Pesti Hírlap, 1903. április (25. évfolyam, 90-103. szám)

1903-04-01 / 90. szám

1903. április 1., szerda. PESTI HÍRLAP 3 ttegnap az elnök kötelessége lett volna konstatálni a bizottság határozatképtelenségét. A bizottsági ülésekre szinte lehetetlenség eljárni. Három óráig tart az ülés és a szóló például ma is öt órára a közgazda­­sági bizottságba, hat órára pedig a pénzügyi bizott­ságba van meghiva. Rosenberg­ Gyula: A közgazdasági bizott­ságba sohase tetszik eljárni, pedig tíz év óta tag. Rakovszky István: Még annak sincs tiz éve, hogy a Háznak tagja vagyok; a közgazdasági bi­zottságnak csak két év óta vagyok tagja, s oda mindig eljárok. Rosenberg Gyula : Mindig tagja volt és soha­sem jár el! Rakovszky István: Legyen nyugodt, Ro­senberg úr, ha az Adria-vita alatt tagja lettem volna a közgazdasági bizottságnak ", mindennap ott lettem volna. Elnök: A bizottsági elnökök eljárását szabá­lyozza a házszabály. A képviselőket kell megkeresni, hoggy jelenjenek meg az üléseken, hogy azok határo­zatképesek legyenek. Napirend előtti fölszólalások nem képezhetik határozathozatal tárgyát. Következik az utonalétszám fölemeléséről dánl Szemere Miklósnak minapi beszéde. Ez a min­­denhez való alkalmazkodás, magyarul mondva: kétkulacsos politika. (Élénk helyeslés a szélsőbal­­oldalon.) 1867 után a király örült volna, ha egy hatal­mas magyar birodalomra támaszkodhatik. 37 év alatt megcsinálhattuk volna ezt, de, sajnos, nem voltak a királynak munkatársai, erős öntudatú munkatársak. Talán Tisza Kálmán lett volna az, akinek nem volt elve, legföljebb ötletei s ezek is napról-napra vál­toztak. Nem lehet csodálkozni azon, hogy a király oly kevésre becsüli ezt a nemzetet, mert hisz nem találkozik a vezetők között ember. Már­pedig ami­lyenek a vezérek, olyan a nemzet. — így gondolko­zik magában. (Igaz! Úgy van­ a szélsőbalon.) A ka­tonatisztek sem érnek semmit, csak annyit, amennyit fényes ruhájuk ér. Ha levetik róluk a ruhát, senki sem hallgat már akkor reájuk. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) Minél nagyobb veszedelemben látja az országot, az uralkodóházat, annál inkább kell követelnie az önálló magyar hadsereget. (Taps a szélsőbalon.) Midőn látja a pángermanizmus terjedését, Oroszország folytonos hódításait, terjeszkedéseit, nem marad egyéb hátra, mint az önálló magyar hadsereg felállítása, mert csak az védhet meg bennünket a pángermaniz­mus és pánszlávizmus terjeszkedésével szemben.­­ (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) Beöthy Ákos nagyon helyesen mondta, hogy­­ jogosult most minden ellenállás, minden obstrukció. S Európa műveit nemzetei csak helyeselni fogják ezen­­ ellenállásunkat s legfeljebb azon csodálkoznak, hogy­­ 37 évig tűrtük ezt a szégyenletes állapotot, (úgy van ! ügy van! a szélsőbalon.) Adják vissza az önálló magyar hadseregünket, azért áldozunk mindent, a mai­ért semmit. (Taps a szélsőbalon.) Az alkotmányosságot féltik. Ezt az alkotmá­nyosságot, amelylyel feladták minden jogunkat. A mai alkotmányosságnak hasznát csak a miniszterek, államtitkárok, bankárok, nyugdíjasok élvezik, de az ország zöme nem. Ilyen alkotmányosság nem kell. (Úgy van! Úgy van­­ a szélsőbalon.) Ahol a nemzet akarata nem érvényesülhet, ott nincs igazi alkotmá­nyosság, ahol nincs igazi alkotmányosság, ott veszély­ben van a haza. Már­pedig ahol veszélyben a haza, ott minden embernek szent kötelessége kiállni a küz­dőtérre. (Taps a szélsőbaloldalon.) 37 év óta békés után megkísértettünk mindent. Rámutattunk a nemzet aspirációira, hűségére, de mind hiába. 37 évi kálváriajárás hiába­való volt. Ezt nem tűrhetjük tovább, más fegyverekhez kell nyúlnunk,, hogy ennek az állapotnak véget vessünk. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) Kergesse el a király oldala mellől azokat a szűklátkörű férfiakat, akik rossz tanácsokat adnak neki, a nemzet kárára van­nak és kifosztják. (Élénk helyeslés és taps a szélső­balon.) Elnöke: (Ismételten csenget.) Rendreutasítja a szónokot ezekért a szavakért. (Zaj.) Gabányi Miklós : Az osztrák szellemű zsoldo­sokat nem szabad elcsapni ? (Zaj.) Elnök: Rendreutasítja Gabányit. Csávolszky Lajos: Mint minden humánus ember, szintén óhajtja az általános világbékét, de ez addig, míg a nemzetek vannak, nem érhető el. Leg­elsősorban magyar állam függetlensége kell, ezt akarja elérni s el is fogja érni békés úton. Ha ben­nünk erős akarat és kitartás van, akkor tudunk mi a polgárságra hivatkozva egy független Magyarorszá­got teremteni, mert a demokrácia korszaka roha­mosan közeledik. Benyútja a következő határozati javaslatot: A képviselőház utasítja a kormányt, terjesszen elő haladéktalanul törvényjavaslatot az 1867 : XII. tc. olykéri módosítása tárgyában, hogy Magyarország állami önállósága a kormányzás minden ágában ér­vényesülhessen. (Élénk helyeslés és éljenzés a szél­sőbaloldalon.) Elnök az ülést öt percre felfüggeszti. Szünet után az elnöki széket gróf Apponyi Al­bert foglalja el. Pichler Győző : Hetek óta a katonai javas­latokat tárgyalja a Ház. Első­sorban foglalkozni akar azzal a kérdéssel, hogy váljon annak a pártnak, amelynek ő is szerény tagja, jogos-e az álláspontja. Három szempontot fog igénybe venni és bizonyítani, hogy ennek az álláspontja helyes. (Habjuk! a szélső­­baloldalon.) Ha a miniszterelnök a tiszta választások alap­jául az 1901-es választást tekinti, akkor téved. — Mert a tiszta választásnak erkölcsi alapja is kell, hogy legyen , hogy mindenki tudja, hogy kire és mire szavaz. (Úgy van­­ a szélsőbalról.) Az nem tiszta választás erkölcsi szempontból, mikor a katonai javaslatok előterjesztését elhallgat­ták a választók előtt. Ezekről a miniszterelnök már akkor kellett hogy tudjon, amikor a vá­lasztásokat elrendelte. (Úgy van! Helyes! a szélső balról.) Az erkölcsileg tiszta választás eredménye kell, hogy az legyen, hogy a bekerült képviselők ugyan­azon elveket hirdessék itt a Házban, mint amelye­ket hirdettek a kerületeikben. Ilyen tiszta választá­sok útján jutottak a Házba a függetlenségiek. A legjoban bizonyítja az, hogy a nemzet félre volt ve­zetve, hogy a katonai javaslatok ellen felzúdul. Minden vármegye föliratokat intéz a katonai javas­latok ellen a képviselőházhoz. A vármegye önmagá­ban megmozdul és kiáll a síkra, ha a nemzet jo­gainak megvédéséről van szó. (Zajos helyeslés a szélsőbalon.) De nemcsak a vármegye, hanem maga a föld is megmozdul. Egymásután érkeznek a küldöttségek a vidékről, hogy fölemeljék tiltakozó szavukat a katonai javaslatok ellen, s amely kül­döttségeket az elnök napról-napra fogad itt. Egy hang jobbról: Elég baj. (Nagy zaj és élénk ellentmondások a szélsőbalon, s fölkiáltások : Ki volt az?) Kubik Béla: Gyalázat, hogy ilyesmit mond­hatnak alkotmányos országban. Elnök: (csönget) Kubik Béla képviselő urat kérem, szíveskedjék csöndben maradni. Pichler Győző: Ma már nincs utasítási jog, de kerületeik óhajaik elől még­sem szabad elzárkóz­ BWPi-^3Ezi==rr-r3.'^rnj».T Bp-B'Trnig szóló törvényjavaslat általános tárgyalásának foly­tatása. Csávolszky Lajos: A javaslatot nem fogadja el mert nem akar és nem tud egy tartománynak e­­gyenkező polgára lenni. A pángermanizmusnak és j­oszlávizmusnak megfigyelése ébresztheti minden­­ben azt a hitet, hogy uralkodóházunk csak akkor­­át biztosítva, ha az önálló magyar nemzeti állam teljesen kiépíttetik. (Igaz! ügy van­ a szélsőbalolda­lon.) Ez az egységes hadsereg kompromittálta az uralkodóházat a múltban és kompromittálni fogja a jövőben. Hogy 35 évig békét élvezhettünk, azt nem köszönhetjük az egységes hadseregnek, hanem tisz­tán annak, hogy nem keveredtünk háborúba. (Ügy van ! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) A történelem bi­zonyítja, hogy egy több­nyelvű hadsereg nem egy­szer fényes diadalt aratott. Ott van például a krimi bátora. Thaly Kálmán már megemlékezett, hogy Aulich 43 as honvédtábornok az egyetemen hadtudo­mányi fakultást akart. Felolvassa egész terjedelme­iben Aulich véleményét az önálló magyar hadsereg szervezésiről. Azt mondják, a király nem akarja megbolygatni a hadsereg egységes szervezetét, 37 év óta nem , egyszer a király személye mögé bújtak államférfiaink. Négyszemközt elismerik, hogy ők is szeretnék így, ahogy­­, de nem lehet. A többség sohasem adott­­ alkalmat a királynak, hogy alkotmányosan feleljen a mi kiválság­dnkra. Micsoda vakmerőség kell ahoz, hogy azt mondják, hogy a király nem akarja. A kor­mánypárt képviselők itt egészen máskép beszélnek, mint otthon. Otthon nem szavazzák meg a quotát, itt azonban megszavazzák. De itt is sokszor úgy tűnik fel, amikor egy kormánypárti képviselő beszél, mintha két különböző ember beszélne belőle. Itt van pél­­dája. A tót ember érzékies, együgyű derültsége, mely az­arehús tagadásában s a szemek el- Mjásában jeleződik. Joviálissága is csupa ér­zelmeim modor, midőn az utolsó szótagot quintbe lemenő hanggal jól megnyújtja: „Jó napot, Csorna banaesi!“ Kiálmélkodott a, világ,­­mennyi genre szer fi jellemzési adományt tárt föl Náday Csiky darabjaiban és mindig a kellem határai közt. Ő, ami ritka, kedves színész. Én láttam Párizsban a híres Noblet-t, akit az elfogultak, kiknek a nagyság csak külföldi vignette-tel ér valami, Nádayval szembeállítottak. Noblet azon­ban sáraz Nádayhoz képest és nem szeretetre­méltó. Mert Náday az. ■­­ íz ő az életben is, noha művészember épen íz életben ritkán szeretetreméltó. Legke­vésbé a vendégszereplő művész. Kecskeméten­­ismertem meg először Nádayt ez oldaláról, mi­kor az új színházat megnyitottuk és a Nemzeti színháziak­­átszőttük a főszerepeket. Nevezete­sen Náday a Nők barátjában híres szerepét, De Ryan. Kevés időnk volt. De Náday­­ megtette még azt is, hogy előadás előtt külön részpró­bát ártott. No, aki még ilyenkor sem dühöng affekálva, avagy igazán, az már csak szeretet­­remélő Nemzeti színházi tag. Náday mindvégig nemcsak mesteri tanító, hanem türelmes is volt. Csak egyszer jött ki a sodrából, mondván: „Az ördög vigyen el benneteket“ — de sietett hozá­tenni : „velem együ­tt . . .“ Majd meget­tük őt, oly kedves volt ekkor. Mint színésznek ép e szeretetreméltósága okolza, hogy a démonias nem eleme. Alfonz úr­ban Krisztián Tódorban (Aranyember) vagy a golosz Ber-­ram grófban (Endre és Johanna) nem oly gaz, mint lennie kellene. De hisz ez az ő világán kívül esik. Pedig az ő világa nagy és abban művész, hogy ő tette azt a maga szá­mára nagyobbra. Hogy szellemmel dolgozik, mutatja, hogy jelenleg egyetlen férfi-színészünk, aki nuanceoz, vagyis csekélységekben is jellemez. Mily pom­pás volt Des Tournelles ügyvédje Segliere kis­asszonyban (ő letűnt szép darabban). „Én soha sem rágalmaztam senkit“ — mondja nagy hév­vel emelve túl pofoncsapott kalapját, melyet az­tán leereszt és szárazon vett utána: „pedig ügyvéd vagyok“­. — Leírhatatlan a humoros hatás, melyet e finom játék keltett. Nádaynak mély kedélye is van, ami ritka a humorista­ színészeknél. Ő fölváltva játszotta a szalon szerelmeseit és bonvivantjait. Az utóbbiakat Szerdahelyi halála, az előbbieket Lendvayé óta (1875). Mert Lendvay utóda, Nagy Imre, igen nehézkes volt a frakkban, így aztán­­ Náday komoly színész is volt és sikerrel. Nem tehetek róla, de oly mély érzéssel senkitől sem láttam a Vasgyárost, mint tőle, mert ő játszta eleinte. Nádayban megvan a ritka adomány, hogy előkészülődés, teketória nélkül tud kitörést adni a fájdalomnak. Viszont az ellágyuló érzel­met,­­nem mint a többi színész, végszóra, indo­kolatlanul rögtönzi, hanem fokozatosan készíti arcán elő. Természetes. Felejthetetlen a jelenet, midőn Dórában mint Morillac kénytelen hinni a gyanúnak, hogy neje voltakép kém mellette s az állami iratokat egy politikai ügy­nöknek játszta kezére. Valami végtelen fájdalmas és kedves nyögés volt följaj­dulásában, mikor a kínos fölfedezésre jut és egy szék mellett mint a gyermek sírva, min­den testőrség hajhászata nélkül térdre omlik. Szintilyen bensőséget fejtett ki, mely az ember emlékezetének épen azért legbenső lemezére vetődött, az Egy kényes ügy című dramolette-­­ ben. (Feuillet műve.) Egy arisztokrata ifjúkori­­ bűnét, leányát, mikor a zárdából kilő, egy grófnő ismerőséhez adja. De a grófnő kiköti, hogy az apa sohase jöhessen a házhoz és ne láthassa leányát Náday leül, hogy a kínos le­velét megírja leányának. Ahogy itt önmagának tollba mondja a szavakat, szíve összeszorul és mindinkább nem képes beszélni, azzal nemcsak a grófnőt hódította meg, hogy kegyetlen föltéte­lét visszavonja, hanem azokat is, akik e jelenet nézői voltak. Tanúsítják ezt e sorok, melyek írójának húsz év alatt nem ment ki fejéből ez a fájdalmas, szép jelenet. Pedig ebben talán az igazi apából is belejátszott valami a szerepbe. Véletlenül ,ebből is elleshettem egy vonást Náday egyéniségéhez. Egyszer a Kerepesi­ úton találkoztam vele. Szép verőfényes, nyárelei délelőtt volt és észre­vétlenül besétáltunk a hűs hatvani- (most Kossuth) utcán, az úri- (most Koronaherceg) utcán át, hogy-hogy nem a Kristóf-térig. De tán nem is véletlenül! A sarkon van most is Gosz­­ler fénykép-kirakata. Itt megálltunk. — Nézze! — mondta Náday két egy­­másrahajló szép gyermekfőre (úgy 10 és 15 év közt lehettek) mutatva — ezek az enyimek ... És úgy elmerengett a fénykép nézésében, oly komolyan, ahogy tán egy szereplő modelljét sem kémlelte még. Akiktől tán egy órája búcsúzott el, ide­hozta hozzájuk a lába egy kis látogatóba. Én meg új érzelmi rést fedeztem föl a művész egyéniségében és ime, erről is számot adok a közönségnek. Kitűnő szerelmes színész, remek bonvivant-jellemszínész és szerető­­ apa, Rakodczay Pál.

Next