Pesti Hírlap, 1899. július (21. évfolyam, 180-210. szám)
1899-07-30 / 209. szám
10 PESTI HÍRLAP 1899. julius 30. — (Petőfi Sándor első szerelme.) Szarvasi tudósítónk meglátogatta Dikányi Zsigmond szarvasi nyugalmazott professzort, aki Aszódon négy évig járt együtt Petőfi Sándorral. A professzor rendkívül érdekes részleteket beszélt az aszódi diákéletről. Egy izben az ottani leányiskola tanítója panaszt tett, hogy egyik növendékének, X. Emmának (most egyik ág ev. gyülekezet lelkésze nejének) szerelmes leveleket irogat Petőfi Sándor. Petőfi mindössze tizenhárom éves volt ekkor és a szintaxist végezte. Tanáruk, Koren, nagyon fölindult ezen a túl korai gerjedelmen s igen komoran lépett az osztályába. — Jöjj ki, Petőfi ! Petőfi fülig elpirult, mert a tanár nagyon vészjósló arcot vágott. — Hozd elő a padot! Petőfinek magának kellett a padot a katedra elé állítani. — Ülj le ! — szólt a tanár. Majd Esztergályi felé, egy másik osztálytárs felé fordult. — Jöjj ki, szende menyasszony. (Az is „levelezett.“) Te ennek az urnak (Petőfire mutatott)a a menyasszonya vagy. Ez az ur vőlegény. Döntök, Dihányi, ti lesztek a koszoruslegények. S az egész órán át lakodalmi menetben pelengérezte a tréfát nem értő tanár a diákokat. Petűy különösen restette a megszégyenítést. Az óra végén ezt mondotta: — Sohasem írok többé az Emmának. Ugyancsak Dihányi tanár beszélte tudósítónknak, hogy a szintaxist végzett pajkos diákok különös titkos társulatot alakítottak, mely „hazafias“ célokat szolgált. Nemann, így hívták az alapítót, ameddig az akció kezdetét vehette, kissé kedélyesebbre fogta a programmot. A társulatban mindenki rablók nevét viselte, az alapító maga Rinaldó volt, Petőfit Zöld Marcinak keresztelték. Petőfi beleunt a léha, gyerekes kedvtelésben kijelentette, hogy nem gyerekeskedik. Így bomlott föl az első aszódi „titkostársaság.“ A hetvenes évek végén, mikor az a hír terjedt el az országban, hogy Petőfi egy szibériai bányában deportálva senyved, komolyan fölvetették, hogy ásatásokat kellene rendezni a segesvári csatasíkon, ha talán a költő hamvaira ráakadnának. Dihányi professzor beszéli, hogy ebben az időben meglátogatta őt dr Török Aurél, az európai brit antropológus. Kérdést tett, hogy gymnazista korából nem emlékszik-e Petőfinek valamely koponyaalkati rendellenségére ? Oibányi ekkor mondotta, hogy Petőfinek, egészen határozottan emlékszik reá, nagyon kiállott egy szemfoga, s a kis diákokat, persze csupa tréfából, azzal ijesztgette, hogy feléjük vicsorította a fogait. — (A titokzatos bajor) címen részletesen megírtuk annak az állítólagos bajor kereskedő-utazónak öngyilkossági kísérletét, aki július 26-ikán reggel a budafoki bolt Dunaágban a vízben állva kétszer mellbe lőtte magát. A rejtélyes öngyilkosjelölt, aki egy barátjával, akivel a hajón ismerkedett meg, a két korona-szállodában lakott, oly súlyosan sebesült meg, hogy a Rókus-kórházban, ahova a mentők beszállították, még nem lehetett kihallgatni. Amikor eszméletnél van, szívesen elbeszélget a vele egy teremben fekvő betegekkel. A golyók azonban tüdejét sértették meg és így beszéde inkább csak suttogás. Az egyik szomszédjának így elmondta, hogy ő tulajdonképen nem is német seregbeli hadnagy, hanem a bécsi 6. sz. gyalogezred tartalékos főhadnagya és t Bécsben a Lichtensteingasse 106. sz. alatt lakik. Másik szomszédjának pedig azt mondta, hogy ő bécsi mechanikus. Végre a bejelentő lapján Vogel Albert liebenfelsi (bajorországi) születésű kereskedőutazónak írta magát. A főkapitányság a betegek vallomása alapján kérdést intézett a bécsi rendőrfőnökséghez, ahonnan az a felelet érkezett, hogy a Lichtensteingasseban nincsen 160. sz. ház, de Vogel Bécs területén egyáltalában ismeretlen. A rendőrség tehát most uj nyomot keres, hogy a vizsgálatot aztán abban az irányban folytassa. A titokzatos bajor 36—38 éves, magas, erős termetű, csinos ember; fekete haja és bajusza, kék szeme s borotvált arca van. — (Sikkasztó szolga.) A Ganz-gyár pénztárosa pénteken 1557 forintot adott át Küos Pál szolgának azzal az utasítással, hogy ezt az összeget a MÁV gépgyár pénztárába szolgáltassa be, amely több nagy iparvállalatéval együtt a Ganzgyár betegsegélyző pénztárát is kezeli. Küos elvitte a pénzt s azóta nem jelentkezett. Minthogy a MÁV gépgyárának a pénztárába nem fizette be az 1557 forintot, a gyár igazgatósága jelentést tett a dologról a rendőrségen, amely most Küost keresi. — “•—gr . — (Külföldiek a Bzt-Lukács-fürdőban.) Örvendetes, hogy mennyire járul hozzá a Szt-Lukácsfürdő a főváros idegenforgalmának emeléséhez. Jelenleg ott időznek: Todorescu Dimitri, volt román miniszter Bukarestből, Zenning Theo földbirtokos Jekaterinoslawból, Oroszországban, Binner Ferencné magánzó New-Yorkból, dr Rakoviceanu Kerla, kórházi főorvos Bukarestből, Gyuilo J. kereskedő Messinából Siciliában, dr Serphioti kórházi igazgató Galatzból, Statescu polgármester Pitestiből Romániában, stb. íme, bizonyítéka annak, hogy a kiváló budai gyógyforrások régi jó hírneve, mely Mátyás király idejében érte már el fénykorát, a külföldön ismét emelkedőben van. (Egy főispán balesete.) A kolozsvári »Ellenzék« jelenti, hogy Szilágy vármegye főispánját, Wesselényi Miklós bárót, baleset érte a napokban. Egy új fegyvert próbálgatott, miközben a fegyver eldördült, szétrobbant és szilánkokká töredezett. Egy szilánk a homlokán megsebesítette Wesselényi bárót, a sérülés azonban könnyebb természetű. (Péter szökése.) Péter, a sebenbrunni parknak a forongurangja, tegnap délután ketrecének vas rácsait nagy erővel széttágitva, megszökött s rendkívüli ügyességgel kúszott ágról-ágra, fáról-fára. Azon fa alatt mélyre menekült, ponyvát feszítettek ki, attól tartva, hogy valamelyik ág letörik alatti s ő a mélységbe zuhan. De a majom előbb minden ágat kipróbált, mielőtt rámászott volna. Majd erős ágakat tördelt le és fészket csinált magának, ennek szilárdságát is alaposan kipróbálva, mielőtt rajta elhelyezkedett volna. Ily fészket vagy függőágyat estig 8—10-et készített magának. Vándorlása közben lassankint a botanikus kertbe jutott, hol a nagy vallére előtt hatalmas platánok állnak. Itt telepedett le s még most is ott van. A fa alatt persze csakhamar négy csődület támadt. Néhány gyakorlott kertész meg is próbált a közelébe jutni, de Péter vastag ágakat lépdelt le, ezeket darabokra tördelte és üldözőinek fejéhez vagdalta. Midőn észrevette, hogy a sötétség beálltával az üldözést abbahagyták, utoljára készített függőágyára feküdt és lombokat szakgatott le, valószínűleg takaróul. A platán alatt elhelyezték Péter ketrecét, megrakva kedvenc csemegéivel és rendes meleg takarójával és az őr is ott virrasztott, de Péter bizony nem jött le. Amint felvirradt, egy ágra ült s fejét kezére támasztva, mélabúsan nézett maga elé. Ma délelőtt nem háborgatták. A megszökött állatot, mint levelezőnk sürgönyzi, esti tíz óráig nem sikerült befógni. A derék orangutáng egy magas platánon fekhelyet készített magának és elaludt. — (Gyilkosság egy elsőosztályu kupában.) Douai és Arras vasúti álomások között, a páfis—lillei vonalon, hétfőn éjjel egy Schotsman Pál nevű lillei gazdag és tekintélyes kereskedőt, kiről köztudomású volt, hogy nagy összegeket szokott magával hordani, egy elsőosztályu kupéban meggyilkolták. Schotsman hétfőn reggel családi és üzleti ügyekben utazott a párisi express-vonaton Arrasba. Este visszautazott Lillébe s az állomásra kocsit rendelt. A vonat rendes időben érkezett meg s az állomásfőnöknek semmi különöset sem jelentettek. Midőn azonban a vonatfelügyelő a vagyonokat megvizsgálta, az egyikben ott találta Schotsman holttestét. Arca és mellei késszúrásokkal voltak bontva. A pályaorvos kilenc szúrást konstatált, melyek közül egyik a tüdőt és szívet szúrta keresztül s feltétlenül halálos volt. A kocsiban minden össze-vissza volt hányva, miből kétségbeesett küzdelemre lehet következtetni. Kikutatták az áldozat zsebeit, egy pénzdarab, egyetlen papírszelet se volt bennük. A kupé egyik sarkában aztán két tízcentime-os darabot találtak, ezt a gyilkos ejtette el, mikor kifosztotta a halottat. A halott balkeze ujján jegygyűrűt fedeztek föl. Lehúzták s ebből állapították meg, hogy ki az áldozat. A gyűrűbe évszám mellé ez a név volt bevésve: Paul Schotsman. Szorgos nyomozás indult meg a gyilkos kézrekerítésére, de eddig sikertelenül. Az egyik kalauz látta még, amint Schotsman valamelyik állomáson leszállt és újságot vett. Zajt a kocsijából nem hallottak, a gyilkosság a titokzatosság leple alatt történt. Az áldozat családos ember, három gyermek apja. Felesége a váróteremben, hol férjét ravatalra helyezték, a holttest mellett eszméletlenül esett össze. — A gyilkosság gyanúja egy elegáns szőke fiatalemberr irányul, aki Seclin állomáson, Douai és Lille közt nagy sietséggel szállt le a vonatról és elsietett. A Schotsman-család 100.000 frank díjat tűzött ki a gyilkos fölfedezésére. (Fölrobbant hajó.) Szjekovácon, mint lapunknak telegrafálják, a Dunagőzhajózási társaság egy gőzöse nekiment egy uszályhajónak, amely acetylen-hordókat szállított. Az összeütközés oly erős volt, hogy az acetylen felrobbant s a hajó elmerült. Négy ember, aki a robbanás idején a hajón volt, a Szávába fúlt. (Családi dráma.) Mint Halléból sürgönyzik, Mühlbege Aurél 24 éves vasmunkás a tőle elváltan élő feleségére forgópisztolylyal rálőtt és amikor az asszonyt épen menekülni látta, két gyermekét lőtte agyon. Aztán önmaga ellen fordította pisztolyát. Ő is meghalt. Tettének oka az, hogy ő többször kérte az asszonyt, hogy térjen vissza hozzá, de az asszony vonakodott ezt tenni. .. .......... . (Turistahalál.) Ily című hírünkre vonatkozólag még azt sürgönyzik Zermattból, hogy a két francia hölgy azért járt szerencsétlenül, mert a veszélyes hegymászó útra szaloncipőkben indultak. A két hölgy 300 méter mélyre zuhant le. (Babérkoszorú bőrből.) Palencsár Andor gépszíjgyárának munkásai mintegy 30-an Deák Péter munkafelügyelő vezetése mellett holnap délelőtt 11 órakor nemzeti lobogó alatt kivonulnak a Petőfiszoborhoz s megkoszorúzzák. A koszorút a gyár munkásai készítették bőrből utánzott babérlevelekből. A rajta levő művészi pálmaág és szalag szintén bőrből való. A szalag fölirása ez: Ugye, az égben is hazád szabadságáról dalolsz ? — (Német kém francia földön.) Nancyból érkezett jelentések szerint letartóztattak ott egy Francois nevű embert, akit kémkedéssel gyanusitattanak. Francois állítólag sűrűn érintkezett a dreuxei és a chateau-salinsi helyőrség német tisztjeivel. . — (Leégett városok.) Kovnoból sürgönyzik Posvitin és Dobeiko mezővárosok leégtek. Száznál több tanya, több hatósági épület és a gyógyszertár elpusztult. A kár igen nagy. Néhány emberélet is elpusztult. (A sikkasztó polgármester jelentkezése.) Hobsbaum József, Grosendorf város polgármmestere, aki nagy sikkasztásainak fölfedezése után a rendőrségnek megírta, hogy Budapestre megy, hogy ott öngyilkossá legyen, ma Kremsben jelentkezett a törvényszéknél, ahol rögtön lecsukták. (Tilos a házalás.) A házalási törvényben adott jogával mind több és több vidéki város kezd élni és a szegény házalókat kitiltják határukból. Ma is három város : Gyula, Nyíregyháza és Felső-Bánya tette közzé legújabb rendeletét, melylyel a házalást a területükön eltiltják. (Életmentő tanító.) Leviczky Emil, lasztoméri gör. kata. tanító julius 25-én, a Labore folyóból Bergmann Miksa 16 éves izr. tanulót kimentette. A tanuló már teljesen balodnak látszott, mikor a derék tanító partra szállította. Ez már a negyedik sikeres életmentése a derék, fiatal tanítónak. (Zsebtolvaj csemeték.) A napokban egy szurtos kisfiú állított be az egyik Teréz-körúti zálogházba és egy arany lánckarkötőt, meg két aranygyűrűt akart elzálogosítani. A zálogháztulajdonosnak gyanús volt a dolog, rendőrt hivatott és a VI. kerületi kapitányságra kísértette a fiút. Ott vallatóra fogták. Kihallgatásakor kiderült, hogy egy nagyreményű zsebtolvaj csemetékből álló bandának jutottak nyomára. A banda tagjai Friedmann József, Friedmann Miksa, Angelusz Mór, Deutsch Rezső és Sándor Jenő, csupa 12—14 éves gyerek, akik az iskolák bezárása óta az utcákon csavarogtak és kizárólag zsebtolvajlásból éltek. A nagyreményű tolvajcsemeték a főkapitányság fogházában várják büntetésüket. (Veszett kutya a Józsefvárosban.) Nagy riadalmat okozott a napokban a Józsefvárosban egy veszett kutya, amely néhány gyermeket is megharapott, míg végre nagynehezen le tudták ütni. A fiukat a Pasteur-intézetben kezelik s az eset következtében a Vilikér. elöljáróság ebzárlatot rendelt el s igy a Józsefvárosban a mai naptól kezdve augusztus 16-áig szájkosárral s csak pórázon vezetve lehet kutyákat az utcára vinni. A tilinkó tudvalevőleg egyike a legkedveltebb magyar hangszereknek. E hangszeren, mely bájos hangjával minden fogékony kedélyre kedves benyomást gyakorol, most eljátszhatja még az is kedvelt nótáit, ki e hangszert azelőtt sohasem kezelte. Megjelent ugyanis a magyar tilinkó-iskola Sternberg Ármin és Testvére cs. és kir. udvari szállítók kiadásában. Ez iskola oly könnyű modorban van szerkesztve, hogy fölöslegessé tesz minden további magyarázatot s a tilinkójátszást általa könnyű szerrel lehet alapossággal elsajátítani. A kiváló mű ára — mely egyúttal 65 legszebb magyar s más kedvelt darab gyűjteménye — netto 1 írt 50 kr. x „A Természet“ alattani, vadászati és halászati folyóirat megrendelhető a halászati mellékletével együtt dr Lendl Adolf intézetében (Budapest, II. Donáti u. 7.) évi 3 írtért. Kézhetenkint jelenik meg, bő és érdekes tartalommal, illusztrálva és csinos kiállításban. . *,, ,. A szünidei gyermektelepek számára a A jul. 23-án kimutatott 460 frt 21 krral együtt befolyt eddig . . . *_'• 478 frt 71 kr.... következő újabb adományok érkeztek lapunkhoz: Jancsi és Juliska, Katymár . . . 10 frt — kr,. Hellebranth Pinciké, Svábhegy . . 1 » — » Kemény Simonná . « . . . 1 * — » Visnovszky Sándorné « « • * — * 50 » Őry I. és R. . . . ... • « 1 » — » , MÁV vegyészeti laboratóriuma . • 1 »50 » . Várady Zoltán . * * « . • »50 »^ Dr Scüatteles Mór í / •«•>. — »50 ». Deutsch N. ..«..*•• — »50 Loftier Lajosné, Szombathely . « 1 » — » Kohn Lipót, Zenta . — * 50»! Gál Rezső, Besztován , , 1 . • — » 50 » Összesen 18 kt 50 kr.