Pesti Hírlap, 1903. március (25. évfolyam, 74-89. szám)

1903-03-16 / 74. szám

1903. március 16., hétfő. PESTI HÍRLAP 3 Vigadóba, nemzetiszinü kokárdákkal, igen sokan disz­­magyarban. Az összes termek s a karzatok szoros é­gásig megteltek. A karzaton helyezkedett el a mér­nök daloskör s a Szent Imre egyesület énekkara. A zenekari emelvény előtt volt fölállítva a szónokok helye, amely körül foglalt helyet többek között Madarász József orsz. képviselő, számos egyetemi professzor s a közreműködök. A programmot az együttes énekkarok Hymnusa nyitotta meg, amelyet a közönség állva hallgatott végig. Az ihretséggel meghallgatott karének után Idahe­ti Győző, az egyetemi kör elnöke tartotta meg­nyitó beszédét, majd pedig Fedor Géza alkalmi köl­teményét szavalta trónus Pál. A lelkesen megél­jenzett szavalat után dr Lovászy Márton orsz. képviselő lé­pett az emelvényre s tartotta az ünnepi beszédet, melynek elhangzása után fölzúdult ismét a lel­kesült éljenzés, mire az énekkarok Farkas Jenő műegyetemi hallgató művészi tárogató­kísérete mellett előadta »Hej Rákóci, Bercsényi !« s »Csínom Palkó" — kuruc-nótákat. Viharos tapssal, éljenzéssel jutalmazta a közönség a mélahús, szívre­­ható nótákat, amelyek után Kováts István tartotta az ifjúság részéről az ünnepi beszédet. A szónokot beszéde közben sokszor félbeszakította a közönség lelkesedése, s különösen a kétfejű sas, meg a Turul madár között tett összehasonlításnál, percekig tartó, tomboló lelkesedés kísérte szavait. A lelkesedés csil­lapultával R. Maróthy Margit, a Magyar színház­ mű­vésznője, elszavalta nagy hatással Petőfi Sándornak „A ledőlt“ szobor című költeményét. Utána Farkas Jenő tárogatón énekkarral előadta »Rákóci kesergőjé«-t, egy kuruc tábori dalt, I .Rákóci ébresztőjé“-t. A kö­zönség annyira föllelkesült a jelesen előadott dalo­kon, hogy még egy kuruc­ nótával meg kellett a pro­grammot toldani. Ezután a Szózat következett, ame­lyet az énekkarok orgonakiséret mellett adtak elő, s melyet a közönség állva hallgatott végig. Eszel a műí­or véget ért, s az óriási közönség a Szózat s a Kossuth-nóta hangjai mellett a legnagyobb rendben távozott a Vigadó épületéből. Délután három órára az egyetemteret t­eljesen megtöltötte a közönség, de még mindig özönlöttek az egyetem- és kecskeméti­ utca felől az egyetem­­térre. Körülbelül 5—6000-re tehető azok száma, kik eljöttek, hogy az egyetemi hallgatók szavalatait hallgassák. Számos egylet és asztaltársaság testü­letileg jelent meg zászlókkal. Délután három órakor vette kezdetét az ün­nepély, amidőn az egyetem központi épületének tágas erkélyéről Berneik Béla joghallgató hatalmas hanggal elszavalta a „Talpra magyar“-t. Zúgó éljenzés ki­sérte minden szakaszát. Utána hazafias, szép­­ beszé­det mondott Nagy András joghallgató. Méltatta a márc­usi napok vívmányait s hivatkozva a márciusi ifjúság működésére, fölhívta a hallgatóságot, hogy munkával, tettekkel tartsa meg azt, amit a nagy napokban sikerült kivívni. Ne engedjünk — úgy­mond — nemzeti követeléseinkből, a haza iránti szeretetünkől soha, semmit. Hatalmas éljenzések és zajos tapsok szakították meg Nagy beszédjét, mely után Oláh Gábor bölcsészethallgató szavalta el si­került, politikai tendenciákkal teli versét. Végül Toma István joghallgató tartott beszédet az „úgy­nevezett szabad polgárokéhoz. Tom­a hosszan foglal­kozott a katonai követelésekkel, ellenállásra buzdítván 's népet. Majd élesen kritizálta a kormányt és kép­­viselőházat s aposztrofálta a miniszterelnököt, aki nem jelent meg Kossuth születésének 100-ik évfordulóján, mivel az szerinte forradalmár volt. A miniszterelnök —­ úgymond a szónok — eljátszotta az­ önálló vám­területet, amit a polgárságnak kell azzal jóvá tenni, hogy nem szűnik meg követelni: először a magyar hadsereget, másodszor az önálló vámterületet és har­madszor a kiterjesztett, titkos választói jogot. Ha eme követeléseket nem adják meg, úgy újra fölvirrad március 15-ike! Ezután a közönség teljes rendben a kecske­méti-utcán, Kálvin-téren és m­úzeum körúton át a múzeum­ elé ment. A kecskeméti-utcán keresztül a Kossuth-nótát énekelve vonult az ifjúság a múzeum-kertbe, ahol akkor már több százra menő tömeg várakozott. A szónokok azon a kiugró párkányon foglaltak helyet, ahonnét ötvenöt évvel ezelőtt Petőfi Sándor harsogta el Talpra magyarját. Klsőbben Jakab Sándor szavalta el hévvel, messzecsengő hangon a Nemzeti dalt. A tömeg min­den versszak után lelkesülten ismételte a refraint:­­Esküszünk !­­Aztán Gulyás József bölcsészettanhallgató mél­tatta 1848. márciusának nagy dicsőségét. Beszédének­­különösen az a része talált élénk visszhangra, a­melyben az osztrák szomszéd kapzsiságát emelte ki g­­elyesen buzdított arra, hogy — példát véve az öt­venöt év előtti Hiúságról — jogait elvenni ne hagyja , ha kell, vérével is nögvédelmezze. Majd Szécskay György lépett elő, hogy elsza­valja Március 15. című hatásos költeményét, amely­nek minden sora lelkes éljenzésre ragadta a tömeget. A hazafias lázzel előadott költeményt lelkesen meg­éljenezték. Szentirmay Elemér hosszabb ünnepi be­szédben méltatta a márciusi eseményeket s végül Gyökössy Endre szavalt hatásos alkalmi költeményt nagy tetszés közepett. A muzeuma előtti ünnepély ezzel véget ért s a nagy sokasággá fölszaporodott ifjúság a legnagyobb rendben sorakozott ismét zászlaja alá, hogy elvigye koszorú­ját Petőfi Sándor ércszobrának talapzatára. Már egészen este lett, amikor az egyetemi ifjúság hatalmas csapata megérkezett a Petőfi­ térre. Először Mihály Lajos kh. szavalta el a Talpra ma­gyart. Utána az ünnepi beszédet Kulcsár Gyula jogh. mondotta. A beszéd végeztével letette a koszorút a szoborra. Gyökössy Endre szavalta el még Március 15. c. költeményét. Idabely Győző fölszólitása után az egyetemi ifjak rendben elvonultak a szobortól s a koronaherceg-utcai Pilvax (most Schovanetz-féle) kávéházhoz mentek, hol emléktábla hirdeti, hogy ott gyülekeztek és onnét indultak ki a 12 pont megálla­pítása után a márciusi ifjak 1818-ban. Az asztaltársaságok központja nevében Kolltay Pál mondott a szobornál beszédet s helyezett koszo­rút a talapzatra. Este hét óra volt, mikor a Petőfi-tér tisztult a közönségtől. A Petőfi-társaság márciusi ünnepe. Nagy és lelkes közönség körében ünnepelte meg március 15-ikét a Petőfi-társaság, tisztán az emlékezésnek szentelve fölolvasó ülését. Az ünnepi ülést Herczeg Ferenc alelnök nyitotta meg, bemutat­ván mindenekelőtt Jókai Mórnak, a társaság elnöké­nek, Abbáziából küldött következő táviratát: • »Március 15-én távol tengerpartról küldöm üdvözletem imádott hazámnak ; legyen szabad­sága, melyet e napon kívánunk, örökkétartó, hatalma erősködve, uj nemzedéke őseihez méltó, azoknál boldogabb; legyen béke a hazafiak kö­zött, honszeretet egyenlítse ki az ellentéteket, isten sugallata vezérelje minden tettünket, áldja minden törekvésünket. Mindazoknak, akik a szabadság nagy föltámadásának napját hajdan velem együtt üdvözölték és még ma is ünnepük, boldog emlékezésemet küldöm. Szeretetteljes üd­vözletemet az ifjú nemzedéknek, szellemi emel­kedésünk tényezőinek, a Petőfi társaságnak, le­gyen őre a nagy eszméknek, erős hőse a dicső­ségnek, melyet a nagy költő viselt s kivivőit utódainknak; erős lelket és kart adjon nektek az isten­­ Jókai Mór . Ezután herczeg Ferenc emelkedett hangú be­széddel vezette be a programmot. Ötvenöt esztendővel ezelőtt megmozdult — úgy­mond — a halottnak hitt nemzet teste és egy világ­rész borzongó ámulata közepett kikelt kriptájából és útra kelt az Ígéret földje, az erős, egységes nemzeti állam ideálja felé. Éjnek idején kelt útjára, ányadör­­gés közepeit és útját egy lángbaborult ország tűz­­tengere világította meg. Azóta elmúlt ötvenöt esz­tendő, a nemzet még­sem érte el az ígéret földjét, bús bolyongása még egyre tart. Az ágyuk elnémul­tak, de vándorútján ezer új veszedelemmel kell meg­küzdenie, hol külső ellenséggel, hol természeti aka­dályokkal, hol pedig a maga kishitűségével és kö­zömbösségével. Olykor vezetők nélkül találja magát. Irányt téveszt, kopár pusztákon vánszorog, az ereje fogytán van. És akadnak hamis próféták, akik a szi­kes pusztára mutatva, igy szólnak hozzá : íme, ez az Ígéret földje, állapodj meg itt és feszítsd ki sátrai­dat. Azonban minden esztendőben egyszer, március 15-én, újra megjelenik a csüggedő vándornép szeme előtt a tűzoszlop, mely éjjeli utján kalauzolta. Tekin­tete újra az Ígéret tö­dje felé fordul, újra hallja istenének szavát: „Ha élni akarsz, ha szabad és magyar akarsz lenni — akkor előre ! Ha százszor eltéveszted is az utat, keresd meg újra , gázolj tvs­­zen-vizen át, törtess rengetegen és pusztákon át, ha elhullanak legjobb fiaid is, végre is el fogsz érni oda, ahová szilárd akarat és bátorság még mindig elért: az ígéret földjére!C­íme a mai ünnep szimbo­likus tartalma. Az ünnepet mi is megütjü­k, szerény keretben, de igaz lélekkel. A tapssal fogadott megnyitó beszéd után Fe­­renczy Zoltán olvasta föl szép értekezését A szabad­­ság eszmei« és Petőfi cím alatt. Lelkesen megélje­nezték. Nagyon szép száma volt a programoinak Szár­vay Gyulának, a jeles költőnek, akit legutóbb válasz­tottak a társaság tagjai közé, székfoglaló költemé­nye: Vitézi ének Rákóczi Ferenci­ól. A magas szár­­nyalású, poétikus szépségekben bővelkedő költemény­nek leghatásosabb része az, amely arról szól, ha majd Rákóczi megjelen. Ezt a részletet mutatóba kö­zöljük : Az lesz a hajnali Amikor a bércek Körör körül bíborban égnek újra, S ezer torokból harsogó v har, Felhőb­e fe­tett kürtös zenekar, Mind,­and az 5 szent induló,át fújja; —­ Az erdőkön túl rézdobok peregnek, Üteme rezg közeledő seregnek, S rizg vele itt a magyar ég alatt A magyar földből minden fa­l alat, A barázdákon m gad az eke, Műhelyekben a gépek kere­ce, Az iskol­ában kiütik a pai, De sokasul a lángoló csapat,­­ Tenger viharzik, ez amerre megy, Tűzhá­­vó lesz valamennyi hegy, Mi­den ember egy égő­­ dulat És földet renset minden mozdulat. Ha m­jd a halnak­ a harsonahangok, Ez érc. acsirták tele-ürtölik, — S­áros virággal, vénseppek nyomával­­ , Rét és mező­­gys­zerre megtelik, Az éj sietve lopja el magát, Meg megvillámlik a zord sziklaház, Amint a patkós repülő nadak A bé etetőről aláom­lnak. S hogy villan ott lenn a vezéri kard,­­ mindenki a majtba Migi síkra tart, —* Szörnyyt csattanva dördül meg az ég, Tán villámontó tapsoló kezét Masa az Ur volt, aki összecsapta, A kuruc tetszőt dörgvén: „rajta! rajta !“ S­ellő e hajnal, eljő. Vihar se kell, meghozza szárnyain Egy márciusi szellő . . . Viharos taps jutalmazta a szép költeményt, mire Herczeg Ferenc melegen üdvözölte Szávayt a társaság tagjai sorában. Végül Vértest­ Arnold olvasta föl Szegény em­ber hazája című elbeszélését, amelynek meséje a szabadságharc keretében folyik le. Társaskörök ünnepe. A belvárosi Sas kör fényesen ülte meg a nagy nemzeti ünnepet. A kör dísztermében, am­ely nemzeti színű zászlókkal, drapériákkal s Kossuth Lajos nagy arcképével volt díszítve, 240 terítékes vacsoránál gyűlt össze a belváros polgárságának színe-java. A második ételfogásnál Polonyi Géza, a kör elnöke, üdvözölte a megjelenteket március idusán, a honsze­retet magasztos ünnepén. Ezeknek a nagyidőknek az emlékezete —­ úgymond — megköveteli, hogy ma ne takarékoskodjunk, ne fukarkodjunk a lelkesedés nyil­vánításában. Átadja a szót Preyer Hugónak, aki sok­szor viharos éljenzéssel megszakított, magasröptű beszédben méltatta a nagy napot. A szabadságnak ünnepe ez — úgymond Freyez Hugó, — a magyar nemzet háromszázéves politikai küzdelmeinek, társa­dalmi új­jáébredésének és ama politikai és szociális ki­alakulásnak évfordulója, amely e napon a nemzet egy­séges és lelkes akaratnyilvánításában diadalt aratott a százados elnyomatáson s magának a népnek közönyén is. Reátért aztán a szónok annak a titáni küzdelemnek a leírására, amelyet a nemzetnek a közönyből való fölrázásában Széchenyi István, Kossuth Lajos, Deák Ferenc és sok más jeles férfiú folytatott s amely munka a siker első felét 1848. március 15-ikén érte el, amikor megjelent a szabadsajtó első közleménye: a 12 pont s amikor elhangzott az első igazi szabadhangú költemény: Petőfi Sándor Talpra magyar­ja. Talán vezeklésünk is ez a nap — úgymond a szónok a beszéde végén, — amelyen jobban érezzük a mai idők sivárságát, társadalmi erőinek bomlását, érdekköreinek széthúzását, osztály- és felekezeti széttagoltságunkat és eltávolodásunkat azoktól az eszméktől, amelyek uralma alatt hazánk ú­jászületését érezzük ... De ez a nap nem az izgatás napja. Ez a nap a kegyeletes megemlékezés napja a múltakról és hitvallás a jö­vőre. Legyünk ma ez, holnap csermely és ha még egy Március jön reánk, legyünk áradat, amely dicső­ségre vezesse hazánk eszményeit. — A beszédet hosszantartó, szűnni nem akaró tapssal és éljenzés­sel fogadták. Polonyi Géza köszönetet mondott Preyernek a beszédért, amely méltó volt a magasz­tos ünnephez. Élteti Kossuth Lajos emlékezetét. (Lel­­kes éljenzés ) Nagyon emelte az ünnepély sikerét a rendezőségnek az a szerencsés eszméje, hogy Ná­­nássy és Sajó énekeseket s Lányi Géza cimbalom- és Horváth Róland tárogató művészeket meghívta az estélyre, akik szebbnél-szebb dalokat adtak elő. Az ügyvédjelöltek és joghallgatók őrzs. egyesültté az újvárosház közgyűlési termében ren­dezte március 15-iki ünnepélyét déli 11 órakor. Szép számú közönség — fiatal lányok és asszonyok — zsarolásig megtöltötték a tágas terem minden zugát. Az ünnepély fényét nagyban emelte, hogy az ünnepi beszédet Beöthy Ákos orsz. képviselő mondotta, to­vábbá hogy hazafias költeményeket Jászai Mari, C­örök­ Irma a Nemzeti Színház művésznői és Ábrányi Emil a kiváló költő szavaltak. Az elnöki megnyitót dr .Wolfner Pál egyesületi elnök tartotta. Beszédét lelkes él­jenzés követte. Liánna Jászái Mari szavalta el Vörösmartynak A sors és a magyar ember cimű­ satyrikus költemé­nyét. A közönség feszült figyelemmel hallgatta a nagy művésznő remek szavalatát s a percekig tartó lelkes tapsvihar és éljenzés közben a művésznő több­ször megköszönte a méltán kiérdemelt ovációt.­­ Ezután következett Beöthy Ákos képviselő ünnepi beszéde. Szíves örömmel fogadta el — úgy­mond — a mai meghívást annyival is inkább, mer jól esett neki belevetődni a fiatalélet pezsgő zajába. De másrészt azért is, mert jogosultnak tartja, hogy a régi jó táblabk­ák epigonjaiból alakult egyesület ülje meg méltó fénynyel ezt a mai napot, mert his­­ezen egyesület tagjai csakugyan jogutódjai a jurátu­soknak. ismertette ezután mi jelentősége van a már­

Next