Pesti Hírlap, 1879. január (1. évfolyam, 1-30. szám)

1879-01-01 / 1. szám

1879. január 1. PESTI HÍRLAP. 5 nagyon kételkedve, várja a jobb jövőt. Min­den készen volt az átadásra, hanem a pesti társulat kikötötte, hogy a szerződés csak ak­kor lép életbe, ha a kormány megengedi, hogy a Margithidon egy vágányt fektethes­sen le. S a kormánybölcsesség, melynek tit­kait a korlátolt alattvalói ész sohasem für­készheti ki, kijelenti, hogy a Margithídon nem lesz jó vasút, mit neki a fővárosi üzlet­emberek érdeke, mit neki a lakók kényelme, mit neki egy fővárosi közlekedési botrány megszüntetése? Mi jelentősége van minden­nek azzal szemben, hogy a Margit-hid idilli csendjét ne zavarják a lóvasúti kürtök és Csengetyük. Hogy az idétlen lóvasúti kocsik meg ne zavarják a Margithíd gyönyörű építészeti és aesthetikai összhangját! mert más indokai alig lehetnek az igen tiszteletreméltó kormány­nak, midőn a fővárosi forgalomnak egy oly nagy szükségeit, mint a budai lóvasúti bot­rány megszüntetése s a két lóvasút összeköt­tetése, betöltetlenül hagyja. A híd talán nem bírja el a fokozott közlekedést ? Dehogy nem ! Talán nem elég széles? Dehogy nem! Talán a nagy forgalmat gátolnák a lóvasúti kocsik! Ah! dehogy. Hiszen semmi forgalom sincs azon az elhagyatott hídon. De hát mi lehet a szabadelvű iro­mány ezen reactionárius eljá­rásának az oka? Nem kutatjuk, mert aligha tudnók fel­fedezni. Hanem sürgetőleg kérve kérjük a közlekedésügyér urat, hogy legyen már végre méltányos a főváros forgalmi érdekei iránt s vessen véget egyszer ennek a budai lóvasúti botránynak. — Budapesti gabnatőzsde. Csekély aján­lat és teljes vételkedv hiány mellett nem volt forgalom. — Határidőüzlet szintén jelentékte­len ; b­u­z­a, tavaszra 8­62’13 frt; kukorica, má­jus—júniusra 4­95 frt; z­a­b, tavaszra 5‘75 frt. — Lunaszéke. Mindenki tudni fogja, hogy a budapesti közraktárakról akarunk szólni. A belügyért úr megint szaporította az ezen ügyre vonatkozó okiratok légióját egy a fővároshoz küldött leirattal, melyben azon érdekes felfedezésre jut, hogy miután a „Meiggs and Church“ céggel a tárgyalások megszakíttattak, az illető szerződési tervezetet felülvizsgálni felesleges. Továbbá aggodalmait fejezi ki a miniszer aziránt, hogy a házi építkezés és a házi kezelés a közraktárak­nál is aránytalanul drágának fog bizonyulni; végre pedig kijelenti, hogy államsegélyre csak akkor számíthat a város, ha a közrak­tárak mindjárt kezdetben oly mérvben épít­tetnek, hogy a kereskedelem minden igényei­nek képesek lesznek megfelelni. A miniszter úr ezen figyelmeztetése valószínűleg csendes utalás akar lenni arra, hogy a város — sok millióba kerülő — eredeti terveze­teket hajtsa végre ; tekintettel brilliáns pénz­ügyi viszonyainkra ez mindenesetre nagyon ajánlható. napi hírek. — (1879.) Háromszázhatvanöt nap és éj hivatalos nevéül e négy betűt rendelik el számunkra a mai napon. Ő felségének, az Időnek legkegyelmesebb miniszterei, a kalen­dáriumok. E kormányrendeletnek is van op­­positiója. A mohamedán Mohamed, első prófétája futásának emlékét tiszteli meg s keresztbe font karokkal Mekka kopor­sója felé fordulva irja fáradhatatlanul hedszállt; a még ősibb zsidó Istennel, személylyel, prófétával sem elégedve meg, magának boly­gónknak teremtésével azonosítja nemesi okle­velének keltét. Mi 1879-et üdvözöljük s va­lamint a fiúnak azt szoktuk kívánni, hogy derekabb legyen apjánál, a ma bekopogtató újévnek is az kötjük lelkére, legyen elődjé­nél örömekben dusabb, csalatkozásban, szen­vedésben és megpróbáltatásban szegényebb, üdvözöljük azon optimista mosolylyal, mely a világba lépő csecsemőt szokta fogadni s sze­retjük hinni, hogy politikai dajkálói s a di­plomaták mindent el fognak követni békés meg­erősödésére, áldásos pályafutására.­­ (Az udvar köréből.) Gödöllő napról napra néptelenebbé lesz. Rudolf fő­herceg trón­örökös már elhagyta a gödöllői kastélyt, követni fogják őt holnapután királyi szülei, ámde nálunk marad a kis Mária Valéria főhercegnő. Nemcsak a trónörökös, hanem a királyné utazása is Angliába vég­legesen elmarad és a trónörökös az egész telet Prágában, a királyné pedig Bécsben fogja tölteni, honnan azonban a budapesti tavaszi lóversenyek idejére ismét hazánkba fog visszatérni. Három nap előtt királynénk levél útján kérte meg Auersperg hercegnét, hogy engedné meg, miszerint a hercegné kis leánya, aki egykorú Mária Valéria főherceg­nővel és annak legkedveltebb játszótársnője, sőt meghitt barátnője, minél előbb Gödöllőre jöhessen. A hercegné válasza abból állott, hogy leánya már a mai délutáni postavonat­tal megérkezett Budapestre, ahonnan egy udvari vagyon röpítette ki a fiatal herceg­nőt Gödöllőre. A két kis barátnő tehá­t együtt fog búcsút mondani a távozó évnek. Mind Mária Valéria főhercegnő, mind pedig kis barátnője az egész telet Gödöllőn fogják tölteni.­­ (A hivatalos lap) mai száma közzéte­szi a megyék 1879. évi közigazgatási, árva- és gyám­­hatósági kiadásainak fedezéséről, az 1879. évben ki­állítandó újonc és póttartaléki jutalékok megajánlá­sáról, az 1875: 49-ik és 1877 : 9. törvénycikkek mó­dosításáról szóló szentesített 1878: 33, 34. és 35. törvénycikkeket és megkezdi a Németországgal kö­tött kereskedelmi szerződésről szóló 1878: 36. tör­vénycikk közzétételét. — Király ő Felsége kine­vezte dr. Fröhlich Izor egyetemi magántanárt, az elméleti természettan nyilv. rendkívüli tanárává a budapesti egyetemen s egyszersmind meg­engedte, hogy dr. báró Eötvös Loránd budapesti egyetemi nyilv. rendes tanár az elméleti természettan­­ rendszeres előadásának kötelezettsége alól felmentesí­t­sék, s a kísérleti természettan rendszeres előadásával­­ bízassák meg. — A vallás- és közoktatásügyi mi-­­ niszter a siketnémák váci orsz. intézetéhez Ulrich I Géza okleveles néptanítót tanárjelöltté nevezte ki. — Az igazságügyminiszter Hajdú Sándor nyírbátori és­­ Luza György kis­várdai királyi járásbirósági irno­­­­kot, saját kérelmükre, kölcsönösen áthelyezte. —­­ Pressinger Vilmos fővárosi lakos, cs. kir. nyugalma­zott főhadnagy ,,Strehlen“-re, Lovrich Gyuláné, szü­letett Puskás Gizella nagy-bányai lakos gyermekei Csüdör László és Csüdör Sándor „Lovrich“-ra vál­toztatták vezetéknevöket. — A csokonyavidéki né­p­n­e­velési egylet alapszabályai megerősittettek. — (Az öreg Ellenőr tanyáján) szellemesen szerkesztett s csinosan kiállított kis újévi meglepetés jelent meg „suttyom­ban.“ Nem vélünk indiseretiát elkövetni, midőn a szedők dicséretére való e kis gra­­tulátiót fölemlítjük. Megérdemlik ezt néha Guttenberg szorgalmas emberei is, kik nél­kül még „suttyomban“ sem értesülhetnénk a világ dolgairól. — (Tamás­s­y József), a népszín­művek hőse Sylvester délutánján vezette ol­tárhoz Schober Irén kisasszonyt. Tanú Komócsy József volt; a lakodalmi ünne­pély legkedélyesebben folyt le. Kívánunk az uj párnak boldogságot s nem egy megelége­dett uj évet! — (Negyvenyolc gyermek meg­­f u 11.) Franciaország Omne-departementjában La Chapelle Mouche-ban borzasztó szerencsét­lenség történt, ötvenkét gyermek, akik épen az iskolából jöttek ki, a mezővároshoz közel fekvő tó jegén játszottak, mulattak, midőn a jég egyszerre betört alattok. Negyvennyolc gyermek megfalt s csak négy maradt életben, kik nem merték magukat a gyenge jégtáb­lára bízni.­­ (Hogy hívják az any­ját?) Egy vidéken lakó, magát úri ember­nek tartó egyénhez beállít a hagyatékot leltározó bizottság. A bizottságban levő biró s az úri eber közt következő párbeszéd ke­letkezett: „Hogy hitták az édes anyját?* — „Nem tudom.“ — „De csak tudni fogja az édes anyja nevét“, vélekedik a biró megle­petve. „Nem tudom, mert én csak úgy hit­tam, hogy mámi,“ felel az úri­ember. „Hát az édes atyja, hogy hitta a mámiját ?“ faggatja tovább a biró. „Ő is csak máminak hitte“, volt az újabb felelet. Történt pedig ez, — mint a „Los. Hir.“ irja — Nógrád­­megye­­—a községében 1878. december havában. — (Frankenburg Adolf,) je­les veterán írónk, ki az ötvenes években oly jelentékeny szerepet játszott irodalmi moz­galmainkban, mint már röviden jeleztük, ja­nuár 5-én félszázados jubileu­mát ünnepli. Sietünk üdvözölni e jelesün­ket, a­ki a legközelebbi időig is meg tudta őrizni ifjai lelkesedését minden iránt, a mi irodalmunk fej­lését és virágzását előmozdít­hatja. Élénk, szellemes tolla még mindnyá­junk emlékében él. Több fővárosi író rándul le Sopronba ez ünnepélyre, képviselve lesz a m. tud. Akadémia és Kisfaludy Tár­saság is, ez utóbbi Győry Vilmos és A­g­a­i A­d­o­l­f által. Az ünnepélyt a sop­roni írói- és művészi kör rendezi, programmja a következő : 1. „Hymnus“, énekli a férfi­­dalegylet. 2. Frankenburg Adolf életrajza Möller Edétől. 3. Aranytoll átnyújtása Hérits János alelnök által. 4. A sopronyi hölgyek ezüst babérkoszorújának átadása Veress Jó­zsef által. 5. Rákóczy-induló, két zongorán előadják Molnár Józsefné, Krippel Irén­k­­a, Koller Ede és Dr. Wallner Ignácz. Az ünne­pélyt társas­ vacsora és táncz zárják be.­­ (Magyar pasa.) A „Pester ” Lloydsban olvassuk, hogy a budapesti szü­letésű Blum Gyulát az egyptomi khedive pasává és másod-pénzügyminiszterré ne­vezte ki. Blum Gyula az első zsidó pasa Aegyptomban s kineveztetését nagy örömmel fogadták mindenütt, hol mély szakértelmét és igazságosságát méltányolják. Különösen az aegyptomi főváros osztrák-magyar koló­niájában örvendenek kinevezőe­ésének, miu­tán hiszik, hogy általa az aegyptomi kor­mány nagyobb mérvű gyámolításában fognak részesülni. — [Nazarénus kárpitos.) Rozs­nyón a múlt héten egy fiatal iparoshoz egy tolvaj lopózott be. A gazda meghallván a zajt, előkapta revolverét, de mint nazarénus­­nak eszébe jutott a tsz-parancsolat azon meg­hagyása, hogy „ ne ölj !“, visszaakasztotta hát a revolvert a szögre, felkapta zsebóráját, kiosont egy me­lék­szobába, s ott várt reg­gelig. Csak virradatkor ment vissza szobájá­ba, megnézendő, hogy mit hagyott a tolvaj ? A madár, talán észrevévén a gazda előzé­kenységét, nem akart kisebb gavallér lenni : csak az asztalban talált kész­pénzt vitte ma­gával, holott ha kedve úgy tartotta volna, kiüríthette volna a nazarénus lakását az utolsó szögig.­­ (Az áviz­ pusztításairól folytono­san érkeznek jelentések; a Körös újabban elöntötte M.­K­eresztes és Ártánd falvakat; a Berettyó szintén aggasz­tóan árad.­­­­Kabátlopások az egye­temi olvasókörben már majdnem napirenden vannak, egy idő óta alig múlik hét, hogy legalább egy kabátot el ne lopná­nak az olvasóteremből; a múlt napokban szintén elvittek egyet, s minden igyekezet da­cára sem lehet, a valószínűleg igen gyakor­lott tolvaj nyomára jönni.­­ (Egy k­óboszuja) Assolant Al­fréd a „Marseillaise“ hez a következő kissé ar­rogáns, de szeget fején találó levelet irta: Páris, dec. 26, 1878. „Uram ! A francia akadémia választott. Huszonkét halhatatlan bevitte Audiffret-Pas­­quier urat,itt fehér lappal szavazott, a többi tá­vol tartotta magát. Én tehát egy szavazatot sem kaptam. Az igaz, hogy csak az utolsó órában léptem fel s nem tettem látogatásokat. Néhány barátom rászallotta is. Ön igen jól tudja — mondá az egyik, hogy szokásban van e halha­tatlanok előtt letérdelni s igy szóim: Domine, non sum dignus — mire a másik, meghatva ily nagy szerénységtől, jóságos arccal mondja: Dignus, d­gnus est intrare in nostro docto cor­pore. Mért nem járt el ön is ekként,­­a.gy mért lépett fel jelöltül? Erre ezt válaszoltam: Ngsn tettem látogatásokat, mert minden kötelesig 51

Next