Pesti Hírlap, 1915. május (37. évfolyam, 120-150. szám)

1915-05-01 / 120. szám

1913. május 1., szombat. PESTI HÍRLAP vívott harcokban a németek elfogtak negy­venhárom tisztet, köztük három ezredpa­rancsnokot és négyezer főnyi legénységet. Ez a siker a további hadműveletek szem­pontjából különösen figyelemreméltó. Jelen­tőségét megmagyarázza egyetlen körülmény: a verduni záróerő­dökhöz közelebb jutottak a németek. Az Argonneohban is szép sikert arattak a német fegyverek, a Champagneban pedig minden francia ellentámadás ellenére is meg tudták tartani a két nap előtt elfoglalt ezer méter hosszúságú és háromszáz méter szélességű erődcsoportot. A nyugati harctér minden eseménye arra mutat, hogy az óriási erőpróbában im­pozáns fölényben vannak a németek, míg a franciák és angolok határozottan az ellanka­dás jeleit mutatják. ©r©g2 m­&rctér: A vezérkar jelentése. Hivatalos jelentés. (Kiadatott 1915 ápr. 430-án, érkezett este 5 órakor.) Az általános helyzet változat­lan. A nap folyamán ágyúharcok és csatározások voltak. Az Orava és az O­p­o­r völgyében az oro­szok újabb heves éjjeli tá­madásait, éppúgy, mint az előb­bieket, az ellenség súlyos veszteségei mellet vissza­vetettük. H­o­f­e­r altábornagy, a vezérkar főnökének helyettese. Német hivatalos jelentés, Berlin, ápr. 30. A nagy főhadiszállás közli ápr. 30-án: Oroszország északnyu­gati részében operáló had­erőnk e­l­ő c­s­a­p­a­t­a­i tegnap széles arcvonalban elér­ték a dünaber­ge­­ibaui vas­útvonalat. Komoly ellen­állást az azon a vidéken le­vő orosz csapatok, köztük a Memel elleni rablóhadjáratban részt­vevők maradéka, eddig s­e­h­o­l­sem kísérlettek meg. Je­lenleg S­z­a­v­­­e körül van­nak harcok folyamatban. Kálváriánál az oroszok nagyobb támadásai nagy veszteségük mellett meghiúsultak; 5 tiszt és 500 főnyi le­génység sebesületlenül került a ke­zünkre. Tovább délre is Kalvaria és Augusztáv közt kudarcot vallot­tak az oroszoknak ellenünk intézett előretörései. A legfőbb hadvezetőség. Német offenzíva a Niemen-Bohr­vonalon. Bécs, ápr. 30. — A Pesti Hírlap tudósítóidtól. — A „Reichpost" haditudósítója jelenti Suvalkiból: Az utóbbi nyolc nap alatt, a kedvező időjárás ellenére, abszolút nyuga­lom uralkodott az egész Niemen- és Bobr­vonalon. Német részről megállapítást nyert, hogy az orosz front mögött, különösen az utolsó három nap alatt, nagy csapateltolások történtek. Az ellenség, mely némely ponton alig háromszáz lépésnyire fekszik állásaink­kal szemben, hadállásait nagyon erősen ki­építette és drótsövény-akadályokkal alapo­san megerősítette, amiből következtetni le­het arra, hogy hosszabb pozíció­ harcra ké­szül. Naponkint jönnek át szökevények, jól­lehet erősen kiépített akadályaink még a barátságos szándékú közeledést is nagyon megnehezítik az illetőknek. Hogy ennek el­lenére nem múlik el nap, hogy kisebb vagy nagyobb szökevény­csapat ne jönne át, mu­tatja az oroszok fáradtságát. Az orosz csa­patok nagyobb része, mint azt kétségtelenül megállapították, a még kevéssel ezelőtt be­vonult 1915-ös évfolyam újoncaiból áll. Ma reggel négy óra tájban mindkét részről heves ágyúh­arc kezdődött az egész fronton. A harc még most, délután hat óra­kor is, tart. Több helységet, melyet az oro­szok megszállottak, lövegeink felgyújtották. Az orosz tüzérség tüzelése a korábbi teljesít­ményéhez képest feltűnően gyenge, s tüzér­ségi hiányra mutat. Tüzelésüknek oly silány az eredménye, hogy dacára a többnapos i­ x­.z orosz front ujabb behajlítása Kelet-Gali­ciában és Bukovinában. Pétervár, ápr. 29. (Genfen át.) A Temps külön tudósítója táviratozza: Az osztrák-magyar fronton az ellenség előnyomulása következtében az orosz vezérkar a harcvonal újabb behajlítá­sát rendelte el. A Kelet-Galiciában és Buko­vinában álló orosz szárnyat legnagyobbrészt visszavonták. Az orosz előnyomulás meg­akasztása céljából az ellenfél erős nyomást akar kifejteni a keleti szárny ellen. A kárpáti német déli hadsereg vezérkari főnökének nyilatkozata. Berlin, ápr. 20. Aage Madelung a Berliner Tageblatt-ban közli a Kárpátokban harcoló német hadsereg ve­zérkari főnökével folytatott beszélgetését. A ve­zérkari főnök a következőket mondotta Aage Ma­delragnak: — Támadásainknak állandó sikereik voltak és az oroszokat visszavertük. Most különben pi­hennek az oroszok. Nagy túlerővel támadtak és most kénytelenek pótolni óriási veszteségeiket. Hogy meddig fog ez a nyugalom tartani, azt senki sem tudja megmondani, mert senki sem tudja, hogy az oroszok mit fognak tenni. Azt pedig, hogy mit fogunk mi tenni, nem mondha­tom meg. Azt látja, hogy támadunk. E beszélgetéshez Aage Madelung még h­oz­záteszi, h­ogy tényként tekinthető az, hogy az oroszoknak a kárpáti hadjárat rengeteg­ vesztesé­gükbe került, ami annál fájdalmasabb rájuk nézve, mert céljukat nem érték el mégsem, sőt ma még messzebb állanak attól, mint valaha. Ma már feltétlenül kizárt dolog, hogy az oroszok át­jöhessenek a Kárpátokon. Most, hogy legjobb harcosaik ezreit feláldozták, valósággal tékozol - A halálhintó. Irta: ALBA NEVIS. "A fiatal Bauer, azon gyűrötten, kő­szönfüstösen, ahogy a bécsi gyorsról le­szállt, — csak ép a kabátját, kalapját ag­gatta rá az előszoba garderobe-jára, — sietett be az édesapjához: — Na, — sóhajtott az öreg meg­könnyebbülten, — végre-valahára! Már azt hittem, el se jössz! A fiatalember melegen csókolta arcon: --- Miért csinálsz rosz vicceket, apa? . . . Mert reméltem, az a távirat csak tréfa volt. Haza akartál csalni! Az öreg meghökkent, felhúzta a vállát és kelletlenül felelt: — Tréfa? Egyáltalán nem._ Azt hi­szem, látod, hogy komoly dologról van szó. A fiú ránézett egy percig, hűvösen Vizsgálón, szinte rosszakaró szemmel, nézte a diszes Ferenc­ Józsefben feszengő, kövé­res testét, petyhüdt arcbőrét, melyet a friss borotválkozás szappana, púdere, Eau de Co­logne de­verse-je színezett át. Nézte a gyö­nyörű, halk, hajlós lakkcipőit, nyakkendő­tűje ünnepi brilliánsát és nem tehetett róla: kénytelen volt tiszteletlent, keserűt, hango­dat kacagni: — Csakugyan, apa, olyan vagy, mint egy vőlegény! Hirtelen háttal fordult, kinézett az ablakon: a nagy kert, — ameddig csak ellá­tott a szeme, — deres volt és olyan szomorú, mint egy kuszált, ősz bajusz. Ősz bajusz, melynek a fehérsége nem csillogó, de fakult­s sárga. — Csak ezért jöttél? — kérdezte az öreg és harag dobolt át a szaván. A fiú megfordult, összefonta a két kar­ját a mellén, állt gőgösen, mint egy római szobor, farkasszemet nézett az apjával. — Hát kell ez? — kérdezte, — min­denáron meg kell ennek történni? Szüksé­ged van rá, hogy hatvanéves korodban újra Az öreg cigarettára gyújtott. — Kérlek, — szólt, — egyáltalán nincs ellenemre, ha teljes higgadtsággal, objektí­ven, komolyan beszélünk erről a dologról. Nagyon sok időnk nincs, de annyi mégis lesz, hogy a helyzetet tisztázhassuk. Ülj le Pista és gyújts rá te is. Szembeültek egymással. Az öreg a, nagyszerű íróasztala mellett, elnyújtva is­ sá­padt kezét a súlyos ezüstkészletek, kristály­nehezékek, színes és fekete márványszob­rocskák között. A fiú egy mély bőrszékben, búsan, összeesetten, majdnem eltemetkezve. — Hát először is, — kezdte az öreg, — még nem vagyok hatvanéves, csak ötven­hat . . . Ez a négy év, ami más esetben nem sokat jelent, az én koromban végtelenül fon­tos! Tudom, hogy a lemondás, az öregség, a minden vége és a semmi kezdete itt leskelő­dik az ajtóm előtt, de addig még van egy kis időm . . . sok időm! Négyszer három­százhatvanöt napom van. Ha e rohanó négy év gyeplőjét erősen, keményen a markomba fogom, ha sietek élni, ha jól kihasználom az időt, ezzel az öntudatos, kiszabott négy esztendőmmel majdnem érek annyit, mint sok bolond az elpocsékolt fiatalságával. sodj! Helyes. De muszáj, hogy megháza­- Nem. Talán nem is volna muszáj. De — lehet! Megengedhetem magam­nak azt a nagyszerű fényűzést, hogy a vágyam szerint cselekedjem. A lelkem vágya sze­rint! Édes fiam, szeretném, ha most nem a fiam lennél, hanem egy vadidegen, aki elfo­gulatlanul látja az igazságokat. Akit nem mar, nem kínoz, nem tesz vakká, részvét­lenné az a fájdalmas tudat, hogy­­ drága, ezerszer szent, halott anyja helyét egy más, idegen nő foglalja el majd az asztal­nál, a hálószobában, az apja oldalán! Sze­retném, ha senkim lennél, hogy elpanaszol­nám neked: milyen rettenetes az egyedül­lét. Milyen sivár, üres, kongó, — özvegysé­gem három esztendeje óta — a ház. Milyen kevés örömet nyújt így az élet, a pénz. Hogy mily nehéz elnyelni azokat a szava­kat, amiket odaadnék valakinek, aki meg­nézné, megforgatná őket, játszana velük, mint a gyerek a tarka kavicsokkal . . . Sok­szor az is riaszt, hogy beteg leszek, a maha­góni ágyamban fekszem majd egyedül és ha gyengülök, vagy hatalmasodik a lázam, reszketni fogok félelmemben s azt gondo­lom: jaj, most meghalok és nincs, aki egy kis igaz szánalommal megfogja a kezem, el­simítsa a hajam, aki elbúcsúzzon tőlem . . . aki könyörögve, kényszerrel lecsukja a sze­mem héját! — Ne erről beszélj, ne erről! — De igen, erről kell beszélnem. Arról, hogy néha éjjel is fék­ezzenek, mert úgy hallom, nyikorog az ajtó és macska-neszte­lenü­l suhan valaki felém. Nincs annyi erőm, a­m­ i harcnak, semmi veszteséget sem tudtak a­­ németeknek okozni. Miután a német tüzérség , az ellenséges hadállások erélyes lövetésével eléggé előkészítette a támadást, a német gyalogság hasonlíthatatlan bátorsággal ro­hamra indult. Az oroszok csak gyenge ellen­állást tanúsítottak és menekülésszerűen ki­ürítették a legnagyobb gonddal kiépített hadállásaikat, miközben nagy mennyiségű hadianyag jutott a németek kezébe. A legközelebbi napokban várni lehet a megkezdett akció erélyes folytatását. Tegnapelőtt két orosz aviatikust re­pülőgépeikkel együtt elfogtak. Még nem állapították meg, hogy az illetők azonosak-e azokkal, akik az utóbbi napokban Soldan, Neidenburg, Mlava, Gumbinnen és Inster­burg városokra bombákat vetettek.

Next