Pesti Hírlap, 1908. július (30. évfolyam, 157-183. szám)
1908-07-14 / 168. szám
A PESTI HÍRLAP 1908. július 14., kedd, legutóbbi berlini útja e kérdéssel függ össze. A művészeti internacionalizmus ezidőszerint ép oly erős, mint a művészeti soviryzmus. Máskép lehetetlenség volna a nagy zenei zsenik műveinek teljes élvezése És ,ha még húsz év előtt, tüntettek a párizsi operában az első Wagner-előadás ellen, ma fél Franciaország wagnerista és ugyanők minden gondolatárnyalat nélkül fognak tisztelegni a zenei félisten, Beethoven szobra előtt, melyet közelebb fognak leleplezni a közeli ranelaghi parkban. By. A csetneki Vasasszony. — Szontagh Pálné halálához. — Bérces Gömör hires hámortelepe, Cselnek, vagy gyászba temetkezett. Siratja a falu, az egész környék jóságos nagyasszonyát, Szontagh Pálnét. Azt a fehérhaju, áldott lelkű matrónát, aki védője volt a munkások ezreinek, gyámolitója a rokkantak százainak a Madarászok s a velük összeforrott Szontaghok domíniumain; ritka példányképe pedig ma már oly kevesed magával annak a halhatatlan nővilágnak, mely a múlt századi nagyjainkat nevelte mint anya, vagy boldogította s közéleti nehéz harcokban erősítette, mint feleség. A Damjanicsnek csodás magyar matróna-táborának volt egyik típusa Madarász Paula is, aki mögött ma zárták be a családi sírbolt kapuját a csetneki kis temetőben. De a déli termetű, őszen is sugár nagyasszony jóságos arcát, szelíd tekintetét, nyomorúságot enyhítő kezét sohasem feledi el Gömör és Kishont bányász népe. Nagy tort engedett neki a gondviselés. Nyolcvankét esztendő múlott el fölötte, de ő maga még utolsó napjaiban is a munka szolgálója, a nép tanítója és szorgos gyámolítója maradt. Dúsgazdag családja, vagyonban szintén bővelkedő férje ura gondtalan és pazar nagyvilági életmódot nyújthatott volna neki, de ő ott maradt népe közt, ura oldalán a hámorokban, napestig velük dolgozott két férfi helyett s valóságos szakember lett maga is a nyersvas feldolgozásának, gőzerőre berendezett hámorok, az ércolvasztók, a papírgyár vezetésének tudományában. Vasasszonynak hitták, de csak a lankadatlan munkaereje, szorgalma és tudása révén; a szive, tudta és tapasztalta mindenki, vaj maradt lés hótiszta a nemes lelke . . . 'A bányászatban és kohászatban urával egész nemzedékeket nevelt föl és tartott el a gömöri népből, valamennyit a maga családi iparműveinél. A Madarász-család, melynek leánya volt a vasasszony, csetneki gyárvállalataival úgyszólván úttörő volt a ma oly híres gömöri vas- és réztermelés terén. Édesapja, Madarász András, a nyersvas feldolgozásának uj módszereit alkalmazta hámoraiban, ő honosította meg a primitiv magyarországi hámorok helyébe a gőzzel dolgozó hámorokat is s ezzel nagy lendületet adott Gömör vastermelésének, nagy gazdagságot tulajdon családjának s bőséges kenyeret a szegény nép ezreinek. Paula már leánykorában folyton ott sürgölődött a hámorokban s egész életére úgyszólván éltető elemévé vált ez a gyári, hámori, férfinak való munka. Férjhez is „hámoros“ famíliába ment. Az ig- rói és zobori Szontaghok közül választotta ki urát,Szontagh Pált, aki ugyan fiskálisnak készült, vármegye ügyészének, táblabirájának is megválasztották, de hamarosan hátat fordított a Korpusz Jurisznak s a viruló menyecske kedvéért felcsapott apósának csetneki gyárvállalataihoz. Különben a Szontagh-familia is nagyszerű iparűző és bányászcsalád volt mindenkoron, mióta szász honából betelepült új magyar hazájába. Ez pedig ugyancsak régen lehetett, mert Batu Klián tatár hordái már itt találják a saxones hospiles-t, a vendég szászokat, sőt véres fejjel meg is futamodnak tőlük a szepesi Lithonkep (Menedékkö, lapis refugii) helység alul, melyet a szászok alapítottak a huszonnégy szepesi várossal egyetemben, vettek körül magas kőfalakkal, melyeken betört az orra mindannyiszor a portyázó tatár csordáknak.A Szontaghok már ez első telepítvény egyik legnevesebb famíliája voltak, szász lovagok, napos és sisakos családi címerrel már otthon, melyet Pál Zontag, vagy Zontok, avagy Zontag katonai érdemeivel már 1661-ben még egy nappal s egy sassal szerze vala meg. Azóta a família két ága szerint két napos, illetőleg sasos Szontaghoknak hivazik századokon keresztül, mig ma csak napos Szontaghok vannak, a sasos ág rég kihalván. Madarász Paula ura, iglói és zabori napos Szontagh Pál a csetneki bánya- és hámortelepet még jóban felvirágoztata. A meglévő rézhámort is átalakította s melléje még ércolvasztót s papírgyárt is létesített. A szász iparos-vér erősen felforrott benne s ezt az ipari rajongó szeretetét csak még jobban tüzelte a „vasmenyecske“ Madarász-leány. E téren annyi üdvös újítást honosított meg s hazánk ez iparágát oly tökéletességre emelte, hogy csakhamar Magyarország első szaktekintélye lett. Mint ilyent tisztelte meg Szontaghot az Országos Iparegyesület is, mikor sietett az érdemes férfiút alelnökéül megválasztani. Maia viseli a tisztet s aggastyány kora, mellett is fiatal hévvel vesz részt ipari mozgalmainkban. Nem sokan tudják, érdemes hát megemlíteni, hogy a Kossuth-bankók papírját is Szontagh Pál s Madarász Paula csetneki papírgyára szállította 1849-ben Debrecenbe s az a papír oly kitűnő volt, hogy ma is „ropog“ még, hatvan esztendő után! Ám a" Madarászok, a Szontaghok egyaránt a közélet terén is kivették részüket a jó magyar hazafi kötelességéből. Két szepesi s gömöri vendégszászok különben se hasonlíthatók soha az erdélyi szászokhoz hazafias érzés tekintetéből: mintha csak nem is egy nációból származtak volna, annyira elütnek egymástól. A „eipzer“ szász mindenkor tüzes magyar volt, nem úgy az erélyi. Nagyszerűen viselkedtek Negyvennyolcban is mellettünk, ellentétben erdélyi vérrokonaikkal, Bem apó esküdt, de gyáva ellenségeivel. Madarászokkal együtt hadba szálltak a szász Szontaghok is a megtámadott magyar haza védelmezésére. Szontagh Pált is, bár alig volt még kétesztendős férj, maga a fiatal menyecske küldte el a boldog családi otthonból a csaták zivatarába. Míg a férj Móga, Perczel, Görgey alatt küzdött, a hámortelepet egymaga vezette a vasmenyecske. Csak éjjelenkint siratta, annyi ezer magyar asszonytársával, Madarász Paula is honvéd urát. Nappal nem volt szabad látni se emberfiának, se a munka folyásának a bánkódó asszony fájdalmát, megcsappant munkakedvét. Hanem azért, egyszer nagybirtokul megakadt az élet a csetneki füstös kohókban. Elnémult a tűzokádó, füstös szörnyetegek folytonos bőgése, lehanyatlott a sok száz munkáskéz a hámorokban, rézbányákban, csak a papírgyár maradt „üzemben“, annak dolgoznia kellett Kossuth-bankónak valót. Az úrasszony eltűnt Csetnekről. Hírét vette, hogy szerelmes urát már Svehát óta nem látták. Szontagh Pálnak, a honvédnek, nyoma veszett. Vagyelesett a vitéz honvéd, vagy eltűnt. Madarász Paula ötlovas posztikonra kapott s beszáguldta egész Dunántúlt, hogy felkutassa férjét. Sehol semmi nyomot nem talált s kétségbeesett szívvel, de szilárd elszántsággal sietett haza — tovább dolgozni hámoraiban népével a házért és a hazáért. Akkorra pedig már otthon várta az eltűnt férj is. E kis megszakítás után szakadatlanul együtt munkált a magyar ipar felvirágoztatásán a nagyúri pár. A felvidék legelső famíliáival közel rokon Szontaghék, a Kubinyiak, Máriássyak, Ókolicsányiak, Salyoviczkyak, Görgeyek, Ujházyak, Draskócziak atyafiai, férj és feleség, évtizedekig el se hagyták a csetneki füstös hámorok munkatanyáját, még mikor négy ízben követte küldötte Rozsnyó közbizalma Szontagh Pált, felesége akkor se hagyta el a „munka és becsület“, a Szontagh-család ősi jelszavának szorgalmas telepét, Csetneket. Közben elkövetkezett a csodálatos magyar úrasszony fölé a matróna kor. Tevékenysége akkor se csappant, sőt új működési teret is keresett szeretett népe boldogítására. A gyönyörű és drága izlandi csipke készítését honosította meg ekkor, azzal a változtatással, hogy az egymintájú izlandi csipkesablon helyébe magyar nemzeti motívumokat illesztett. Így teremtette meg a csetneki csipkeverés orgonavirágos, tulipános és rózsás mintázat, művészetét, megtanította rá két leányát, Erzsébetet és Arankát, akik felcsaptak a néptanítás valóságos vándorapostolainak, bejárták az országot, s mindenütt csipkeverő tanfolyamot tartottak, munka- s telepeket létesítettek s országos népkincscsé tették , imigyen száz év alatt a csetneki csipke készítésének titkát. Ma már száz és száz szegény polgár leány keresi meg tisztességes kenyerét a Szontaghkisasszonyok buzgó tanítása eredményeként s a csetneki csipke, mint a magyar háziipar legbecsesebb terméke, országszerte pipere-cikké emelkedett, sőt már a külföldet is kezdi meghódítani. Az a sok száz becsületes és dolgos női kéz,, mely ma már országszerte veri a habfehér csetneki csipkét s tartja fenn vele magát a becsület ösvényén, ■ kulcsolódjék most állólag össze egy pillanatig s a hálás emlékezés e pillanatában könyörögjön örök nyugalmat a ..csetneki vasasszony“ áldott porai fölé . . . ő érettük élt, dolgozott egész hosszú életében a „becsületes munka“ minden tiszteletre méltó magyar nagyasszonya, most megboldogult iglói és Zabari Szontágh Pálné, szül. Madarász Paulina. Cs. G. Az Eulenburg pei Berlin, jul. 13. — Saját tudósítónktól. — Eulenburg herceget a mai tárgyaláson nehéz ájulási roham érte. Az összes orvosok, akik a herceget a Charité-kórházban kezelik, fáradoztak azon, hogy a beteget magához térítsék. A tolószék helyett ma a herceg hordágyon feküdt. Jobb lábán a daganat növekedett, úgy hogy a herceg már nem képes alsó testét megmozditani. Mielőtt a herceget ma az igazságügyi palotába szállitották, az orvosok felvetették azt a kérdést, hogy a herceg szállítható állapotban van-e. A herceg régi háziorvosa amaz aggodalmának adott kifejezést, hogy a herceget a tárgyaló teremben szélhűdés és katasztrófa érheti. De a herceget nem tudták lebeszélni arról, hogy a tárgyaláson ma is megjelenjen. Eulenburg herceg kijelentette, hogy ő a legvégsőig meg fogja feszíteni erejét, hogy a pert most befejezzék. Már nem érez elég erőt magában arra, hogy a perrel járó fáradalmaknak újra alávesse magát. Míg csak a fájdalmak meg nem fosztják eszméletétől, ártatlanságát legutolsó erejének megfeszítésével is védelmezni fogja. A mai tárgyaláson Borchart asztalos, ki azelőtt éveken át a liebenbergi kastélyban dolgozott azt vallotta, hogy a hercege megtizbai egy férfival gyöngéd ölelkezésben lett la. Münchenből jelentik. Arra a legutóbbi nyilatkozatra, hogy" Eulenburg herceg a klerikálisüldöés áldozata, ma klerikális oldalról nyilván a müncheni pápai muneivatól - nyilatkozat történt. Azt állítják, hogy nem felel meg a valóságnak, mintha Eulenburg hercegnek Münchenben fontos vitás kérdést kellett volna a protestánsok javára eldönteni. Eulenburg tehát nem tehette magát gyűlöltté a klerikálisok előtt és nincs oka magát mint ez eszme áldozata feltüntetni. Egy porosz követ a katholikus Bajorországban egyáltalában nem tudott volna a klerikanizmussal küzdeni. Felszólítják Eulenburgot, hogy egyetlen tényt nevezzen meg, amelyből állítása nagyobb hitelt nyerhetne. Az a két esküdt, kik a Harden-perben szerepeltek, ma az Eulenburg herceg elleni perben leendő kihallgatás végett Berlinbe utazott. A Der Morgen című ismert folyóirat nemrég azt állította, hogy januárban, a második Ilardenper kimenetele után bizonyos részről azon dolgoztak, hogy a császár nemcsak gróf Moltke Kunót, de Eulenburg herceget is tüntesse ki. Ezt a jelentést eddig semmiféle részről sem vonták kétségbe. A N. IV Dr. Tgbl. müncheni levelezőjének informált helyről szerzett értesülése szerint ez a hír meg is felel a valóságnak. Az Eulenburg herceg kitüntetésére irányuló akció csak azért nem sikerült, mert Bülow birodalmi kancellár Eulenburg kitüntetése esetére lemondással fenyegetődzött. Megyék és városok. Baranya vármegye gróf Benyovszky Móric elnöklésével hétfőn tartotta nyári közgyűlését szokatlan nagy érdeklődés mellett. Tihanyi Károly fegyelmi vétség miatt felfüggesztett rendes díjnok felülvizsgálati kérvényében egy helyi lapban minősíthetetlen támadást intézett a vármegye alkalmazottai és az alispán személye ellen. Koszits Kamil alispán bejelentvén a vármegyei alkalmat