Pesti Hírlap, 1885. szeptember (7. évfolyam, 239-268. szám)
1885-09-12 / 250. szám
Bndapest. 1885. VH. évf. 250 (2408) szán.' Szombat, szeptember 12. BMlutM iraki _____ Szerkesztést breáa: j ssfefeévw. . . Íéfrt-ta. Mmk m EH :: i: s: D PÁTI RJf |f|l IQ *ct‘ rn/nT * rrsr. rESTI HÍRLAP . . lUccMwtol. s kiadóhivatalban vétetnek faL 3Ut)Ot, látor-ttol 7. IL, IBdntlt, T'»AT TrVlTJr AT XT A FITT A T( Francziaország részére mS Mtt az előfizetések és a lap KI )| I I | f\ A I iMArll A r 4y ■ / egyedül: RUDOLF UOSaEal »átküldésére vonatkozó felszín V/Jji 1 VVxLL AvXVA I i J.FxA. I, . Páriában, 40, Rue Notredame bonlások intézendők. ’ ' des Victoires, a király Pozsegában. Egy nem egészen háromezer lelket számláló szlavóniai város felé fordul most a közfigyelem, előre sejtve, hogy e jelentéktelen kis község nagy politikai fontosságú eseményekkel juthat kapcsolatba. Pozsega, a hasonnevű megye székhelye, semmi tekintetben nem helyezhető párhuzamba Zágrábbal, Horvátország fővárosával, sőt Eszéknek is messze mögötte marad, s ha ezúttal mégis minden szem reá van függesztve, azt annak köszönheti, hogy a környéken most folyó katonai gyakorlatok alkalmával ő felsége is meglátogatja. Már maga az, hogy amaz országrész, — mely a mióta Erzsébet és Mária királynőket a most romokban heverő bárban fogva tárták a horvát urak, talán soha se látott eleven királyt, — most a fejedelmi látogatás szerencséjében részesül, már maga is beillenék eseménynek, noha inkább csak amaz országrészre. A mi azonban a királyi látogatásnak az országot egészében is közvetlenebbül érdeklő jelentőséget kölcsönöz, az, hogy ő felségét ez útjában— a honvédelmi, a horvát-szlavon miniszteren és a horvátországi bánon kivül, kiknek ottlétét mindenki természetesnek fogja találni. — Tisza miniszterelnök is elkíséri. Nem szükséges hozzá valami emberfölötti belátás, kitalálni, hogy a miniszterelnököt ezúttal aligha a katonai parádék érdeklik, melyek iránt fiatalabb korában sem viseltetett valami nagy előszeretettel. Kell, hogy utazásának más oka legyen s ezek után sem szükség sokáig fürkésznünk. A horvát túlkapásokkal, a délszláv nagyhatalmú aspirációkkal szemben vált szükségessé fölnyitni szemét azoknak, kik Horvátországot úgy szeretik feltüntetni, mint Magyarországgal egyenrangú adattól független külön államot, hogy e fölfogás hiú ábránd, ha ugyan nem gonosz célzatú öntudatos hazugság. Félremagyarázhatatlanul kell megmutatni, hogy itt csak egy államról lehet szó, az pedig Magyarország, mely van a magyar korona egész területén s melynek Horvát- és Szlavonország oly autonóm jogokkal fölruházott alkatrésze ugyan, amelyekért a monarchia másik részében Horvát- és Szlavónországnál nagyobb, gazdagabb, miveltebb s állami önállóság mellett tanúskodó történeti múltú tartományok irigyelik, de elvárhatatlan alkatrésze, mely úgy a múlt, mint a jelen idő érvényben álló törvényei és szerződései által az anyaországtól függ, s annak alárendelve van. A törvénynek egyedül megfelelő eme fölfogásnak kifejezést adni s megmutatni, hogy a korona más fölfogásban, mint a törvényen alapulóban nem osztozhatik, — még a félrevezetett és eszmekörében elhomályosított köznép előtt is a lehető legalkalmasabb módja az, ha a magyar király oldala mellett, ki csak Szent István koronáját hordja fején, nem pedig Zvonimir koronáját is, a magyar miniszterelnök is megjelen, aki a Szent István koronájával megkoronázott magyar királynak a bizalmasa, nem magyar-horvát, hanem csupán magyar kormányelnök, de már ez egy minősége címén is feje egyúttal a horvát kormánynak is. Valóban sajnálni lehet, hogy a katonai gyakorlatoknak nem Zágráb a központja, hogy az lenne egyúttal színhelye a horvát izgatók számára kiosztott közjogi leckének is, kik talán a kényuralmi múltak emlékeiből hiszik meríthetni azt a vakmerő reményt, hogy a magyar állam egysége és feloszthatlansága elleni üzelmeikben támogatására számíthatnak az alkotmányos királynak is. Számos küldöttség fog tisztelegni ő felségénél rövid ott időzése alatt. Lesz mód és alkalom felvilágosítani őket, hogy igenis, atyai jóindulatára bizton számíthatnak a fejedelem minden népei, jogos és törvényes törekvéseikben. De ez az a határ, amelyen túl szigorú bíróval találkoznék bűnös szándékaik megvalósításának minden kísérlete. A tisztelgő küldöttségek között jelen lesz a Boszniából és Hercegovinából érkező is, mely a lakosság nevében a megszállott tartományok annexióját fogja kérelmezni. A rég előkészített s közelebb Kremsierben, úgy látszik, orosz helybenhagyást is nyert lépés tehát meg lesz téve, melylyel a tényleges beolvasztás folyamata megindul. A küldöttség a lakosság nevében fog beszélni. Van-e erre megbízatása, van-e hozzá joga ? Mi, kik a megszállott tartományok hangulatát meglehetős alaposan véljük ismerhetni, nem tagadhatjuk, hogy a lakosság egy része valóban óhajtja az annexiót. A népesség római katholikus része, melynek kebeléből minden féligmeddig használható elem alkalmazást nyert a közhivatalokban, határozottan az annexió mellett nyilatkozik. A görög-keletiek főbbjei, kik szintén nem egy előnyét tapasztalják a megváltozott helyzetnek, nem vonakodnak a beolvadástól, de már a keleti hitű nép, mely nem politizál, meglehetősen közönynyel tekinti a dolgokat s és úgy elviseli az annexiót, mint a hogy beletörődnék akb a török uralom visszaállításába. Más azonban a mohamedán lakosság, mely csak ideiglenesnek tekinti a megszállást s nem csak hisz a szerződések érvényében, melyek szerint az okkupáció csak a rendes nyugalom teljes biztosításáig fog tartani s azután a tartományok visz-