Pesti Hirlap Vasárnapja, 1933. augusztus-december (55. évfolyam, 32-52. szám)
1933-10-29 / 44. szám
8 Május 21-én, 1849. reggel nyolc órakor ... Az Anyegin nagyszerű fordítója, Bérczy Károly, tizenkilencéves volt, mikor a szabadságharc alatt Görgey Artur honvédei az osztráktól visszavették Buda várát. Tizenkilencéves volt, de már ismert író. Petőfi Sándor baráti köréhez tartozott és tagja volt a „tizek társasága“ nevű irodalmi csoportnak. A Nógrádból felszármazott ifjú, akiből később az Anyégin fordítója, a Vadász- és Versenylap alapítója és akadémikus lett, a szabadságharc idején már megtalálta szíve választottját. Frivaldszky Imrének, a híres természettudósnak, Nina leánya volt az, aki a fiatal helytartósági fogalmazó egész életre szóló vonzalmát felkeltette. Később össze is házasodtak és életüket ritka harmóniáju házasságban együtt élték végig. Mikor Görgey Budát ostromolta, Frivaldszkyék az ágyúzás veszedelme elöl elutaztak Putnokra. Bérczy Károly szorgalmasan írogatott az elutazott ideálnak. S hosszú levelet irt neki, mikor Buda megint a magyaroké lett. Megtaláltam ezt a levelet Bérczy Károly hátrahagyott írásai között: a kis Nina megőrizte udvarlója történelmi levelét arra az időre is, mikor már nagymama lett. Lemásoltam. Itt következik a ritka érdekességű tudósítás. Hajnalos, Május 21-én, 1849. reggel 8 órakor. Hőn szeretett kedves édes Ninám! Nézze és jegyezze meg jól kedves édes Ninám levelem költének napját, ez történeti emlékű nap, ez Budavár visszavételének napja. Lelkem a látott nagyszerű események után annyi örömérzettel áradoz, hogy a logical rendet, melyet a történetnek e lapja igényel, megtartani képes alig vagyok. Kilenc nap óta itt a Hajnaloson tanyázom, és láttam vasárnap Pestet öt helyen, szerdán Budát több helyen ’s a’ királyi palotát égni. Négy nap előtt a’ Vár minden oldalról, kivéve a’ pestit, kezdett lövetni, fő tényező azonban azon két üteg volt, melly az úgy nevezett Spitzbergről éjjel-nappal működött s’ a’ fehérvári kaputól jobbra tíz ölnyi rést tört. Tegnap és tegnap előtt éjjel színlelt támadás volt, mellyet a’ főhadiszállásról (a csokoládé csinálótól) néztünk. A’ general-stáb tisztjei között több jó barátom van,s ezekkel jöttem e nevezetes helyre, a’ hires fővezér tő közelébe. Ma reggel fél három előtt a’ szörnyű ágyú és fegyver ropogás jelenté, hogy az elhatározó támadás megkezdődött. Ott voltunk a’ főhadiszálláson, Görgei közelében, ki olly nyugodtan nézte az ostromot, mint ki dolgáról bizonyos. A’ támadás a’ a vízi város, a’ bécsi kapu, a’ fehérvári kapu melletti rés, és a’ nádori istállók mellől történt. Iszonyú volt látni a’ rettentő kartács és fegyver tüzet, melly honvédeinkre szóratott. De ők álltak mint a sziklafal, nem, nem álltak, a’ tűz elébe, a’ golyók közé, felrohantak, a résen csúszva, létrákon, s’ mászás közben tüzeltek. Egy negyedkor négyre a’ várbeli olaszok fehér zászlót tűztek ki a’ fehérvári kapui rondellára, ’s a vár utszáin emelt barikádok közt folyt a harcz. Félnégykor a várban nagy explozio történt, mi okozta? Még eddig nem tudjuk. Három negyedkor négyre öt helyen lobogott, a magyar tricolor. Ki az első zászlót meglátta — Görgei volt. Ezentúl, a’ jelen perczig, a’ győztes seregek ostrom zaja, egyes fegyverropogások, ’s a’ pesti nézősereg örömrivalgása egy folytonos zúgásba olvad össze, — mellyből élénkebben a katonai hangászkar Rákóczy-indulója hangzik ki a’ Várból. Részleteket még eddig nem tudunk. Veszteségünk legalább 300, legfölebb 500 vitéz, kik a’ nap dicsőségét megélni legjobban megérdemelnék. A’ várbeliek irányában nincs, de nem is lehet kímélet. A levél első oldala.