek kedve szerint. Amint hallottam, a csalá­dok különböző gyakorla­tokkal gondoskodtak arról, hogy kitűnő étvágyuk le­gyen ma estére. Vagy ez csak álhír? Az viszont igaz; a tavalyi nehéz esztendő után na­gyon megérdemlik, hogy mulassanak egy jót, ha már olyan szépen kitartottak... B. I.

Next