Pesti Hírlap, 1920. február (42. évfolyam, 28-52. szám)

1920-02-21 / 45. szám

A cseh kormány hajlandó és hajlandó i­­s marad Budapesttel megállapodásra lépni, ha a­­ magyarok elismerik és aláírják a párisi békét.­­ A miniszter ezután szembeszállott a ma­gyar békedelegáció Párisban előadott statiszti­kai adataival és megáll­a­píítja, hogy az ez állí­tás, hogy­­ Tótföldön egymillió magyar err­ber él, teljesen téves. A magyar kormánynak azzal a követelésé­vel szemben, hogy a Magyarországtól elszakí­tandó területen népszavazást rendezzenek, kije­lenti a miniszter, hogy ennek a követelésnek csak az a célja, hogy zavart, bizonytalanságot, visszavonást, és anarchiát­ okozzon egész Közép-Európában, különösen pedig a cseh köztársaság­ban, Jugoszláviában és Romániában. A magya­rok azt hiszik, hogy ezzel fokozzák a nemzeti helyzet mai bizonytalanságát, ezzel javítanak a magyarok helyzetén és esetleges válság esetén az új népszavazási agitáció általános katasztrófára vezethet. Ezt a taktikázást nyilvánosan le kell lepleznünk és határozottan vissza kell utasíta­nunk. A magyar propagandának azt a követelését, hogy Pozsony városa Magyarországé legyen, a miniszter nyomat­ékkal visszautasítja, hangs­nú­lyozva, hogy Pozsony nem magyar város, soha­sem is vol­t ez (?) és hogy ott vak jelentéktelen magyar kisebbség él. A­­magyarokkal való tár­gyalások miatt szükségesnek tartja kijelenteni, hogy a csehek, amint már gyakran hangsúlyoz­ták, a külügyekben békeszerető politikát követ­nek és hogy ilyen politikát akarnak követni a jövőben a magyarokkal szem­ben is. Az osztrák válaszjegyzék. Renner kancellár ma átadta bécsi köve­tünknek az osztrák kormány válaszát jegyzé­künkre, amelyben becsületesen, minden kertelés nélkül békejobbot nyújtottunk Ausztria népé­nek. Az osztrák kormány ma, ha udvarias for­mában is, visszautasította ajánlatainkat és meg­ismételte az osztrák nemzetgyűlés tegnapi ülé­sén kiadott jelszót, hogy a nyugatr magyaror­szági kérdésben nem bocsátkoznak tárgyalások­ba. Renner válaszában az udvarias formák el­lenére bizonyos fokú bizalmatlansági nüanszok futnak végig, amelyek különben a nemzetgyű­lésen elég élesen domborodtak ki a különböző szónokok beszédeiben. Nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy az osztrák kormány nem bí­zik meg azokban a garanciákban­, amelyeket a magyar kormány nyújtani akar abban az eset­ben, ha a nyugatimagyarországi probléma meg­oldását az ott lakó népre bíznák. Az osztrák nemzetgyűlésen erre a javaslatunkra bizalmat­lansággal feleltek. Talán nem igen tévedünk, ha azt állítjuk, hogy szomszédaink magatartása ak­akalmasint nem is annyira rosszindulatból fa­kadt, mint inkább abból a tényből, hogy nagyon jól tudják, mit jelentene az ő ügyükre a népsza­vazás. Maguk az osztrák pártok vezetői már többször kénytelenek voltakt bevallani, hogy Nyugatmagyarország népe törhetetlenül ragasz­kodik az anyaországhoz. Ezt Rennerék nagyon jól tudják és mert máskép nem tud­nak érvelni jogos kívánságainkkal szemben, most többek közt olyan érvekhez nyúltak, amelyek már­ kissé a naivitások birodalmába tartoznak. Mert azt állítani, hogy Ausztriának történelmi jogai van­nak Nyugatmagyarországra ahhoz már több kell egyszerű fantáziánál, ahhoz legenyhébben elárva, nagy adag merészség kell. Bécs, febr. 20. Az osztrák külügyi hivatal ma délelőtt küldötte meg válaszát a magyar kor­mány február 14-iki jegyzékére dr Gratz Gusz­táv magyar követnek. A válaszjegyzék a követ­kezőket mondja: Igen tisztelt követ url Az osztrák köztár­saság osintja a Nagyméltóságod 1920 február 14-én 227. p. szám alatt kelt főagybeasü levelé­ben kifejezett óhajt, hogy az egyforma sorstól sújtott két álla­m között barátságos viszony áll­jon helyre és tartassék fenn. Attól az óhajtástól áthatva, hogy a két nép közti minden félreértés is megszüntessék, az osz­trák kormány mindenekelőtt tisztázni kívánja azt a politikai és jogi felfogást, amely Ausztria eg­ész népét vezeti belső és külső politikájában a szabad állam megalapítása óta. Az a politika, amelyet azelőtt a közös és a Lajtán inneni ügyek irányítói követtek, hogy az osztrák-magyar mon­archia sok nyelvű komplexumát a hagyományos uralmi eszközök segítségével tartsák fenn, a há­borúban meghiúsult és ebben az országban sen­ki sem gondol arra, hogy is­mét ezekkel az esz­közökkel kormányozzon. A st. gem­sini békeszerződés­, mint tudva­levő, sajnos, sok és fontos pont­ban nem számolt ezzel a jogi felfogással, egy pontban azonban, a „heidtbauerek és hieneek ősi német telepeire nézve államunk keleti szom­szédságában, amelyek az alsóausztriai és stájerországi, tehát az egész német alpesi területtel járt, megszakittatlan települési egységet alkotnak, alkal­maza azt. Nagyméltóságod jegyzéke sem kerülheti el, hogy elismerje e terület német jellegét. Annál ke­vésbé tagadhatja meg a mi népünk jogi meggyő­ződését most, amikor az e­gész entente igazolta és meg­erősítette azt, és nem teheti ezt soha többé. Hoz­zájárul ehhez az a történelmi tény, amely sajnos, de úgy látszik, Magyarországban telje­sen feledésbe ment, hogy tudniillik ezek a vidé­kek régebbi időben gyakran cseréltek gazdát, hogy csak 300 esztendő óta vannak állandóan magyar kézben és hogy Magyarországhoz csak a Habsburgház egy dinasztikus aktusa következté­ban kapcs­oltattak, míg az alsóauszt­riai rendek egyetlen kormány­változás alkalmával sem mu­lasztották el, hogy tiltakozzanak emez önkény ellen. Így gondolkodik az osztrák nép túlnyomó többsége és így fog mindig gondolkodni. Soha­sem fogja megérteni, hogy miiért helyezne hélyt a magyar nép arra, hogy ezt, a nem is nagy, nem ma­gyar települési területet fővárosunk kapui előtt idegen nemzeti m­alora alatt tartsa. Népünk gondolatvilágaiban Németnyugat­magyarországnak Ausztriához való visszatérése annyit jelent, hogy felszabadul ez az egy habs­burgi uralkodó hatalmi e lénye, által jogtalanul annektál­t terület, tehát megszűnik egy önkényes bekebelezés. Ilyképen tisztázva a jogi felfogásokat, me­lyeer Ausztria egész népét vezetik, legyen sza­bad áttérni a pillanatnyi jogi helyzetre. Reánk nézve államunk nemzetközi jogi alapja a st. germaini békeszerződés, amelyet az összes hatal­mak aláírtak én mi is, tehát Német-Nyugatm­agyarorszég de mnre már hosz­ánk tartozik, bár ez a jogunk még nincs megvalósítva Olyan országról pedig, amely a nemzetközi jog szerint a mienk, nem tárgyalhatunk és leg­kevéébbé mondhatunk le múló természetű vitás értékű gazdasági engedményekért népünk egy részéről. Egyáltalán nem vindikáljuk magunknak azt a jogot, hogy inter partel rendelkezzünk egy országról, amelynek hovatartozását a nagyhatalmak és majdnem az egész vi­ ... jag ünnepélyes nemzetközi jogi ténye határozta meg. Ez a rendezés, amint a legfelsőbb tanács 1919 december 16-i, minden kételyt kizáró jegy­zéke mondja­, nemcsak a mai akaratunk, hanem minden hatalom akarata, amelyet még a mi egy­oldalú elhatározásunk ténye sem­­ tehet meg nem történtté. Az osztrák köztársság a maga részé­ről tiszteletben szándékozik tartani e terület ön­rendelkezési jogát és enne­k kifejezésére jobb le­hetőséget nyújtani, mint aminő az általános zűr­zavar idején egyoldalú nyomás alatt megtartan­dó egyszeri szavazás lenne. Ismételt kijelentések történtek arra, hogy Ausztriának szándéka ezt a területet külön országként megszervezni, amely épúgy mint Ausztria többi országai, maga ne­vezi ki hatóságait és önmagát igazgatja. Kezdet­től fogva világos tehát, hogy a dolgok ilyen meg­oldása egészen más, vii at egy másik nemzet tel­jes centralisztikus álla­mának keretén belül ígért autonómia. A szabad Burgenlandban ter­mészetese­n a németen kívül a más nyelvű polgár is teljes szabadságot fog élvezni és igy az or­szág minden időkre birtokában lesz önrendelke­zési jogának, amidőn a többi német alpesi országokkal együtt svájci mintára szövetségi államot alkot. Ilyen alakban, reméljük, nem lesz többé vita tárgya a két szomszédos dunai állam közt, hanem inkább értékes összekötő kapocs lesz és marad köztük. Ezt a rendkívül kívánatos fejlő­dést semmi sem mozdíthatná elő annyira, mint az, ha a magyar kormány spontán módon elha­tározná­, hogy haladéktalanul véget vet a német lakosság elnyomásának, amely a határ mindkét oldalán nagyon kedvezőtlen hangulatot kelt Ezen az alapon az osztrák köztársaság szívesen hajlandó azonnal tárgyalásokra lépni a magyar kormánynyal a st.-germaini béke végrehajtásáról és jó barátsággal megvalósítani a®t, ami a világ­hatalmak döntésének megfelel A német „heidbauerek és hieneek" sorsa természetesen nem lehet kereskedelempolitikai kompenzációk tárgya. A magyar kormány Nagy­méltóságod jegyzéke szerint hajlandó Ausztria és Magyarország gazdasági viszonyát a teljesen szabad kereskedelmi forgalom alapján beren­dezni. Az osztrák kormány erre úgy Magyaror­szággal, mint minden más állammal szemben szí­vesen hajlandó és kéri a magyar kormányt an­nak az időpontnak a közlésére, amelyben az erre vonatkozó alkudozások megkezdődhetnek. Emel­lett természetesen az osztrák köztársaság súlyt­­ helyez arra, hogy a lehető legnagyobb forgalmi szabadságot és a legbensőbb gazdasági kapcsola­tot minden határán és minden szomszédos állam­mal szemben visszaállítsa. Legőszintébb nagyrabecsülésem kifejezése mellett maradok Nagyméltóságod készséges hive Renner s. k. PESTI HIRLAP 1920. február 21., szom­bat. / A Chateau de Madridban. (Egy újságíró naplójából.) 1 Tseuilly, febr. 13. Néhány héttel eléje utaztunk a tavasznak ... A Boia de Boulogne-ban már erősen zöl­dülnek a korán hajtó bokrok, a fák pedig rü­f­feznek. A Boulevard Richard Wallace és a Bulevard Maillot villái előtt a parkokban min­denütt erős munka folyik: egyik kertben a zöl­dülő gyepet gereblyézik, a másikban bokrokat ültetni, a harmadikban az öreg fák száraz gá­lyáit vagdossák. A Chateau de Madrid kertjé­ben, egy palántákkal sűrűn teleültetett ágyban pedig fölfedeztem az esztendő első virágait: százszorszépek apró piros és fehér tányérkék, azután egy pár árvácska hamvasan bársonyos, alíg kibomlott gyöngéd szirma. A párásiak bizonyára megkönnyebbült só­hajjal üdvözlik ezt a korai tavaszt Mert a sziénkereskedők ajtóin itt is nagy betűkkel ol­vasható ez a fölirás:­­ „Plus de charbon diaponi­e." Az első meleg napsugár azonban mozt az ígéretet hozza a párisiarcnak, hogy már nem kell sokáig fűteni s ezzel megszabadulnak a szénhiány nyomorúságától és a Magnkereskedők zsarnokságától. Az itteni szénkereskedők tehát épen olyan gőgös nagyurak, min­t a budapestiek a kiált­vány formájában adják tudtára a népnek, hogy nincsen szenük a számára. Vajon nekünk magyaroknak mitt hon a párisi tavasz? A Chateu de Madridban a hangulat meg­lehetősen rezignált: lassan hozzászoktunk ahoz a gondolathoz, hogy ne sok jót reméljünk. A kastély­ udvarán a nagy, üveges étteremben a gép egész nap dolgozik, négy szedő nagyszerű, szorgalmas munkát végez, jegyzék készül jegy­zék után, minden érvünk megdönthetetlen iga­­­ság, minden állításunk pontos, becsületes igaz­mondás. Elfogulatlan ítélőbírók kezébe boldo­gan, jó reménységgel tehetnők le az ügyünket. Azonban elfogulatlanok-e a mi bíráink? Lesz-s közöttük csak egyetlen egy is, aki lelkiismere­tesen elolvassa azt, amit mi Magyarország ügyé­nek a védelmére összeírtunk? A megkötött tehetetlenség nyomasztó ér­zése fekszik rajtunk. Már abban is kételkedünk, hogy jó-e, hasznos-e, ha valahol, döntő fontos­ságú helyén egy kis érdeklődés mutatkozik a magyar igazságok iránt. A múltkor egy kis fénysugár volt a sötétségben az a kérdés, ame­lyet Lloyd­ George Apponyihoz intézett. Mintha az entente lelkiismerete nyilatkozott volna, meg ebben a kérdésben, a felelősség föleszmélő tu­data, az az akarat, amelyik az igazság megke­resésére készül ... Az Apponyi csodálatos azé­ : Hol írják alá a magyar békeszerződést. Páris, febr. 20. A Daily Mail arról ad hírt, hogy a francia kormány a Magyarországgal kö­tendő békeszerződés aláírására nem Neuillyt, ha­nem a Maison Laffite-kastélyt szemelte ki. A legfelsőbb tanács tanácskozásai titkosak. Páris, febr. 20. Az újságok londoni híradá­­saiból kitűnik, hogy a legfelsőbb tanács elhatá­rozta, hogy tanácskozásait a legnagyobb titok­­tartással folytatja és a delegációkat felszólítja, hogy a tanácskozás tárgyáról vagy lefolyásáról ne juttassanak a sajtó számára közléseket. A nyilvánosság tehát azokra a kommünikékre lesz utalva, amelyeket a Dorning­ Street naponta kiad. Anglia a magyar népben segítőtársat keres- Genf, febr. 20. A Nationalzeizung hosszabb cikkben foglalkozik Magyarország politikai hely­zetével. A cikkíró kifejti, hogy Angolország a magyar népben segítőtársat keres a kontinensen, mivel a lengyelek, románok és jugoszlávok poli­tikája erősen Franciaország felé orientálódik. Épen ezért érthető, ha az angol kormány most, a tizenkettedik órában jó szimmel van a magyarok iránt. A rikki tónak az a fölfogása, hogy Ma­gyarországon csekélyebb hatá­rkii­gazítással ke­véssé lehetne segíteni. Helyesebb és nagyszabású volna egy nagy föderáció megkísértése. Ez Ma­gyarországot gazdaságilag fölsegítené. A cikk hangsúlyozza, hogy az Erdély autonómiájára irányuló magyar óhaj jogosult és legkönnyeb­ben volna megvalósítható, mivel Erdélyben a la­kosságnak csak alig fele román nemzetiségű éd­eesami esetre sem tartozik a szelle­mi és gazda­sági vezet­ők közé.

Next