Pest Megyei Hírlap, 1985. június (29. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-21 / 144. szám

ÍREK ft*U . 1985. június 21. Pén­***** • tek. Alajos napja. A Nap kél 4.47 — nyugszik 20.45 órakor. A Hold kél 7.09 — nyugszik 23.30 órakor. B Vi»-8iTn>^rt>Ain­sl jobbára erősen felhős idő, sokfelé ismétlődő esővel, zá­porral, helyenként zivatarral. Az északnyugati, északi szél több helyen megélénkül, né­hol megerősödik. A hőmérsék­let napközben 15—20 fokig emelkedik. Távolabbi kilátások szom­battól keddig: Eleinte napos idő, majd sok­felé megnövekszik a felhőzet, és záporok, esők valószínűek­. Legalacsonyabb hajnali hő­mérséklet 7—12 fok között, legmagasabb nappali hőmér­séklet eleinte 26—25 fok kö­zött, majd 20 fok körül lesz. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország te­rületének 30 százalékán vár­ható. Alpinisták a falon Mint sok más budapesti épület, az Astoria-szálló is pu­ha mészkőből épült. A sok­sok év és a benzingőzös le­vegő megviselte a falakat. Az Invent építőipari kisszövetke­zet hegymászó kötélről dolgo­zó csoportja most különleges eljárással — a Budapes­ti Mű­szaki Egyetem szabadalma alapján — megifjította az épü­letet. Június 30-ára, kívülről régi szépségében áll majd a hotel. Tervek szerint a fel­újítás a szezon végén féléves belső munkálatokkal folytató­dik. I Kivüntetés Az Elnöki Tanács Sebestyén György, Ausztriában élő író­nak, műfordítónak a magyar irodalom ausztriai megismer­tetése terén kifejtett munkás­sága elismeréseként a Magyar Népköztársaság Csillagrendje kitüntetést adományozta. kitüntetést Tóth Dezső műve­­­lődési miniszterhelyettes csü­törtökön adta át. Jelen volt dr. Arthur Agstner, az Köztársaság budapesti osztrák nagy­követe. Fogadóóra Dr. Barta Miklós, a Pest megyei Tanács vb-titkára jú­nius 24-én, hétfőn 11—13 óráig hivatali helyiségében fo­gadóórát tart. — Fekete István íróra em­lékeznek a Budapesti Művé­szetbarátok Egyesületének tagjai szombaton délelőtt órai kezdettel a Farkasréti té­ri mezőben emelt síremlékének koszorúzásával. Az író élet­művét méltatja dr. Szíj Rezső irodalomtörténész. — Új szolgáltatás. A rácke­vei Aranykalász Termelőszö­vetkezet mezőgazdasági gép­javító műhelye a lakosság számára is vállal gépkocsija­vítást. Újdonság, vizsgára előkészítést, hogy aki igényt tart rá, levizsgáztatva viheti haza az autóját, mivel a szö­vetkezet megkapja­­ az erre szóló engedélyt. MATHEJKA JÁNOS KILENCVEN ÉVE, 1895.. június 21-én született Bu­dapesten, s 1940 novemberében a törvénysértések áldozataként halt meg a Szovjetunióban Mathejka János tanár, kom­munista író, újságíró. Bölcsészeti tanulmányait Bu­dapesten végezte. Az első vi­lágháborúban orosz hadifog­ságba került, ahonnan 1917-ben rokkantként tért haza. Belé­pett az SZDP-be, majd 1919 márciusától a KMP tagja volt; a Tanácsköztársaság alatt váci direktórium tagja, az ot­a­tani Vörös Ujság szerkesztője, s a helyi forradalmi katonai törvényszék vádbiztosa­. A Ta­nácsköztársaság megdöntése után a fehérterroristák elhur­colták a váci pártházból, a vészbíróság tizedmagával­lásra ítélte, de a kivégzés ha­so­rán nem halt meg, hanem sú­lyosan megsebesült. 1920-ban életfogytiglani fegyházra ítél­ték, ahonnan a következő esz­tendőben a fogolycsere révén szabadult. Moszkvában jelen­tős irodalmi tevékenységet fejtett ki, sok elméleti és kri­tikai cikket írt, szovjet és haladó nyugati lapokba. Ala­pító tagja volt a magyar pro­letárírók szervezetének, s a Gorkij Világirodalmi­ Intézet igazgatóhelyetteseként dolgo­zott. 1925-ben ő szerkesztette a magyar forradalmi költészet első orosz nyelvű antológiáját. Igazságügyi Minisztériumban, bíróságokon Mosszabb ügyfélfogadás Július 1-től az állampolgá­rok részére kedvezően válto­zik a panaszügyintézés rendje az Igazságügyi Minisztérium­ban. Jelenleg minden munka­napon délelőtt 9-től 12 óráig, szerdán 15 óráig tart a félfo­gadás. Az év második felétől hétfői napokon a hivatalos időn túl is (16.30-tól, 18.30- ig) fogadják az ügyfeleket. Ezzel azt kívánják elősegíte­ni, hogy az állampolgárok munkaidejük letelte után is intézhessék ügyeiket. A minisztériumi intézkedés­sel összhangban bővül a bí­róságok "ügyfélfogadás­i­ ideje is",­ a bíróságok a helyi körül­mények határozzák figyelembevételével meg a hivatalos időn túli félfogadás idejét, ugyancsak heti két órában. futt a csillagászati nyár Ma, június 21-én — nyári időszámítás szerint — 12 óra­­ 14 perckor beköszönt a csillagászati nyár. Ezen a napon delel a horizont felett legmagasabb­an a h­apkorong, amelynek sugarai 61> fokos szögben érkeznek hozzánk. E napon a leghosszabb a nappal — 16 óra —, s csak 8 óra az éjszakai sötétség. Ettől kezdve szeptember 23-ig, az őszi napéjegyenlőség elérkezéséig csökken a nap de­lelési magassága, rövidülnek a nappalok. Június 21-én, az első csillagászati nyári napon a nap — nyári időszámítás szerint — 4 óra 47 perckor kél és 20 óra 45 perckor bukik le a látóhatár mögé. mámA Rádió­ és tv mit­sokán­ói KOSSUTH RADIO 4/30: Jó reggelt! 8,00: Hírek. Időjárás 8,20: És nálunk? 8,50: Az Állami Népi Együttes felvételeiből 3,34: Kököjszi és Bobojsza 9.53: Lottósorsolás 10.00: Hírek. Időjárás 10.05: Add a kezed 10.10: Barokk zene 11.00: Gondolat 13.45: Nóták 32.00: Déli krónika 12.30: Ki nyer ma? 12.55: A zene is összeköt 14.00: Hírek. Időjárás 11.10: Válogatott perceink 15.30: Szálnyikov: Lírai szvit 15.40: Külföldről érkezett 16.00: Hírek. Időjárás 16.05: A­ cirkuszkirály 16.36: Zongoraszólók 17.00: Idegenforgalmunk előőrsei 17.25: A magyar opera nyomában 18.13: Hol volt, hol nem volt... 18.30: Esti magazin 19.15: Embermesék 20.15: A zeneirodalom remekmű­veiből 20.50: Évfordulók nyomában 21.30: Jó vétek­! 22.00: Hírek. Időjárás. Sport 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Igen is, nem is 23.00: Zenekari muzsika 24.90: Hírek. Időjárás 6.1ó: Virágénekek PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor 8.00: Hírek. Időjárás 8- 05: Offenbach daljátékaiból 8.50: Tíz perc külpolitika 9.00: Hírek. Útközben 9- 05: Napközben 12.00: Hírek 12.10: Operettdalok 12.25: Édes anyanyelvünk 12.30: Népi muzsika 33.05: Pophullám 33.45: Időjárás- és vízállásjelentés 14.00: Dallamról dallamra 15.10: Péntektől — péntekig 17.30: Ötödik sebesség 13.30: Fiataloknak ! 19.50: Egészségünkért! 20.00: Nótakedvelőknek 21.05: Hegedűs Géza hangjátékai­ból 22.20: Az élő népdal 22.36: Könnyűzene 23.00: Hírek. Időjárás. Sport 23.20: Operettekből 34.00: Éjféltől — hajnalig 3. MŰSOR 9.00: Hírek. Idő­járás 9.08: Operafilmek 10.00: Mesedélelőtt 10.32: Csak fiataloknak! 11.27: Négy évszázad szvitjeiből 13.00: Hírek. Időjárás 13.05: Lovagias dolgok 13.46: Haydn: h-moll vonósnégyes 14.06: Sámson és Delila 13.03: Ismerjük meg! 16.50: Spanyol popzene 17.30: Kamaramuzsika 18.40: Barokk kórusmuzsika 19.00: Hírek. Időjárás 19.05: Sőtér István: A templom­rabló 19.15: Diszkotéka 30.15: Ismeretlen szigetek 20.40: Berlin? : Az alvajáró 23.05: Rézfúvós muzsika 23.30: Hírek. Időjárás TELEVÍZIÓ 8.25: Tévétorna 8.30: Szünidei matiné 9.35: Menkülés az arany földjéről 10.35: Képújság 16.15: Hírek A MOSZKVAI TELEVÍZIÓ ELSŐ MOSZKVAI IDŐ SZERINT­ 8.00: Híradó 8.35: Dokumentumfilm 8.55: Ügyes kezek 9.25: „A cél kiválasztása”. 1. rész 10.40: Rajzfilmek 11.10: Hírek 14.30: Hírek 14.50: Az ötéves terv mindenki ügye 15.40: Zenés műsor Kisinyovból 16.10: Hírek 16.15: Moszkva, fesztivál 17.00: Dokumentumfilm A­ Tvar­­dovszkijról 16.25: Hatvanon túl 16.45: Három nap tévéműsora 16.50: 9-es stúdió 17.20: Képújság 17.25: Postafiók 250. 17.45: Vizek és veszélyek 18.00: Kalendárium 19.10: Tévétorna 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó 1. 20.00: Parancsra tettem 21.45: Péntek esti randevú 2. MŰSOR 18.20: Képújság 18.25: Don Quijote 13.50: Pulóver 19.00: Keresztkérdés 19.30: Inni, vagy meghalni 29.00: Zenebutik 21.00: Tv-híradó 2. 21.20: Pillantás a Nagy Fal mögé 21.50: A harmadik vendég 23.00: Képújság POZSONYI TV 10.30: A nagymama receptje 16.00: Rövidfilmek 17.55: Pozsonyi magazin 19.20: Tv-híradó 20.00­: Fiatalok tévéklubja 21.30: Dokumentumműsor 21.55: Főúr, tű­nés! , 2. MŰSOR 18.00: Könnyűzenei fesztivál 20.00: A csapda 21.30: Időszerű események 22.09: Ez történt 24 ó**a alatt 21.10: Hősi halott költőink PROGRAMJÁNAK MŰSOR 18.09: Együttműködés 18.30: Rajzfilm 18.45: Ma a világban 19.00: Élet és tudomány 19.45: Hírek 19.50:,,A cél kiválasztása”. 2 rész 21.00: Híradó 21.35: Koncertfilm 22.45: Ma a világban ORBITA-MŰSOR: 1. Bemondó 2. A tavasz 17 pillanata c. film. 12. rész (61 perc) 3. Hírek (5 perc) 4. Filmpanoráma (90 perc) 5. Bemondó Az SZMT-iskola mérlege Kurzusrekord várható Múlt év októberétől önálló otthont kapott a Szakszerve­zetek Pest megyei Tanácsá­nak oktatási központja. Bir­tokba vették azt a felújított épületet az MSZMP Pest me­gyei Oktatási Igazgatósága mellett, amelyben előadóte­remmel, két szemináriumi he­lyiséggel várhatták a hallga­tókat; a most zárult tanévben a hatvanöt tanfolyamon 2 ezer 552 szakszervezeti tisztségvi­selőt, majdnem ötszázzal töb­bet, mint az előző oktatási év­ben. A kurzusoknak min­tegy fe­lét önképzéssel, ritkább kon­zultációkkal, levelező formá­ban oldották meg. A terve­zettnél hárommal több, har­minckét ilyen tanfolyamot igé­nyeltek a megye nagyüzemei. Kihelyezett oktatásra kerül sor például Gödöllőn, Mono­­ron, Cegléden, Vácott, Szent­endrén, Nagykátán, Dunake­szin, Érden. Újabb akció Hernádon Tiszt­a udvar — rendes ház Több éves szünet után idén újra meghirdették Hernádon a Tiszta udvar — rendes ház ak­ciót. A kitüntető táblák oda­ítélését alapos munka előzte meg. Háromtagú bizottságok látogatták végig a községi por­tákat, majd az előírt szempon­toknak mindenben megfelelő 50 házat, illetve udvart egy újabb, különbizottság is érté­kelte. Végül 15 háztulajdonos vehette át az elismerő táblács­kákat. Az akció azonban ezzel nem ért véget, hiszen a szomszé­dok sikerén, s nem utolsósor­ban szép udvaruk láttán fel­buzdulva, mind többen szor­goskodnak portájuk szépíté­sén. Sokan parkosítják, virág­gal, fákkal ültetik be kertjü­ket. A nemrég felépült házak udvaráról is napok alatt eltű­nik a tégla- és törmelékkupac, a cement- és homokbuckák he­lyén néhány hét múlva fű sar­jad. A lakosok szorgalmát látva, a hernádi tanács ősszel újabb Tiszta udvar — rendes ház ak­ciót hirdet. A piacokat járva kiegyenlítettek az árak dául a hónapos retek vagy a fejes saláta — ismét drágáb­ban kerülnek forgalomba, míg a kínálatukat lassan fel nem váltják a későbbi fajták. Az e heti árak az Élmun­­kás téri piacról származnak. A tsz-szektorban az új burgo­nya volt a legolcsóbb, 8—12 forintért árusították kilóját, a sárgarépa és a petrezselyem­gyökér 5—10, illetve 10—14 forintot kóstált. A magánke­reskedőknél lényegesen na­gyobb, fejlettebb volt; 20—24 forintért kínálták. A zeller, a karalábé, a tölteni való paprika darabja 5—7 forint között mozgott, zöldhagymát már 2,80-ért is kínáltak a szö­vetkezeti árudákban, ahol el­fogadható áron — 4,80—13 fo­rint — adták a főzőhagymát és a fokhagymát is, aminek 2 forint volt darabja. A csak magánkereskedőknél kapható spárgának 90, a kapornak 2, a fejes és a kelkáposztának pedig 24—30 forint között volt az ára. Paradicsomot árultak már 28 forintért is, a­­ kilós paprikát 40—56 fo­rintért adták és ugyanennyi volt a zöldbab és a zöldborsó ára is, az uborkát és a főző­tököt 20—28 forintért kínál­ták. Megjelentek a bogyós gyü­mölcsök. A málna a szövetke­zeti boltokban 56 forint volt, de a magánkereskedők és az őstermelők még 90 forintot is elkértek érte. A ribizlit 28— 40, az egrest 20—28 forintért kínálták. Cseresznyét 10 fo­­­rintért is láttam egy szövet­kezeti boltban, de aki jobb minőségre vágyott, annak 24— 30 forintot kellett leszurkol­nia érte. A meggy ára 20— 24 forint között alakult, a legolcsóbb földieper 24 fo­rintba került. Megjelent a ko­rai sárgadinnye, 140 forintot kértek kilójáért. Láttam őszi­barackot egy táskában, az árát azonban nem írom le, mert belépirulna a fekete nyomdafesték is. S. T. E. Az évszaknak megfelelően csendesednek a zöldségpiaci ármozgások. Változatosságot most már elsősorban az újabb gyümölcsök megjelenése hoz. Egyes termékek — mint pél- Kering a kondícióőr A magyar szakemberek ha­marosan megkezdik a Szal­­jut–7 űrállomás fedélzetén le­vő Balaton elnevezésű műszer méréseinek elemzését. Az ed­digi adatok azt bizonyítják, hogy az űrhajósok pszichikai állapotát mérő műszer — ame­lyet a Medicor Művek­ben ké­szítettek a repülőorvosi vizs­gáló és kutatóintézet terve szerint — jól működik, meg­felel rendeltetésének. Három űrrepülő együttes: a szovjet és a magyar, a szovjet és a ro­mán, a szovjet és a mongo repülők pszichés teljesítmfé­nyét mérték vele. A készülék jelezte például, hogy a má­sodszor vagy repülő űrhajósok a harmadszor információ feldolgozó képessége a súly­talansághoz történő alkalmaz­kodás korai időszakában is stabil maradt. Az emocionális feszültségük szintje sem vál­tozott. Az először repülők — köztük Farkas Bertalan —■ in­formációfeldolgozó képessége viszont ebben az időszakban csökkent, emocionális feszült­sége ingadozott. A Szaljut—7 űrállomáson már a Balaton műszer új vál­tozatát használják az űrha­jósok. A pszichés teljesítmé­nyüket jelző számokat a ké­­­szülék rögzíti, telemetriás úton közvetítik a földre az űrhajó­­ól, amely napjainkban is fee­ing a világűrben, így bárme­­yik­ pillanatban pontos képet szerezhetnek pszichés kondí­ciójukról, teljesítményüket ösz­­szehasonlí­thatják a korábbi­­— a földön és az űrhajón mért - ilyen értékeikkel, megfigyel­hetik pszichikai állapotuk ala­kulását az űrrepülés idősza­kában. Ezt az eszközt egyébként a földön is alkalmazhatják majd, t­öbbek között a mozdony- és gépkocsivezetők, az atom­reaktor-kezelők pszichés álla­potának ellenőrzésére, vala­mint a pszichológiai, munka­­élettani laboratóriumokban. 1985. JÚNIUS 21., PÉNTEK . A századik a karos tornácos ház. Ud­varán idős asszony ül ünneplőben. Ünnepi a „sereg” is körülötte. A hat óvodás neki játszik, a falut Tatárszentgyörgy vezetői vi­rággal köszöntik. Szemét törülgeti. Boldog. Mint mindig, mikor vannak körülötte. Pedig sokan nem ritkaság; családtagjainak szá­ma hatvanöt. Tizenkilenc déd­unokája, s egy ükunokája van — őt majd minden va­sárnap áthozzák a szülei Her­­nádról. A többiek szétszóród­tak az országban, de most mindenki eljött. A Mária —­ így szólítják özvegy Petrányi Györgynél — századik szüle­tésnapját köszönteni. Hallása már erősen megszű­rt, néha elzárja a világ hang­jait, de szívéhez elér még minden szó. A­­ tudat ép, s ha valamire nem emlékszik, csak legyint: „minden úgy elmú­lik”. S csöndesen mosolyog. Mikor a mindig tisztára sö­pört udvaron sétálgat, leg­gyakrabban a férjére gondol, akit még negyvennyolcban el­veszített. Szépen éltek. Az öt­ből már csak három gyereke él, az egyik lánya és család­ja vele lakik. Hogy gondoz­zák, az nem pontos kifejezés, szeretettel és törődéssel ve­szik körül. A tiszta házat bé­kesség és nyugalom uralja. Nem látja, inkább érzi a körülötte levőket. Gondolatai elkalandoznak. Jaj, a hábo­rúk! Az első volt a legnehe­­zebb, amikor négy pici gye­rekkel és az anyósával ma­gára maradt. Úgy fogalmaz: „négy évig özvegy voltam’”. Aztán megint a vendégeket hallja. Mondják, hogy nagyon türelmes volt egész életében és dolgos. Bizony, mondja lánya, ha nem vigyázok, most is nekiáll mosni. Az udvaron terítenek. Ünne­pi ebédet tálalnak. Együtt fo­gyasztja az egész nagy csa­lád. V. A. Tovább vizsgálják a gázrobbanás okát Mindkét sérült sa megh­alt A Kállai Éva Kórház égési osztályán, a gondos orvosi ke­zelés sem tudta megmenteni a budafoki gázrobbanás két életveszélyes égést szenvedett áldozatát; sérülést nyi Rudolfné és fia, Párda­­ifjabb Párdányi Rudolf, meghalt. Mint emlékezetes, szombaton reggel történt a tragikus ese­mény a XXII. kerületi Le­ányka utca 3. szám alatti csa­ládi házban. Az okot, a rob­banás előzményeit még vizs­gálják. A kerületi Bányamű­szaki Felügyelőség, az Orszá­gos Bányaműszaki Felügyelő­ség, a Fővárosi Tanács Köz­mű- és Mélyépítési Főigazga­tósága együttesen foglalkozik annak kiderítésével, hogy kit terhel a felelősség. Ifjú Párdányi Rudolf lapunk kiadóhivatalának a munka­társa volt. Belső ellenőrként kezdte pályáját 1983-ban, a Hírlapkiadó Vállalatnál, majd a Marx Károly Közgazdaság­tudományi Egyetem elvégzése után az ellátási osztály veze­tőhelyettese lett. Lelkiismere­tes, szorgalmas ember volt, akit élete teljében , 36 éve­sen ragadott el tragikus kö­rülmények között a halál. Szakkönyvek Ajándó az egyeteminek Csaknem száz, a tanulás­hoz és a kutatáshoz nélkülöz­hetetlen szakkönyvet kapott ajándékba a­­ Német Szövetségi Köztársaságból a Német Kuta­tási Társaság segítségével a Gödöllői Agrártudományi Egyetem könyvtára. A mint­egy 100 ezer forintos külde­mény ünnepélyes átadása al­kalmából a könyvtárban ki­állítás is nyílt. Háromgyermekes családot gázolt ittasan, rogosítvány nélkül Egy-két üveg sör vagy né­hány pohár bor hozza meg rendszerint a bátorságát azok­nak, akik azután jogosítvány és gyakorlat nélkül autóra vagy motorkerékpárra szállva veszélyeztetik a mások testi épségét, életét is. A most kö­vetkező büntetőügy mindkét vádlottja fiatalkorú. Sz. L. tizenhét éves szak­munkástanuló a csömöri mű­velődési házban szórakozott és megivott közben két üveg sort. Amikor meglátta barát­ját, M. L-t, kérte, hogy adja neki kölcsön a motorkerék­párját, szeretne egyet fordul­ni vele. A fiatalember először megtagadta a kérést, mert tud­ta, hogy a barátjának nincs jogosítványa és az is látszott rajta, hogy ivott. Ám végül mégis kötélnek állt, még be­indítani is segített a motort. Sz. L. a gépjárművel Csö­mörről Budapest felé indult, utólag nem meghatározható sebességgel haladva. A HÉV- aluljáró közelében érte utol a vele azonos irányban az út­test jobb oldalán, félig az út­padkán haladó háromgyerme­kes családot. Elöl haladt az asszony, gyermekkocsiban két kislányát tolva, jobb oldalán nagyobbacska gyermeke, mö­götte pedig a férje. Az ittas és gyakorlatlan motoros ké­sőn vette észre őket és beléjük rohant. A házaspár nyolc na­pon túl gyógyuló, egy gyermek súlyos, kettő könnyű sérülést szenvedett a balesetnél. A Buda­környéki Bíróság Sz. L.-t súlyos test sértést oko­zó ittas járművezetés bűntet­téért 1 év (próbaidőre felfüg­gesztett) szabadságvesztésre ítélte, és további három esz­tendőre a közút­i járműveze­téstől eltiltotta. A bíróság M. L.-t járművezetés tiltott áten­gedésének vétségéért 7 ezer forint pénzbüntetésre ítélte és egy évre a közúti járműveze­téstől eltiltotta. Az ítélet jogerős. Ga. J.

Next