Pesti Hírlap, 1888. február (10. évfolyam, 32-60. szám)
1888-02-01 / 32. szám
2 moru bizonyítéka gyanánt annak, hogy a párbaj tekintetében a magyar társadalom nem a józanság és műveltség, de az értelem elsötétedésének és a durvaságnak útján halad. S ez azon út, amelynek minden mértföldmutatóján vastagabb betűkkel van odaírva Grotius mondása: „Bellum omnium contra omnes!“ Itt volna az ideje, hogy a társadalom első emberei, a kiknek nevük, egyéniségük és meggyőződésük országos nyomatékkal bir s a kiket az előítélet ólomsulya nem nyom annyira, mint a kisebb embereket, — adott esetben tisztitó példa gyanánt összeszednék minden bátorságukat s odavágnák az elvadult közvéleménynek. — Ha az egész világ meg van is bolondulva, én nem vagyok. Én nem verekszem! Quintus. Belpolitikai hírek. — jan. 31. A pénzügyi tárca költségvetése fölött a képviselőház legközelebbi ülésén meginduló vitában Hefi Ignác, mint értesülünk, kérdést fog intézni a kormányhoz a legújabb 30 milliós hitelművelet iránt. Tisza mint elnök, mint pénzügyminiszter, válaszában meg fogja ismertetni a házzal a hitelművelet módozatait. Az országgyűlési szabadelvű párt Vizsolyi G. elnöklete alatt tartott mai értekezletén tárgyalás alá vette a Németországgal 1887. évi dec. 8-án kötött kereskedelmi egyezmény becikkelyezéséről szóló tvjavaslatatot. A ház közgazdasági bizottságának előadója, Láng Lajos utalva arra, hogy az egyezmény a Németország irányában fenálló legtöbb kedvezményezési állapot fentartását foglalja magában, a javaslatot elfogadja. A tvjavaslat változatlan elfogadásával az értekezlet véget ért. A képviselőház összeférhetlenségi bizottsága gr. Csáky László elnöklete alatt tartott mai ülésében érdemleges tárgyalás alá vette Almássy Géza Heves megye káposr kerületi képviselője ellen a házban Szederkényi Nándor képviselő által tett összeférhetlenségi bejelentést. Almássy Géza t. i. Heves megye közigazgatási bizottságába gazdasági előadónak eveztetett ki. A bizottság tagjai közül jelen voltak: Szomjas József, Andaházy László, Zboray Béla, Weszter Imre, Hertelendy Béla és Szilágyi István. Felolvastatott a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter átirata a bizottság elnökéhez s ennek kapcsán a kinevezett okmány másolata, továbbá a közigazgatási bizottsági tagok hatáskörét szabályozó régibb utasítás, s a legújabb utasítás, mely szerint a közgazd. előadók állása tiszteletbeli és díjtalan. Szederkényi Nándor hivatkozva a törvényre , a múlt évi állami költségvetésre azok alapján feltételezte, hogy a közgazdasági előadó állása a képviselő állásával összeférhettek Csak itt értesült a miniszter által tett változtatásokról, melyeket a bizottság van hivatva belátása szerint alkalmazni. Almássy Géza képviselő kijelenti, hogy ő már a múlt évben is díjtalanul viselte a tisztet, hogy a bejelentést maga is megtette volna, ha nem volnának más tagjai is a háznak, kik hasonló tisztet viselnek, anélkül, hogy ellenük feljelentés létetett volna. Az érdekeltek távoztával, a bizottság Almássy Géza képviselő közgazdasági előadói tisztét a képviselői állással összeférhetőnek mondotta ki az 1887. I. t. c. 1-ső §-a alapján, minthogy ezen állás sem fizetéssel, se másnemű díjazással nem jár. A képviselőház közgazdasági bizottsága Fálk Iliksa elnöklete alatt tartott mai ülésében változatlanul elfogadván a főrendiház által az állategészségügyi törvényjavaslaton tett módosításokat, tárgyalás alá vette az Olaszországgal 1887. december 7-én kötött kereskedelmi és hajózási szerződésnek és a hozzá tartozó tarifák, pótcikkk, vámkartel és zárjegyzőkönyvek, valamint az ugyanazon napról kelt állategészségügyi egyezménynek becikkelyezéséről szóló törvényjavaslatot s azt — miután az öszszes szónokok (Láng Lajos, Gaál Jenő, Matlekovics, Wahrmann, Baross, Mudrony, Hoitsy, Perlaky) hozzájárulásukat nyilvánították — általánosságban és részleteiben elfogadta. A törvényjavaslat elfogadása a kormányra nézve felhatalmazásul tekintetik arra nézve is, hogy a len- és selyemárukra nézve a zárjegyzőkönyvben feltartott operját gyakorolhassa. PESTI HÍRLAP * 1888. február 1. Országgyűlés. I. A képviselőház ma a földmivelés- ipar-és kereskedelemügyi tárca költségvetésének átalános tárgyalását folytatta. A mindvégig tárgyilagos vitában Szalay Imre a bortermelés érdekében szólalt fel. Petrich Ferenc főleg a selyemtenyésztés ellen beszélt és e helyett inkább a haltenyésztésre óhajtana nagyobb gondot fordíttatni. Hannibal József a mintapince ügyét hozta szóba. Linder György a kisexistenciák hitelkérdését tárgyalta szakértelemmel. Dárdai Sándor a talajjavítás érdekében emelt szót. Károlyi Sándor gr. a mezőgazdasági hitelszövetkezetek ügyét fejtegette. A felhozott főbb kérdésekre Matlekovics Sándor államtitkár nyilatkozott a kormány nevében. A vitát holnap folytatják. Szólásra föl van jegyezve a többi közt Andrássy Manó gr. és Tisza István, kinek ez lesz szűzbeszéde. Az ülés végén Tisza Kálmán miniszterelnök mint pénzügyminiszter benyújtotta a szeszadóról és söradó módosításáról szóló törvényjavaslatokat, melyek a pénzügyi bizottsághoz utasíttattak. 11. A képviselőimé ülése január 31-én. Bejelentések: Csáky László gr. alelnök az ülést i. e. 10 órakor megnyitván, a múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után bemutatja a beérkezett irományokat. Gajáry Ödön, a kérvényi bizottság előadója, beterjeszti a kérvények harmadik sorjegyzékét, mely szombatra napirendre tűzetik. A földmivelési tárca. Következett a földmivelés-, ipar- és kereskedelmi minisztérium költségvetésének általános tárgyalása. Szalay Imre oly válságosnak tartja földmivelési és kereskedelmi állapotunkat, melyen csak gyökeres rendszerváltozás segíthet. Ily körülmények között fölöttébb kívánatosnak tartaná, ha a földmivelési és kereskedelmi tárca külön választ atnék, mert igy az egyik megöli a másikat s megesik az, hogy mig földmivelésünk a legsiralmasabb helyzetben van, addig a minisztériumban a művajgyártásról értekeznek. Nem ennél a tárcánál kell takarékoskodni s ha igen, akkor nem a gazdászat, hanem a minisztérium hivatali személyzete rovására, mert a személyzet legnagyobb része legalább is fölösleges. Baj az is, hogy minálunk nem szakemberek neveztetnek ki szakminiszterekké, míg Franciaországnak Chaptel személyében oly minisztere is volt, ki aborászat terén nemcsak nagy tekintély, de egy manipuláció, a dhapterizáció is az ő nevéről neveztetik. Áttérve a szőlészet kérdésére, ezt állítja, hogy ezt nálunk könnyelműen elhanyagolják, de sőt ellene is dolgoznak. Három határozata van a képviselőháznak, melyben a műbort határozottan eltiltja s a miniszter azzal felel erre, hogy törvényjavaslatot nyújt be, melyben a műhorgyárást megengedi. Magyarországon 700.000 hold föld van szőlővel beültetve s 21.000,000 hektoliterre rúg a termelés, melyhez fogható termelés tehát a gabonán kívül nincsen. Szól ezután a szőlészetről, az amerikai vesszők kérdéséről s kimutatni iparkodik, hogy szőlészetünk a homoktalajon fog felvirágozhatni. A minisztériumban azonban őket alig értenek s a minisztérium szakközegei — éppen járatlanságuknál fogva — mindent csak helyeselnek s ebben rejlik a bajok egyik főforrása. De nemcsak a szőlészet, a földmivelés-, ipar- és kereskedelem egyéb ágai is el vannak hanyagolva. Franciaországban is épp úgy pusztít a filioxera, mint nálunk, de ott azóta egy millió gallonnál több almabort termelnek évente. Nálunk erre most sem gondolnak. Faiskolákat sem létesítenek, vagy legalább nem rendszeresen. Áttér ezután a mintapince kérdésére, melyet most szeretnének megsemmisíteni, melyet pedig mezőgazdasági szempontból okvetlenül fenn kell tartani. Csakhogy sokat kellene javítani ez intézményen. Kéri a házat és a miniszter képviseletében jelenlevő államtitkárt, hogy vegyék tekintetbe azt, amit a szőlészet kérdésében felhozott. (Helyeslés a szélső balon.) Petrich Ferenc azokról a hátrányokról beszél, melyek abból a körülményből eredtek, hogy nincs önálló vámterületünk és önálló vámpolitikánk. Az ipar, kereskedelem- és földművelés pangásának nem a nép, nem a föld, hanem csakis a kormány az oka, mely a dualizmusból eredő alárendeltség következtében érdekeinket nem támogathatja. Ki iparkodik mutatni, hogy a földművelési tárca keretében az ígért megtakarítások, még amennyiben foganatosíttattak is, problematikus értékűek maradtak, mert például a lótenyésztés terén elért eredményeket fél olyan áron is el lehetett volna érni. Magánegyénekre kellene bízni a lótenyésztést, akik értenek hozzá s akkor minden áldozat nélkül kettős eredmény éretnék el. Igazságtalannak tartja, hogy a selyemtenyésztést annyira dédelgetik,, holott ez csak rengeteg költséget emészt s jövedelmet még csak kilátásba sem igen helyez. Óhajtaná, hogy a selyemtenyésztést adják egy magánvállalat kezébe s adjanak akár szubvenciót is annak, de ne fektessenek bele újabb összegeket, mert meg van róla győződve, hogy ez az egész dédelgetett selyemtenyésztés néhány év alatt magától össze fog dőlni. Majd a haltenyésztés kérdésére tér át, s azt állítja, hogy a kultúrmérnökségek csak gátolják a haltenyésztés fejlődését, ahelyett, hogy elősegítenék. (Helyeslés a szélső balon.) Hannibal József a soproni kereskedelmi és iparkamara kérvénye alapján a mintapince ügyében szólal fel. Az említett kérvényben az foglaltatik, hogy a mintapince már nem felel meg annak a hivatásnak, melyet neki szántak s országos jellege helyett egyesek pincemestere, sőt úgyszólván ügynöke lett. Csak 144 bortermelő borát kezeli és nem tud nagyobb forgalmat felmutatni, mint akármelyik közönséges borkereskedő. A mintapincének azt a feladatát, hogy a magyar borokat a külfölddel megismertessük, csekélyebb áldozatok árán is teljesítve láthatnék s nem károsittatnának az elhibázott intézmény által a kistermelők és kereskedők olyanformán, hogy a mintapince által forgalomba került borok a kistermelők borának hitelét rontják. A ház figyelmébe ajánlja a soproniak kérvényét. Linder György a fiisexisztenciák helyzetéről akarja elmondani nézeteit. Ezek alatt a volt úrbéres kisházast, kisiparost s a földmives osztálynak azt a részét érti, mely 50 kát. holdon alól bir földet. Hogy a volt úrbéres kisházas szegény ember, az talán nem szorul magyarázatra. De hogy a kisiparos sincs irigylendő helyzetben, annak élő tanúsága az, hogy falvainkban, sőt vidéki városaink nagy részében is a legtöbb iparos nem ipara után, hanem napszámból él. Onnan az a jelenség, hogy áprilistól-szeptemberig mesterembert,olyant, aki a reá bízott munkát el is végezze, csak nagy nehezen kapunk , ha kapunk, csak nagyon drága pénzen. Ami pedig a kisbirtokosokat illeti: ma már az országban nincs senki, aki az egynegyed telkes gazda állapotának tarthatatlanságáról meggyőződve nem volna. (Helyeslés a baloldalon.) Szőló Magyarországon nem ismer negyed telkest, a ki családjával csak földje után él s földjövedelme után képes volna megfizetni a reá kirótt adókat , egyéb járandóságokat. Szőlő ismeri az ország leggazdagabb községeit s mindenütt azt tapasztalta, hogy a negyed telkes gazda napjai már nagyon is megszámlálvák és hogy gyarapodásról szó sem lehet. (Igaz! Úgy van a baloldalon.) Sem az abszolút, sem alkotmányos kormányunk a kisbirtokos osztály ügyével nem sokat törődött. De igen, mégis volt kivétel, mikor törődött vele, a választásoknál , amikor nagyon jó volt eszköznek. Szóló nem kívánja a kormánytól, hogy békába verje a szabad földet. Szóló is szabad földnek barátja és sem a föld megkötöttségétől, sem a váltóképesség korlátozásától földműveseink helyzetének jobbrafordulását nem várja. Hanem várja más eszközöktől : elsősorban az iskolától, másodsorban pedig a szövetkezéstől. Földműves népünk hátramaradottságát az iskolalátogatás hiányának s igy az értelmi fejlődés korlátoltságának tulajdonítja. Oktatást a gazdaság egyik-másik ága iránt ugyan, mely népiskolában nyer a mai rendszer szerint földművelő gyermeke ? Sok tennivalót lát tehát elsősorban a népnevelés terén. Sokat várna ezenkívül attól, ha földműves népünk s a vele együtt élő kisiparos osztály saját közös érdekeik megvédése szempontjból szövetkeznének. Szövetkezniük kellene mindenek előtt azért, hoy személyes hitelt teremtsenek maguknak. Mert tagadhatatlan, hogy a személyi hitel rendezetlensége, úgyszólván, annak nem léte, nagyon sokat ártott kisgazdáinknak a múltban s nagy hátrányukra van különösen ma, midőn a saját zsirjokba meg föladhatnak ugyan, de kötelezettségeiknek semmiképen sem tehetnek eleget. A legjobb eszköz a gazdasági hitel rendezésére kétségtelenül mezőgazdasági hitelszövetkezetek létesítése. Egy évtizeddel ezelőtt, amikor a magyar kisbirtokosok országos földhitelintézete megalkottatott, kétségtelenül az volt a cél, hogy a kisbirtokosok részére, ha már nem is személyi, de olcsó tárgyi hitel nyújtassék. Az az intézet megbukott. Megalkottatott később a kisbirtokosok országos földhitelintézete. Ez az intézet ma jó hírnévnek örvend, csak egy baja van, az, hogy fő célját: a mezőgazdasági hitelszövetkezetek létesítését, elmulasztotta, vagy helyesebben mondva, nem volt képes olyanokat létesíteni. Mindössze 10 vagy 12 mezőgazdasági előegylettel áll összeköttetésben. S ha ez intézet, melynek érdekében, de alapszabályszerű kötelessége is volt hitelszövetkezeteket létesíteni, ez nem sikerült, az főképen pedig azon múlt, hogy a mi népünk, noha mindegyik érzi a rendezett hitelnek hiányát s azért, mert nincs, fel is jajdul — mégsem szövetkezik. Arról az eszméről, hogy maga a társadalom, az állam minden támogatása nélkül, az ily hitelszövetkezeteket létesíthesse — teljesen lemondott szóló. Különösen most, amikor