Pesti Hírlap, 1886. június (8. évfolyam, 151-179. szám)
1886-06-03 / 153. szám
Budapest, 1886 Vili. évf. 153. (2670) szám. . « ............. Előfizetési árak: Egész évre . . . 14 frt — kr. Félévre .... 70 — » Negyedévre . 3 » 50 » Egy hóra. ... 1 » 20 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Budapest, nádor-utcai. sz. földszint, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólamlások intézendők. POLITIKAI NAPILAP. lap« Csütörtök, június 3. Szerkesztési iroda: Budapest, nádor utca 7.sz., I. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Francziaország részére pedig egyedül: RUDOLF MOSSE-nél Párisban, 40, Rue Notredame des Victoires. Ellentétek. A fejedelem azonossága s a mindennapi érintkezések negyedfélszáz év óta, nem szüntették meg az ellentéteket, melyek Ausztria s Magyarország közt léteznek. Hazánknak nyugat felé nincs természetes határa, s azon faj, mely Árpáddal jött, nem volt elég számos és szapora, hogy a Duna középmedencéjét egészen elfoglalja. E szerint a Lajthán és Morván túl másfélék a fajok és a nézetek, másfélék az érdekek és másféle az életmód, mint minálunk. Sokszor megkísértették Bécsben a centralizációt, bele akarták olvasztani Magyarországot egy nagy egységes osztrák birodalomba, hol édesgetésekkel, hol erőszakkal, de a kísérletek mindig meghiúsultak. Magyarország nem lett osztrákká, a germanizáció soha sem sikerült. Más részről Magyarország is feltámadott többször az alkotmányellenes merényletek ellen s fegyveres erővel is ki akarta vivni teljes függetlenségét és önállóságát. Meg is mentette az alkotmányosságot, de a függetlenség kivívása nem sikerült sem Bocskay, sem Bethlen, sem a Rákóczyak, sem Kossuth alatt. Kitűnt mindig, hogy a két állam egymásra van utalva, hogy a római költő szavai szerint: sem egymással nem tud megélni, sem egymás nélkül. Már Széchenyi István is szokta emlegetni a vegyes „házasságot“, melyben közös háztartás mellett élünk, holott mindegyik félnek más az ízlése, tehát folytonos engedékenység kívántatik meg hol az egyik hol a másik részről, hogy a házi béke fentartassék s a folytonos veszekedés kikerültessék. Ily viszonyok közt nem kellene csodálkoznunk, ha időről időre a régi ellentét új kifejezést nyer s a kellemetlen összeütközések ki nem kerülhetők és hol egy Janszki-eset, hol egy petroleum-vám lángra lobbantja a kedélyeket Lajthán innen, Lajthán túl. Nagy tapintat szükséges ily csiklandós helyzetben, hogy komolyabb összeütközések kikerültethessenek s épen a tapintat azon tulajdonság, mely ezúttal leginkább hiányzik Bécsben és Budapesten is. Mind a két helyütt sokszor előfordulnak oly esetek, melyeknél a helyzetnek kellemetlenségét, érezzük inkább, mint annak megváltozhatatlanságát. A hadsereg az abszolutizmus iskolájában nőtt föl. Az általános hadkötelezettség, mely az egész nemzet ifjúságát a katonai zászló alá szólítja, csak húsz év óta áll fenn. A fegyveres nemzetnek s vele az alkotmányosságnak eszméje tehát nem hatotta még át a közös hadsereg tisztikarát. A régi tábornokok nem tudnak kilépni hagyományos fekete-sárga eszmekörükből s az uj nemzedék, mely kevésbé idegenkedik a kor szellemétől, csak lassan lép a réginek helyébe. Nem felejtettük még el, mily ellenszenvre talált a kiegyezés s a dualizmus a granicsár katonatisztek közt, s mily keserűen adott annak kifejezést Grivisics a delegációk első bécsi ülésében. Sőt azóta is többször fordult elő oly összeütközés a nemzet s egyes katonatisztek közt, bizonyságul annak, hogy a sereg csak lassan simul az újabb eszmékhez s hogy az ellentétek nem egyenlítődnek ki egyszerre. Emlékezzünk tehát meg arról, hogy a biblia szerint Mózes is teljes negyven évig tartóztatta népét a pusztában, hogy a régi nemzedék kihaljon, mely az egyiptomi hasfazekakat nem tudta elfelejteni s egy uj nemzedék nőjön fele mely a régi hagyományoktól elszokva képes legyen uj hazát alapítani, ugy vagyunk mi is a közös hadsereggel. Húsz év nem volt még elégséges, hogy megtanulja miként nem császári többé, hanem császári és királyi. Ne legyünk tehát tul szigorúak azon öreg urak iránt, akik nem tudnak megválni a régi tradícióktól. Az államférfi feladata az ily ellentétek kiegyenlítése, melyeket a néptribun minél inkább élesít. A politika, amint tudjuk, az exigenciák tudománya; ez nem gondol a népszerűséggel, hanem az eredménynyel. Ezért tehát az államférfinak szerepe sokszor hálátlannak látszik, ha a felkorbácsolt szenvedélyeket le kell csillapítania s engesztelőleg fellépnie. De ebbe bele kell nyugodnia és tudnia kell, hogy ha a házastársak egymással veszekednek, legkellemetlenebb dolga van a közös barátnak, aki közbe lép és ki akarja őket békíteni. Sokszor megtörténik, hogy mind a két fél épen őt támadja meg legnagyobb keserűséggel. Ez volt Tiszának sorsa is az utóbbi időkben, midőn egyrészről gróf Belcredi, másrészről az előbbinek „különben tisztelt barátja“, gr. Apponyi támadta meg. S alig van vége ezen a „PESTI HÍRLAP" TARGAJA, Szeged városáról. (Egy kis polémia.) Irta Scarron. Nagy meglepetéssel olvastam ma a lapban az én „Quintus“ barátom szegedi sétáját, mely igen szellemesen van megirva. Soha sem hittem volna azonban, hogy annyi fantázia van benne. De én rám, megvallom őszintén, mégis kellemetlenül hatott a tárca, azért teszek is rá, az én barátom engedelméből, ha helyet ad nekem lapjában, egy-két megjegyzést. Számtalanszor irtam már e lap hasábjain Szegedről s igyekeztem mindig az igazat írni ama nekem kedves emlékű városról, mely a legutóbbi időben sok fölösleges szószátyárkodásnak lett labdájává. Minden avatatlan orvos beleszól a gyógyitgatásába, kuruzslók, javaslók és fogadatlan prókátorok burjánoznak fel léptennyomon. Képtelen híreket terjesztenek felőle, a miknek fele sem igaz s ezekkel a rossz hírekkel csökkentik a jövőjébe vetett hitet s bedugaszolják és meglazítják ama forrásokat is, a melyekre szüksége volna, hogy a mostan tagadhatatlanul beállott stagnálás után, egészségesen fejlődjék. Az én barátom egy kihalt várost ír le. Verőfényes déli órákban keresztülmegy és nem talál az utcákon embereket é s ebből azt a meggyőződést meríti, hogy itt most már nagy szervilizmus van és nagy nyomor. Pedig hát nagyon egyszerű oka lehet. A szegediek ebédeltek olyankor és ebédelni bent szokott az ember a szobájában. Különben is kutya forró világ van ott déltájban s ilyenkor a szegedi ember szívesebben sörözik a „Prófétában“, mintsem a déli napon járkáljon. Hát nyilván ezért nem látott senkit. Mert higyye meg nekem az én kedves barátom, hogy az embereket el nem licitálták, azok ott vannak most is. Ha elmentek is néhányan egy vagy más okból onnan lakni, szívesen ajánlok arra fogadást, hogy még többen vannak olyanok, akik azóta oda költöztek. De ez különben is mellékes dolog. Mert Szeged lehet azért nyomorban, még ha valamennyi lakosa künn járt volna is ünneplőben a ma déli órákban — de nem egészen úgy áll a dolog. Szegeden azelőtt sem laktak valami nagyon gazdag emberek. A rekonstrukció folytán kétségkívül több ház épült, mint kellett volna s ez az egyetlen baj ma Szegeden, ez devalválta a házak jövedelmét és értékét egy időre, míg azon nagyobb keret megtelik, amelybe kombinálva volt az új város. De lehetett-e másként építeni Szegedet? Mi célból építette nagy áldozatokkal Magyarország ? Azért mert egy nagyszerű állami manifesztációt akart, hogy ez az ország, mikor a faj védelméről van szó, sokra képes. Meg akarta mutatni, hogy a magyar itt az úr; ha egy hű, derék magyar város elpusztul, hatalmi szóval elrendeli, „épüljön fel“ (Hadd tanuljanak ebből a Pancsovák !) s e magyaros, nemes akcióba belevonta Tisza Kálmán a királyt is. Ez volt az egyik indok S ez volt az egyik diadal Szeged felépülésében. A másik indok, (mely Szeged népe által sokszor lett hangoztatva) ama hatalmas ereje a városnak, hogy aki abba belemegy mint német vagy rác, úgy jön ki belőle mint magyar. Egy ilyen bástyát csak nem lehet romokban hagyni. A 70 ezer magyar együtt tartása volt a harmadik indok. És az államnak, mint államnak, ne ámítsuk magunkat, itt meg kellett állania és azt mondani : „punktum , a többi a jövő fejlődés dolga.“ Mindamellett sok történt arra nézve is, hogy a város volt polgárai egyenként is vagyonukig összeszedhessék magukat, talpra álljanak ; hogy ez még most nem sikerült a reményhez képest, az tény, de e tekintetben a dolog még nincs becsomózva, még most egyre folyamatban van Szeged erősítése. Elősorolván amaz indokokat, melyek jogosan vezethették az államot, világos dolog, hogy imponáló arányokban kellett a várost fölépíteni. Az ország méltósága és meglehet Szeged jövője is így kívánta. A jelen, meglehet, kellemetlen. De oly nagy csapások, mint az árvíz volt, nem is múlhatnak el soha kellemetlen következmények nélkül. Azért hát azt mondom az én kedves barátomnak, Quintusnak, hogy ha ő betegnek találta Szegedet, kár a betegre még jobban ráijeszteni. Akik Szegedet olyan szívből szeretik mint ő és én, azok ne vegyék el rémlátásokkal se a Szeged életkedvét, se azoknak a férfiaknak a munkakedvét, akik javára dolgoznak. Egy embert, akire azt mondják, hogy öszsze nem szedi többé magát, könnyebben hagynak el a barátjai, mint az olyat, akiről azt híresztelik, hogy „egy kis baja van, majd kiheveri.“ Ami pedig a ritkított betűkkel nyomatott szervilizmust illeti, engedje meg tisztelt barátom, én is ismerem valamennyire Szegedet. Lapunk mai száma 16 oldalt tartalmaz.