Pesti Hírlap, 1885. március (7. évfolyam, 59-89. szám)
1885-03-26 / 84. szám
Pesti Hírlap Safopast, 1885. VII. évf. 84. (2242) szám. Csütörtök, március 26. Előfizetési árak: Egész évre . . . 14 frt — kr. Félévre .... 7 » — » Negyedévre . . 3 † 50 » Egy hóra. ... 1 20 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Budapest, nádor-utca 1■ sí., löusztít, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólamlások intézendők. POLITIKAI NAPILAP.#1) Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor utca 7. sí., I. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Francziaország részére pedig egyedül: RUDOLF MOSSE-nál Párisban, 40, Rue Notredame des Victoires. A »FÜSTI HÍRLAP* TÁRCAJA. Ne nyitogassuk a történelmet. — A Pesti Hírlap eredeti tárcája.— Két nemes vitéznek a nevét kapta fel a hit ő felsége, Rákóczy Ferenc Urunk kuruc hadaiból. Pedig ugyancsak azóta sem volt a dicsőségnek alkalma, hogy olyan magas cenzussal dolgozzék. Ikertestvérek voltak Imre és Gábor, (a családi nevüket elhallgatom) mind akettő vakmerő lovag volt, harcban szerencsés, haditanácsban bölcs, de különösen Imrét bálványozták a katonái. Legendáik szerint nem fogta a golyó s a kard elvesztette élét ha a testéhez ért. Nem is esett semmi baja, egész 1707-ig. Sitkénél azonban a Rabutin ellen vívott csatában belefúródott egy kartács a lábába. S most már vége lett volna a legendának ha Imre vitéz nem sajnálja vala a villanyózó hittől megfosztani a kurucokat. Eltagadta a sebet, azért fekszik ágyban, hiresztelé, mert a csizma törte fel a lábát, s a mikor felgyógyult azután is mindég azzal sántított, hogy a sárga csizma szorítja. (így keverik rossz hírbe mindenféle bolondságért a csizmadiákat.) Hanem sántán is épen olyan vitéz volt s diadalról diadalra szált hires hóka paripáján, melyet az irigy Bezerédy „remetének“ keresztelt el. Nem érte azt többé sem csak még egyszer — de azt már nem lehetett eltagadni. A Gábor bátyja átment a labancokhoz — Ez a seb halálos volt neki. Tízezer aranyat ígért Gábornak a bécsi udvar és bárói rangot. Elárulta ezért az összegért a hazát, pedig Gábornak is volt egy szent amulett a nyakában ezzel a visszafelé is olvasható körirattal: „Sátor Arepo tenet Opera Rotas“ a kuruc asszonyok azt hitték, az ilyesmi megóvja a férjeiket a kisértetbe jövéstől. Imre Kassán vette a meggyalázó hirt s maga sietett azt jelenteni a fejedelemnek. Rákóczy az arcát a tenyerébe temette. — A legjobb két vitézem voltatok! — sóhajtott szomorúan. — Én magam harcolok ezentúl kettő helyett ! Valóban kettő helyett harcolt, hét csatát nyert egyvégbe, pedig már akkor rossz pénz volt a „pro libertate“. Károlyi Sándor nem messze járt már Majthénytől. Azonban a gyanakvó Bercsényi, akit hóbortos jósa a híres Koncz Márton izgatott Imre ellen, nem győzte leveleiben figyelmeztetni a fejedelmet, hogy Imre is árulásra készül. A fejedelem nem hitte el egészen, hanem mégis megidézte Sáros-Patakra s ilyen nagylelkű modus vivendit gondolt ki: „Ha megjelenik, akkor nem bűnös, tehát nem nyakaztatom le ; ha pedig meg nem jelenik, akkor azért nem nyakaztatom le, mert nincs a kezeim közt.“ Imre már tudta mit jelenthet az audiendum és nem tette az egyiket sem, sem ő nem ment sem pedig nem dacolt, hanem átment újra a Dunántúlra és addig kereste a labancokat, mig megtalálta a testvérét, dandárját szétverte, őt magát elfogta és vasba verve küldte Sárospatakra, üzenvén hű emberétől, Bozó Mihálytól, hogy ő maga is nemsokára elmegy s kérve kéri a fejedelmet ne ölesse meg a bátyját, hanem csak fogságban tartsa. „Nekem is, neki is apró gyermekei vannak, — ha a levelében — az kiknek gyámolra van szüksége.“ Útközben azonban kiszabadították Bozó uram kezéből Gábort a labancok, a kíséretet lemészárolták, csak ő maga menekült meg s futott egyenesen Sáros-Patakra. Lön tehát, midőn két hét múltán a semmit nem gyanitó Imre is Sárospatakra érkezett, hogy ott a fejedelmi várban legott foglyul ejtették. A haditanács összeült s belépett a vádló — Bozó Mihály. Bozó Mihály azt vallotta, hogy Imre csak játékot űzött a fejedelemmel, elfogatta bátyját s vason küldte Patakra, de értesité a labancokat merre kisérik, hogy kiszabadítsák útközben. Furfanggal akarta még egy darabig áltatni a fejedelmet hűségéről. Ki tudja miféle céljai voltak vele ? Imre mindent tagadott — de a hangulat ellene volt s némileg a látszat is. A haditanács halálra ítélte a legjobb kuruc vitézt s le is fejezték Sáros-Patakon 1708- ban december 18-án. Vérbe mártott fejét magasra emelte a hóhér és megmutatta a népnek : „így járnak mindazok, akik az haza ellen vétkezzenek.“ Noha látta a nép a hősnek fejétől elválasztott testét, alig nehány hét múlva azon hír kezdett, izgatott lázongást keltve szárnyalni. Lapunk mai száma 12 oldalt tartalmaz. „■»..««-r.... .............. A reformált főrendiház, Rothschildhoz eljött egyszer egyik ismerőse s közölt vele egy üzleti tervet. Hosszasan előadta minden részletét, kimutatta, hogy ez biztos nyereséggel jár s felkérte, hogy vegye ezen ügyet kezébe; lehetetlen hogy az ne menne jól, hisz a közönség át fogja látni, hogy a nyereség biztos. Erre Rothschild azt felelte: ha az idők olyak, hogy a dolgok mennek, akkor minden megyen, legyen az akár jó, akár rossz, mikor pedig nem mennek, akkor semmi sem megy, még ha legjobb volna is. Így áll ez a politikában is, vannak idők, midőn minden könnyen keresztülvihető s bármely reform ellen alig van valami kifogás, vannak ismét oly idők, midőn a miniszter leghűbb emberei is akadékoskodnak és nehézségeket csinálnak, a miniszter pedig kénytelen módosítani eredeti javaslatát s kompromisszumokat fogadni el. Így járt Tisza Kálmán a felsőházi reformmal. Voltak idők, midőn azt minden nehézség nélkül elfogadtathatta volna a méltóságos főrendekkel a nélkül, hogy komoly ellenzéssel találkozzék. Most ellenben mindenkinek támadt skrupulusa ; még azok is, kik politikával nem foglalkoznak s megszokták, hogy mindig a kormánynyal szavazzanak, most egyszerre megrökönyödtek. Már akkor, midőn a miniszteri törvényjavaslat még csak a képviselőházban volt s ő ott súlyt fektetett arra, hogy az változatlanul fogadtassák el, a főrendek közt szervezkedett egy ellenzék ad hoc, s amint tegnap az egyik szónok előadta, már kétszázhuszon felül voltak, akik magukat lekötelezték, hogy felhívásra a végleges szavazásnál meg fognak jelenni. Az eredmény kétesnek látszott. A főrendeknek eljárása, számuknál fogva, kiszámíthatatlan, ezt tapasztaltuk a zsidó házasság kérdésében is, mely valóságos vallási fanatizmust gerjesztett, holott azt végtére még a Vatikánban is tényleg, habár csak kivételesen, de mégis elismerték. A miniszterelnök már a képviselőházban kijelentette, hogy nagyobb engedményekre kész, de csak a főrendekkel szemközt, s nem a képviselőháznak; vagyis, hogy beleegyez, ha a javaslat konzervatívebb színezetet kap, de abba nem, hogy az liberálisabbá váljék. E szerint a döntő pillanatban a főrendiházban alakuló ellenzéknek vezéreivel a hármas bizottságban alkudozásba lépett, úgy, hogy azok a kompromisszumot megkötötték s a véres kardot az országba körül hordatni elmulasztották. — Azok, akiknek úgy is kényelmetlen lett volna feljönni, belenyugodtak, hogy otthon várják be sorsukat, mert a főrendiház reformja kevésbé érdekelte őket, mint tavaly a zsidóházasság; az intransigensek pedig, akik mégis feljöttek, szidták vezéreiket, hogy őket előbb fellovalták, később elhagyták és elárulták. Az eredmény ismeretes. A kompromisszum úgy amint abba a kormányelnök belenyugodott, roppant többséget nyert, bizonyságul, hogy a legbüszkébb s legkonzervatívebb főrendek is csakúgy elismerik Tisza Kálmán személyiségégének döntő befolyását, mint a képviselőház többsége, melynek tekintélyét némileg feláldozta, midőn készségesen beleegyezett azon határozatok gyökeres módosításába, melyeknek változatlan elfogadását a képviselőktől követelte. Ezen eljárás elkedvetlenítette ugyan barátaink egyikét másikát, de barátok közt sokat szoktak elengedni. Ilyen csekélységek, mint amilyen tekintélyük feláldozása, nem fogják megzavarni a régi kedélyes viszonyt, s a képviselőház többsége készségesen el fogja fogadni a főrendek minden módosítását, a híres kompromisszum értelmében. Eszerint a főrendiház ezentúl csakugyan tekintélyesebb lehetne, mint eddig volt, ámbár csaknem kizárólag a nagy földbirtokot fogja képviselni, mellékesen kisebb birtokot, a protestáns egyházak érdekeit, sőt elvétve még szaktudományt és adminisztratív tapasztalást is. Ily alakban hatalmas konzervatív ellensúlyul szolgálhatna a képviselőháznak, ha komolyan venné feladatát s törvényhozási jogait mindig gyakorolná. Ezt azonban a kiegyezés óta egyáltalában nem tette s főleg azáltal vesztette el tekintélyét, hogy habár közel 900 tagból állott, mindig nehéz volt az ülésekre harminc tagot összeszedni. Most a 900 leolvad felére, sőt talán harmadára is, de a megmaradottak mind függetlenek, valóságos nagy urak, akik súlylyal bírhatnak, ha tekintélyüket érvényesítenék. Alig fogunk azonban csalatkozni, ha biztosnak veszszük, hogy ezt nem fogják tenni, hiszen kényelmesebbek, mint hogy az ülésekbe eljárnának s azért ezentúl is, mint azelőtt, nehéz lesz annyi főrendi tagot összehozni, hogy határozatképesek legyenek, sőt gyakran meg fog történni, hogy a kormány által kinevezett harminc tag döntő szerepet fog játszani a negyedfélszáz vagy négyszáz közt, akik jövőben is csak úgy fognak távollétök által tündökölni, amint azt eddig tett