Pesti Hírlap, 1906. december (28. évfolyam, 346-360. szám)
1906-12-16 / 346. szám
(Helyeslés.) Kéri a Házat, hogy a román elnevezés helyett az oláh elnevezést használják, mert a román elnevezést csak az agitátorok csempészték be a közéletbe. A népoktatásról szólva, kívánja a teljesen ingyenes népoktatást. A tanfelügyelői kar nem áll azon a pedagógiai magaslaton, amelyen, hogy álljon, joggal megkövetelhetnek. Kívánja, hogy a tanfelügyelők legalább egyszer évenként kongresszust tartsanak, hogy egymás gyakorlatait, eszméit kicserélhessék. (Helyeslés.) Kéri a minisztert, hogy a képemegváltás ügyében végre intézkedjék, mert tarthatatlan állapot az, hogy a legszegényebb gazda ugyanannyi lelkészi illetményt adjon, mint a leggazdagabb. (Helyeslés.) A székely nép legnagyobb sérelme az úgynevezett kepe és ennek orvoslása a kepe megváltása. Lényege a kepézésnek az, hogy minden családatyának, akinek 12 kalangya ősz-gabonája terem, három kalongya ősz- és három kalangya tavasz-képét köteles az egyházi személyeknek adni. Egy kalangya rendersen huszonhét kévéből áll. De ugyanennyit fizet az is, akinek száz, vagy ezer kalangyája terem, ennek az igazságtalanságát tehát mindenki beláthatja. A szegény székely embernek évi jövedelme 25 százalékát kell egyházi adóba fizetnie. A katholikus státus minden évben hozott határozatot ennek a sérelmes állapotnak megváltoztatására, fel is írtak a képemegváltás ügyében, de orvoslás mindezideig nem történt. Kéri a minisztert, hogy a székely nép iránt tanúsított jóindulatát ebben az irányban is terjeszsze ki. A javaslatot örömmel elfogadja. (Helyeslés.) Sziklay Ottó: A közoktatási miniszternek nagyszabású és minden, a közoktatási tárca körébe eső kérdéseket alaposan felölelő beszéde után főleg két dologgal kíván foglalkozni. Első a nyelvoktatás ügye. Nagyobb erélylyel kell hozzálátni a magyar nyelv oktatásához, de emellett módot kell nyújtani a nemzetiségieknek is a nemzetiségi nyelvük tanulására. Példákat hoz fel a nemzetiségi képviselők viszszaéléseinek illusztrálására, akik strohmannokat állítanak védelmi maguk elé. Nem szabad engedni, hogy az iskolák ügyébe ilyen izgatók folyjanak be. Fogház, börtönbüntetés sújtsa az izgatókat, ne kényelmes államfogház. Goldis tegnapelőtti beszédére reflektálva, kérdi, lehet-e az olyan népet szeretni, amely szembehelyezkedik az állammal ! A polgári iskoláknál maradjon meg a négy osztály, de ez képesítsen egyéves önkéntességre. A reál és gimnázium egyesítésének szükségességét hangoztatja.. A főiskolák kérdésére térve át, kétségtelen, hogy szükség van egy harmadik egyetemre. Már most az a kérdés, melyik város a legcélszerűbb ennek a befogadására ? (Felkiáltások: Pozsony! Pozsony! Nagy derültség.) Legalkalmasabb erre Pozsony, fekvésénél, műemlékeinél, történelménél és mostani kulturális helyzeténél fogva. A nagy pozsonyi közkórház, a bábaképzőintézet és jól felszerelt könyvtárak mind alkalmasak az ott létesítendő egyetem céljaira, amelyre különben több mint félmillió koronányi alapítvány is szolgál. A város mind jobban és jobban magyarosodik . . . Sümegi Vilmos: Még nem elég magyar! Sziklay Ottó: ... és a vidéke is. (Éljenzés.) Mindenképen megérdemelné tehát a harmadik egyetemet. A költségvetést a közoktatási miniszter iránti bizalom folytán elfogadja. (Éljenzés.) Bohus Károly: A protestáns felekezet érdekében emel szót. A protestáns felekezetre nagy teher nehezedik oly ügyekben is, amelyek tulajdonképen állami feladatot képeznek. A kongnia jótéteményében csak azokat a papokat kell részesíteni, akik jó hazafiak. (Helyeslés.) Ne melengessünk kígyókat a keblünkön. (Helyeslés.) A nyelv és vallás által részekre szaggatott lakosságnak egyesülnie kell a hazaszeretet fogalmában. A nemzetiségiek csak nyernének azzal, ha elsajátítanák a magyar nyelvet. De a nemzetiségiek még az állami iskolákkal szemben is ellenszenvet tanúsítanak, mert a tanító sokszor nem érti az illető nemzetiség nyelvét. Arra kell tehát súlyt fektetni, hogy a nemzetiségi vidékeken lévő állami iskolák tanítói tanítsák az ottani nemzetiségi nyelvet, ezzel eleje vétetnék a nemzetiségi izgatásoknak. Be kell hozni az ingyenes népoktatást. A tanítónői túltermelésnek a képesítéskor lehetne elejét venni. A tanítói korpótlékok közül a két utolsó legyen a kisebb, mert ezeket rendszerint akkor kapja a tanító, mikor nyugalomba ment és gyermekeit már fölnevelte. A harmadik és negyedik korpótlék legyen nagyobb. Szól a helyettesítési díjakról és a polgári iskola reformjáról. Sérelmes a polgári iskolai tanárokra nézve, hogy állami tisztviselő létükre magánnyugdíjat húznak. Sérelmes állapot a helyettes tanárok alkalmazása. (Helyeslés.) Elfogadja a költségvetést. (Élénk éljenzés. Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök az ülést öt percre felfüggeszti. Szünet után Csernoch János úgy látja, hogy a kultuszminiszter nem egészen olyan határozott a katholikus ügyekben, mint kellene. Ezért nem tudják befejezni a kongrua-rendezést se. A katholikus iskolákat nem államosítani, hanem javítani kell. A katholikus középiskolákra legalább annyi befolyást kell engedni a katholikus egyháznak, mint amekkora befolyást gyakorol a protestáns egyház a protestáns középiskolákra. Elnök javaslatára a Ház elhatározza, hogy a hétfői ülésen az indemnitást tárgyalja. Interpellációs válaszok: Wekerle Sándor miniszterelnök felel Adamovich István az 1904. évi VII. törvénycikk végrehajtásáról szóló interpellációjára, amely a tisztviselői biztosítékok visszafizetéséről szól. Az 1904. évi VII. törvénycikknek a tiszti biztosítékok viszszafizetéséről szóló intézkedése azért nem lett végrehajtva, mert a biztosítéki alap nem rendelkezett megfelelő készpénzzel. A tiszti biztosítékok, amelyek építési kölcsönökbe lettek befektetve, most papírban mintegy 413 ezer koronát tesznek ki. Ezek az értékpapírok csak nagy veszteséggel volnának értékesíthetők s a pénztári készletben beállott hiány okozta, hogy eddig mindössze 130 ezer korona fizettetett vissza. Dacára azonban a pénztári készletben beállott nagy hiánynak, szándékában van a tiszti biztosítékok visszafizetése és pedig elsősorban azon állami tisztviselők és alkalmazottak részére, akiket számadási kötelezettség nem terhel. Ezek biztosítékainak visszafizetése nem jár nehézségekkel. A jövő év folyamán kezdik meg a visszafizetéseket, mindenekelőtt amaz összegeket, amelyeket pénzintézetek tettek le az illető tisztviselők helyett. A visszafizetést azonban csak a pénztári készlet felhasználásával lehet eszközölni. Kéri a válasz tudomásul vételét. (Élénk helyeslés.) A Ház a választ tudomásul veszi. Wekerle Sándor miniszterelnök, Hodzsa Milán azt a kérdést intézte hozzám, hogy szándékozik-e a pénzügyminiszter az állami napidíjasoknak a fizetésrendezés által előírt többleteket, mint pótlékokat, még ez év folyamán folyósítani. A minisztertanács október 1-én hozta azt a határozatot, hogy a törvényhozás utólagos jóváhagyásának reményében és azon reményben, hogy a rendelkezésre bocsátott hitelek keretén belül képes lesz a szükségleteket fedezni, a bijnokok illetményeit már 1906. november 1-étől kezdve emelte. Az e tekintetben szükséges előmunkálatokat folyamatba is tétettem; minthogy azonban a dijnokok az anszienitás szerint több osztályba soroztatnak és a dijnokoknál ez az anszienitás nem volt evidenciában tartva, ezt az anszienitást most az utalványozási eljárás folyamán kell megállapítani, ami kissé hosszadalmas eljárást igényel. Én október 15-én adtam ki az erre vonatkozó rendelkezést a pénzügyi hatóságokhoz és kerestem meg az összes tárcákat saját hatáskörükben hasonló intézkedés végett. Az eljárás folyamatban van, egyeseknek már folyóvá is tétetett és remélem, hogy az eljárás legközelebb be lesz fejezve. Kérem, hogy ebbeli válaszomat tudomásul venni méltóztassék. (Helyeslés.) Hodzsa Milán: A miniszterelnök válaszát tudomásul veszi. A Ház is tudomásul vette a választ. Rákóczi emléke. Báró Thorotzkai Viktor: II. Rákóczi Ferenc fejedelem emlékének megörökítése végett interpellál. A nemzeti eszmék jegyében született kormány végre orvosolta a magyar nemzet sérelmét s törvényt hozott II. Rákóczi Ferenc és bujdosó társainak hazahozatala tárgyában. A magyar nemzet lerótta nagy fiai iránt háláját, haza hozta a szent hamvakat s méltó temetést rendezett nekik. De a kassai dómban a hamvak nincsenek jó helyen, mert félős, hogy a Rákóczi-kultusz hamarosan el fog aludni s pár hazafias érdeklődőn s néhány turistán kívül aligha fog valaki Kassára vándorolni. Nem elégséges az, hogy utcát vagy teret nevezzünk el a nagy fejedelemről, szükséges, hogy Budapest valamelyik terét ékesítse az ő lovasszobra. Álljon a miniszterelnök egy országos akció élére, s pár hónap alatt rendelkezésére áll egy olyan alap, mely méltó lesz a fejedelemhez. A következő interpellációt nyújtja be: Kérdem a tisztelt miniszterelnök urat, hogy miképen szándékozik II. Rákóczi Ferenc fejedelem emlékét megörökíteni? Wekerle Sándor miniszterelnök: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Mindenekelőtt örömömnek adok kifejezést afelett, hogy az a nagy és általános kegyelet, amely Rákóczi emléke nyomán az egész nemzetet elfogta, olyan hatalmas lelkesedést és olyan lángoló szavakat keltett fel oly körökben is, amelyek eddig a kegyelet ezen lángoló megnyilvánulásának nem adtak kifejezést. És talán ez az indoka annak, hogy ilyen sokáig késett az a méltó elismerés, amely nemzetünk sok nagyját megilleti. (Úgy van! jobbfelől.) Mindenki előtt tudva van azonban, hogy hatalmas és nagy volt a kegyeletnek megnyilvánulása Rákóczi és bujdosó társai emlékezete iránt; (úgy van!) és hogy hatalmassá, nagygyá és örökké emlékezetessé tette különösen az az egyértelműség, amelylyel ennek a kegyeletnek és emlékük iránti tiszteletnek kifejezést adtunk, (Úgy van!) kifejezést adtunk úgy mint egyének, kifejezést adtunk úgy, mint a törvényhozás tagjai, a fejedelemmel, a királylyal egyetemben. Én azt hiszem, hogy a kegyelet ezen hatalmas megnyilvánításának csak kisebbítéssel járhatna az, ha akkor, amikor olyan méltón, olyan szépen nyilvánult meg, valaki még rá akarna licitálni és többet követelne, mint máris általános megnyilvánulását. (Helyeslés.) Én azért igen kérem a t. képviselő urat, maradjon ő is egyenértékű osztályosa, amint azt hiszem, az is, az érzület ezen általános megnyilvánulásának, de higgye el, arra gondolni, hogy külön dolgok örökítsék meg Rákóczi emlékét: erre ezen általános megnyilvánulás után semmi szükség nincs. Eltöröltük a diffamáló törvényt, törvénybe iktattuk Rákóczi emlékét, és gondoskodtunk róla, hogy a törvényhozás emeljen méltó emléket neki a kassai dómban. A t. képviselő úr most azt mondja, hogy más helyütt is kell emlékeket állítani. Én igenis osztom azt, t. képviselőház, hogy nagyjaink emlékét meg kell örökítenünk, szobrot kell emelnünk mindazoknak, akiket felhozott, Kossuth Lajosnak, Erzsébet királynénak, II. Rákóczi Ferencnek is, társadalmi úton már megtörténtek az intézkedések arra, hogy szobrokat emeljenek. Legyenek meggyőződve, hogy én és minisztertársaim mindig az első sorban fogunk állani ott, ahol nemzeti nagyjaink em egyik közgyűlésén. De már ekkor előtte voltak a veszprémi, palotai és pápai csapók és szűrszabók alázatos folyamodásai is. Nehogy valamiképen a nemes vármegye elfogadja Zala tilalmát. [Mi lesz akkor? Mi lesz belőlük? Miből élnek ők? Hisz ő nekik a szűr posztó és szürkészités tanult mesterségük. Az alkotmányos jog és a királyi szabadalom biztosítja az ő mesterségüket. De mit ér mind, ha tilalmas lesz a bakonyi szűr viselése? Azután ő előttük nem is egészen világos Zala vármegye igazsága. Igaz, hogy a káromkodás utálatos erkölcsi fogyatkozás, de azt nem a bakonyi szűr okozza. Hiszen az urak is káromkodnak, ők pedig nem bakonyi szűrt, hanem birkabélcses bekecset viselnek. A huszárok, amint mindenki tudja, épen nagyon káromkodósak, pedig ők mentét hordanak s szép fehér köpönyeget. Kívánatos ugyan, hogy a szelid erkölcsök terjedjenek s a káromkodás valahára szűnjék meg, de ezt a bakonyi szűr tilalmazó tételével elérni nem lehet. Más részről igaz ugyan, hogy a szűr ára, harminc forint, igen szép pénz, de az igazi cifra szűrt ezen alól készíteni és árusítani épen nem lehet. De minden szűrnek nem is harminc forint az ára, van bizony elég szűz tízforintos is. Azután egy szűrnek el kell tartani, ha tűzi veszedelem nem éri, harminc esztendeig, aki pedig vigyáz rá, még örökség gyanánt hagyhatja maradékaira is. Az ő szűrük halhatatlan és elnyűhetetlen. Hát ilyen örökös szerdákért sok az a harminc váltóforint? Az se baj, hogy cifra. Cifrasága kenyeret ad a posztónyirőnek, gombkötőnek és paszomántosnak. Ezek is céhbeli mesterek, ezek is megérdemlik a kenyeret, ha becsületes emberek. Miért kelljen kivenni szájukból a falatot? Hát a nemzeti művészet mit vétett? Hiszen minden igazi cifra szűr remekes munka. Hát csak a tulipántos ládákon s a bundák övén legyen nemzeti művészet? A szűrszabók se alábbvalók, mint az asztalosok és szűcsök. Ők is mind jó magyar kézművesek. Ha nemes Zala vármegye épen agyon akar ütni egy csomó kézműiparost, ám üsse agyon a kapcásokat és suszterokat. Ez úgy is mind német Pápán is, Veszprémben is. De hagyja békén a magyarokat. Hejh, minő viták folytak a bakonyi szűr kérdésében a mi vármegyénk közgyűlésén! Hogy a többi vármegye mit határozott, nem tudom. Nálunk a szűz tilalom sohase lépett életbe. PESTI HÍRLAP 1906. december 16., vasárnap. 3