Pesti Hírlap, 1914. szeptember (36. évfolyam, 212-241. szám)
1914-09-26 / 237. szám
4 . " - " százados csapatának egy részét visszarendíte az ellenség feltartóztatására, csapatának többi részét pedig a tüzérségnek küldte segítségül. Az ágyukat nem tudták kivonszolni a mocsárból, mert a kerekek egyre jobban belesüppedtek. A nehéz helyzetben mentő ötlete támadt az okos századosnak, az egyik szerkocsiról lerakatta az ezred üres zabzsákjait, ezeket terítették ki a mocsárra és igy sikerült az ágyukat kivonszolni. A viszontagságos, éjszakai visszavonulás után másnap ugyanez a hadosztály ismét tűzvonalba került. Déltájt azonban fogyni kezdett a lőszere és az a veszély fenyegette, hogy a tüzelést be kell szüntetni. Ismét Kainz százados segítette ki őket. Egy másik hadosztály tüzérségének a lőszerfölöslegét fölrakatta parasztszekerekre, amelyek még a kellő időben odaérkeztek a hadosztály tűzvonalához. Rendkívüli bátorsággal és leleményességgel harcolt ezrede élén báró Stillfried Adolf, a 17-esek parancsnoka. A felsőbb parancsnokság fontos pozíciót bízott az 1741. gyalogezred védelmére. A parancs szerint a tereprészt feltétlenül tartani kellett egyéb operáció biztosítása végett. Báró Stillfried előnyös beosztással úgy helyezte el embereit, hogy a nagyobb ellenséges erők támadását is kivédte. Ahol a terep nem volt alkalmas a védekezésre, ott földhányásokat csináltatott. Az ellenség is tudta, hogy milyen fontos ez a tereprész és nagy túlerővel támadott. A 17-esek vitézül védelmezték a pozíciót, amire az oroszok nagy tüzérségi erőt rendeltek oda, amely órákon át zúdította a srapnelt derék katonáinkra. A sorok lassanként ritkulni kezdtek és az ezredes szomorúan nézett végig a megingott rajvonalon. A válságos percekben odavágtatotta rajvonalhoz, leugrott a lováról, fegyvert fogott és odafeküdt a lövészárokba a legénység közé. — Most már nincs visszavonulás!. Csak tovább bátran! — biztatta katonáit, akikkel együtt naplementéig állta a borzalmas tüzet. Már csaknem teljesen sötét volt,amikor báró Stillfried ezredes maga is súlyosan megsebesült ) és több sebtől vérezve, szállították el katonái a tűzvonalból. Az ezred parancsnokságát ekkor Ventour Hugó alezredes vette át. A parancsnokság három napi harc után, méltányolva a 17-esek véres és fárasztó küzdelmeit, rendeletet adott ki, hogy akkor már Turcsinnál első vonalban harcoló ezredet váltsa föl egy tartalékban levő ezreddel. Ekkor azonban a legénység parancsnoka útján azt a kérelmet terjesztette elő, hogy Estére egy század huszár vonult be a helységbe, de a főhadiszállás csak nem akart megérkezni. Ellenben megjelent négy tiszt s az önkéntes őrmester. Ez most félrevonta a korcsmárost s így szólt hozzá: — A tábornok urak félórányira ide a kastélyban szálltak meg s így az ő vacsorájukat mi fogjuk elkölteni. S azzal helyet foglaltak a dúsan megrakott asztal körül. Az öt tábornok, persze, csak mese, volt. Két huszártiszt mindenképen túl akart tenni a derék Háry Jánoson. A legképtelenebb históriákkal traktálták egymást s állandóan vetélkedtek, hogy ki tud nagyobbat mondani. — Mikor Gorodoktól jövünk visszafelé, — beszéli az egyik, — egy magasparti pasaknak a medrébe jutottam s már-már úgy látszott, hogy nincs szabadulás. Annyival is inkább, mert fönt, a part szélén, magas kerítés húzódott. Egy pillanatig tűnődtem, majd hirtelen elhatározással egy pár vasat vágtam a lovam oldalába s neki ugrattam a kerítésnek. Már el is értem, mikor egy shrapnell elvitte a lovam hátulját. " — És te? — kérdi a bajtárs. — Én a lovam elejével a levegőben maradtam. A másik nyelt egyet, majd így szólt: — Az semmi. Az én vállamról az egyik shrapnell letépte a mentét, a másik pedig viszszahozta. Erre az előbben kardot rántott. Diplomata, hagyják őket továbbra is a tűzvonalban, mert tovább akarnak harcolni. A kérést teljesítették. Az utolsó nap harcaiban Ventour alezredes is megsebesült, de ennek ellenére egész nap ott maradt a tűzvonalban, csak késő este, amikor erős seblázat kapott, engedte meg, hogy elszállítsák a télkoli kórházba. A kitüntetendő tisztek között van nemes Hinke Alfréd vezérőrnagy is. Dandárjával egy tereprésznek a megszállására kapott parancsot a legutóbbi nagy harcok folyamán. A dandár elővédje már kifejlődőben volt az ellenség állandó tüzelése közben, amikor Hinke tábornok maga is előre lovagolt, mert sok függött attól, hogy az elővéd hogyan szállja meg a dandárnak kijelölt helyet. A tábornok három golyót kapott, kettő a lábába fúródott, egy pedig a karjába. A skínzó fájdalmakat könnyedén tűrte és nyugodtan vágtatott végig a fronton, hogy meggyőződjék arról, hogy a tereprész megszállása pontosan úgy történt-e,, ahogyan a felső parancsnokság óhajtotta. Alig ért oda, annyira elgyöngült, hogy el kellett szállítani a kötözőhelyre. * A háború nehéz és önfeláldozó munkát ró az orvosokra is. Puskatűz és ágyúdörgés közben a legnagyobb nyugalommal kell dolgozniok. Számtalanszor megtörtént, hogy a csapatok visszavonultak, detíz orvosnak ott kellett maradnia sebesültjei között. Az oroszok nagyjában respektálják a Vörös Keresztet, de számtalanszor megtörténik, hogy egy-egy emberi érzéseiből kivetkőzött, orosz, fegyvert emel az orvosra is, aki pedig egyformán segítségben részesíti a saját bajtársait és az ellenséget. A legújabban kitüntetésre ajánlott orvosok között van dr Simonovics József 57-ik gyalogezredben segédorvos, akinek munkássága például szolgálhat minden katonának. A tizennégy napos csata egyikütközetében az 57-ik gyalogezrednek heves éjjeli támadása ..volt. Órákig folyt a harc, mig végre az oroszok megfutamodtak. A kötözőhelyre tömegesen . hozták a sebesülteket, a segédorvos egész éjjel.dolgozott-.és reggel a végkimerültséggel. küzd . ve. vonszolta magát hátra az orvosok pihenőhelyére. Ekkor jelentették neki,hogy az erdő sűrűjéből még harminchat sebesültet hoztak. Több orvos nem volt, csak néhány egészségügyi katona, azért Simonovics újra talpraállt és bekötözte a sebesülteket. Az utolsó sebesült kötözésénél már kiesett a műszer a kezéből, teljesen elalélt. Érdemes a fölemlítésre az alábbi epizód is. Turcsinnál a harmadik császári lövészzászlóalj is védett egy hadállást. Nole Viktor alezredes volt a parancsnokuk. A hadtestparancsnok attól tartva, hogy ez az erő kevés lesz a fontos pozíció megvédésére, mégegy gyalogsági zászlóaljat rendelt oda. Az alezredes azonban visszaküldte őket azzal az üzeenettel, hogy a hármas császári lövészek elég erősnek érzik magukat , a vállalt feladat végrehajtására. Nole alezredes és zászlóalja csakugyan megfelelt a feladatának, végig szilárdan védték a pozíciót és közben nagy veszteséget;okoztak a kíméletlenül támadó ellenségnek. Simon Vilmos: Oroszország meghiusult terve. Lausanne, szept. 25. A „Gazette de Lausanne" konstantinápolyi jelentése szerint Pétervárról éhező utasok beszélik, hogy Oroszország fővárosának katonai köreiben nagy az elégedetlenség, mert arra számítottak, hogy az orosz hadsereg számbeli fölényével az osztrák-magyar hadsereget rövidesen halomra dönti. Most, hogy ez a föltevés tévesnek bizonyult, nyilvánvaló, hogy Oroszországnak egész stratégiai és politikai terve dőlt halomra. Az orosz mozgósítás első napjaiból. Newyork, szept. 25. Az ideérkezett orosz kereskedők beszélik, hogy a moszkvai kereskedők annak a hírére, hogy Ausztria-Magyarország Szerbia ellen büntető-expedícióra indul, a szerb hadikincstár részére igen nagy összegeket ajánlotttak fel és önkéntesek toborzására is pénzt gyűjtöttek. Ugyanezek az orosz kereskedők beszélik hogy az orosz hadvezetőség július 28-án elrendelte a déli és délnyugati hadtestek mozgásisítását, aminek következtében egy millió két-Szésznyolcvanezer orosz katona vonult a galíciai harokra. Ezzel egyidőben az orosz cár az sürgönyözte Vilmos császárnak, hogy Ausztria-Magyarországnak megüzeni a háborút abban a pillanatban, amint a monarchia csapatai átlépik a szerb határt. Oroszország zsúfolva van sebesültekkel. Konstantinápoly, szept. 25. Orosz utasok azt mondják, hogy Moszkvában a magánházak 13 zsúfolva vannak sebesültekkel. A kraszniki győzelem és Hindenburg diadalai. Berlin, szept. 25. A kraszniki nagy győzelemnek a keletporoszországi orosz invázió csökkentésére való nagy befolyásáról tanúskodik többek közt egy levél, amelyet Hindenburg főparancsnok egy unokanővére az oroszok által elpusztított Neidenburgból írt. A levélnek erre vonatkozó része így hangzik: — Kelet-Poroszország, főképen pedig a közeli határszél veszélyeztetésének nagy csökkentését jelenti az a körülmény, hogy a nagy orosz csapat-összevonásoknak az osztrák-magyar seregek kraszniki csodás győzelme következtéből meg kellett oszlaniok. Ez döntő jelentőségű dolog és ezzel a Soldau felöl való további invázió veszedelme elmúlt. Rennenkampf civilben menekült. München, szept. 23. Ide érkezett jelentés szerint Rennenkampf tábornok Insterburgban, ahonnan Ilindenburg kikergette, éppenséggel nem élt katonás életet A városka lakói nagy pezsgős mulatságokról beszélnek amelyekkel az orosz hadvezérmuló győzelmeit ünnepelte. Rendszerint csak a késő délelőtti órákban kelt fel ágyából, kivéve dicsőségének utolsó napját, amikor már korán reggel felvették azzal a hírrel, hogy jönnek a német seregek. Anna szálló személyzetének előadása szerint, ahol a tábornok Vezérkarával lakott, Rennenkampf a menekülésnélnem tartotta szükségesnek katonai egyenruháját felöltem, hanem egyszerű polgárnak öltözve szállt egy hatalmas automobilba, amely rohanva vitte őt a nagyobb biztonságot kínáló orosz föld felé. Egyes jelentések szerint ezen az automobilon menekült maga a fővezér, Miklós nagyherceg is, akit iisterburgi látogatása idején ért a Hindenburg-féle győzelmek híre. A fővezér szintén polgári ruháiban utazott el. Milyen az élet Orosz-Lengyelországban? Berlin, szept. 25. — Saját tudósítónktól. — A Nova Reform a ideérkezett varsói lapjelentések alapján érdekes részleteket közöl a varsói és lengyelországi viszonyokról. Az orosz hatóságok rendeletére Varsóban minden színházban meg kell tartani az előadásokat. Egyidejűleg cáriaházt közöltek, amelylyel Oroszország minden községében életbe léptetik a rendkívüli intézkedések állapotát, még ottis, ahol eddig ez nem volt. A lapok rendőri rovata tömeges banditatámadásokról ad hírt, Varsóban és környékén elkövetett gyilkosságokról és rablásokról, valamint számos, a nyomor miatt elkövetett öngyilkosságról. A Németországba és Orosz-Lengyelországba illetékes lengyeleket — összesen mintegy hatezret — Orenburgba küldték, a szibériai határra s ott internálták őket. A németeket még messzebbre vitték. Az ellenséges tábor fölött. Nagyvárad, szept. 23. Egy aviatikus hadnagy, aki a levegőben nyolcszáz méter magasságban, az orosz tábor fölött sebesült meg, a következőket beszélte el azokról az izgalmakról és veszedelmekről, amiket átélt: — A háborúban, amig meg nem sebesültem, harminchétszer szálltam fel repülőgépemmel. Mindannyiszor felderítő szolgálatot végeztem és mind PESTI HÍRLAP —1914. szeptember 20.,szombat.