Pesti Hírlap, 1841. július-december (53-104. szám)

1841-09-22 / 76. szám

Szerda September 22 1841 76. Megjelen e’ hírlap minden héten kétszer : szerdán és szombaton. Félévi előfizetés a’ két fővárosban hálh­ozhordással 5 ft, borítékban 6 ft, postán borítékkal 0 ft pengő pénzben. — Elő fizet­hetni helyben Landerer Lajos kiadótulajdonosnál, hatvani-utczai Horváth-házban 483-ik szám alatt, egyébütt minden cs. kir. postahivatalnál. — Mindenféle hirdetmények fölvétet­nek, ’s egyegy hasábsorért, petit betűkkel, 5 pengő krajczár számittatik. TARTALOM. Kinevezések. Vezérczikk. (A­dó 11.) Erdélyi országgyűlésre összehivó­ levél. Követválasztás Erdélyben- M. orvosok és term. vizsg. 2-ik közgyűlése Austriai Bank. Tu­domásul I’ái­isba utazóknak. Megyei dolgok. Zemplén (nyomor és ínség, pálinkaégetés, borkészitési korlátok, megyei rendszer szabályzása). H­eves (törvényszéki hanyagság, ínség, tisztvá­­lasztás-kérdési súrlódás) li gocs a (orvos-választások, rabdolg. intézet, nemesi terhek súlya, óhitűek és juliani naptárak ’stb.) 1i g­o­c s a (választás előtti jelenetek, crimen ambitus). T­o­ron­­t­á­l (hát. élelmezés, ő felségétől kölcsön kéretik, uj hivatalok "stb). G­y­ő­r (főispán kinevezése, körlevelek). Sáros (utile­­velek, pozsony-nagyszombati vasút, városi vám miatti súrlódás, adóügy, rendőrbirák, ág. hitv. lelkészek fizetése). Fejér (ész­revételek a’ pesti gyűlésről a’ P. H. 72-ik számában tett köz­lésre). Rövid közlés. 1. Sopronyil. Középszol nők. Kü­lt. napló. Angol­, Francshon. Pár­is sept. 11.— Schweicz. Leg­újabbak. Értekező. Sáros megye küldöttségének véleménye az adó kivetése és behajtása iránt. —■ Magyarosodás ügyében. — Brocken József. Hiv. tudósítások. Hirdetések. MAGYARORSZÁG ÉS ERDÉLY. Ő cs. ’s apost. kir. felsége Komáromi István abaúji főispáni helyettest tornai, gróf Károlyi Lajost abauji, báró Révay Györgyöt turóczi, gróf Károlyi Györgyöt békési, Rudics Józsefet bácsi,­­Siskovics József zempléni fő­ispáni helyettest verőczei, Marics Dávidot Győr megyei főispánokká; Aczél Antalt csongrádi, Marczibányi Antalt árvái, és Almásy Gedeon első alispánt kir. tanácsosi czimmel he­vesi főispáni helyettesekké Gombos Bertalant pedig kir. ügyigazgatósági valóságos fiskálissá kinevezni kegy. méltóztatott. — (H.k.) Vezérczikk. (Adó II.) Száraz olvasmányt nyúj­tunk, uraim! A’ részletes fejtegetés egy komor me­ző, hol az érzékcsiklandós éldeletnek virág nem virul. De itt edződik meg az akarat, mellynek gyü­mölcse cselekvés leend, ’s a’ cselekvésben van az éldelet , férfihoz illőbb , mint akármi más. Legyünk férfiak nem csak egyenleg, de mint nemzet is. Az ifjú remél, férfi cselekszik, az ősz pihen. Ifjué a’ jövő, öregé a’ múlt, férfié a’ je­lennek röppenő pillanata. Ragadjuk meg, hogy el ne múljék nyomtalanul. — Szabadelmüségünk ek­­korig a’ jövendőnek alaktalan képletein kóválygott legtöbbnyire, ,’s mig igy van, szabadelmünek lenni olcsó dicsőség. De vágyainkhoz a’ kornak lelke csat­lakozott, és a’ reménynek valósulni kell. Ki riadna vissza saját óhajtásaitól, midőn az istenek már-már hajlanak meghallgatni? Legyünk hát, mondom, le­gyünk férfiak. Cseréljük be a’ reményt cselek­vésért. Bimbófüzért a’ bájremény korának; munka­vihart a’ férfi vas karjának; az őszült kornak mák­koszorút. — Múlnak a’ napok, észre sem veszszük, ’s eljő az országgyűlés ideje; ’s ha e’ szó: „házi adó“ szőnyegre kerül, meglássuk, szabadelv­üség­­ben férfiak vagyunk e, vagy csak gyerkőezék, vagy tán pihenni megyünk, hangokban fáradtak, cselek­vés előtt? Nekünk úgy tetszik, e’ szó: „adó“ lesz a’ próbakő. És meg fogunk mindnyájan méretni; isten adja, ne jegyezhesse joggal könyvébe föl a’ chronograph, hogy könnyűeknek találtattunk! — Meglátjuk. — Addig érleljük, mikint erőink parányi­sága engedi, a’cselekvés gyümölcsét; ez kötelesség, ’s azért bocsánatot, hogy a’ részletes fejtegetés szá­raz olvasmánya talán naponkint gyakoribb lesz. Mutogattuk előbbi­ számunkban, mikép az ország nemesei eredetileg nem áldozatképen, hanem ön­hasznukért adtanak a’ parasztoknak földet, követ­kezőleg örök igazság szerint ezzel nem taka­rózhatunk , midőn a’ naponkint növekedő bel­­igazgatási költségek részesülésünket követelik. — Mutogattuk azt is, hogy az, a’mit ma már úr­béri földnek nevezünk, első telepítés óta soha sem volt olly szabad tulajdona a’ nemességnek, miszerint később szabad tulajdonának feláldozá­sáról szólhatna, ’s igy a’ közadót tőkében örök időkre lefizetettnek históriai igazsággal állíthat­ná. Lássuk, mit változtat e’ dolog ábrázatán adó­rendszerünk históriája ? — Egy rövidke hírlapi czikk köréhez nem tartozhatik, ’s tán haszontalan is vol­na, diplomatikai szabatossággal kutatgatni, évről év­re, a’ rég múlt idők változatait. Czélunkra tökélete­sen elég a’ fő vezérelvek kimutatása. — És pedig: Adórendszerünkben, ’s a’ mi ezzel csaknem egészen hasonértelmű, országvédelmi állapotunkban, négy korszakot kell megkülönböztetni. Az első Zsigmond király idejekori 1435-ki országgyűlésig terjed; a’ másik ettől a’ mohácsi vésznapig; a’ har­madik 1527-től 1715-ig; a’ negyedik végre ettől mostanig.­­ Vannak nyomai törvényeinkben, hogy a’ szabad emberek (liberi, Kálmán I: 40) már a’ leg­régibb időben adót fizettek, mellynek két harmad­részét a’ király kapta , egy harmadrészét pedig a’ főispán, egyenesen a’ végett, hogy az adóból zsol­dosok tartassanak. 1342-ben pedig az ócska pénzek ujakkali beváltásának költsége fejében behozatott a’ kincstári nyereség név alatt ismeretes adó, mely­­lyet azonban az 1351 : 12 t. sz. útmutatása szerint egy időben a’ nemesek is fizettek. De a’ rendes or­szágvédelem (mint azon időben csaknem egyedüli statusteher) kötelességét csakugyan nem a’ jobbá­gyok , hanem a’ király, főpapok és urak ’s ezek­nek és a’ főispánoknak zászlója alatt katonáskodó, eleinte különféle névvel nevezett, de később (a’ 14- ik században) minden különbség eltörlésével a’ „ne­mes“ névben összeolvadott szabad emberek teljesí­tették. Ezen időszakba esik az úrbéri kilenczed ere­dete. Első Lajos király előtt az adónak ezen neme is­meretlen volt, Ő hozta azt be az 1351: 6­­. czikk által; és pedig egyenesen a’ végett hozta be, hogy a’ nemesség jövedelme szaporodván, könnyebben vi­selhesse a’ katonáskodás kötelességét. — Nem azért adá tehát a’ nemes kilenczed mellett földjét a’ job­bágynak , hogy ez azon földnek egyéb jövedelmé­ből a’ közterheket viselje; hanem azért szedett ki­­lenczedet a’ jobbágytól, hogy maga könnyebben vi­selhesse. Ez által emelte I. Lajos 200 ezer főre seregét e’honban, mellynek erejét a’ várbirtokok­nak elvesztegetése, ’s ezzel a’ várjobbágyoknak ne­vezett szabad néposztály meggyéritése , a’ gyenge­ségig megfogyasztotta. A’ második időszak Zsigmond király 1435-ki regestrumával kezdődik. Itt is az fog­laltatik , hogy az ország védelmét mindenek előtt a’ király által állandón tartott zsoldos sereg, ennek elégtelensége esetére a’ főpapok bandériumai, maj­dan az ország zászlósai, nagyai ’s végre a’ megyei zászlók alatt katonáskodó nemesség viselje; de már itt világosabban látjuk azt is, hogy azon jövedelem, mellyet a’ földesur törvény által határozott mennyi­ségben jobbágyaitól von, alapja volt a’ később „p­o­r­­talis insurrectio“ név alatt ismeretes ország­védelmi kötelességnek; minthogy minden 33 jobbágy után egy lovas íjászt tartozott állítani a’ birtokos ne­messég, a’ mi későbben különböző kulcs szerint gyakrabban fordul elő.­­ Ez időszakban, nevezete­sen Mátyás alatt, mutatkozik első nyoma az állandó adó által fedeztetni kívánt katonáskodási kötelesség­nek; midőn az ország rendet 1478-ban, ki vé­vén né­­melly szomszéd hatalmasságoknak az országba be­ütését, magokat öt évre a’ katonáskodás terhétől menteknek határozták, ’s e’ helyett adót rendeltek, a’ jobbágyok által fizetendőt, mellynek első nyomát 1474-ben látjuk, de még azon különösség kíséreté­ben , hogy az adóért se adatott. — Azonban Ulászló alatt visszaállíttatott a’ régi szokás, azon különbség­gel , hogy ha annakelőtte a’ statusterheknek viselé­se mindenek előtt a’ királyi bandériumot ’s főtiszt­viselőket illeté, kik bandériumaik fentartására zsol­­dot kaptak a’ kir. kincstárból; ha pedig ez nem volt elegendő, az egyházi rend tartozott dézmajövedelme ’s jobbágyszám szerint fegyvereseket állítani; majd ezek után az országnagyok, végre a’ nemesség kö­vetkezett, most a’ gazdagabb országnagyok a’ sorból kimaradtak, ’s a’ közfelkelésben olvad­tak el. És a’ királyi kincstárt a’ vesztegetés ki­merítette , hadi erény helyére pazarló fényűzés lé­pett, a’ kisebb nemesség elnyomatott, nyomását le­felé terjesztette, és a’ veszélynek végnapjaiban kap­kodott az ország mindenfelé. Volt idő, hogy a’ föld népének személyenkinti fölkelése is elrendeltetnék; de megszakadoztak a’ statusélet minden kapcsai, ’s rövid 40 év alatt a’ Mátyás-kori hatalom ’s dicsőség fokáról nemzetünk le a’ sirig sűlyedett. — A’ harma­dik időszakot örökös harcz és küzdés élethalálra ’s azért szokatlan rendkívüli segédeszközökhez folya­modás jellemzik; minden megkisértetett a’ honnak utalmára; királyi zsoldosok ’s mellettök a’ porta­­lis katonaság, állandó lovasok (equites perpetui) ’s ezeken kívül particularis és közönséges és sze­mélyes fölkelések; a’ zsoldosok ’s portalis katona­ság már-már rendesen a’ jobbágyokra vetett adóból fizettetnek; a’ nemesség azonban maga erszényéből is gyakran hozzá járul. De mindenek fölött egy kö­rülmény van ez időszakban, melly az 1715-iki gyö­keres változás magvának tekinthető. Az t. i., misze­rint a’ nemesség fölkeléséhez törvény szerint fölté­telül lévén kötve , hogy a’ király maga vezérelje a’ hadakat; mivel ez, mióta V. Károly császár euró­paikig divatba hozá, hogy a’fejedelmek fővezéreik által hadakozzanak, kivált a’ mohácsi gyászpélda után nem történt, nem történhetett, kormány’s or­szággyűlés mintegy hallgatólagos megegyezéssel kö­zelebb, ’s közelebb járultak azon rendszer állandó­sításához, miszerint az országvédelem rendszerint adó által fedeztessék, ’s egyenesen megfordittatván az eredeti állapot, mellyel a’ nemes minden adózás­­téli mentességének sarkalatos kiváltsága viszonyban áll: a’ nemesség csak rendkívüli esetben tartozzék személyesen katonáskodni. — így simult nemzeti éle­tünk az európai fejleményekhez , igy jön az állandó hadseregre nézve alkalmazásilag valósítva, mit már egyszer általában mondottunk, t. i. hogy minden kor­nak van saját eszméje , melly egy világrésznek élet­szükségeiből önkényt fejlődvén ki, olly világerővel hat, hogy nincs nemzet, melly magát attól elkülö­­nözni képes legyen. — így jön minálunk is sok egye­bekkel , igy különösen a’ rendezett állandó katona­ság ’s ennek tartására nélkülözhetlen folytonos adó behozásával, melly adórendszerünknek 1715-tel kezdődő negyedik korszakát teszi, mellyről az 1827: 15­­. sz. által kiküldött országos választmány igy szól: „Az ország védelmének rendszere lényegesen megváltozott. 1715 előtt állandó rendezett katonaság, ’s ezzel egybekötve , az ország minden nemetlen la­kosai által folytonosan fizetendő adó törvényeink előtt ismeretlen volt, a’ melly védelmet hajdan a’ királynak ’s királyi tiszteknek zsoldosai, az ország rendei által szükség esetében kiállított népekkel egyesülve viseltek, azt most az állandó hadsereg viseli; ’s a’ portalis katonaságnak, vagyis csupán rendkívüli veszély közelgésekor fölállittatni szokott hadseregnek pénzalapja, állandó katonaság alapjá­vá által változott.“ Így szól az országos választmány. Mi e’ históriai vázlat syllogismusának következmé­nyét rideg meztelenségben élre állí­tani nem akar­juk. Csak annyit vonunk ki, hogy az 1715: 8 czikkelynek nem szavai (mert a’ nemesi személyes fölkelés kötelessége ott is elől áll), hanem gyakorla­ti fejleménye után, az országvédelem folytonos ren­des kötelessége olly vállakra menvén által, mely­­lyek azt előbb nem viselték, ha e’ változásnál áldo­zat forog fen. Ítéljen kiki, mellyik részen van az ál­dozat ; de mielőtt ítélne, emlékezzék meg, hogy az 1715-iki S-ik törvény a’ földesur ’s jobbágy közti vi­szonyokba legkisebb változást sem hozott, ’s a’ föl­desur azon jövedelmeiből, mellyeket jobbágyaitól soha kény, hanem—mint lapjaink előbbi számában is mondok — mindig törvény határozta mérték szerint van, 1715-ben még csak egy csirkét sem veszített; és ha ezekre megemlékezék, a’ históriának ’s tör­vényeinknek el nem sophismázható nyílt szózata el­lenében lehetlen lesz tagadnia, hogy csalódáson épül ama’ jóhitü vélemény, melly a’ közterhek tőké­jét, 1715-ben a’ földbirtok egy része feláldozásával örök időkre lerovottnak hiszi. — Hátra van különö­sen a’ házi adó állapotának fejtegetése , miről jövő számunkban szólandunk. Erdélyi országgyűlésre összehívó körlevél. A’ amlgu kir. főkormány f. bó 6-ikról 9505. szám alatt kibocsátott köv. körlevél által hívta meg Erdély minden törvényhatóságait a’ nov. 15-kén megnyitandó országgyűlésre: „P. P. Méltóztatott felséges urunk a’ közelebb mult august. 29-ről 3903. udvari szám alatt ezen kir. kormányszékhez intézett kegyelmes kir. leiratánál fogva e’ n. fejedelemség ’s hozzá kapcsolt részek törvényei és szabadságai sértetlenül megtartására ezélzó őszinte szándékának ’s ennek jólléte és bol­dogsága előmozdítása állandósítására folyvást töre­kedő atyai akaratjának bővebb bizonyságául ezen Erdély n. fejedelemség és hozzá kapcsolt részek három nemzetből álló nemes rendelnek ezen szabad kir. Kolozsvár városában szokott módon tartandó közönséges gyűlését folyó 1841-ik évi nov. 15-ik napjára kihirdettetni parancsolni; ’s ezen országgyű­lésére az ő felsége személyét viselő teljes hatalmu királyi biztossá Branyicskai báró Jósika János cs. kir. kamarás, valós. b. titkos tanácsos és a’ Ilus Leopold császár jeles rendjének nagykeresztes vi­téze ő excját kinevezni.“ 151

Next