Pesti Hírlap, 1914. augusztus (36. évfolyam, 181-211. szám)
1914-08-14 / 194. szám
8. PESTI HÍRLAP 1914. augusztus 13., csütörtök 6. K. Bor János (Hajdúszoboszló) gyűjtése 5 K; a Schwartzer-szanatórium alkalmazottai 91 K 30 f; a nagyszebeni m. kir. fővámhivatal gyűjtése 31 K 20 f; a susaki m. kir. erdőbiztosság gyűjtőivén 7 fv; a III. ker. zenekonzervatórium gyűjtése 31 K; Köveskuti Jenő gyűjtése 30 K; a rétsági kir. járásbíróság gyűjtése 30 K; a mátra-kőrösvidéki egyesült helyi érdekű vasut-részvénytársaságtól és a vele együtt igazgatott vasut-részvénytársaságoktól százezer korona, gróf Széchenyi Béla és az Első Magyar Iparbank 5000 K, szántói dr Kőrösy József özvegye és Eisele Ödön 1000—1000 K, Hajduska Emil és szántói dr Kőrösy Kornél 500—500 K, Mocsonyi Jenőné 300 K, Cziráky-Almássy Erzsébet grófnő és a Magyar Állami Tisztviselők Országos Egyesülete 200—200 K, Országos Pázmány Egyesület 199 K 90 K, Földváry Emma, dr Székely Ferenc országgyűlési képviselő, dr Székely Ferencné, dr Székely Aladár országgyűlési képviselő, Tihanyi Béla udvari tanácsos, Mocsonyi Katalin, Mocsonyi Eugénia, dr Buchböck Gusztáv és Engel Ernő (Világos) 100—100 K, Csécs Árpád 56 K 90 f, a nagysomkuti kir. járásbíróság 50 Iv 60 f, Sik Mihály, báró Feilitzsch Bertoldné, Márkus József, Borsós Borcsa, Nagy Imre (Trakostyán), Kozma Zsombor és dr Tomcsányi Móric 50—50 K, Nagy Gerzson és társai 77 K, Kabodi K.-né 35 K, dr Erdélyi Lajos 30 K, Loyko Vilmos 22 K 10 f, Szabó Károly 27 K, László Zsigmond és dr Hamvai Kovács Bálint 26—26 K, Pauli György 24 K 50 K, a sepsiszentgyörgyi kir. járásbiróság 22 K, Wiczmándy Ödön, dr Ott János miniszteri osztálytanácsos és dr Horváth Viktor apátkanonok 20—20 K, Jurkovich Emil 13 K, Kende Gyrögy és neje, Velkó Lászlóné, a gyomai elemi iskolai tanítóegyesület, Kiszely Kornél, a békéscsabai m. kir. földmivesiskola tanárai, dr Hittrich Ödön, dr Fittler Dezső, Varró Orbán, Bauer József plébános, Fábián János apátkanonok és Pajkossy László 10—10 K; a pilseni sörcsarnok személyzetének gyűjtése 128 K 30 f; Polyák Mátyás (Csáktornya) gyűjtése 29 K; az országos katholikus nővédő-egyesület gyűjtése 32 K; Pongrácz Kázmér gyűjtése 27 K; a m. orsz. közvetitő-intézet 55 Iv; Huszár Márk (Ogulin) gyűjtése 100 Iv; László Mózes (Palotailva) gyűjtése 123 K 77 f; a margittai kir. járásbiróság gyűjtése 12 K 60 ; Hollsky Manci (Ivóvászna) gyűjtése 55 K 50 f; Nándory Pálné gyűjtése 125 K 90 f; Máv. gépgyári fényezők és mázosok önsegélyző körének gyűjtőivén 69 K 30 f; a földmivelésügyi minisztérium számvevőségének gyűjtése 200 K; Kovács Erzsébet (Mezőhegyes) gyűjtése 48 K; a nagymartoni kir. járásbiróság gyűjtésvén 88 K. Az újvidéki szerb „Matica" nevű irodalmi egyesület a Vörös Kereszt Egyesületnek, valamint a hadbavonultak családjainak segélyezése céljaira tízezer koronát szavazott meg. Bécsből jelentik: Lipót Szalvátor főherceg az Alleegasseben levő palotáját a Vöröskeresztnek rendelkezésére bocsátotta. A VII. kerületi Erzsébetvárosi Kör (Royalszálloda) Paksy Béla kir. tanácsos elnöklésével a hadbavonultak családtagjainak segélyezésére kétezer koronát folyósított. A kör vezetőségének ügyvédtagjai a kerület jogkereső polgárainak díjtalanul állanak rendelkezésre. Svájc és a világi tabora. Geneve, aug. 9. A kis helvét köztársaságot talán minden hadviselő államnál jobban megrázta a kitört vihar. A glecserek és a kékvizű tavak kedves, csöndes népe álmodozva fürdött az éltető napfényben vagy lelkiismeretes pontossággal hajtotta a köztársaság nagy gépezetében a neki juttatott kereket — és legfőbb gondja az volt, hogy a sok pénzes idegen teljes kényelemben éljen s mindenképp meg legyen elégedve. Aztán lassan, lassan jöttek a hírek, melyekből megremegett a kis ország. A helybeli lapok külön kiadásait leste mindenki és délután ezrével toláltak a pályaudvarra, hogy azonmód, amint megérkezik, kapkodhassák a párisi lapokat, melyek mint a csattogó mérges kígyó, úgy árasztottak felénk nekivörösödve a hazugságok és a rágalmak özönét. A higgadtabbak, köztük több francia egyetemi tanár, akik a Cours de Vacances hallgatóinak előadásokat tartottak, bizalmas társalgásban több ízben kifejezést adtak ama véleményüknek, mely Páris hírlapírói köreiben sem újság, miszerint Szerbia milliókat áldoz a külföldi főbb sajtóorgánumoknak avégből, hogy mellettük hangulatot keltsen. Ezt a szomorú eredményt, sajnos, több helyen volt módunkban tapasztalni és alapos fáradságunkba került, míg a párisi jingó sajtó maszlagaitól elkábított svájciakat meggyőztük kétségbe nem vonható igazunk felől. Július végén már általános volt a fejetlenség. A bankokat ostrom alá fogták részben, hogy kivegyék a befizetett tőkét, részben, ami fg baj volt, hogy a 20, 50 és 100 frankos papírpénzt felváltsák, mert sehol egyetlenegy helyen sem fogadtak el papírpénzt, csak aranyat és ezüstöt. Mintegy varázsütésre eltűnt az ezüstpénz, ami végtelen izgalommal töltötte el a lakosságot. Egy előkelő amerikai 50.000 font sterlinges hitellevéllel jött a Credit Lyonnais-be, de a bank vasrácsa előtt táborozó zsandárság visszautasította s midőn végre keservesen bejutott, az igazgatóság kijelentette, hogy egy centimet sem adhat a vagyont érő papírszeletre jelenleg, de a háború lezajlása után szivesen rendelkezésére áll. A nábob még a dejeuner-jét sem tudta kifizetni, ugy kölcsönzött a Hotel Borivage főpincérje neki öt frankot. A hiebrirek folyton keringenek. Egymást rémítik bennszülöttek és idegenek. Augusztus elsejére virradó éjjel megszűnik mindenféle összeköttetés Párissal, sem újságot, sem levelek nem jönnek. Akik Franciaországból érkeznek, halálra gyötörten, végkimerülten rémséges dolgokat mondanak el a franciák feneketlen aljasságáról és durvaságáról. Kihirdették, hogy tüstént el kell hagynia minden külföldinek az országot. Párisban, valamint a vonatokon tettleg inzultálták az idegeneket, magyarokat, osztrákokat, németeket lepökdösték, ruhájukat megtépték, sem inni, sem enni nem adtak nekik egész úton, csúfondáros, trágár szavakat vagdostak arcukba, nőket inzultáltak polgári egyének, katonák, amidőn minden harmadik állomáson kiszállították őket. Negyven kilométerre a svájci határtól, dacára, hogy a határig adtak ki vasúti jegyet, megállottak a francia vonatok és az idegeneknek gyalog kellett tovább menniök, s a katonák puskatussal fenyegették az izgalomtól és kétségbeeséstől kimerült utasokat. Egy magyar diák is velük volt a Sorbonne-ról jött és még oly szerencséje volt, hogy szerzett egy targoncát, melylyel 40 kilométernyi úton tolta maga előtt a határig csomagjait s egy bukaresti román család elájult gyermekét. — Ilyféle hiteles, megtörtént francia barbárságról össze lehetne gyűjteni egy-két kötetre valót könnyű szerrel. Az izgalom nöttön-né a lapok fantasztikus különkiadásai nyomát,. Exaltált lett minden svájci férfi és nő, mert mindenki nyiltan vallotta és rettegte, hogy ütött a szabad köztársaság utolsó órája, jönnek a hatalmak, feldarabolják Svájcot és beolvasztják. Augusztus 2-án megjelentek a szövetségtanács hirdetményei, melyek fegyverbe szólítanak minden épkézláb svájcit a határ védelmére. Tudni kell, hogy itt minden ifjú, amint eléri 18. évét, hat heti katonai kiképzésben részesül, egyenruhát, kardot, puskát kap, melyeket otthon tart. Mint egy ember, úgy hagyta ott mindenki polgári foglalkozását és a gyülekező helyen egyesülve, dalolva, lelkesen vonult a határra. Megbénultak a vállalkozások, megszűnt minden üzem, bezárult minden műhely, elhallgattak a gyárak, elment mindenki katonának. Nem csoda, hogy lelkesen mentek el: jobb dolga van a svájci katonának, mint akárkinek. A kantonok tanácsa az ő részükre tartott vissza mindenféle élelmiszert, ami jó és drága. Pompás élelmezést fognak kapni és egy tiszt elbeszélte, milyen jó soruk leszen a határon: még a közkatonák is csokoládét reggeliznek és uzsonnát is kapnak. És csakugyan, boszorkányos gyorsasággal szétosztották a katonákat, akik állítólag egy millión jóval felül gyűltek össze az égig érő hegyek országából. Az idősebbeket elvitték a belterületre, minden híd,alagút mellé néhányat, akik vigan füstölnek s a mozgósitás fáradalmait kétes heveréssel pihenik ki az illatos, bársonysima alpesi pázsiton. A demokrácia hazájában ez az általános mozgósitás érdekes látnivalókra adott, alkalmat. Mindenki egyforma rangú közkatona, aki nincs kiképezve, s csak igen kevés az altiszt és a tiszt. Így természetesen a közlegények közé került a genovei egyetem egy nemrég kinevezett, közszeretetben álló ifjú profeszszora is, aki a fizikát adja elő. Foglalkozásához mért helyet kapott az annemassei pályaudvaron, ahol a váltókat olajozza és igazítja közemberi egyenruhában és amint ránézünk, a legteljesebb megelégedés mosolyog le róla. Ami nem is oly nagy csoda, ha meggondoljuk, hogy közelben lakó menyasszonya naponkint kétszer meglátogatja és sajátkezűseg készített ételekkel traktálja, hogy annál elviselhetőbbé tegye neki a katonaság fáradalmait. Az északi Európában dübörgő világháború hírei egyre forrongóbb hullámokat vetnek, már jóformán minden idegen hazautazott, nincs nyugalom, nincs üdülés, csak ellenőrizhetetlen rémhírek. — amidőn a kantonok tanácsa kihirdeti, hogy élelem és szén hijján minden idegent kiutasít Svájcból. A város elhagyott, kihalt, az idegenforgalom jóformán megbénult, az öröktiszta Léman-tó bágyadtan néz a ködbeborongó jégcsúcsok felé Csak az öregek maradtak itthon. Az egyetemen kihirdetik, hogy visszaadják a tandijakat. Mindenki, aki még itt van, csomagol és hazaiparkodik ebből a bizonytalanságból. V. B. A határszélen. Augusztus 3. Egy határszéli faluból, a közeli nagyobb események színhelyétől egy napi járásra irom első levelem. Mi, akik a kardforgatási hivatásunkul választottuk, ezer és ezer változatban képzeltük el egy háború izgalmait, fáradságait és az ezeregyedik eset vált be. Mindaz, amit most átélünk, teljesen lehetetlen elképzelni. Ezt végig kell élni. Felejthetetlen marad mindenikünk előtt, a mozgósítás utáni első napok rendkívülisége. Erre nem akarok kiterjeszkedni, hisz mindazt, a sok meghatottan és irtózatosan szépet együtt éltem át testvéreinkkel. Egyet azonban mégsem hagyhatok szó nélkül, azt, amidőn négy napi, szakadatlan, emberfeletti munka árán fölszereltük ezredünk tízezer tartalékosát és megindultak a szállítmányok ide a határszélre. Tisztek és legénység egyaránt őszinte lelkesedéssel jöttek erre az útra, mely talán az utolsó utazás esetünkben. Megérkezve Magyarkanizsára, több száz emberből álló, éljenző gomolyag fogadta szállítmányunkat. Nemzetiszínű zászlók, cigánybanda, virág, gyümölcs, cigaretta s megannyi kedves figyelem fűszerezte a lelkes fogadtatást. Majd egy honleány egy fehér selyemszalagot nyújtott át, amely azóta az ezred zászlaját disziti. E megindító, őszinte fogadtatásnál szebb talán csak a zentai lehetett, és lehetséges egyáltalán fokozatokat megkülönböztetni Zentán egy ökölnyi kisleány a szállítmány parancsnokának virágcsokrot nyújtott át, melybe egy névjegy volt tűzve az alábbi pár sor kíséretében: „Isten vezérelje a vitéz ezredet. A csatatérre indult három katonafiam: két őrmester, egy közlegény. Fogadják tőlem emlékül e pár szál virágot. Augsburger, posta altiszt." Most itt vagyunk, elvágva a világtól, hol újság vagy levél utót nem ér. Aki túléli a háborút csak visszatérte után fogja megtudni a világeseményeket, a háború fordulatait. Nagy menetelések, végsőkig megfeszített várakozás, jelen napjaink ismertetője. Mi, tisztelt, találgatásokkal igyekszünk a bizonytalan jövőnek alakot formálni. Nem tudni ez átmeneti napoknál gyötrőbbet elgondolni. Most már meg tudom érteni, hogy legénységünk teljes közömbösséggel a halál iránt fog a tűzbe menni Módfelett türelmetlenek, hogy fegyver van a kezükben és még sem használhatják. De már nailyon közel vagyunk ehez is. Távoli ágyúdörgés serkenti folytonosan a fáradt legényeket a további menetelre. Ma létszám kiegyenlítés volt. Az egyik századtól vissza kellett küldeni egy szakaszvezetőt a felszerelési állomásra. A kapitány megkérdezte, ki akar visszamenni, mire azzal feleltek a derék fiúk, hogy agyonlövik magukat, ha itt nem maradhatnak. Úgy kellett sorsot húzni. Visszamegy egy beteg hadnagyunk is. Rögtön elvették tőle revolverét, tácsövét, minden fölszerelését, mert hisz neki már úgy sem kell és itt lenn mindenre égető szükség van. Augusztus 4. Benne vagyunk az igazi kezdet legkezdetében. Megkoronázott uralkodónk az egész vonalon az álmatlanság. A tegnapi egész napi menetelés után fáradtan és álmosan dőlt úgy tiszt, mint ténység a legelső szalmarakásra, vagy a gyepre. A faluban, mintha egyetlen ember nem lenne benne, este 9 órakor a legkisebb nesz sem haMate " A főőrség posztja is mint valami szellem járt fel-alá, kínosan küzdve az elalvás ellen. És este 10 órakor, mikor a legédesebb első álomba sülyedt valamennyi ember, riadóval félóra alatt talpra állította, rendbe hozta és megindította a szívinuntim-otor-tet. A csapat, a töltényt hordó málhás állatok, a társzekerek fél 11-kor rendben hagyták el a falut. A gyönyörű holdvilágos éjszakát végigmeneteltük. Nekünk, kik lóháton voltunk, gyötrő fizikai fájdalom volt az álmatlanság. Én egyszerre csak azt vettem észre, hogy csúszom le a lóról. Álmomból riadtam fel. Miután még kétszer-háromszor is elbóbiskoltam, leszálltam a lóról és gyalog bandukoltam. Így is csak nehezen tudtam szemeimet nyitvatartani. Reggel fél 5-kor érkeztünk új állomáshelyünkre és ekkor olyat értem meg, mit a legnagyobb fantázia sem képes kifesteni magának. A temnapi egész napi és a rákövetkező egész éjjeli marshh dacára frissen, mintha csak a gyakorlótérről jönne, vonult be az ezred. A tisztek viccelődtek, a legénység énekelt.