Pesti Hírlap, 1902. február (24. évfolyam, 31-58. szám)

1902-02-01 / 31. szám

1902. február 1., szombat. PESTI HI­R.L­A­P ______________ kormányzó fiát választották meg 634 szótöbbséggel országgyűlési képviselőnek, a föggetlenségi Kátay Ma­nóval szemben. A választást megtámadó petíciót Paiss Andor elnöklésével ma délelőtt tárgyalta a Curia. A kérelmezők nevében dr Nagy Péter dr Samassa Já­nos kihallgatását kérte, hogy a Curia közvetetlen meggyőződést szerezzen a vesztegetés és itatás vád­járól. A korcsmai kontó huszonhatezer koronát tett ki három községben s aki pénzt vagy italt nem ka­pott, egy kocsi tökkel vagy répával csábították a Samassa-pártra. Az érsek gazdatisztjei legelőt ígértek a szavazóknak s kifizették a hivek korcsmai tartozá­sát. dr Rasályi Lajos, a választás védője, hiteles ok­irattal bizonyította, hogy az ellenpárt hogy g­yűjtötte az aláírásokat a petícióra. A bukott jelölt dr Nagy Péter ügyvéd és egy közjegyző kíséretében a füzes­abonyi korcsmába ment s az ott borozgatóktól meg­kérdezte, hogy akarnak-e új választást? Hogyne akartak volna, így született meg a petíció, amelynek minden pontját megcáfolja s visszautasítását kéri. ■Megbízottja nevében különben kijelenti, hogy a vizs­gálat elrendelése esetén Samassa képviselő kész­­azonnal megjelenni és hit alatt vallani. A határoza­tot holnap délelőtt hirdeti ki a Curia. ORSZÁGGYŰLÉS. .­­. A mai ülésen a költségvetési vita már külső­ színben is felöltötte a sablonos költség­­vetési tárgyalások képét, háromnegyed részben­­pedig belső tartalma a legköznapibb nívóra sü­llyedt. Hogy a szenzáció megszűnt, a padok is üresek lettek. Bevezetője a tanácskozásnak gróf Be­­nyovszky Sándor hosszú beszéde volt, melyben a függetlenségi eszmék hangoztatása mellett a kisbirtokosokról való gondoskodást és a kisem­berek segítését sürgette, de a munkáskérdést is gondoskodásába fogadta. Beszéde alig külön­bözött a múlt évitől, ami azonban nem bizo­nyít amellett, hogy azóta az ország állapotai sem változtak. A második fölszólaló Papp Jó­zsef kormánypárti, de román nemzetiségű, az­zal szerzett helyesléseket, hogy a románok ré­szére a törhetetlen magyar hazafiságot hirdette k­­­i képviselő a függetlenségi Krasznay Ferenc is,­ aki rendkívül széles ’ mederben foglalkozott közjogi kérdésekkel és általánosan ismert elmé­letekkel csak a végére hagyva egy kis csattanót, amikor arra biztatta az önálló vámterületet he­lyeslő szabadelvűpártiakat, hogy lépjenek ki a kormánypártból. Értékes és tartalmas fölszólalás volt az ülés végén az agrárius gróf Zselinski Róberté. Az aktuális gazdasági kérdésekkel foglalkozott a maga álláspontja alapján a vámtételek leszál­lítását sürgetve, de tiltakozva az ellen, hogy kedvezményeket adjanak egyes cégeknek a vám­tételek kijátszására. Szólott az őrlési forgalom­ról, a szabad kereskedelem kérdéséről és a ffn-inr—i---------- í~t" r- - ----------------------r~rm ll. A képviselőház ülése jan. 31-én. Elnök : Gróf Apponyi Albert. Jegyzők: Gróf Nyegre László, Lázár Árpád, Illyés Bálint. A miniszterek közül jelen vannak : Széll Kálmán, Lukács László, Darányi Ignác, Hegedüs Sándor, Plósz Sándor, Wlassics Gyula, Csik­ Ervin. Ülés kezdete délelőtt 10 órakor. A jegyzőkönyv hitelesítése és az irományok bemutatása után következik a költségvetés általános tárgyalásának folytatása. Benyovszky Sándor gróf az ország súlyos gazdasági helyzetével foglalkozik, melyből nincs más menekvés, mint az önálló vámterület útja. Az adók súlyosak; nem az a legnagyobb baj, hogy a földadó nagy, hanem­ az, hogy a többi adót is a föld­adó után vetik ki. A községi pótadó sok helyen eléri az állami adókat, néhol pedig még meg is ha­ladja. A fogyasztási adók is túlságosan megdrágítják az életet. A kisbirtokosokon e­ső­sorban kellene se­gíteni, mert ez az osztály a maga erejéből már nem tud helyreállani, annyira el van adósodva; gondos­kodni kellene róla, hogy a kisbirtokososztály hitel­­viszonyait megjavítsák. Erre a célra legcélszerűbb volna, ha az árvapénzeket az állami felügyelet alatt álló hitelszövetkezeteknél ke­veznék el, s nem a vi­déki takarékpénztáraknál. A fizetésrendezést a kis­embereket­ kezdjék s gondolják meg, hogy az adókat tovább emelni nem lehet. Az adófizetők érdekével is kell törődni, mert a polgárok drága pénzükért ma rossz közigazgatást és késedelmes igazságszolgáltatást kapnak. Elismeri, hogy a kormány tenni akar vala­mit a munkásosztály érdekében ; ajánlja, hogy első­sorban a budapesti munkásoknak kellene könnyeb­bíteni a megélhetést, talán ellátási szövetkezetek ala­pításával. Nem fogadja el a költségvetést a rész­letes tárgyalás alapjául sem. (Zajos éljenzés a bal­oldalon.) Papp József szerint szükséges, hogy minden politikának fő célja a haza egysége legyen. Hatvan évvel ezelőtt még nem volt nemzetiségi küzdelem Magyarországon; az előtt az ő hazában lakó román faj szerette hazáját és hű volt hozzá, izgatók nélkül ma sem zavarná meg semmi a békességet. A hazai románok már évszázadokkal ezelőtt jelentékeny szol­gálatokat tettek e hazának, s jutalmul igen sokan kaptak nemességet már Nagy Lajos korában is. A nemzetiségek beolvasztása tehát nem volna lehetet­lenség, ha megtalálják a módját. A románok nem küldenek több képviselőt a parlamentbe még akkor sem, ha a választó­kerületeket újra osztják be. A román passzivisták semmi miatt sem panaszkodhat­nak, legföljebb csak népük csekély értelmi foka mi­att. De ennek nem oka a kormány, amely elegendő iskolát állít. Miért nem küldik oda a román gyerme­keket? Mert ott magyarul is tanulnak. De hát oly nagy baj az, ha egy román megtanulja az állam nyelvét­? • V .­­Barabás Béla : A románok között kellene így beszélnie! (Nagy zaj.) Papp József kijelenti, hogy a választók előtt is mindig így beszélt. Helyeslés.) A dákoromanizmus­­ról csak annyit mond, hogy azok ellen, akik e hazát szétdarabolni akarják, igazolt a legdrákóibb eljárás is. (Taps a jobboldalon.) De szűnjék meg a bizalmat­lanság ama románok iránt, akik hűek a hazájukhoz. A költségvetést elfogadja. (Éljenzés és taps.) Elnök az ülést öt percre felfüggeszti. Szünet után Krasznay Ferenc bírálja a kormányzati rend­szert s ennek szellemét 1867-től kezdve, helytelenül a túlságos bürokráciát. Ma már a parlamentet is csak unalmas felesletnek tekintik a kormányok. A régi és új rendszer közt mindössze az a különbség, hogy a durvaságot a szép és sok szó kultusza váltotta fel. A mai kormány a közhelyek minisztéri­uma. A szegény ember ma semmi egyéb Magyar­­országon, mint kihágási objektum , több kihágást kö­vethet el egy nap, mint ahány falat kenyeret meg­eszik. Az adóügyek közül­­ csak az osztrák iparadót említi, amely megmagyarázza az osztrák ipar föllen­dülését, s megvalósítja II. József császár egykori álmát, hogy Magyarország maradjon csak nyers ter­melő ország, s a kedves Ausztria legyen eltartott, gazdag ország. Kérdi a kormányt, hogy elkészítette-e az­ önálló vámtarifa tervezetét, s közzéteszi-e ideje­korán, mint Németországban te­tték, hogy a közvé­lemény is hozzászólhasson ? Kidolgozta-e már a kor­mány az önálló magyar vadvámszolgálati szabályza­tot ? Az önálló vámterület kérdése egyáltalán nincs még elkészítve. Szemelvényeket olvas föl Enyedi Lukács egy röpiraratából; ez a kiváló közgazda az ország tönkremenetelét és gazdasági kihasználását okozati összefüggésbe hozza a kormány politikájával. Jellemző, hogy ez a férfiú ma is a kormányt támo­gatja. Ha vannak a politikai etikának bizonyos sza­bályai, akkor ily beismerés után a kormányt támo­gatni nem lehet. Sokan a kormánypártiak közül, akik az önálló vá­mterü­let hangoztatásával nyerték meg választóik bizalmát, csak úgy elégíthetik ki vá­lasztóik jóhiszeműségét, ha csatlakoznak azokhoz, akik az önállóság elvét meg is akarják valósítani, mert nem lesz elég, ha a szavazásnál majd egysze­rűen csak távol lesznek. Nem fogadja el a költség­­vetést. (Zajos éljenzés a baloldalon.) Gróf Zielenski Róbert utal arra, hogy Magyar­­ország már régen nem termel annyi gabonát, mint amennyit fogyaszt. Ebből arra a következtetésre jut, hogy a jelenlegi vámtételek még nem maradhatnak többé. A vámok kijátszását meg kell akadályozni. Az őrlési forgalom megszüntetése nagy előnynyel járt a magyar mezőgazdaságra. A lisztkivitelünk emelke­dett, tehát nem bizonyult valónak azoknak aggodalma, kik az őrlési forgalom megszüntetésében a malom­ipar veszedelmét látták. A fedezetlen határidőüzlet elleni küzdelmet folytatni kell. A valódi kereskede­lemnek és iparnak semmi köze sincs a fedezetlen határ­­időüzlet ellen. A komoly körök állást is foglalnak folyton e­lene és­ ennek megtiltását kérik a kormánytól, mert tudják, hogy csak káros hatással van a kereskede­lemre. Annak illusztrálásául, hogy a fedezetlen határ­időüzlet képes a vámok hatását kijátszani, felhozza, hogy amikor Németország néhány év előtt 3 már­kával fölemelte a búza árát, tehát logikusan azt kel­lett föltételezni, hogy a búza ára 3 koronával drá­gább lesz, ott a búza ára a spekuláció operációja folytán olcsóbb lett. Majd a befektetésekről szól és ott azt a tételt állítja fel, hogy a kormányok csak nagy gazdasági krízisek után eszközöljenek nagyobb beru­házásokat, amikor azonban a magánvállalkozás elég erős és élénk, az államnak nem kell befektetések­ről gondoskodnia. Ezután a Németország új vámta­rifa-javaslatával szemben tanúsítandó magatartásunk­ról szól és azt követeli, hogy nekünk Németország­gal szemben maximális és minimális tételeket bizto­sítani kell. Ha ezt nem teszszük, ismét be fog özön­leni hozzánk a szerb és román szarvasmarha és az olasz bor. Rá kell térni az útra, mely a nemzeti mun­kát és termelést irta zászlajára. A kormány iránt bi­zalommal viseltetik és ezért a költségvetést elfo­gadja. (Helyeslés jobbfelől.) Elnök javasltára a Ház a holnapi ülésre a jegyző és bizottsági tagválasztásokat tűzi ki és hét­főre a költségvetés tárgyalásának folytatását. Ülés vége d. u. 2 órakor, szomorúságával kell megemlékeznünk arról a ■rendkívüli eseményről, amely tegnap városunk­ban történt s amelynek áldozata is akadt. Nap­közben az a hir terjedt el, hogy a színtársulat egyik tagja, a drámai apa, az este szinte ke­­rü­lő dráma ötödik felvonásának hatodik jele­netében öngyilkosságot követ el s nemcsak a szerephez híven, de természetesen is meghal. A hírre a kérdéses színész eljárása adott okot s a hir komolyságában senki sem kételkedett, amit az is bizonyít, hogy a rendőrség feje maga is a kulisszák közé ment, hogy a katasz­trófát megakadályozza. Fájdalom, arra senki nem gondolt, hogy ma este ennek a harmad­rendű ripacs-színésznek a jutalomjátéka volt és hogy öngyilkossági hírét csak azért terjesz­tette, — még pedig igen rafinirozott módon — hogy lett házhoz és nagyobb jövedelemhez jus­son, így hát mondani sem kell, hogy a drámai apa n­em lőtte agyon magát és hogy a becsa­pott közönség csalódva távozott. Valóban meg­döbbenve kell konstatálnunk, hogy egyes színé­szek mily eszközökhöz nyúlnak és hogy a kö­zönség jóságával mennyire visszaélnek. Némi vigaszt e fenforgó esetben csak az nyújthat, hogy a becsapott közönségnek kevésbbé intelli­gens része a drámai apára rálesett s azt, mi­kor a szinházból lakására ment, kegyetlenül­ el­verte, úgy, hogy a közkórházba kellett szállí­tani, ahol pár hétig fogja nyomni az ágyat s ahol bizonyára meg fogja tanulni, hogy váro­sunk műveit közönsége nem a ripacs-tréfákért, hanem az igazi művészetért rajong. Murai Károly, vámokról mind amaz elvek hangoztatásával, me­lyeket az agráriusok vallanak és bárha ezekben a kormánynyal ők nem mindenben értenek egyet, a költségvetést megszavazta. Ám beszé­dének a hangjából és tartalmából is meg lehe­tett állapítani, hogy nem valami nagy bizalom­mal viseltetik a kormány iránt. Holnap jegyzőket és bizottsági tagokat vá­lasztanak a képviselőházban s a költségvetési vitát csak hétfőn folytatják. 3 Karagyorgyevits Péter hercegről. — Beszélgetés egy szerb államférfival. — Újvidék, jan. 30. Köztudomású dolog, hogy Szerbia és Új­vidék közel vannak egymáshoz, nemcsak terü­letileg, de szerb lakosságunk állandó érint­kezést tart fönn szerbiai testvéreivel. Min­den szerbiai eseményt Újvidéken terveznek. Elég példát hozhatnék föl erre, de fölösleges, hisz Újvidék annyira ismeretes erről, hogy kár érte szót is vesztegetni. A szerbiai zavaros állapotok természetesen csak élénkebbé tették a Belgrád és Újvidék közti érintkezést. Nap-nap után jönnek ide szerb ál­lamférfiak, akik a magyarországi szerb pártok vezéreivel érintkeznek. Tegnap alkalmam volt egy nemrég vissza­lépett szerb miniszterrel a szerb viszonyokról beszélni, aki nevének elhallgatását kérve, a követ­kezőket mondotta nekem : — A bécsi és budapesti lapokat egy föl­bérelt szövetkezet hónapok óta Obrenovics-elle­­nes szellemben informálja. A világ egész más­kép, sokkal sötétebb színben látja a belgrádi konok eseményeit, mint amilyenek azok tény­leg. Karagyorgyevits herceg neve ismét a föl­­színre került, pedig ha a világ tudná, hogy Karagyorgyevits-párt nincs, úgy más szemüve­gen át nézné a helyzetet. Karagyorgyevits Péter herceget néhány lelkiismeretlen ember politikai csapdába csalta, pedig csak nagyon kevesen vannak, akik köréje csoportosulnak, és ezek nagyobbára a belgrádi félműveltségű körökből származnak. Bécsben, Budapesten és főleg Új­vidéken van csak tíz ujjunkon igen könnyen el­­számlálható párthívük. Ez a néhány ember fölhasználta a szerbiai trónváltozás, illetve trónöröklés kérdé­sét és a könnyen hivő Karagyorgyevics Péterrel elhitették, hogy a legalkalmasabb idő elérkezett arra, hogy duzzadt pénztárcáját kinyissa és ab­ból megfelelő összeget bocsásson a rég szőtt

Next