Pesti Hírlap, 1885. október (7. évfolyam, 269-299. szám)

1885-10-10 / 278. szám

f Budapest 1885. VI­. évi 270. (2436) szán. Szombat, Október 10. Előfizetési árak: Egész évre . . . 14 frt — kr. Félévre .... 7 » — * Negyedévre . . 3 » 50 » Egy hóra. ... 1 » 20 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken & kr. Százalék nem adatoc. Kiadóhivatal: Budapest, nádor-utca 7. sz., földszint, hová az előfizetések és a lap ■■étküldésére vonatkozó felszó­lamlások intézendők. POLITIKAI NAPILAP. -----­Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor­ utca 7. sí*­­ emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel Francziaország részére pedig egyedül: RUDOLF MOSSE-nél Párisban, 40, Rue Notredame des Victoires. A­­PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA. A székelyek közt II. A mosogató asszony. De a népkaraktert nem abból szeretem megítélni, a­mit tegnap leírtam. A néprajzi külsőségek csalékonyak. Sokkal jobban tetszett nekem, mikor másnap összegyülekezve láttam Sepsi-Szt- György református lakosságát a tem­plomban s megismertem az igét, melylyel táp­lálkoznak. A templomot ma nyitották meg először hosszabb idő óta, mert már nagyon vedlett állapotban lévén, a nyár folytán kitatarozták, kifestették színesre, a szószék is nagy átalaku­láson ment át s új l­laszin bársony függöny ju­tott rá, mig az oltárt pótoló asztalkát aranynyal hímzett halavány rózsaszín selyem takaró ékesíti. Mindezen uj tárgyaknak nagy híre ment Szent­ Györgyön. Kivált a selyem takaróról és a padmaly cirádáiról keringtek érdeklődést keltő variációk, tehát szinültig telt meg az ódon templom, melynek bástyafalai mutatják, hogy nem egyszer állott előtte ellenség — sőt egyszer a század elején maga az isten is ellene fordult a saját házának s fölháboritá és meg­­inditá alatta a földet, úgy hogy akkor nagy romlásba es­ik, de a székely hívek, a kiket az isten annyi alakban tett próbára, megmutatták, hogy haragjában is hívek hozzá, a földindulás által megrongált templomot fölépítették újra. Örömsugárzó arccal nézegették a megszé­pült szent hajlékot, tiszteletes Révai uram (ré­gen nem hallottam ilyen jeles szónokot) prédi­­kációja tárgyául is a templom újra való megnyi­tását választá s a könnyezésig hatotta meg hí­veit , magyarázván nekik a szent írásból és a magyar költészetből vett idézetekkel a templom jelentőségét. A templom az övék, az ő őseik építették, nekik hagyták, hát méltán lágyulhattak el — de nekünk, idegeneknek is édes meleget árasz­tott a szivünk környékén, mikor Lukács evan­gélista egy egy mondása mellett nyomban kö­vetkezett a Vörösmarthyé, a Pál apostolé mellett pedig a Kölcsey Ferencé. . . . Milyen szépen fonja össze ez a pap a magyar irodalmat a szentírással) Az írókból csinál apostolokat s az apostolokból ... (de már a szegény apostoloknak nem kívánom hogy magyar írókat csináljon belőlük.) Vége lett a prédikációnak s ekkor követ­kezett egy hosszú lajstrom. A szószékről olvasta fel, kiknek a kegyes adományai tették lehe­tővé, hogy az Ur háza megszépüljön. Egy előkelő úrnő ajándékozta a selyem­­asztalterítőt. Egy másik úrnő ajándékozta a szószék új bársonyát. Egy derék polgár viselte saját költségén az asztalosmunkát. S igy jöttek lefelé a lajstromon a jelen­téktelenebb, kisebb adományok. Míg végre elhangzott az utolsó, a legkiseb­bik is. „Császár Anna napszámosnő, ki két napig mosogatta meg a padokat és ablakokat, két napi napszámlát adományozta.“ Hogyan, ez volt a legkisebb adomány? Hisz ezt kellett volna a legelől említeni, mert ez volt a mai isteni tiszteletnek a leg­szebb pontja. Ebből okoskodom én ki, hogy a székely nép még ma is olyan erős, olyan nagy, mint valaha volt Egy csomó öreges, kopott ruhás anyóka üldögélt hátul az orgona alatt. Szerettem volna kitalálni, hogy melyik le­gyen Császár Anna ? Mert bizonyosan köztük ő ült a zsoltárokat énekelve, azokban a szépen megmosogatott padokban. Egész nap a kálvinista tiszteletes beszéd­jével voltam bérelve — mig nem aztán este a szt.-györgyi főtisztelendő plébános úr kereke­dett felül. Csupa keresztények ültünk a bankettnél, csak egyetlen szál zsidó az asztal végén. Folytak a felköszöntők, melyek mindig azzal kezdődnek „Uraim, töltsünk poha­rat!“ (Ez a mondat amolyan bevezetésfélének van kigondolva, hogy addig a zaj lecsilla­puljon.) Felköszöntötték a főispánt, a képviselőt, aztán sorba a főembereket, míg végre fölemel­kedők főtisztelendő Kovács Simon úr és felkö­­szöntötte azt az egyetlen zsidót az asztal végén. Ilyen verseny folyik a székelyföldön ma is még a protestánsok és katholikusok közt. Lehetetlen azt kiismerni, kik a derekabbak. III. Mindenféle honvédek. Hát nem is töröm rajta a fejem, hanem átmegyek a hatalmas Császár Bálinthoz, akit Bálint császárnak hinak a székelyföldön. Őt is csak azért érintem ebben a kis Lapunk sual száma 14 oldalt tartalmaz. imr ■ -T.......Miigiikk­ Kálnoky? Andrássy? Hivatalos biztatásokban, noha sokszor kel­­tenek hiú reményeket és szülnek váratlan csa­lódást, legális adófizetőnek kételkedni, szabadni szabad ugyan, de nem illik. És ha Tisza Kál­mán a miniszterelnöki székről, a nemzet kép­viseletének színe előtt, megesküszik, hogy a filippopoli államcsíny a hatalmakat meglepte,­­ akkor mi, jámbor alattvalók, azt szentül el­fogadni és hinni tartozunk, mint az evangéliu­mot. Annál is inkább, mivelhogy az „írás“ is azt tartalmazta, a­mit az excellenciás evangé­lista hirdetni méltóztatott. Jó. A ruméliai stikli a hatalmakra nézve meglepetés volt s egy nagy dicséretére szolgál­hat dr. Stranskynak és cimboráinak, hogy oly ügyesen tudták előkészíteni s a kellő pillanatig titokban tartani. Irányi Dániel azonban nem tart­ja azt elegendőnek a dicsőségre, hogy vannak ügyes, óvatos diplomaták Kelet-Ruméliában s az interpellációjára adott miniszterelnöki vá­laszra felelve, fölveti a kényes kérdést, hogy váljon az a „meglepetés“ épúgy dicsőségére vá­lik-e a mi külügyi kormányzatunknak, mely im­mens összegeket költ mindenféle nyilvános és titkos alapokból az olyan ügynökökre, a­kiknek nincs egyéb kötelessége annál, hogy az őket busásan fizető kormányokat megőrizzék az efféle meglepetésektől, a­milyen az iménti is. Úgy látszik, hogy ez a kérdés nem csupán az Irányi agyában fordult meg, hanem ott mo­­torkál a legmagasabb körök fejeiben is. Leg­alább arra enged következtetni az a szenzációs hir, mely a mai napon szárnyra kelt s mely szerint gróf Kálnoky Gusztáv külügyminiszter­­ségének napjai meg volnának számlálva. E hír kapcsolatosan jött forgalomba egy másikkal, mely szerint a távozó miniszter helyébe ismét gróf Andrássy Gyula jönne, aki az ő „helytartóinak ideiglenes uralmát“ kissé már tán mégis csak hosszalhatja. Egy laptársunk szerint Andrássy­­val a külügyi vezetés iránt már tárgyalások is vannak folyamatban s Andrássynak legutóbbi bécsi útja is kineveztetésével állna kapcsolatban. De a kombinációnak ezt az Andrássyra vonat­kozó részét egy másik laptársunk nyomban kacsának bizonyította s azon melegiben le is durrantotta, kijelentvén, hogy ily tárgyalásokról senki sem tud semmit s hogy Andrássy Gyula grófnak nem is volt mostanában „legutóbbi útja“ Bécs felé. E cáfolatot is el kell fogadnunk, mig meg nem cáfolják, mert e tisztelt laptársunknak a külügyi minisztériumból rendesen jó értesülései szoktak lenni. Annál meglepőbb, hogy beéri az­zal, hogy a hírnek csak felében szegje nyakát, a másikról azonban, mely pedig sokkal fonto­sabb, az t.­­, hogy a külügyminisztérium ve­zetésében legközelebb változás várható, mély­séges hallgatás felhőjébe burkolódzik. Mi akar ez lenni? Az első rész megerő­sítése ? Lehet, hogy az. Kálnoky eddig nem igen árulta el, hogy a diplomácia terén föltalálta volna a puskaport. Ama tucat­ diplomaták közé tartozott, a­kiknek a sorsa a vezettetés, hogy ne mondjuk, a dápíroztatás. Csendes, jámbor ember, a­ki nem zavar vizet s akinek távozása miatt Európa madarai közül nem fog­nak kukorékolni sem a republikánus kakasok, sem visítani a császári sasok. Az is igaz, hogy a mozgalmasnak ígérkező időjárás nem ilyen­fajta államférfit vár a külügyek élére s hogy ha távozásának hire kerekedik, arra van ok elegendő. Föl is említik, hogy legfelsőbb helyen is rossz néven veszik tőle, hogy oly csúfosan meglepette magát, azért kell mennie. Ez azon­ban ártatlan fogás is lehet, mely arra szolgál, hogy a közvéleménynyel elfogadtassa, miszerint csakugyan meglepetés volt az egész, s nem va­lami előre kifundált dolog. Sokkal jelentősebb a másik körülmény, mely a távozás okául felhozatik. Mindenki is­meri azt a jó viszonyt — s ezt Andrássynak köszönhetjük — mely Szerbia és monarchiánk közt fönnáll. Azt meg Tisza is bevallotta, hogy a Bulgária és Keletrumélia egyesítésére irány­zott törekvéseket mindenkinek kellett tudnia,­­ még a diplomáciának is. E törekvések si­kere esetére Kálnoky kilátásba helyezte volna Szerbiának, hogy területi nagyobbodásra lehet számítania, mert a Balkán-félszigeten az egyen­súly fönntartása európai érdek. Természetes, hogy a ruméliai események hírére Szerbiának nem lehetett sürgősebb teen­dője, mint mozgósítani a haderőt, erre fordítani a vasútépítésre szánt pénzeket s megindítani a sereget­­ Szerbia határa felé. Ez ugyan még török tartomány, de hát mi kockázat van a kí­sérletben, mikor itt van a hátunk mögött — Kálnoky ? Persze, a Balkánt még most is annak te­kintették, a­minek Napóleon nevezte egykor: Európa lőporos kamarájának. Ha belevetik az üszköt, fölrobban egyszerre s nem lehet kibé­­cézni, hogy ez a lőporos hordó itt explodáljon, de már a közvetlen szomszédja tartozzék olyan lenni, mintha mákkal volna tele. Az általános konflagrációban tehát az lesz a nyertes, a­ki ______- i___~. tttu ■írigm

Next