Pesti Hírlap, 1991. július (2. évfolyam, 152-178. szám)
1991-07-25 / 173. szám
8 IN MEMÓRIÁM Pesti Hírlap II. ÉVFOLYAM 173. SZÁM 1991. JÚLIUS 25., CSÜTÖRTÖK EMLÉKEZÉS GÉRECZ ATTILÁRA Hét év börtön, hét nap szabadság ’56 EGYETLEN KÖLTŐ-HALOTTJA „A húszéves Gérecz Attila ötliteres paradicsomkonzerve Recskről. Színültig tömve Bendő tizedes konyhaszögletének moslékoshordájából” — olvashatjuk Kárpáti Kamil Madárszülőmnek szárnya című, 1977-es kötetében a megrázó sorokat. A címadó, számozott, dermesztő élményeket rögzítő mamutköltemény ötödik része a Recsk szülte sárkánygyík címet viseli. Recsk, a budapesti gyűjtő és a márianosztrai szigorított jellemformáló kohó is volt, sőt, költőt, valódi lírikust is teremtett rá. 1956 nyarán Pestre szállt hadságharcban című, szintén PÓSA ZOLTÁN________ Gérecz Attila személyiségéről korábban csak legendákat, suttogva elmondott történeteket hallhattunk. Nyugatról, amerikából jött magyar költők, s a sokat szenvedett költő-jóbarát, Kárpáti Kamil verseiben már a Kádár-korszakban is emlékeztetett rá minket. S a közelmúltban több ízben fölhívta a figyelmet Gérecz Attilára. Mind az 1989-es, kettes Stádiumban, mind a Hitel 1991-es ötödik, mind a müncheni Nemzetőr idei márciusi számában nehezményezi a költő és rabtárs, miért nem beszélünk róla végre méltóképpen! Hiszen ő a magyar költészet egyetlen 1956-os hősi halottja. Kárpáti Kamill a Stádium című, 1988-ban alapított magyar és német nyelvű folyóirat főszerkesztőjét a szerkesztőségi fogadónapon kerestem föl. Kértem, ossza meg velünk emlékeit felejthetetlen barátjáról. — Valóban a börtönben vált költővé ? — Gérecz Attilát 1950 decemberében tartóztatták le. Szervezkedésért tizenöt esztendei fogságra-rabságra ítélték. Ekkor tizenkilenc éves volt. Volt kőszegi hadapród, később tehetséges öttusázó. Edzői nagy jövőt jósoltak neki, a válogatott ifikeret tagja volt. A váci börtönben a később megjelenő Füveskert antológia íróival kötött barátságot. Később — hatásukra — maga is verseket írt. Bízvást mondhatjuk: 1954-ben valódi költő kezdte a pályáját. Még ebben az esztendőben megszökött Vácról, ám ismerősei Budapesten az AVH kezére adták. Ekkor három év szigorított börtönnel sújtották, így került Márianosztrátották, a gyűjtőbe. Barátai a forradalom alatt onnan szabadították ki október harmincadikán. — Ám az élet nem engedte, hogy szabad perceit a költészetnek szentelje! — Hét napja volt még hátra. Az akkori Politikai Foglyok Szövetségében dolgozott, a Benczúr utcában. Tervezte a szövetség napilapja, a Szózat beindítását. Ő fogalmazta meg a börtönből kiszabadult írók-költők kiáltványát, ami elhangzott a rádióban. Tamási Áron szeretettel ölelte őt is, s a Füveskert költőit is magához, egyébként ő volt az egyetlen. A békét és szeretetet hirdető, ifjú Szent Ferenchez méltó kiáltványára a Vörös Hadsereg adott véres választ. SZOVJET TANK VÉGZETT VELE Attila november 4-étől fegyverrel harcolt a szovjet tankcsorda ellen. Két tankot kilőtt, a másodikat a Blaha Lujza téren, a Nemzeti Színház előtt. November 7-én fegyverrel a kezében halt hősi halált, a harmadik szovjet tank végzett vele a Klauzál utca és a Dohány utca sarkán. A Klauzál téren gyermekkori szerelme temette el. 1957 elején volt a második temetése a Kerepesi temető 21-es parcellájában. Huszonhat esztendőt élt, hét évig volt Rákosiék börtönében, hét napig volt szabad. Kaliforniában cserkészcsapatot neveztek el róla. Én elsősorban mégis azt hangsúlyoznám: költő volt, igazi költő. Ezért a Stádium 1989. szeptemberi számában az általam írt A költészet hősi halottja és töredéke, illetve Csillag Tibor Külvárosa százetőt ír Attila kötete elé. Az emlékünnepség időpontja e pillanatban még bizonytalan, alkalmazkodunk Göncz Árpádhoz. Vagy október 16-a előtt, vagy november 7-én, Gérecz Attila halálának napján tartjuk az avatást a Klauzál téren. Az ügyet lelkesen támogatja a főpolgármesteri hivatal, s személyesen Demszky Gábor főpolgármester. De még ennél is fontosabb, hogy a Klauzál tér és a A költői hagyatékát és a róla szóló verseket, visszaemlékezéseket tartalmazó kötetet 1991 szeptemberében szeretnénk megjelentetni, többek között az iskolakezdés miatt is. Hiszen nála nagyszerűbb példaképet aligha állíthatnánk a magyar ifjúság elé. A messzi Afrikából a napokban érkezett egy jelentős adomány a kötetre az egyik közös cellatársunktól. — Gondolom, támogatják hazai intézmények is a kiadványt. — Létrehoztunk egy emlékbizottságot. Ebben részt vesz a Történelmi Igazságtétel Bizottság, a Politikai Foglyok Szövetsége, az Öttusázók Szövetsége, akik szintén saját halottjuknak tekintik Gérecz Attilát. Nagyon szénadai magyar asszony ezer dollárjából a kis táblát. A Történelmi Igazságtétel Bizottságban pedig azt javasoltuk, hogy a 21-es parcellában, amelyet már elrendeztek — ott nyugodtak és nyugszanak az 1956-ban kivégzettek vagy elesettek —, egy közös emlékművön is emlékezzünk meg Gérecz Attiláról. Ez mindannyiunk, börtönben szenvedettek, forradalmárok, s egyáltalán, minden magyar ember számára fölemelő pillanat lenne. De anyagi okok miatt az ügy késlekedik. Most még az is kérdéses, hogy 1992. október 23-ig elkészül-e egyáltalán a közös, nagy emlékmű. FÖLEMELŐ TALÁLKOZÁSOK — Hát, ilyenkor csak azt mondhatjuk: jó volna, ha követnék minél többen a kanadai magyar asszony példáját. — Két fölemelő találkozásról szeretnék még beszámolni. Nemrég járt itthon Tollas Tibor, s költői estet rendeztek számára a Kossuth Klubban. (Magyarországon is megjelent Hazafelé címmel a válogatott kötete.) Vele együtt sok európai és „amerikás” emigráns magyar tért immár haza. Többek között ekkor volt alkalmam találkozni Rokop Józseffel, aki a győri Szigeti Attila alapítvány alapítója, immár 180 ezer dollárral. Most már természetesen az 1956-os áldozatok és hősök özvegyeinek, rokonainak megsegítésére, támogatására is fordítják. Nos, Rokop József megérezte, megértette az ügy fontosságát, s megígérte, hogy ő és a családja hozzájárulnak a Gérecz Attila-kötet kiadásához. Azért mégis vannak nagy emberek és nagy gesztusok. Bízom abban, hogy a közös nagy emlékmű a Kerepesi temetőben is megszületik. Néhány héttel ezelőtt pedig megfordult Magyarországon Zsótér András, aki szintén olvasta a Nemzetőrben megjelent márciusi cikket és fölhívott. A Rókus kápolnánál beszéltünk meg egy találkozót. Ez az ember elvezetett engem oda, ahol a halálos sorozat érte barátunkat. Megmutatta a házat, amelynek a kapujába bevitte a halott Attilát. Ő hát a költő utolsó perceinek tanúja, úgyszólván a karjaiban halt meg. Zsótér András amerikában él, a Gérecz Attila nevét viselő ottani cserkészcsapat tisztje, s már maga is adományozott pénzt Attila kötetéhez. Attila utolsó napjainak tanúja, nem hivatásos irodalmár, de érzékeny versszerető és versolvasó ember. Ő is a börtönből szabadult, a Rákosi-rendszer végső szakaszában tartóztatták le, valamikor 1956-ban, így, ha szabad ezt egyáltalán mondani, viszonylag keveset ült. A KÖLTŐ HALÁLÁNAK HITELES TÖRTÉNETE November 4-e után akadtak össze Attilával, fegyvert szereztek, részt vettek a fegyveres ellenállásban. Tőle tudtam meg Attila halálának pontos történetét. Először a Szabad Nép székházban szállásolták el magukat, utána a Corvinban. A félreértés elkerülése végett hangsúlyozom: nem a Corvin közben, amellyel szemben 1989. október 23-a óta Maléter Pál emléktáblája van, hanem a Corvin áruházba. Szemtanúja volt, amint Attila végzett az egyik tankkal. S a Nemzeti előtt érdekes epizódot mesélt el még. Attila mozgékony volt, a végén már úgy érezte, hogy nem maradhat meg tovább a Corvin áruházban. Ott, ahol most a Rákóczi úton lyukas tér van, pontosabban, házhely, egy ház második emeletére fészkelte be magát. Úgy érezte, hogy onnan jobban tűz alatt tudja tartani a Népszínház utca felől érkező tankokat. —Lehetséges, hogy ez a pozíciócsere okozta a halálát ? — Még nem. A fegyverropogás szüneteiben integettek egymásnak át a téren. S egyszer csak Zsótér Andris azt tapasztalta, hogy ott, ahol öt perccel ezelőtt még integetett neki Attila, a két ablak között egy hatalmas lövedék becsapódásának a nyoma van. Azt hitte, hogy Attila már akkor meghalt, de alighogy eloszlott a füst, újból vidáman integetett. Innen aztán együtt mentek át a Dohány utcai Kontinental szállodába, amelynek a padlástere azóta is romos állapotban van, lezárva. Már tűzszünet volt, amikor Attila lejött az utcára. S bár Zsótér András mondta neki, hogy meg kéne várni, míg leszáll az est, ő megint nem bírta tovább. S amikor a Klauzál utcán keresztül akart menni, a Rákóczi út felől beálló szovjet tank sorozata akkor, ott végzett vele, a tűzszünettel nem törődvén, mint annyiszor a forradalom alatt. Attilának, amikor kiszabadult a börtönből, már nagyon beteg volt az édesanyja. Bottal és nagyon nehezen tudott járni. Gyámolítója, mármár szinte fogadott lánya volt a házban lakó Marica, Attila kamaszkori szerelme. És amikor Zsótér András előkereste az immár halott Attila papírjait és két bajtársának odaadta, hogy vigyék el a Munkácsy Mihály utcába Attila édesanyjához, akkor, mivel a beteg anya nem vállalkozhatott arra, hogy fegyverropogás közben elmenjen a Dohány utcába, ez a huszonnégy-huszonöt éves lány ment Attila holttestéhez. Ott nagyon rendes, tisztességes, együttérző emberekre akadt, egy házaspárra, akik egy létrát szereztek, lepedőt adtak, s abba bugyolálták Attila holttestét. Elvitték a Klauzál térre, s ott aztán együtt eltemették. A gyerekkori szerelme temette el, a tér sarkán. A költő hagyatékát mind a mai napig Marica őrzi, gondozza. Attila édesanyja már régen meghalt, egyetlen egy testvérbátyja él, hegedűművész Svájcban. Ő is itthon járt nemrég, hogy segítsen e kötet megjelentetésében. És Zsótér András, eddig is segített, lehet, hogy most is éppen azon munkálkodik, hogy barátjának az emlékműve és a kötete elkészüljön... Gérecz Attiláé, akiről Kárpáti Kamil azt írta: „Hogyan fogunk mi egyszer lábra állni, mi halott-tisztelő nép, egykoron a költőket is tisztelő és „fegyvert, vitézt éneklő”, ha a nemzeti közgondolkodás még mindig nem adja meg a végtisztességet a magyar költészet egyetlen 56-os hősi halottjának!” AZ IFJÚSÁG PÉLDAKÉPE Klauzál utca sarkán lévő emlékművet Rácz Edit már elkészítette bronzból. Mégpedig az egyetlen fénykép alapján, amely megmaradt a költőről. Ez a még tizenkilenc esztendős Gérecz Attilát ábrázolja félprofilból. Rácz Edit, az Orsó utcai Nagy Imre emlékmű készítője, a költő iránti tiszteletét kifejezendő, lemondott a tiszteletdíjáról. 1956-os tárgyú memoárja között Gérecz Attila Töredék című költeménye szerepel, az 1954-es váci szökés ihletett lenyomata. És az így bocskorosan című első költeménye, amelyet 1954-ben tett le az alatta lévő vaságyon író Béri Géza elé. — Úgy tudom, a verseinek fölmutatásán kívül emlékjelet is szeretnél állítani Gérecz Attilának. — A Füveskert tiszteletére rendezett írószövetségbeli irodalmi esten szóban emlékeztettem írótársaimat az egyetlen 1956-os hősi halott költőre és forradalmárra. A már említett márciusi, Nemzetőrbéli cikkemben szintén hiányoltam az emlékjelet is. Egy kanadai magyar asszony ekkor ezer dollárt ajánlott föl erre a célra. A Nemzetőr szerkesztősége gyűjtést hirdetett. A kinti magyarok Tóth Bálint költőt és engem, mint Gérecz Attila egykori börtöntársát kértek föl, hogy állítsunk végre emlékjelet, és adjuk ki költői hagyatékát. Kapcsolatba vévn se karjuk föl_ kerültem koztarsasagi elno-^^ ^ a ^ künkkel, Göncz Árpáddal, aki rendkívüli elfoglaltságai ellenére, utoljára Tankó Tibor író közvetítésének jóvoltából, vállalkozott a fővédnökségre, az emlékmű fölavatására, és arra is, hogy beve TÖREDÉK (Két kerékpáros rendőr elől menekülve egy házba jutottam, de a jelentkező férfi gyanús volt és rosszindulatú, csak fenyegetésre ígérte meg, hogy hallgatni fog rólam. Továbbmenve egy másik kertes ház ablakán zörögtem. Férfi jött ki, és szólította csendre az ajóhoz láncolt kutyát.) Szökés a váci börtönből (részlet) Kijött, elém állt a küszöbre. Bent ijedt gyermekhang gagyog. Én hallottam jól, esküszöm, de az eszem akkor kihagyott, s benyomtam őt, nem is köszönve, csak elmondva, hogy ki vagyok. Kis asszony jött ki hálóingben. Megrázkódtam. Valami ős rokonság, hogy szíveinkben a mások félelme időz... A férj halk volt, csendes. Tekintsem a feleségét. Viselős. — Jó — szóltam, s tán nem is hazudtam, mint aki mindenről leköszönt. — Jó.Adjanak fel. Igazuk van. — Gyűlöltem bennük a közönyt. De fájt, és mint a kín Vazulban átfont, és megolvadt a csönd. A konyhába vezetnek végül. A reszketés már nem kínoz oly nagyon. A nő a tűz elé ül. Beszélek, s nézem. Lángos orr, homloka felhős. Majd lekékül szeméből az első mosoly. Hajnalodik. Ruhám még szárad, kiöblítve a tűz előtt. Eszem. A férj ócska ruhát ad. Vezet... Szénaszag... S még a rőt homályban elérik fáradt szemeim a padlóiszetőt. GÉRECZ ATTILA