Képes Vasárnap, 1937. július-december (59. évfolyam, 27-51. szám)
1937-07-04 / 27. szám
2 MAGYARORSZÁG PÁRIZSBAN Ha valaki szemléltetően, a gyakorlatban akarja megérteni, mi az a különös és a diplomáciai életben sokszor használt szó: „exterritorialitás“, akkor menjen ki a párizsi világkiállításra és nézze meg a pár nappal ezelőtt ünnepélyesen felavatott magyar pavillont. Aki ebbe az épületbe belép, nyomban más világban érzi magát, mintha nem is Párizsban járna, hanem egyszerre közel 2000 kilométert szállt volna valami varázserővel és belepottyant volna Magyarország kellős közepé- Szent István szobraibe. Nemcsak a szobrok, párizsi magyar kiállítóképek, művészi alkotásokbon. Jobboldalra mamutatják a magyar erőt, gyár pavilion, hanem az egész hangulat, amely a belépőt körülfogja, tipikusan magyar, a Szent István-szobortól kezdve egészen az étterem cigánymuzsikájáig. Ezt nem is a párizsi magyarok állapítják meg, hanem azok a külföldiek, akik valaha már jártak Magyarországon, vagy ismerőseiktől hallottak egyet-mást a dunamenti nagyszerű kis országról és különös népéről. Ez az igazi exterritorialitás, a területenkívüliség, amikor nem a nemzetközi szokások és egyezmények adják meg a területenkívüliség hatalmát, hanem maga a hely sugározza azt az érzést, hogy más világban, más helyen vagyunk és élvezzük egy barátságos nemzet vendégszeretetét. Valóban, egész Magyarország benne van ebben az aránylag kicsi, de minden tekintetben remekbe készült pavillonban. Nem mesterkéltség, vagy kötelező udvariasság volt, amikor a megnyitó ünnepség előkelő francia és külföldi vendégserege elragadtatva ment végig a termeken, csodálva a magyar művészet, ipar és mezőgazdaság nagyszerű teljesítményeit és vágyakozva nézte Budapest Fürdőváros hét csobogó gyógyforrását.