Pesti Hírlap, 1906. május (28. évfolyam, 120-133. szám)
1906-05-01 / 120. szám
2 PESTI HIRLAP *1906. május 1. kedd. 67-es politikus fog ülni. Vajon nem fog ebből még veszedelmesebb válság kifejlődni? Ez a negyvennyolcas képviselők hazafiságától, politikai higgadtságától s belátásától függ. Be kell ugyanis látniok, hogy a negyvennyolcas Programm néhány pontjának érvényesítéséről, az önálló hadseregről s önálló külügyi képviseletről le kell mondaniok, mert ezeket a terheket az ország meg sem bírja (még ha a király és Ausztria miatt valósítani is lehetne), de ezek helyett annál is inkább törekedhetnek Programmjuk más pontjainak érvényesítésére, az önálló vámterületre, külön jegybankra, a választói jognak a magyar nyelvhez kötésére, a népoktatás államosítására, stb. Ha a 48-as párt vezérei 67-es kormányban szolgálhatják az országot, úgy a közkatonák is követhetik vezéreiket a 67-es alapon való alkotó munkában. Kiemelkedő momentuma a választásoknak az, hogy a nemzetközi szocialisták abszolúte nem tudtak talajt találni az országban.Ez igen nagy fontosságú esemény. Kivonhatnák maguknak belőle a tanulságot e párt vezérei. E tanulság pedig az, hogy ne legyenek nemzetköziek a szocialisták. A szociáldemokrácia eszméi az egész országban még az intelligens osztályokban is széles elterjedést nyernének abban a percben, amelyben nemzetivé alakulna át a szociáldemokrata párt. Szomorú jelensége azonban a választásoknak a nemzetiségi jelöltek megszaporodása különösen az, hogy egyes kerületekben hazaellenes agitációkra ragadtatták magukat a nemzetiségi jelöltek és kortesek. Figyelmeztetjük az új kormányt, hogy ezekkel a jelenségekkel szemben a legszigorúbban járjon el. Mert a nemzetiségi izgatást nem tűrték el még a régi szabadelvű kormányok sem, annál nagyobb kötelessége az erélyes föllépés a nemzeti kormánynak. mim—!——_—!----------,— megy a szeretődhöz és cifrálod magadat. Za-latnán veszel piros gyöngyöt, csüngős fülbevalót és idehaza megdöglöttek a malacok, elpusztult a borjú s most nincs más állatunk, csak az az egy rossz tehenünk, amit a Juan őriz. Látod, Hirina . . . A köny végigfolyt a kis sánta és kancsalaláb szertelen arcán s úgy nézett fel a magas, szép, erős asszonyra, aki jókedvűen vicsorította rá fehér fogait. — Nem ér az semmit, Simon, — kacagott, — azért én téged ki nem állhatlak! Az bizony igaz, hogy én lusta vagyok, meg szeretem is Juont, de hát minek vettél el? Tudtad, hoigy a Juon szeretője vagyok s mégis elvettél. Kértelek én reá? — Nem kértél, — felelte Simon sötéten s letörülte a konyát. — Hát igazán nem állhatsz ki, Hirina? — Nem én! — kacagott az asszony s befordult a szakítástetejü viskóba s a patkán megigazította a tüzet. Az ajtó mellett, rossz lábú lócán új fenyőfateknő állott, piszkos, szappanos viz volt benne, meg pár darab ruha, inggel szappanozta be Hirina s még most se mosta ki. A kialudt tűz nehezen gyuladt fel, füsttel telt meg a ház s a vékony falakon mozogtak a füstös, papiros szentképek s valahonnét egy tarka szenteltgyertya esett le. Hirina felvette a szentelt gyertyát, megcsókolta, keresztet vetett magára s halkan egy templomi ének dúdolásába fogott: Oh szent Flórián . . . De mindjárt abba hagyta s az ablak párkányáról levett egy félig férges fűzfaalmát, beleharapott s lekuporodott a tűz elé, Simon künn ült a Hirina alőbbi helyén a kövön s fejét a tenyerébe hajtva, a térdén könyökölt és jobbra nézett a hegyek felé, melyeknek a lábai egész lenn, a falu határára ereszkedtek le. Valahonnét egyhangú kopogás, felszentés s a ház háta mögül egy kis gyors folyású hegyipataknak zúgása hallatszott. Simonnak fájt a nyomorék lába, mint mindig szeles időben s némelykor felszisszent és a drákot emlegette, de inkább fájt a szive s erre a fájdalomra a Domnyezóhoz fohászkodott. Benn a tűz mellett Hirina megette az almáját, felállt s hozzáfogott a mosáshoz és énekelt. Szép alt hangja volt, szomorú és épen a bús szláv nótához illő s a ruha csattogott a vízben keze alatt. Simon még dúsabban hajtotta le fejét , már nem látott semmit a hegyekből, a szürke égből, a lába hasogatását sem érezte, csak a Hirina opálszányi szemét látta, meg a kívánatos formáit. A csókja édességére gondolt, mire vad melegség futott át rajta és felugrott. Valami olyan érzése jött, hogy ilyen kínok között nem érdemes élni s hogy vagy neki, vagy más valakinek, de valakinek okvetlenül meg kell halni. S a pajta felé indult. Bement az alacsony ajtón, felmászott egy rossz lajtorján a padlásra, ahol a széna állt s mikor újra lejött, megtisztogatta magát a szénától s a tüszőjébe egy jól kiélesitett fejszét csúsztatott. Azután erősen fejébe nyomta a báránybőr sapkáját s az ajtó előtt elmenve, pár percig szótlanul, ellágyulva nézte a mosó asszonyt. — Hát csakugyan nem állhatsz ki, Hirina? — kérdezte szomorúan. Az asszony feleletül dühösen csapott egy csomó szappanhabot a szeme közé. Simon letörülte keze fejével a habot, a szemét újra elöntötte a vér, aztán megfordult és elindult lefelé, az Ompolynak tartva. Lux Tulka. A helyzet. A második választási nap eredménye is beigazolta az előzetes kombinációkat: a függetlenségi párt oly túlnyomó nagy számban jutott mandátumhoz, hogy a többi pártok törpe kisebbséggé válnak mellette. Ezenkívül pedig soha eddig ennyi egyhangú választás Magyarországon nem volt és pedig egyhangúlag majdnem mind függetlenségieket kiáltottak ki. Legtöbb helyen kilenc órakor kezdték a választási eljárást s már délelőtt tiz órára hálomszámra érkeztek a sürgönyök a pártkörökbe, a belügyminisztériumba s a szerkesztőségekbe az egyhangúlag megválasztott képviselőkről. Az eddigi függetlenségi képviselőket majdnem mind újra megválasztották és majdnem mindannyiat egyhangúlag. Emiatt igen feltűnő minden bukás, mely itt-ott igen szórványosan, de mégis megtörtént. Például Visontai Soma megbukott Gyöngyösön. Visontai, aki, amidőn legelőször volt szó arról, hogy a koalíció átvegye a kormányt, amikor tavaly Kossuth Ferenc először volt a Burgban, igazságügyi államtitkárjelölt gyanánt szerepelt, most pedig mandátumhoz sem jutott régi kerületében, Gyöngyösön. Elsodorta őt a klerikális áramlat, melyet képviselő korában nem törekedett eléggé visszaszorítani. A parlament legutóbbi képének egyik jellemző alakja is hiányozni fog: megbukott Makkai Zsigmond, az ákosfalvi székelyparaszt, akit pedig a Kossuth-párt szeretettel hivatalosan jelölt. A már erősen elhízott és korán elkészülve dülöngöző barótruhás Makkai Zsigmondot már nem juttatta vissza kerülete abba a jó módba, hogy százforintos szőnyegekre köpködhessen és hogy udvari lakások töltsék neki a bort a budai királyi váriakban. Azt mondják, hogy az ellenjelölttel kiegyezett, mert belátta, hogy nem neki való a képviselőség s inkább otthon maradt kis hidakat építeni, ami inkább használ az egészségének. Kár érette. Nem volt ostobább, mint számos finom kollégája és nem kevésbbé volt mértéktelen az élvezetekben, amelyek Pesten a kiváltságosoknál jutnak, mint a többi. Kár azért is, mert a szemlélőnek igen tanulságos volt látni, hogy mivé válik az egyszerű paraszt, ha a véletlen úri sorsba, szerencséhez, juttatja. Tanulságos még a választások eredményéből, hogy elestek nagybirtokosok, akiknek eddig az egész kerületi markukban volt, megbuktak, mert nem voltak függetlenségiek. Akiknek a birtoka két kerületre is elnyúlik s akik régebben négy-öt mandátum fölött is rendelkeztek, azokat most legyőzte egy-egy szimpla függetlenségi jelöl. Kóstoló volt ez az általános titkos választói jogból, amit meg sem vártak, hanem a birtokostól függő emberek egyszerűen nyíltan és bátran leszavaztak a vele szemben föllépő függetlenségi jelöltre. A mai választások eredményéből konstatálni lehet, hogy az eddig választásra kerülő összes Herbertéket, a vezető politikusok fiait és atyafiait, mind megválasztották -és pedig legtöbbjét egyhangúlag. A közönség élénk figyelemmel olvasta a róluk szóló híreket, minthogy érdeklődését fölkeltették a hírlapbeli ismertetések. A mostani alakulás ellenségei is leginkább ezt a körülményt használják fel az új rendszer támadására, mert tényleg rendkívüli módon viszatetsző, hogy akik a hatalomhoz jutottak, oly mohón igyekeztek hozzátartozóik elhelyezésére. A közönség továbbá részben ebből tipeli ki, hogy a mostani országgyűlés hosszabb időtartamú lesz, mint ahogy azt a programaiban hirdették, mert máskülönben csak két esz■tendőre nem igyekeztek volna annyira az elhelyezkedéssel. Úgy gondolkoznak, hogy a képviselők, akik most bejutnak, arra fognak törekedni, hogy együttmaradjanak. Ehez pedig az szükséges, hogy megszavazzák az újonclétszám fölemelését és a véderőreformot nem több engedménynyel, mint amennyit a régi szabadelvű párt kilences bizottságának a programjójában kilátásba helyeztek. Ezeka föltevések azonban mind csak ötletszerűen bukkannak fel, a mandátumért való nagy tolongásban keresve az indokokat. A volt szabadelvű pártból legtöbb kerületet a függetlenségi párt hódított el. A függetlenségi párt elvett az uj párttól is öt kerületet. Magának b. Bánffynak is volt. Szegeden függetlenségi ellenjelöltje, de a szegediek kitartása és lelkesedése leverte ezt és mandátumot juttatott bánó Bánffy Dezsőnek. Ez iránt a választás iránt fővárosszerte nagy volt az érdeklődés és mindenütt örömmel vet,ték tudomásul, hogy báró Bánffy Dezsőnek a szegediek megbízó levelet adnak. De kibukott Polczner Jenő függetlenségi, akit most nem választottak meg Szegeden. Az új Háznak tehát nem lesz szerencséje a tipikus, nyakkendőtan képviselőhöz. Az alkotmánypárt hódítása, alig látszik, holott azt hitték, hogy a hatvanhetes szabad-elvű párti kerületek a hatvanhetes alkotmánypárthoz jutnak. A néppárt majdnem szerzett annyit, mint az alkotmánypárt, de, sőt minden koalíciós egyezség dacára a függetlenségi párt az alkotmánypárttól is hódított kerületeket. A nemzetiségek nem mutatkoztak olyan veszedelmeseknek, mint ahogy képzeltük. De ők szerezték meg a választási zavarokat, izgatásaik miatt a hatóságnak fegyveres asszisztenciát kellett igénybe venni és néhány baleset jelöli meg, hogy a nemzetiségi izgatók nyugtalankodtak. De győzelmeik fölötte jelentéktelenek, leginkább csak ott győzhettek, ahová velük szemben a magyarság szemében is ellenszenves, együgyű és méltatlan jelölteket küldtek. A néppárt megnövekszik. A néppártot egyik párt sem bántotta, a régiek majdnem mind egyhangú választással jönnek vissza, de