Pesti Hírlap, 1895. december (17. évfolyam, 330-359. szám)

1895-12-01 / 330. szám

1896. december 1. PESTI HÍRLAP 3 .ORSZÁGGYŰLÉS. V­­. Úgynevezett „kisebb tárcai" van összesen tizenkettő. Ebből a harmadikat, az „országgyű­lés“ tárgyalták ma már a második napon, és mivel kérvény- és interpellációs nap is a szom­bat, ma sem fejezték be. A vitát ma Földváry Miklós kezdte, aki konstatálta Gullner tegnapi beszéde ellenében, hogy Pest megyében nincs visszaélés a választási lajstromok körül és épen Gullner úr volt az, aki a megye főispánját, Beniczky Ferenczet, mint pártatlan főispánt éltette. (Hát mindig kényel­mesebb a minisztereket szidni, mint a helyi hatalmasságokat.) Tehát mégis van még főis­pán, aki nem lakáj és ügynök! Hock János erkölcsi oktatást tartott a ma­gyar sajtónak, kivévén természetesen azokat az újságokat, amelyekbe­n ir. Elítélte a ferdítést. Pedig abban bizonyos erkölcsbírák a legferdí­­tőbb újságnak is nagymesterei lehetnének. Pongrácz Károly gróf ismét magáról be­szélt, hogy mit írt róla a „Nemzet“. Nagyon természetes. A „országgyűlés“ tétele lévén napi­renden, miután ő képviselő, tehát az ország­gyűlés kiegészítő része, hát magáról beszélvén, mégis a tárgyhoz szólt. Horváth Gyula Hock János ellen védel­mezte a magyar sajtót. A három javaslat közül egyet sem fogadott el. Erre áttértek a kérvényekre, melyekből nem sokat, összesen talán hatot intéztek el a kérvényi bizottság javaslata szerint. Azután következtek az interpellációkra a válaszok. Peresei Dezső válaszolt először Visontai Soma interpellációjára, a péksegédek egyletének föloszlatása iránt. A föloszlatást teljesen jogos­nak nyilvánította, mert az egylet az alapszabályok­ban kitűzött célt, a segélyezést nem teljesítette, ahelyett loptak, sikkasztottak ottan. Visontai Soma nem vette tudomásul a vá­laszt mégsem, a ház azonban tudomásul vette. Azután ugyancsak Perczel Dezső belügy­miniszter felelt Polonyi Gézának a balmazújvá­rosi Ínség tárgyában hozzá intézett interpelláció­jára, hogy ott az illető közegek, néhány főispán, alispán és polgármester jelentései szerint, Ínség­nek hite-hamva sincsen, tehát semmi intézke­désre sincs szükség. Polonyi erővel azt akarta, hogy legyen ínség, és egy hozzá intézett levelet, mely érde­a Rénes gazda oldalát. Kérdezné is, meg­ nem is. Ha megvallják, hogy még járt itt más valaki is, attól is elszomorodik, ha meg eltagadják, ez még jobban elszomorítja. Kényes a dolog; ez irányban majd csak az anyjuknál puhato­lódzik. Hanem azért egy odavetett előleges kérdés meg nem árthat. — Úgy nézem, lányom, hogy a diószegi bakatorból is szépen fogyott. Valami uraság-féle is járt itt ? A leány fülig pirul. Most már akár ne is válaszoljon. Tudja az öreg, amit tudni akart. Erzsóknak épen a búbos kemence tetején van valami keresni valója, azért úgy odamenő­­ben, háttal fordulva az édes­apjához, jól leple­zett közönynyel veté oda: — Igen. A fiatal uraság volt itt. — Hm! Megint! . . . Gondoltam. Mit akart itt? — Lóháton jött. Erre lovagol igy estenden. Meg-megáll egy üveg borra. , , , . -••x­— Egyéb semmi? — Semmi! — No, jól van. «­­. . Erzsók az ajtó kilincsét fogja, ki akar menni. — Erzsók! — Mi’ para é­s apám ? — Állj ide elébem. Hadd nézek a sze­med közé. " — Itt vagyok. —­ Te gyerek. Hallod ! Annyit mondok, vigyázz magadra. Érted, vigyázz magadra. . . . No, jól van. . . Küld be az édes anyádat. Megkönnyebül a lelke, hogy kimehet. Még a leánynál is nagyobb zavarral áll az üreg vallatóbíró elé Rénesné asszony. Ő ssetfony maga se tudná okát adni nagy zavaru­kért panaszos felektől eredt, az ő sajátságos föl­fogásához képest, nagyobb bizonyítéknak aján­lotta a miniszternek és a háznak, mint a­mi­lyenek a személyükben e kérdésben teljesen ér­dektelen hivatalos közegek hiteles jelentései. A ház azonban nem volt hajlandó belemenni a Polonyi bizonyítási theóriájába és tudomásul vette a miniszteri választ, melyből kitűnt, ami rajta nem épen ritkán esik meg, hogy ismét a „Fabulást“, a mesélgetőt játszatták el vele. Erdély Sándor igazságügyminiszter is fe­lelt az ezzel kapcsolatban levő hitbizományi kér­désre, kijelentvén, hogy a h­itbizomány intéz­ményét a mai korral összeegyeztethetőnek már nem tartja, azonban az ily kérdést csak úgy mellékesen megoldani nem célszerű és nem is lehet. Ezzel az ülést hétfőre halasztották. II. A képviselőház november hó 30-iki ülése: el a vizsgálat, hogy panasz tárgyát képezte volna, hogy szavazók jogtalanul megfosztatak volna szava­zati joguk gyakorlásától. Nehogy Gullner az ő felszólalásával akarat­­lanul is ily téves nézetek lábrakapását segítse elő Pest vármegye közéletét illetőleg, kötelességének tartotta ezt a rektifikációt itt a ház színe előtt megtenni. (Élénk helyeslés a jobb oldalon.) Hock János: Nyilatkozik a beadott javaslatok­ról. A sajtó és parlament együvé tartoznak, egymást kiegészítik. De minél fontosabb szerep jut neki hiva­tásul, annál jobban kell iparkodnia a közbizalom megszerzésére. Hermannak nincs igaza, a­mikor az egész társadalmi decadence-ért a sajtót teszi felelőssé.­­ ( Herman Ottó : Nem egyedül! Arra is! Hock János: A sajtó csak a társadalom hit tükre, kifejezője. A közvélemény kifejezője. A pikáns­nak keresése jellemzi nem csak a sajtót, de a kor egyébb irodalmi termékeit is. A sajtót a párturalmi rendszer rontotta meg. A sajtó reformja elválaszthat­­lan a parlamentarizmus reformjától. A sajtó oly konkáv és konvex tükör, a­mely­nek segítségével oly képet tárhatnak a közvélemény elé, a­milyen épen a hatalomnak érdekében áll. Ez a kép mindig torzkép és nem a tiszta igazság képe (igaz! ügy van! a baloldalon), mi pedig ezzel szem­ben azt mondjuk, ne ferdítsünk, de engedjük elfer­díteni, meghamisítani és elhomályosítani a tárgyalások képét; nem kérünk mást, mint a tiszta igazságot is egyezzenek ebbe bele ... K­ Pap Géza : Hogy tegyük ? Beöthy Ákos: Hogy kérem ? Elnök: (csenget) Kérem ne konvertáljanak a képviselő urak! Hock János: Erre módot nyújtanak a t. kép­­viselő urak, hogy ha a tárgyalások hivatalos szövegét­ minden kommentár nélkül köztik, tisztán. De midőn a képviselő úr bennünket figyelmeztet, hogy mi tegyük azt lehetővé, hogy a tárgyalásokat a közönség a saját kritikája alapján foghassa föl s mikor mi ezt sürgetjük, akkor a képviselő úr ellenünk szavaz. (Igaz! Ügy van­ a baloldalon.) Mert ily elferdítések­kel szemben, a­melyeket tapasztalhatunk a sajtóban, szüksége van a közönségnek egy őszinte tolmácsra és nincs őszintébb tolmács, mint a tiszta igazság. Pap Géza: Az ellenzéki lapok! Hock János: Az igazságot pedig leghívebben visszaadni ennek a parlamentnek első erkölcsi köte­lessége. A társadalmi és politikai élet megjavítására kiirányzott kísérletnek tekinti Bartók és Holló indít­ványát. Az egyik javításra céloz a sajtó terén a má­sik a parlamentarizmus terén. E két indítványt elfo­gadja. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbalon.) Pongrácz Károly gróf szólni kezd sapkájával a fején. Péchy Tamás: A sapka, a sapka! (Derültség.) Pongrácz Károly gróf: (Lekapja a sapkát.) Kikel a sajtó ellen. A „Nemzetinek azt a vélemé­nyét teszi kritika tárgyává, a melyet legutóbbi beszéde alkalmával írt. Ami adatot akkor fölhozott, az mind Elnök: Szilágyi Dezső, 10 órakor nyitja meg az ülést. Jegyzők: Molnár Antal, Esterházy Kálmán gr., Illyés Bálint. A kormány részéről jelen vannak: Bánffy Dezső báró miniszterelnök, Lukács László, Perczel Dezső, Wlassics Gyula, Darányi Ignác, Dániel Ernő, Josipovich Imre, Erdély Sándor, Fej­érv­áry Géza dr. Hitelesítették a múlt ülés jegyzőkönyvét. Esterházy Kálmán gr. jegyző: Jelenti, hogy Makfalvay Géza interpellációt jelentett be a nagyatádi állami méntelep­ménjeinél észlelt szembajok iránt. Következik a napirend: Az 1896-ik évi költségvetés részletes tárgyalása. Az „országgyűlés“ tételnél folytatva fölszólal. Földváry Miklós. Gullner Gyula tegnapi beszé­dében azt mondta, hogy a Pest vármegyében legutóbb lefolyt megyebizottsági tagválasztásoknál nyitrai jelen­ségeket tapasztalt és e tekintetben szólóra is hivat­kozott, a­ki az igazoló választmányi ülésen szintén részt vett. Evvel szemben kötelességének ismeri kijelenteni, hogy Pest vármegyében egyáltalában a hivatalos közegek befolyást a megyei bizottsági tagválasztásokra nem gyakoroltak és hogy ez úgy történt, — sajnálja, hogy nincs jelen Gullner, ő rá magára is merne hivatkozni, a­ki ugyanazon napon egy igen szép pohárköszöntőben . Pest-Pilis-Solt-Kis-Kun vármegye fő­ispánját, mint teljesen pártatlan főispánt köszöntötte fel. (Igaz­ jobbfelől.) De az igazoló bizottságban sem merült föl semmi olyan jelenség, a­mely ezt a vádat indokolttá és alapossá tette volna. A határozatok valamennyien egyhangúlag Gullnernek is hozzájárulá­sával hozattak és abban a néhány igen elenyésző csekély számú esetben, a­midőn a vizsgálat elren­delését tartotta szükségesnek az igazoló választmány, egész más okokból és nem azon okból rendeltetett­nak. Hiszen,­­nem tett semmi olyat, a­miért feddést érdemelne. Jó gazdaasszony. Gondját viseli embernek, állatnak. Annak a zavarnak bizony-bizony nincs is egyéb oka, minthogy maga maga előtt is restelli már, hogy az öreg minden áldott reggel elmenőben s minden este hazaérkezésekor elől kezdi a tanítást. — Te anyjuk. A fiatal uraság meg meg itt járt. — Itt. Csak nem kergethetem ki. — Nem is azért mondom. — No bizony, maga se tudja kelmed, hogy mi az ördögért hánytorgatja föl örökké. Hát itt járt. Ma is, tegnap is, meg azelőtt is. — Mi van abban ? ízlik neki a jó diószegi. — Szemet vetett a leányra. — Hát azt is jól tette, ha vetett. Szép leány, szerprevaló. Hét vármegyében sincs különb nála. Bolond volna, ha meg nem látná. Tán biz’ azt szeretné kelmed, ha sutba dug­nám a gyereket, hogy még napvilágra se ke­rüljön. Dehogy is nem! Bizony mutogatom én. Büszke vagyok reá, hogy az enyém. De még arra is, hogy az egész környék legénysége ve­sződik utána. A csikós is, az uraság is. Hát mi szégyen van abban, hogy úgy ellepik a sok kedveskedéssel, vásárfiával, névnapi meg szüle­tésnapi ajándékkal. Talán, hogy az Erzsók a legtakarosabb ? Ha vasárnap bemegyek vele a faluba, még a tiszteletes úr is megszólítja min­dig. Most bimbózik, mint a virág, napsugár kell annak, hát miért zárnám el előle a leve­gőt. Hiába erről kelmed, édes gazdám, ezt az egyet nem érti kelmed. Csak a vak nem látja, hogy a fiatal uraság sok jóságának, ba­rátságának milyen nagy hasznát vehetjük. Hát csak hadd vesződjék utána. Az Erős,óknak, meg ,­nem­­árt,­nekünk m­eg használ. •­­— Rossz vége lesz, anyjuk! . . . Láttam én már ehez hasonlatos esetet. A kapusos ember nem mi hozzánk való. Elbolondítja, elszédíti a gyerekleány fejét, aztán egyszer csak itt a ve­­­szedelem. Jobb szeretném, ha nem járna erre ... De teszek is róla! — De bit nem tesz róla! Már azt csak nem engedem. Vak ember kelmed, nem látja a gyerek szerencséjét. a kukoricatörés után, mikor az első dér belepte a környéket, Rénes István gazda egy hideg őszi reggelen arra ébredt föl, hogy csak másodmagával van a „Vendéglátódban. Kire­pült a szép tarka madár, üres lett a kalitkája. Elment, itt hagyta a szülei házat, azt se mondta: „ Isten megáldja, édes szüleim.“ Ki vitte el, merre jár, mi lett belőle? Hiába kérdezte, tudakolta Rénes gazda, nem kapott választ. A maga józan paraszt­­eszével kiokoskodott ugyan egyetmást. Sej­tette, hogy a fiatal uraság szédítette el a gye-'e rek fejét s most, hogy az uraságok is fölköl­töztek Budapestre, hát a leány is arra fel­ vette valamerre az útját. A feleségének nem tett szemrehányást,/' Csak magamagát okolta egyért — másért. Szifen kebbre kellett volna fogni a gyepfüt. ~­­ Meg az ostort is meg kellett volna su­’­­ hogtatni egyszer-másszor. De hát jól van, és no. . . . Majd visszajön, ha elrongyosodik, majdis visszahozza a nyomorúság! — Vagy a jó mód ! vág — közbe az asz­­szony, aki nem látszik olyan szomorúnak. Jó­kedvvel­ jár kel a házban s mintha rendben levőnek találná a történteket. Egy kicsit több a­ dolga, meg vendég se joc, annyi­ mint maelőtt.

Next