Képes Vasárnap, 1940 (62. évfolyam, 1-52. szám)
1940-01-07 / 1. szám
MINIATŰRÖK BISSON ALEXANDRE (1848—1912) francia színműíró olyan ember volt, akit humoros érzéke az élet különféle viszontagságai közt sem hagyott cserben. Egy alkalommal meghitt baráti körben maga beszélte el az alábbi mulatságos történetet: — írtam egyszer egy vidám darabot, melyet jó barátomnak, Laridelnek színházában szerettem volna előadatni. Csakhogy Laridel színháza a tönk szélén állt s a szegény igazgató iránt már senki más nem mutatott érdeklődést, csak Chalouette bírósági végrehajtó. Hiába igyekeztem Laridellel elhitetni, hogy kéziratom valóságos kincset rejt s darabomat csak elő kell adni és minden meg van mentve. Laridel elvesztette minden bátorságát s színházát faképnél hagyva, meg szeretett volna szökni, hogy Normandia egy csendes falujában halásszék és elfelejtse baját. Végre sikerült annyit elérnem, hogy Lardel teljes hatalmat és szabadságot adott nekem, hogy a színházzal és darabbal azt tegyem, amit jónak látok. Kiválogattam tehát azokat a művészeket, kikre szükségem volt és megkezdtem velük a darab próbáit. A türelmetlen hitelezőkkel a sovány napidíjak átengedésével ideig-óráig kiegyeztem. De Chalouette végrehajtó egy szép napon, amikor a próba javában folyt, egyszer csak ott termett a színpadon. Kicsiny, pufók, rózsaarcú, kövér, fürge és vidám úr volt. A rendező kísérte fel a színpadra. Bemutatkozott: — Chalouette bírósági végrehajtó vagyok. — Már vártam uraságodat — válaszoltam. — Úgy? — Lamdel úr mondta, hogy ön jönni fog. — Amint hallom, az igazgató úr elutazott? — Csak néhány napra, de mihelyst visszatér, pénzt hoz magával. — Sajnálom, de foglalnom kell. — Kérem, foglaljon helyet. Ön bizonyára nem vett még részt próbán. — Bevallom, nem. — Igen jól fog mulatni. . . Azután majd elcsevegünk. — Csakhogy nemigen érek rá. — Sebaj. Ha megelégelte, felfüggesztjük a próbát. — Nagyon kedves az ajánlata, uram. A rendező széket hozott és Chalouette úr helyet foglalt mellettem. A darab második felvonásában volt egy kissé merész jelenet, melyet Denise kisasszony, egy pikáns barna szépség játszott. A leány merész tekintete és határozott fellépése módfelett érdekelni látszott a végrehajtót. Kétszer, háromszor megismételtettem a jelenetet és megkérdeztem Chalouette véleményét. Csakugyan adott is útmutatásokat, sőt ő maga is beugrott játszani. Megölelte Denise kisasszonyt, ahogyan a szerep megkövetelte s végre vele együtt él a középső ajtón. Ezen a napon nem próbáltunk tovább. Másnap azonban Chalouette újból megjelent s ezentúl mindennapos vendég lett a próbán. Egyizben vele reggeliztem s ekkor elpirulva bevallotta, hogyő is irt egy darabot. Nyomban föl is olvasta. Csapnivaló darab volt, a legrosszabb egyfelvonásos, amit valaha írtak. Ám én viharosan megdicsértem s kiragadtam kezéből a kéziratot. — Ez lesz darabom megmentője! — kiáltottam fel lelkesülten. Az én darabomnak sikere volt. Laridel visszatért, kifizette adósságait s eladta színházát. Ma pneumatikát gyárt automobilok számára. Denise még mindig szép hölgy s egyik oszlopa valamelyik állami színháznak. Chalouette azonban, aki teljesen tönkrement, ma címbre s napi négy frankot keres. * GOLDSMITH OLIVER (1726—1774), a „Wakefieldi pap“ híres szerzője, nagyon szerette a bort, abból merített ihletet. Róla jegyezték fel, hogy amikor hosszas nélkülözés után végre regénye tiszteletdiját megkapta, azonnal betért a legközelebbi kocsmába, hogy — mint mondotta — új életet kezdjen. * SAPHIR GOTTLIEB MORITZ (1795—1858), a magyar származású német humorista, egy alkalommal Bécsben bérkocsiban menvén, a kocsi egyszerre megállt s több percig nem mozdult, mert a kocsis összeveszett egy másik bérkocsissal és ütlegekre is került a dolog. Saphir egész hidegvérrel kiáltott ki a kocsi ablakán: — Hej, kissé gyorsabban döngessék kezdtek egymást, mert e taligát csak egy órára fogadtam. BRIAND ARISTIDE (1862—1932) francia államférfia egy újságíró-értekezleten így szólt: „ Egy porcellánkereskedésbe igen elegáns úr lépett be. Felemelte a sétabotját és összetörte a keze ügyébe eső porcellántárgyakat. A közönség mulatott az eseten, mondván: „Ez aztán kiváló produkció volt!“ Két nappal később betért a boltba egy jóképű öreg úr, akinek csirizestál volt a kezében. Nekiült és darabról-darabra összeragasztotta a törött holmikat. De nem volt senki, aki mondotta volna: „Ez aztán kiváló produkció!“ ... Nos, uraim, nekem mindig a csiriztálas ember feladata jutott. Édes anyanyelvünk Amennyiben Mit jelent ez a szapora szócikornya? Azt hinnék, a mi szerény ha kötőszavunk rejtőzik benne. Igaz is, nem is. Ki kell találni az értelmét. „Amennyiben a film szövegkönyve már teljesen kész, még júniusban leforgatják a filmet.“ — Kérdezem: kész-e a szövegkönyv vagy nem? A mondat feltételesen hangzik, pedig kijelentő. Helyesen: „Minthogy a film kész ... leforgatják.“ Azt hittük, ha kész ... Lényeges különbség. „ ... értésére adta Varsó parancsnokának, hogy amennyiben a fővárost erőddé alakítja, úgy a német repülők ..bombázni fogják. Itt valami mértéket sejtünk (olyan mértékben, amennyiben), csak az úgy szó zökkent ki ebből a hiedelemből. Mind a kettőtől meg kell szabadítani a mondatot: „Ha erőddé alakítja ... bombázzák.“ Emberéletről van szó, beszéljünk világosan. „A hőmérséklet tegnap érte el csúcspontját, amennyiben a felhőzet még nem ellensúlyozta a déli légáramlást.“ — Itt a mert, mivel, ugyanis helyét bitorolja a szó. „Amennyiben Sztálin meghalna, úgy Lenin özvegye foglalná el helyét és így ő volna Európa első asszonydiktátora.“ — Ebbe a néhány sorba három hiba zsúfolódott. „Amennyiben Sz. meghalna ...“ Hát lehet félig halni meg? Másik gyengéje a fölösleges ügy. Harmadika volna. Sz. még él, L. özvegye tehát csak lenne diktátor. „A Szovjet területi engedményeket tett Németországnak, amennyiben a demarkációs vonal csak a Visztuláig terjedő részt juttatta a németeknek.“ Az amennyiben jelentése itt, mert, mert hiszen. Még homályosabb ez a hadijelentés: „Amennyiben a hajókat nem foglalták le, elengedték őket.“ — Értelme bizonytalan, ha, minthogy, vagy — amennyiben. Lehetséges, hogy valamennyi hajót elengedték, az is lehet, hogy egyet se, de nem lehetetlen, hogy egy részüket engedték el. „Amennyiben a szállítások lebonyolítása akadályba nem ütközik, a kormány rendszeresíteni fogja vásárlásait.“ — Egyszerűbb és világosabb: „Ha . . . akadályba nem ütközik.“ Az újságok, politikusok, rendeletek és törvények nyelvében csak úgy hemzseg ez a tudákos, nagyképű szó. Az élő beszédre is átragadt, íme egy jellegzetes, fenyegető jogászi mondat: „Ha és amennyiben a bizottság a határidőn belül stb . . . úgy kényszerülve lennénk . . .“ Amennyiben (!) ez a szó még jobban elburjánzik, a tömör közmondás is átalakul a lóról meg a szamárról, ilyenformán: „Ha és amennyiben ló nincs, úgy (!) a szamár is jó.“ Halász Gyula.