Pesti Hírlap, 1885. október (7. évfolyam, 269-299. szám)
1885-10-10 / 278. szám
f Budapest 1885. VI. évi 270. (2436) szán. Szombat, Október 10. Előfizetési árak: Egész évre . . . 14 frt — kr. Félévre .... 7 » — * Negyedévre . . 3 » 50 » Egy hóra. ... 1 » 20 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken & kr. Százalék nem adatoc. Kiadóhivatal: Budapest, nádor-utca 7. sz., földszint, hová az előfizetések és a lap ■■étküldésére vonatkozó felszólamlások intézendők. POLITIKAI NAPILAP. -----Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor utca 7. sí* emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel Francziaország részére pedig egyedül: RUDOLF MOSSE-nél Párisban, 40, Rue Notredame des Victoires. APESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA. A székelyek közt II. A mosogató asszony. De a népkaraktert nem abból szeretem megítélni, amit tegnap leírtam. A néprajzi külsőségek csalékonyak. Sokkal jobban tetszett nekem, mikor másnap összegyülekezve láttam Sepsi-Szt- György református lakosságát a templomban s megismertem az igét, melylyel táplálkoznak. A templomot ma nyitották meg először hosszabb idő óta, mert már nagyon vedlett állapotban lévén, a nyár folytán kitatarozták, kifestették színesre, a szószék is nagy átalakuláson ment át s új llaszin bársony függöny jutott rá, mig az oltárt pótoló asztalkát aranynyal hímzett halavány rózsaszín selyem takaró ékesíti. Mindezen uj tárgyaknak nagy híre ment Szent Györgyön. Kivált a selyem takaróról és a padmaly cirádáiról keringtek érdeklődést keltő variációk, tehát szinültig telt meg az ódon templom, melynek bástyafalai mutatják, hogy nem egyszer állott előtte ellenség — sőt egyszer a század elején maga az isten is ellene fordult a saját házának s fölháboritá és meginditá alatta a földet, úgy hogy akkor nagy romlásba esik, de a székely hívek, a kiket az isten annyi alakban tett próbára, megmutatták, hogy haragjában is hívek hozzá, a földindulás által megrongált templomot fölépítették újra. Örömsugárzó arccal nézegették a megszépült szent hajlékot, tiszteletes Révai uram (régen nem hallottam ilyen jeles szónokot) prédikációja tárgyául is a templom újra való megnyitását választá s a könnyezésig hatotta meg híveit , magyarázván nekik a szent írásból és a magyar költészetből vett idézetekkel a templom jelentőségét. A templom az övék, az ő őseik építették, nekik hagyták, hát méltán lágyulhattak el — de nekünk, idegeneknek is édes meleget árasztott a szivünk környékén, mikor Lukács evangélista egy egy mondása mellett nyomban következett a Vörösmarthyé, a Pál apostolé mellett pedig a Kölcsey Ferencé. . . . Milyen szépen fonja össze ez a pap a magyar irodalmat a szentírással) Az írókból csinál apostolokat s az apostolokból ... (de már a szegény apostoloknak nem kívánom hogy magyar írókat csináljon belőlük.) Vége lett a prédikációnak s ekkor következett egy hosszú lajstrom. A szószékről olvasta fel, kiknek a kegyes adományai tették lehetővé, hogy az Ur háza megszépüljön. Egy előkelő úrnő ajándékozta a selyemasztalterítőt. Egy másik úrnő ajándékozta a szószék új bársonyát. Egy derék polgár viselte saját költségén az asztalosmunkát. S igy jöttek lefelé a lajstromon a jelentéktelenebb, kisebb adományok. Míg végre elhangzott az utolsó, a legkisebbik is. „Császár Anna napszámosnő, ki két napig mosogatta meg a padokat és ablakokat, két napi napszámlát adományozta.“ Hogyan, ez volt a legkisebb adomány? Hisz ezt kellett volna a legelől említeni, mert ez volt a mai isteni tiszteletnek a legszebb pontja. Ebből okoskodom én ki, hogy a székely nép még ma is olyan erős, olyan nagy, mint valaha volt Egy csomó öreges, kopott ruhás anyóka üldögélt hátul az orgona alatt. Szerettem volna kitalálni, hogy melyik legyen Császár Anna ? Mert bizonyosan köztük ő ült a zsoltárokat énekelve, azokban a szépen megmosogatott padokban. Egész nap a kálvinista tiszteletes beszédjével voltam bérelve — mig nem aztán este a szt.-györgyi főtisztelendő plébános úr kerekedett felül. Csupa keresztények ültünk a bankettnél, csak egyetlen szál zsidó az asztal végén. Folytak a felköszöntők, melyek mindig azzal kezdődnek „Uraim, töltsünk poharat!“ (Ez a mondat amolyan bevezetésfélének van kigondolva, hogy addig a zaj lecsillapuljon.) Felköszöntötték a főispánt, a képviselőt, aztán sorba a főembereket, míg végre fölemelkedők főtisztelendő Kovács Simon úr és felköszöntötte azt az egyetlen zsidót az asztal végén. Ilyen verseny folyik a székelyföldön ma is még a protestánsok és katholikusok közt. Lehetetlen azt kiismerni, kik a derekabbak. III. Mindenféle honvédek. Hát nem is töröm rajta a fejem, hanem átmegyek a hatalmas Császár Bálinthoz, akit Bálint császárnak hinak a székelyföldön. Őt is csak azért érintem ebben a kis Lapunk sual száma 14 oldalt tartalmaz. imr ■ -T.......Miigiikk Kálnoky? Andrássy? Hivatalos biztatásokban, noha sokszor keltenek hiú reményeket és szülnek váratlan csalódást, legális adófizetőnek kételkedni, szabadni szabad ugyan, de nem illik. És ha Tisza Kálmán a miniszterelnöki székről, a nemzet képviseletének színe előtt, megesküszik, hogy a filippopoli államcsíny a hatalmakat meglepte, akkor mi, jámbor alattvalók, azt szentül elfogadni és hinni tartozunk, mint az evangéliumot. Annál is inkább, mivelhogy az „írás“ is azt tartalmazta, amit az excellenciás evangélista hirdetni méltóztatott. Jó. A ruméliai stikli a hatalmakra nézve meglepetés volt s egy nagy dicséretére szolgálhat dr. Stranskynak és cimboráinak, hogy oly ügyesen tudták előkészíteni s a kellő pillanatig titokban tartani. Irányi Dániel azonban nem tartja azt elegendőnek a dicsőségre, hogy vannak ügyes, óvatos diplomaták Kelet-Ruméliában s az interpellációjára adott miniszterelnöki válaszra felelve, fölveti a kényes kérdést, hogy váljon az a „meglepetés“ épúgy dicsőségére válik-e a mi külügyi kormányzatunknak, mely immens összegeket költ mindenféle nyilvános és titkos alapokból az olyan ügynökökre, akiknek nincs egyéb kötelessége annál, hogy az őket busásan fizető kormányokat megőrizzék az efféle meglepetésektől, amilyen az iménti is. Úgy látszik, hogy ez a kérdés nem csupán az Irányi agyában fordult meg, hanem ott motorkál a legmagasabb körök fejeiben is. Legalább arra enged következtetni az a szenzációs hir, mely a mai napon szárnyra kelt s mely szerint gróf Kálnoky Gusztáv külügyminiszterségének napjai meg volnának számlálva. E hír kapcsolatosan jött forgalomba egy másikkal, mely szerint a távozó miniszter helyébe ismét gróf Andrássy Gyula jönne, aki az ő „helytartóinak ideiglenes uralmát“ kissé már tán mégis csak hosszalhatja. Egy laptársunk szerint Andrássyval a külügyi vezetés iránt már tárgyalások is vannak folyamatban s Andrássynak legutóbbi bécsi útja is kineveztetésével állna kapcsolatban. De a kombinációnak ezt az Andrássyra vonatkozó részét egy másik laptársunk nyomban kacsának bizonyította s azon melegiben le is durrantotta, kijelentvén, hogy ily tárgyalásokról senki sem tud semmit s hogy Andrássy Gyula grófnak nem is volt mostanában „legutóbbi útja“ Bécs felé. E cáfolatot is el kell fogadnunk, mig meg nem cáfolják, mert e tisztelt laptársunknak a külügyi minisztériumból rendesen jó értesülései szoktak lenni. Annál meglepőbb, hogy beéri azzal, hogy a hírnek csak felében szegje nyakát, a másikról azonban, mely pedig sokkal fontosabb, az t., hogy a külügyminisztérium vezetésében legközelebb változás várható, mélységes hallgatás felhőjébe burkolódzik. Mi akar ez lenni? Az első rész megerősítése ? Lehet, hogy az. Kálnoky eddig nem igen árulta el, hogy a diplomácia terén föltalálta volna a puskaport. Ama tucat diplomaták közé tartozott, akiknek a sorsa a vezettetés, hogy ne mondjuk, a dápíroztatás. Csendes, jámbor ember, aki nem zavar vizet s akinek távozása miatt Európa madarai közül nem fognak kukorékolni sem a republikánus kakasok, sem visítani a császári sasok. Az is igaz, hogy a mozgalmasnak ígérkező időjárás nem ilyenfajta államférfit vár a külügyek élére s hogy ha távozásának hire kerekedik, arra van ok elegendő. Föl is említik, hogy legfelsőbb helyen is rossz néven veszik tőle, hogy oly csúfosan meglepette magát, azért kell mennie. Ez azonban ártatlan fogás is lehet, mely arra szolgál, hogy a közvéleménynyel elfogadtassa, miszerint csakugyan meglepetés volt az egész, s nem valami előre kifundált dolog. Sokkal jelentősebb a másik körülmény, mely a távozás okául felhozatik. Mindenki ismeri azt a jó viszonyt — s ezt Andrássynak köszönhetjük — mely Szerbia és monarchiánk közt fönnáll. Azt meg Tisza is bevallotta, hogy a Bulgária és Keletrumélia egyesítésére irányzott törekvéseket mindenkinek kellett tudnia, még a diplomáciának is. E törekvések sikere esetére Kálnoky kilátásba helyezte volna Szerbiának, hogy területi nagyobbodásra lehet számítania, mert a Balkán-félszigeten az egyensúly fönntartása európai érdek. Természetes, hogy a ruméliai események hírére Szerbiának nem lehetett sürgősebb teendője, mint mozgósítani a haderőt, erre fordítani a vasútépítésre szánt pénzeket s megindítani a sereget Szerbia határa felé. Ez ugyan még török tartomány, de hát mi kockázat van a kísérletben, mikor itt van a hátunk mögött — Kálnoky ? Persze, a Balkánt még most is annak tekintették, aminek Napóleon nevezte egykor: Európa lőporos kamarájának. Ha belevetik az üszköt, fölrobban egyszerre s nem lehet kibécézni, hogy ez a lőporos hordó itt explodáljon, de már a közvetlen szomszédja tartozzék olyan lenni, mintha mákkal volna tele. Az általános konflagrációban tehát az lesz a nyertes, aki ______- i___~. tttu ■írigm