Pesti Hírlap, 1894. február (16. évfolyam, 32-59. szám)
1894-02-01 / 32. szám
Budapest, 1894. XVI. évf. 32. (5427.) szám. Csütörtök, február 1. Előfizetési árak: Egész évre. .« , 14 írt — kr. Félévre . . Q 3!7 * — » Negyedévre a B 3 » 50 * Egy hóra . a V 1 » 20 * Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Budapest, nádotca 7? st., forsiint, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólamlások intézendők.Pesti Hírlap POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Matesten, Jádor utca 7. sz., 1. emelet, tova a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak ek Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetései: a kiadóhivatalban vétetnek fel. Franciaország részére pedig John F. Jones & . Cie. Parisban, 31 bis, rue du Faubourg Montmartre. Mágnások és radikálisok. Les extréstés se touchent! A szélsőségek találkoznak Egyfelől a nemzeti kaszinó bomladozik, alárfelől a szélsőbal. J£s mind a kettőben az egyházpolitika a bomlasztó elem, vagyis az az elem, mely a heterogén részeket elválasztja s a homogén részeket egyesíti. Tehát új és tisztázottabb, hasznavehetőbb aggregátumok készülnek. Csak épen az a különbség a két véglet közt, hogy a nemzeti kaszinóban politizálni akarnak, pedig nem kellene, a szélsőbalon meg nem akarnak politizálni, pedig kellene. A nemzeti kaszinót Széchenyi István gróf alapította s providenciális elméjével nagy társadalmi, sőt nemzeti szerepet szánt neki. Az abszentáló, külföldieskedő s a haza érdekeivel keveset törődő nagy urakat, az arisztokráciát akarta benne összehozni pártkülönbség nélkül, hogy együttvéve a nemzet nagy érdekeinek megnyerje őket. Előkelő társaskörré, kaszinók kaszinójává alkotta, ahol megfér a Bécsbe járó aulikus mágnás a keményfejű, itthonülő főúrral; fődolog az, hogy magyar legyen mind a kettő, és amelyik nem az, vagy nem eléggé az, magyarrá legyen. Széchenyi István gr. maga panaszkodott , sokszor, hogy osztályokra, felekezetekre és pár- Iokra szakadozó nemzet vagyunk s ez a legnagyobb hibánk. A nemzeti kaszinót ennek a hibának egyik nagy korrektivuma alapította s megmutatta azokat az érdekeket, a melyekben egyek lehetünk. Ezek a haza legmagasabban álló érdekei voltak: a gazdasági haladás, a műveltség, a nemzeti szellem és a hazafias érzület. A nemzeti kaszinó tartotta is a hagyományt. Évenkint, még a legnehezebb esztendőkben is, kezébe vette egy-egy kitűnő tagja Széchenyi István gr. serlegét s az ország azon a napon olyan felköszöntőt hallott, melynek tartalma minden politikai pártérdek fölött állott, mivel a haza egyetemes és vitát köztünk nem okozó érdekét emelte magasra. Egy neme volt ez is az oltári szentség fölmutatásának, csakhogy ez a szentség minden magyar ember szentsége volt. Most ide is behurcolták a politikát. A szabadelvű pártból s részben a szélsőbalról kiköltözött, gazdátlan reakcionárius politikai szellem elment gazdát keresni a nagyurak közé. Akadtak k is nelkiott pártfogói, de gazdája nem akadt. A magyar konzervatív urak is elég okosak arra, hogy föl ne üljenek a tartalmatlan és politikailag lehetetlen próbálkozásoknak s ez becsületükre válik. Mindazáltal a vasárnapi „puccs“ bizonyos fokig böftött. A titkon előkészített szavazásnak néhány nagy névvel bíró főur, volt és valóságos miniszter neve esett áldozatul a lisztán s helyettük a reakcionárius irány főembereinek neve került elő. Az események ismeretesek. A puccsnak azonban — amint megjósoltuk — rövid diadala volt s most keserű napjai következnek. A politika s pláne az ilyen politika behurcolása ellen a nemzeti kaszinó legelső tagjai siettek tiltakozni. Valamennyinek az élén Széchenyi Béla gróf, a nasiv alapító fia, a magyar arisztokrácia egyik legrokonszenvesebb összébb huzva dereka körül a bársony hálóköntöst — midőn tegnapelőtt este megjelentünk nála, hogy en petit comite, amúgy magyarosan, egy pohár bor mellett örvendjünk a diadalnak, melyet a magyar nemzetnek Munkácsyban megnyilatkozó genie-je aratott az imént Parisban. Nem volt jelen ezen a kis áldomáson a háziúron és hűséges élettársnőjén kívül senki más, csak Árpád vezér (nos igen, az a pompás magyar arcú francia úr, aki modellül szolgált a művésznek), aztán egy icipici kedves magyar asszonyka egy gyermekleánynak az arcával, a férje, egy fiatal magyar író társaságában. Szerencsére, a mester gyengélkedése nem vált be egyébnek, mint aminek a doktorok mesterségébe belekontárkodva, prognózisomban tartottam : az erős szellemi munka által előidézett idegbágyadtság jelentkezésének. És nagy örömünkre szolgált látni, hogyan iidult föl lassanként az ebédnél Munkácsy, hogyan tapogatta egyre ritkábban az oldalát, hol fájdalmakat érzett és mint vált egyre derültebbé arca. Előbb azonban még nejétől, ettől az aranyos kedélyű asszonytól, aki minden gondolatát sejti, abban a szelíd dorgatóriumban kellett részesülnie, hogy „écoute Miska, ha most nem vagy teljesen megelégedve sikereddel, hát nem tudom minek kelljen történnie, hogy megszűnj tépelődni.“ A halhatatlanság számára alkotó nagy művésznek a párisi kritika által is ritka szép példaként kiemelt becsvágya ez ; az a becsvágy, mely a legtökéletesebbre törekedik, amit emberi tehetség teremthet. De most Munkácsynak, akinek a szívéről — hogy saját szavait idézzem — a „Honfoglalás“ elkészülése és a festmény által alakja. S ma már ott áll a dolog, hogy a nemzeti kaszinó választmánya a lemondások következtében csonka, a febr. 12-diki Széchenyi-ünnep szónok nélkül áll s a kaszinó megbomlott rendjét rekonstruálni kell, vagy pedig kettőbe szakad a régi intézmény. Vannak, akik ezt a kettőbe szakadást óhajtják. Vannak, akik abban a hitben élnek, hogy az sem volna baj, ha a nemzeti kaszinó egészen föl is bomlana, mivel a nemzetnek arra szüksége úgy sincs többé. De minekünk nem ez a nézetünk, Magyarország mint modern állam, szerintünk, még nem fejezte be fejlődését. Közéletében a nagy vagyon és a születés tényleg alkotó erőt képvisel s az ország többi osztályai, ha izmosodtak is, még nem elég erősek arra, hogy a magyar nemzeti érdekeket a földbirtok és társadalmi rend mostani tagozása mellett egészen vállaikra vehessék. Nem pusztán mágnásérdek tehát az, hogy a nemzeti kaszinó az ellene irányzott politikai merénylet következményeitől megszabaduljon. Bizonyos tekintetben nemzeti érdekek is belejátszanak ebbe s független állású és józan megfontolása nagy uraink egészen helyes úton járnak, amikor új választással akarják visszaállítani a régi rendet, melynek mozgató erejét nem a politika, hanem a magyar nemzet egyetemes érdekei képezik. Hogy ennek megtörténtével kilépnek-e onnan a puccs emberei, azt nem tudjuk, de jól fogják tenni. Szinte illendő dolog volna részükről, hogy ne maradjanak ott, ahol földalatti politikai tervük ilyen elutasításban részesült. Itt aratott siker „irtózatosan nehéz követ vettek le“, valóban nincs oka többé a tépelődésre. „Nem tudom milyen volt a kép akkor, midőn még teljesen be nem végezve, megjelent a tavalyi párisi Szalonban. Én csupán mai alakjában, a mester által teljesen átfestve láttam, szinte lüktetve attól az erőtől, mely Munkácsy eddigi legünnepeltebb alkotásait jellemzi, megkapó plasztikával, elénk lépő alakokkal és harmonikus, mesteri színezéssel. Örvendek, hogy azt a magasztaló véleményt, melyet néhány hét előtt más helyen közöltem a műről, most föltalálom a párisi sajtó kritikájában is. Munkácsynénak valóban igaza volt, midőn ebéd közben kiemelte, hogy a francia sajtó a magyar festővel szemben, aki Párisban oly sok francia társát homályosítja el nagyobb tehetségével, föl tudott emelkedni az elfogulatlanság és részrehajlatlanság azon magaslatára, hol egyedül az alkotás becsét mérlegelik, teljesen eltekintve a művész származásától. Nem történt és nem is történhetett semmi hatvan napilapnak — mert ennyi irt eddigelé többé-kevésbbé magasztalóan a „Honfoglalásról“ — bármily tekintetben való befolyásolására. Mi több, a művész a Rue de Séze csarnokában, hol képe kiállítva volt, még jóformán nem is fogadhatta a sajtó képviselőit. Amint már önök tudják, az üvegtető lemezeit tördeltette be, hogy képe számára több világosságot nyerjen (közbevetőleg mondva, az csupán legenda, hogy ez a művelet, melyhez hasonlót a kerepesi-úti alkalmi tüntetők ingyen gyakorolnak, nyolcezer frankjába került volna a mesternek). S a lázas izgatottságtól sarkalt művész parancsszavára az üvegcserepek és akkor hal- A „FESTI HÍRLAP" TÁRCÁJA. a mester és müve, Festi Hírlap eredeti tárcája. Irta: Borostyány Nándor. Paks, jan. 29. A mester természetesen Munkácsy Mihály, műve pedig a „Honfoglalás“. A remek festmény, melynek nagyszerű koncepciója és kivitele előtt most meghódolt az egész párisi műbírálat, a lehető leggondosabban becsomagolva, Budapest felé robog már, a mester ellenben gyengélkedik. Három évnek és kivált az utóbbi hónapoknak lázas akciója után bekövetkezett a reakció. Tegnapelőttig, míg csak a nagy és teljes siker tetszészaja ki nem csendült a napilapokból és a Georges Petit-féle teremben három napig kiállított festmény bele nem került a ládába, a mester idegei olyanok voltak, mint a nyilazásra emelt ívnek pattanásig megfeszített húrja. Az a nemes becsvágy, mely hónapokkal ezelőtt kezébe nyomta az ecsetet, hogy teljesen átfesse koloszszális méretű képét, nem engedte nyugodni. Árpádjával ébredt, Árpádjával tért nyugalomra. Minden gondolata életének e legnagyobb szabású művéhez tapadt. Komorrá, szórakozottá, szótlanná vált. Bezárkózva neuillyi műtermébe, hónapokon keresztül, minden nap órahossziglan csupán a festménye alakjaival társalgott. Hát most, bekövetkezett az elmaradhatlan ellenhatás. A mester most érzi csak a hosszas, megfeszített munka által előidézett fáradtságot. Fájlalja minden tagját. „Rosszul vagyok“ — szólt A Pesti Hírlap Jeien száma 20 oldal