Pesti Hírlap, 1845. augusztus (513-530. szám)

1845-08-08 / 517. szám

Péntek 51. Augustus 8.1845. Megjelnik a’lap minden héten négyanar: vasárnap, kedden, csütörtökön és pénteken. Félévi elflfizetés a’ két fővárosban hánhoshordással 5 ft, borítékban 6 ft, postán borítékban 8 ft pp. Előfibeen helyben Landerer Lajos kiadó-tulajdonosnál, hatvani utcan Horváth-házban 483­ st. a., egyébütt minden kir. postahivatalnál. — Az ausstriai birodalomba ’s egyéb külföldi tartományokba küldem­ ír­v­á­nyok iránt a’ megrendelés csak a’ bécsi cs. főpostahivatal’ útján történhetik. — Mindenféle hirdetmények felvétetnek, ’s egy-egy kis hasábsorért apró betűkkel 5 pengő ki számittatik. TARTALOM. Kinevezés: Gyászhir. Agricola’ levele. Szegé­nyek’ iskolája Selmeczen. Törvényhatósági dolgok: Zágráb (az uj tisztikar’ névrora). Heves­­táblabírák’ választása, f­őispánhelyettesi rendszer, ’s a’ helyettes elleni felirat). Ve­gyes közlemények: Pályakérdés. Kisdedóvó intézet. K . 1- ICI­d. Értekező: Vasutak és csatornák. Nevezetes t­ irók nézetei a’ központosításról. I. Chevalier. I­. Rossi. Hirdetések. MAGYARORSZÁG és ERDÉLY. Szatmáry József a’debreczeni kerületi tábla’ tiszte­letbeli ülnöke az ugyanott megüresült valóságos ülnökségre ne­veztetett ki. (B. II.) GYÁSZHIR. Kővágó Őrsön Otskay Ferencz, Zala és Vesz­prém megyék’ táblabirája, a’ ré­­­a-vidéki evang. ágost. egyházme­gyének 26 éves világi felügyelője, i. e. jul. 21-én végezte be éltének 76 éveket meghaladótt földi pályáját. A’ köztiszteletü ag­gastyánt vallási buzgalom, hivatali pontosság ’s valódi keresztyén szelidség jellem­zék. Béke poraira! AGRICOLA’ LEVELE. „A’ beteg emberi észnek a’ vak hitre szüksége van mindig, mellyben ágyként megpihenve magát álmainak engedheti által, ha a’ babonás hitnek egy neme lerontatik, a’ másik már készen áll, ’s nekem úgy látszik a’ beteg csak ágyát változtatja.“ Így, vagy majdnem igy szólt egyszer Demoulin Camille, mint azt a’ kivonatha­lomban, — mellyröl egy előbbi levelemben szólok, — fel­találtam. Felfogásom szerint soha ember valóbbat nem mon­dott még, 's főkép’ ki éltében politicával foglalatoskodott, nem fogja tagadni, hogy a’ vakhit, mellyet bizonyos tételek elfogadtatnak, nagyszerűbb eredményekhez vezetett, mint bármi helyes okoskodás. Talán a’ mi politicus credónknak is lehetnek illy egyes tanai, mellyeknek alapján sokat okos­kodunk , de mellyeknek helyességéről vizsgálódni soha szükségesnek nem tartottuk? Nem lenne-e jó, ha azon politicai axiómákat, mellyekből kiindulunk , egyszer már szinte vizsgálat alá vennék ? Isten ments meg, — igy szól uram bátyám — alkotmá­nyunk nyolcz századig feltartotta magát, a’ nemzet mindig ezen alkotmány alatt élt ’s gyarapodott, erre nincs szükség. De kedves uram bátyám, — mondom én, — csakugyan igaz volna-e, hogy őseink mindig ugyanezen alkotmány alatt éltek ? Már öcsém, ha ezt sem hiszed — válaszolt — úgy veled szólni nem lehet, az egész világ tudja ezt. De — szóltam ismét alázatosan — ha ezt nem tagadnám is, én, miután tehát nyolcz századig ez alkotmány alatt éltünk, nem nagy gyarapodást veszek észre. Mindenben hátra vagyunk, nincsenek utaink, nincs kereskedés, nincs gyáripar, van executio ’s csődper, de nincs hitel. Árvában éhen halnak ’s én nem adhatom el búzámat. Ez utolsó baj, — monda­m gondolkodva — magam is úgy vagyok vele, ’s ha az idén isten rész esztendőt nem ad, csakugyan nem tudom, hogy ürítem ki magtáraimat, de mi a’ többit illeti, bliktri, öcsém; a’ magyart nem arra terem­tette isten, hogy kereskedése vagy gyárai legyenek, az utak’ hiányát is csak most vesszük észre, mióta a’ sorspon­­tot megszorítottátok; mi katonanemzet vagyunk, és annak kell maradnunk, ez a nemzet’ szelleme.­­S mi a’ gyarapo­dást illeti: nézz reám — ’s ezzel tisztelt rokonom kerekded hasát veregető ’s mosolygott. Ezen argumentum ellen nem lehet mit sem mondanom, pirosabb arczot ’s kerekdedebb testet nem láthatni széles e’ világon, mint bátyámon látók, ’s, mi tagadás lenne, ő csak­ugyan gyarapodott alkotmányunk alatt. Rövid idővel e’ beszélgetés után , melly köztem ’s bá­tyám között tegnapelőtt folyt, az öreg ur derekasan össze­csókolva, elment ’s én szavai felett gondolkodtam. Tehát alkotmányunk nyólcz száz esztendős, katonanem­zet vagyunk, ’s nemzetünk’ szelleme azt kívánja, hogy jelen állapotunkban megmaradjunk, uram bátyám szerint ’s még többeknek meggyőződése után, gyáripar és kereskedés nekünk nem való, főkép’ alkotmányunk’ tekintetében. Mind !*«•»»% J“f­z,en kétkedni nem szabad, melly hitágazatként alattatik fel, ’s melly a’ leghelyesebb okoskodás’ ellenében minő annyiszor felállitatik, mennyiszer más okok hiányzanak. De valljon va­l-e mindezen állítások közül csak egy is­ Néz­zük pédául alkotmányunk’ nyolcz százados korát '­ ! ’„"Tára nem csalódom , gróf Széchenyi volt ,­­kinek egyáltalában egyik földemének tulajdonítom , hogy még akkor is, ha nézeteit nem osztom, régi mesékkel minő alkotmányunk’ nyolcz század előtti születése ’s ne­vetséges szójárásokkal, minő az, hogy katonanemzet va­gyunk, élni nem szokott, ’s ki, valamint nem hiszi, hogy a’ magyar gyomor furós csuszán , halász leven ’s pörkölt húson kívül más ételt nem bírhat el, úgy meggyőződött hogy a’ magyar szellem­­­ipázáson ’s beszélgetésen kívül , még más munkával is öszvefér­ tehát gróf Széchenyi, hogy e’ hosszú parenthesis után tárgyamat folytassam , — nem tudom hol, az alkotmányt ruhához h­asonlitá. Én e’ hason­latot helyesnek tartom , föképp nálunk , hol ruha ’s alkot­mány, mindkettő igen szűk, ’s igen sujtásos, ’s valljon, kérdem , ki hallotta valaha , hogy valaki rongyos és hasz­nálhatatlan ruhája ellen panaszoskodva , abban, hogy ruhá­ja igen ócska , nagy megnyugtatást talált volna? Azt is felhozhatnám, hogy más nemzeteknek is voltak nyolczszázados alkotmányai, sőt,hogy a’ francziáknak tizen­négy százados alkotmányuk volt, ’s hogy végre megváltoz­tatásuk még is szükségesnek tartatott’, mert — hogy hason­latosságaimmal a’ ruhadaraboknál maradjak — új csizmák szorítani szoktak, de bármi kényelmes soká hordott csizmá­ban járni , a’ nap elje, hol talpa annyira elkopott ’s bőre úgy szétszakadt, hogy még is — újról kell gondoskodni. Figyelmet érdem el felfogásom szerint az is, hogy alkot­mányunk’ kora azok által említettk legtöbb látszó megelé­gedéssel, kik az egész alkotmány iránt egyébként sok ro­­konszenvet mutatni nem szoktak, úgy látszik a’ magyar al­kotmány , mint Ninon de l’ Encles, mennyivel öregebb lesz, annyival szeretetre méltóbbá válik , vagy hazai ’s mindenki által érthető módon szólva,hogy gazdag nagynénék’módjára, épen vénségére látja magát körülvéve legtöbb tisztelőktől, kik örökségére, melly naponként közelebbnek látszik, szá­molva, nem győzik érdemeit magasztalni. Mind ezt felhozhatnám, ha azt kellene bebizonyítanom , hogy alkotmányt régiségéért tisztelni balgatagság, de van-e erre szükség? ezeren mondják, hogy alkotmányunk nyolcz századig feltartotta magát, de eddig ugyan ki bizonyítá be. Ha ez állított régiség alatt csak az értetik, hogy eldödeink­­nek már 8 század előtt is volt valami bizonyos alkotmánya, az állítás hibás, miután mint Béla’ jegyzőjéből látjuk, eldö­­deink már sz. István előtt megegyeztek bizonyos pontokban, mellyek szerint közállományi visszonyaikat egy­más között meghatározák; ha az értetik, hogy jelen alkotmányunk csak fő vonalaiban is a’ szent király által állapíttatott meg, ez állítás, ha lehet, még hibásabb. Istvánnak azon állítása, hogy olly ország, mellynek lakói több különböző nyelven szólnak, boldog, úgy látszik sokak által valónak tartatik még most is, de egyébként, úgy hiszem jelen alkotmányunk mellyben a’ linczi­ és bécsi békekötések ’s az 1791. 26. sz. az alaptörvényekhez számitatnak, a’ szent király által ép’ olly kevéssé fogna saját mivének ismertetni, mint a’minő szívesen fogadná el bárki közülünk azon alkotmányt, mellyet István népeinek adott, ha­bár a’ saját megyéjét ott fogná is találni azoknak sorozatában, mellyekre honunk akkor osz­tatott. Nem e’ helyre való, falusi ember létemre nem is vol­nék képes elsorolni azon változásokat, mellyeken alkotmá­nyunk századról századra keresztülment, de kérdezzük a’ józan észt ’s ha e’ messze világon semmit, de semmit a’ mi él, nem találunk , mi hoszabb idő alatt nem változott volna, miután még nem született gyermek, ki első éveiben viselt ru­háit sokszor ne változtatta volna, ki annyira elvakult, hogy alkotmányok’ változatlanságát hinné ? Hogy találkoznak, kik velünk szívesen elhitetnék, miként alkotmányunk soha lényegesen nem változott ’s jó­zanabbat nem tehetünk , mint a’ lehetőségig feltartani min­den részleteit, azt nem bámulom, mennyivel nagyobb figye­lem forditatik a’ külső formákra,annyival könnyebben feled­jük e’ formák’ valóságos czélját. Szent Istvánhoz vezetjük vissza megyei szerkezetün­ket , ám legyen , nem fogja tagadni senki, hogy e’ király hazánkat megyékre osztá. De nem jut-e eszünkbe, hogy a’ megyei szerkezet akkor kizárólag a’ királyi hatalom’ növe­lésének szolgált eszközül? ’s mégis nem vált-e abból, mit István Nagy Károly’ példája szerint korlátlan hatalma’meg­alapítására behozott, később a’ szabadság’ legfőbb , sőt egyetlen garantiája ? ’s mi e’ rendszerrel a’ szabadság’ ér­dekében egyszer történt, nem történhetnék-e ismét ellen­kező irányban? a’ megyei szerkezet nem térhetne-e vissza első rendeltetéséhez ? ’s ha majd ekkor keserű panaszra fakadva, vigasztalásunkul az mondatnék, hogy valóban elé­gedetlenségre okunk nincs, mert hisz’ alkotmányunk’ pa­­naceáját a’ megyei szerkezetet megtartottuk , nem fog-e ez gúnynak látszani? Erdödeink hivebbek maradtak öltözetökhöz , mint nyel­vükhöz, meglehet, mert az első gazdagabb vala, ’s igy a’ magyar öltözet még Mária Therezia’ szelíd ápolása alatt sem veszett el egészen. A’ magyar mente lassanként pré­mes selyem , vagy bársony frakká sorvadott össze, a’ kala­pag háromszegletü kalappá lett, ’s a’ kard kis bicsakká változott által ,csak az arany rojt, zsinór ’s gyöngyök ma­radtak, de az öltözet azért magyarruhának mondatott; nem történhetnék-e az szintúgy bizonyos institutiókkal ? ha a’ rojt 's sujtás meghagyatik, mi könnyen megfeledkezhetünk az egyebekről! Nagyapáink kétségen kívül azon büszke­meggyőződéssel köték fel kis karéjokat ’s prémes mentéjü­ket, hogy Árpád’ méltó utódaiként jelennek meg a’ világ­ban; biztosak vagyunk-e mi hasonló csárdásoktól, biztosak vagyunk-e, hogy, ha nehány régi forma meghagyatik, azon meggyőződésben, hogy nyolczszázados alkotmányunkat megtartottuk, a’ többiről meg nem feledkezünk ? Felfogásom szerint csak egy van mi erről biztosíthat: az, ha puszta formák helyett inkább a’ dolgok’ lényegét te­kintjük , ha nem az alkotmány’részleteit, hanem inkább azon czélt tekintjük , mellyért azok behozattak. Az, ki nyolczszázados alkotmányról szól, olly valamit mondott, mit soha bebizonyítani nem képes, ’s mi végre is semmit nem bizonyít; mondjuk, hogy, ha nem is nyolcz századig, legalább sokkal régebben alkotmányos nemzetté lettünk, hogysem szabadságunkról le akarnánk mondani, igy a’ forma alatt nem fogjuk veszteni a’ dolog’ lényegét. Nagy szójárások spanyol­ falakhoz hasonlók, mellyek azért állitatnak fel, hogy megettük olly dolgok létethesse­nek, mellyeknek czélszerűbb titokban tartatni, nem tehetünk józanabbat, mintha ezeket félretoljuk, nyelvünk kevésbbé pompás leend, de mit árt, ha tisztábban fogunk látni. Sokat írhatnék még. A’nagyszerű és semmit nem jelentő szójárások’ tárgya hazánkban, fájdalom, kimerithetlen , de időm eltelt, máskorra hagyom. Isten önökkel! SZEGÉNYEK’ ISKOLÁJA SELMECZEN. A’ szegények sem mindenütt olly szerencsétlenek , mint nálunk. Német­országban — mellyre a’ nevelés’ dolgában szabad hivat­koznunk — gyönyörrel szemléli az emberbarát, miképen nemcsak törvény által kötelezvék a’ szülők és gyámok iskolába járatni a’ gyermekeket (a’ mi szükséges , de nem elég), hanem az olly szűkölködőknek, kik a’ taníttatás’ költségeit nem bírják , mód is van nyújtva, költség nélkül nyerhetni a’ szükséges oktatást, sőt néhol ruházatot és könyveket is. Ez történik a’ majd minden jobb városban felállított „szegények’ iskolái“ által. Valljon : nem volna-e illy tanodákra szüksége legtöbb városainknak ? de helységeinkben is nem számosa­k-e a’ napszámosak’ gyermekei, és az árvák, kik nyers butaság­ban nőnek fel, terhére magoknak ’s terhére másoknak , és rovására mindenesetre, a’ néperkölcsnek, jellemnek’s köz­jóllétnek? Igaz, hogy a’ mi szükségünk sok, tehetségünk kevés; de erre szeretünk is támaszkodni nagyon, mert akaratunk is kevesebb kelleténél. Pedig néhol — ’s mint a’ következő példa mutatja — a’ szegények’ iskoláinak felállí­tása körül is a’ jó akarat kevés tehetség mellett is, haszno­san működhetnek. Selmecz - Bányán virágzik illy szegények’ tanodája 1842. óta, melly a’ selmeczi evangelicus főiskola’ egyik felső oktatójának, Breznyik János urnak köszöni mind létrejöttét, mind nagy részben virágzatát. Ő hosszabb időt töltvén német országban, onnét nemcsak „c­­­a­r­i­s­s­i­­mus“ czimet hozott, hanem egyebet is. És midőn Selme­czen látta a’ legnagyobb butaságban, erkölcsi és anyagi szegénységben tengő bányai napszámosokat, *) és látta, elhanyagoltságukban hasonló sorsra jutandó gyermekeiket: eszébejutának a’ németországi intézetek, ’s tervvel lépett fel az ev. gyülekezet’ elöljáróinál, melly, ha elfogadtatnék — parányi költséggel kívánta eszközleni a’ hevérek’ (bánya­munkások) 's más szegények’ gyermekeinek czélszerű ok­tatását. Az indítványt többen , ’s főleg főtiszt. Sze­b­er­é­­nyi püspök ur, felkarolák, ’s előleges költségekre 200 víz ira­tok alá. Ezen egy tanterem béreltetvén, lehetőleg olcsón fel­­szerelteték. Az oktatás papságra készülő ket öregebb deákra bízatott, jelesebb ifjakra , kiket az oktatói kar szemelt ki. Ezek útmutatást az oktatásban részint Breznyik ur, részint a’ többi oktató uraktól nyervén, egyik délelőtt 10-től 12-ig, a’ másik d. u. 4—6-ig oktatá a’szegényeket olvasás-, irás­­számvetés- , vallásban ’stb. ’S ennélfogva az ifjak — azon kívül, hogy a’ tanteremben ingyen lakhatnának — kettőt nyertek: szellemileg t. i., hogy az oktatásban, melly érték’ feladása leszen, gyakoroltattak, és anyagilag, a’ mennyiben szabad tápintézeti asztalt kaptak, és az éven­ként 100 vftnyi Roth-Teleki-szorgalomdíjra mások felett ajánltattak. Jövedelmi forrása azonban még nem volt az intézetnek. E’ végett tánczvrgalom adalék, melly 1000 v­­ftot jövedel­mezett; a’ gyermekek közül pedig azok, kik ennyit meg­­birtak, havonként négy gyé­ért fizettek , ’s fizetnek. A’ két oktató már most némi évi pénzdíjjal is, egyik 60. a másik 40. v.nttal segittetett, a’ tőkésített jövedelem’ kama­taiból — A’ szükséges könyvekkel , ’s egyéb iskolai sze­rekkel — de mellyek haza nem vihetők — az intézet látja el a’ gyermekeket. A’ felügyelést , évenként váltakozva, a’ felsőbb professorok viszik. 1842 ben nyittatván meg a ta­noda, azonnal számos szegényektől látogattati­k , s jelenleg nyáron 70, télen 100 körül áll népessége. A’ gyermekek — mert velők lehető legszelídebben bánnak, a’verés nem divatos — örömmel futnak az intézet­be, ’s ott igen vidám figyelműek. A’ hatás természetesen *­ Zsenerek, kik részint a' bányákban, részint a’zúzó és olvasztó helyeken eszik kenyeröket. 23

Next