Pesti Hírlap, 1914. december (36. évfolyam, 303-332. szám)
1914-12-13 / 315. szám
1914.december 12., szombat. PESTI HÍRLAP 13 Andaházi Kasnya Béla, vitéz fiatal művészünk (akinek féllábát végig tépte a szerb harctéren egy srapnell), két színes, dekoratív hatású tájképpel jelent meg, melyekközül a virágos parasztudvar a szebbik. Bachmann Károly és Henriette három művészi cseridéletképet állított ki. Baditz Ottó fűzfacsoportja finom stádium. Berkes Antal új vásznai igen frissek, különösen a szélesen festett „Margitszigeti délelőtt." Bér Dezső színes karrikatúrái kacagtatóan aktuálisak, ilyen a Kárpátok fölé rúgott muszka, a harctérre vonuló béke-cár (medvéktől vontatott, ketrecbe zárt trónszéken) s más ötletek. Boemm Ritta körösfői intérieurjei művészi tanulmányok s ethnográfiai becsük is van. Csalányi Béla „Falusi konyhá"-ja tónusában mesteri. Déry Béla bornholmi szegetrészlete művészünk teljes kiforrásának újabb bizonysága. Endrey Sándor „Faluvége" című genre témája arra vall, hogy ez a szorgalmas portraitfestőnk nyári pihenése közben se pihent. Eder Gyula táncoló amorettje Benczurosan finom. Ferenczy Valér tanulmányai erőteljes ígéretek. Frank Frigyes férfi arcképe és parkrészlete ugyancsak egy fiatal talentum erőmutatványai. Gergely Imre „Kazán szorosa" érdekes emlék lenne a távozó szerb udvar számára. Gerritsen Vilmos miniatűre csendéletképei sok szeretettel készültek. Gerster Károly „Vajda-Hunyad"-ja és Gimes Lajos régi utca részletei effektusos dolgok. Glatter Gyula egy muzeális becsű csendéletképen demonstrálja, hogy nemcsak a portrait-festésben virtuóz. Glatter Ármin „Koldus asszony"-a, Heyer Arthur virágot szagoló angoramacskája említésre méltók. Hollós Károly chrisanthémum csendélete klasszikusan hat Jobbágy Miklós, ez a talentumos fiatal szobrászunk, most a grafikus oldaláról mutatkozik be friss aquarelljeivel és rajzával. Katona Nándor ragyogóan színes tátrai téli hangulataival demonstrálja, mennyire kár volna odaadni az oroszoknak. Kató Kálmán a régi Buda imádója, most a királyi várat festette a Tabánból. Kende István a pesarói városkaput hozta közénk. Komáromi Kacz Endre újságot olvasó öreg bácsijára ráfogja, hogy: „Megint győztünk". Kőnek Ida szép szekfüket, Klammer Mariska rózsákat, Koroknyai Ottóné ringlókat festett (aligha háborús célzattal). Koszkol Jenő, a könyvtárak virtuóza, a Szent Gotthardi apátság egyik szép könyvtársarkát mutatja be. Körmendi Frimm Ervin csendélete színes és erőteljes. Kőrösfői Kriesch Aladár „Házi hangversenybe, az ő érdekes, poéta szemüvegén át szólal meg. Kövér Gyula genre témáin viszont a dekoratív hatás az előbbre való. Kunwald Cézár „Modell"-je és „Csendélete" azt a német kulturlevegőt hirdeti, melyben ez a mesterünk régebben élt. Madarász Gyula, az ismert ornithológus, új név, mint festő és „Kakaduk" című nagy vásznával hatni is tud. Mányai József „Zöld lámpá"-ja finom bijou. Márton Ferenc, a székely ifjú, kisebb vázlatain is atléta. Müller Ágosta érdekes karakter fejeket festett. Neogrády Antal kis aquarelljei közt az „Adria" különösen szép. Oppel Magda szektavirágai nem halványítják el Pentelei Molnár János nevét, aki tudvalevőleg a magyar „csendélet király" s ezúttal réz- és porcellán teás-kannáival uralkodik. Pilch Dezső hatalmas igáslovaival, Rainerné Istvánffy Gabriella pici angóra macskáival szerepel. Ötletes ettől a művésznőnktől a „Muszka csendélet" is (orosz felszerelésekből). Ripszám Henrik „K. u. k. 21. Feldráger"-jét harci aktualitás. Rottmann Mozart „Talmudistá"-ját a menekülési aktualitás tolja előtérbe. Rubovics Márk „Itatás"-a. Timár-Thein Miksa „Barna leányká"-ja. Ujváry Ignác „Deres reggel"-e. Vajda Zsigmond „Naplementé"-je ismert nevek művészetéről szólnak. Vadász Ilus színes csendélete jobb, mint a „Vilmos császár-úr felavatása", de ez újabb, ugyebár? Vastagh Géza „Viaskodó kakasok" című vászna igen vonzó és művészies darabja a tárlatnak. Várady Gyula két téli tája is finom. Wolff Károly „Baba toilette"-je viszont a legnépszerűbbek közül való. Néhány kisebb szobormű. Murányi Gyula plakettjei, Markup Béla, Kisfaludi, Stróbl nevei és Balogh Irén színes párnái. Azután sok fiatal, akiket most nem említettünk. Háborús világban kell-e még több? (Kérdi.) Fővárosi üigyek. — Protegáló városatyák. A háború óta szünetel az önkormányzati közigazgatás. Csakis olyan ügyeknél szavaztatják le a városatyákat, amelyek elintézésénél a törvény közgyűlési hozzájárulást ír elő. Minthogy pedig a bizottsági tag uraknak ez idő szerint a fővárossal nincs valami sok bajuk, hát egy jó részük azon van, hogy a fővárosnak legyen töméntelen baja velük. Elszántan, szinte a végkimerülésig protegálnak. Sőt akad olyan is, aki önmagát protegálja. Az egyik fiatal bizottsági tag beprotegálta magát dijnoknak a katonai ügyosztályba. Később meggondolta a dolgot és most másfelé működik. Vannak sokan, akik azt hiszik, hogy a fővárosra nézve megtisztelő kötelesség az, ha az ő atyafiait alkalmazhatja, akár a központban, akár az üzemeknél. Az egyik főnök, akit naponkint legalább 3—4 protegáló városatya tisztel meg látogatásával, azt ajánlotta a polgármesternek, hogy létesítsenek valami hatalmas üzemet a városatyák rokonainak alkalmaztatása céljából Ez amolyan atyafiak otthona lenne. Mindenesetre érdekes képet nyerhetnénk, ha a főváros összeállítaná az utolsó három évben alkalmazottak neveit, protektorait, fizetését és munkakörét! — Mecset Budapesten. A törvényhatósági bizottság legközelebbi közgyűlése elé Havass Rezső indítványt ad be egy, a fővárosban létesítendő török imaház ügyében, mert hát Havass úr statisztikai ismerete szerint Budapesten állandóan 2000 muzulmán tartózkodik, aztán idegenforgalom szent Titjából is jó, ha a fővárosnak van egy mecse. Tűzoltókat keresnek. A tűzoltóság a hadbavonult tűzoltók pótlására felvesz jelentkezőket ideiglenes és megfelelés esetén végleges szolgálatra 3 korona napidíjjal. Ruházatot és felszerelést a főparancsnokság ad a jelentkezőknek. Jelentkezni lehet hétköznapokon 9—10 óra között a tűzoltófőparancsnokságnál (VIII., Kun utca 2. sz.). Egyletek és intézetek — Az orvosegyesület közgyűlése. A Budapesti Királyi Orvosegyesület formális közgyűlést tartott. A rendes évi közgyűlést kellett volna megtartaniok, de tekintve, hogy a háború miatt egyrészt a közgyűlés elé terjesztendő jelentések adatait nem tudták idejekorán beszerezni, másrészt a tagok nagy része a kórházakban vagy a harctéren van annyira elfoglalva, hogy a közgyűlésen jelen nem lehet. dr Bálint Rezső indítványára a Liebermann Leó elnöklésével összeült formális közgyűlés kimondotta, hogy az ez évi közgyűlést csak január folyamán fogják megtartani. — Török ünnepség. A keleti akadémiai hallgatók szövetsége a Keleti Múzeum dísztermében szombaton este fényes sikerű ünnepséget rendezett. Szende Gyula megnyitó beszédében a török és a magyar nemzet testvéri viszonyáról beszélt és élénk színekkel ecsetelte azokat a politikai és gazdasági előnyöket, amelyek e viszonyból származnak. Törzs Jenő, a Magyar Színház művésze, Petőfi két versét szavalta el, majd felolvasta egy IV. osztályú elemistának, Gerő Lászlónak, hozzá intézett bájos levelét. Germanus Gyula, keleti akadémiai tanár, a kitűnő orientalista, tartotta meg ezután előadását a szent háborúról. A szent háború fogalmának keletkezését és a vallásjogi tényezővé való átalakulását, azonkívül a mai világháborúban várható szerepét fejtette ki magas színvonalú tudományos előadás keretében. Az ünnepet az akadémia hallgatói a török himnusz és több török dal eléneklésével fejezték be. Tanügyi rovat. A hadbavonult egyetemi hallgatókért. A kolozsvári Ferenc József tudományegyetem a múlt években beiktatott, de az idén be nem írt hallgatóinak, hadi szolgálataik igazolása mellett, a háborúban töltött első félévét saját kérésük elbírálása után, be fogja számítani. Azonban a hadbavonultaknak a második félévre az előírt napokban (1915 január 7—18 ) szabályszerűen bár kivé'pi'-épen nem v 'kité'tesen hanem megbizottaik útján kell beiratkozniok. A hadbavonultak szülei, gyámjai vagy megbízottjai a beiratáshoz szükséges okiratok beszerzéséről már mostan gondoskodjanak, hogy az index és a származási ív helyes kitöltése, a leckepénz befizetése s új beiktatás esetében a szükséges okiratok bemutatása akadály nélkül megtörténhessék. A komik fürdőszobája. A belgrádi konokban, melyben pedig ha nem is állandóan, de bizonyos időben ott lakott az egész Karagyorgyevics dinasztia, egy apa, két fia és egy leány, a szerb fővárosba bevonult riporter-hadunk egyetlen egy fürdőszobát talált. Meglepni ez csak azt lepi meg, aki nem volt tisztában ennek a dinasztiának származásával és múltjával s aki nem ismerte a modern Szerbia művelődési viszonyait. A Karagyorgyevicsok igazán nem vetekedhetnek családfájuk bozontosságát illetőleg a Habsburgokkal. Az öreg Kara Györgye, aki száz évvel ezelőtt tömeges disznórablással egybekötött szerb szabadságharcot vívott a szultán szerbiai katonái ellen, egyszerűen és keresetlenül szólva, kanász volt, gyöngédebb kifejezéssel pedig disznókereskedő. Igaz, hogy a disznó a szerb nemzeti állat s a kanász az a szerbnek, ami a magyarnak a csikós; valami, amitől a hősig már csak egy lépés van. Kara Györgye is hős, szabadsághős volt, amely minőségéhez a katonai ismereteket az osztrák hadseregben sajátította el, ahol az őrmesterség tszteletreméltó magaslatáig emelkedett. Mindez alig száz évvel ezelőtt volt s Péter, a mostani király, ha jól emlékszem, e hősi kanásznak unokája. Nem csoda tehát, hogy ő és családja nem jutott még el a finnyás bőrű epikureizmusnak addig a fokáig, mely a mindennapi eau de Cologne-os — vagy mivel entente-államról van szó: eau de Pologne-os a fürdőt elsőrangú életszükségletnek érzi s igy több ember számára több fürdőszobát is tesz szükségessé. Különben is a Balkán, főleg a szláv Balkán egyáltalában nem a testápolás vezető országa. Még az annexió s a mostani háború előtt, tehát a háborúval járó eldurvulás előtt jártam Belgrádban s mondhaton, soha emberek közt az emberszagot annyira nem éreztem, mint a szerb főváros lelkes, temperamentumos, fekete emberei közt. De ne gúnyoljuk a Karagyorgyevicsokat rezidenciájuk szegényességéért, melynek jellemzője ez az egyetlen fürdőszoba. Ez a dinasztia egy nagy tévedést képviselt, de ezt oly alaposan képviselte, hogy saját magánéletében is megnyilatkoztatta. E tévedés az volt, hogy Szerbiának nem a művelődésbeli haladásra kell költenie a pénzét s fordítani erőit, hanem a mértéktelen katonai megerősödésre. S valóban, a királyi család elöljárt e nemzetrontó tévedés rendkívül szigorú érvényesítésében. Szerbia, amely különben nem szegény s igy szépen fejlődhetett volna a kultúra, a szociális munka a békés eredmények terén, financiális erőinek javát arra fordította, hogy az országból, egy valóságos katonai tábort, egy minden zugában megerősített várat csináljon. Mint egy elfogott tiszt mondta, a modern Spártát akarták a kis délszláv államból kifejleszteni. S annyit már eddig is elértek, hogy ez a kis, négymilliós ország oly hallatlan erőkifejtést produkált, azaz a monarchia jelentékeny erőit lekötötte. Az állam állig való fölfegyverzettségének árnyoldala persze az, hogy a szerb kulturális élet szegényes maradt. Paraszt és harcos, ez a két minőség vált sajátos szerb foglalkozássá. Egyik sem engedi meg az élet finom, fejlett, lágy, illatos értékeinek kultuszát, egyik se kedvez a fürdőszobák elszaporodásának. Nagyon is érthető tehát, hogy Szerbiában oly intenzív az emberszag, hogy az idegen ezt valami szagolható nemzeti szellemnek véli és stílszerű az is, hogy az a dinasztia, amely — orosz parancsra persze — ilyen irányba terelte e jobb sorsra érdemes, tehetséges nép fejlődését, maga sem áldoz túlságosan sokat a testápolás nemes kultuszának. Sz. Z.