Pesti Hírlap, 1921. július (43. évfolyam, 142-168. szám)

1921-07-31 / 168. szám

Budapest 192L( ^ |c.f JÜL ^ XLm. évfolyam, 168. (14,588.) szám. ELŐFIZETÉSI ÁRAICV^ n Egéé* év» *40 ' Félévre » . . ISO „ Negyedévre . . . . . . 110 » Egy hóra ....»... 40 ,, Egyes ezésű ín helyben, vi­déken és pályaudvarokon 2 K Hirdetés és apróhirdetés (HJ. «ad4s szerint, vasárnap, julius sí Kiadótulajdonosok » LÉ­GRÁDY TESTVÉ­REK SZERKESZTŐSÉG, KIADÓ­HIVATAL ÉS NYOMDA, Budapest, Vilmos császár-út 78. FIÓK KI­ADÓHIVATALI Budapest, Erzsébet­ körút 1. sa Megegyezés jött létre Rigában. Még az idén hazajön valamennyi hadifogoly. A Magyar Távirati Iroda jelenti: Hanetski követ, mint az orosz szovjet kormány megbízottja és dr. Jungerik osztálytanácsos, mint a magyar kormány meghatalmazottja, e hónap 28-án Rigában aláírták az egyezményt, melynek értelmében az összes magyar hadifoglyok, beleértve a visszatartott túszokat és polgári internáltakat, továbbá a halálra­ítélt Marsh­all századost, még az év vége előtt vissza fognak térhetni hazájukba. A sajtószabadság és a politikusok. Mikor az állam­­férfiak búcsúznak a hata­lomtól, rögtön barátja lesznek a sajtónak. De a hatalmon levő politikusok n­agy része szereti elnyomni a sajtószabadságot. Ez a régi meg­figyelés jutott eszünkbe, midőn Rakovszky István az elnöki szék­ből távozva, a sajtószabad­ság mellett mondott ékes beszédet. De sietünk hozzátenni, hogy Rakovszky, aki a nemzeti el­lenállás idején a s­zabadságjogok tüzes védel­mével örökítette meg nevét politikai történe­tünkben, egész pályafutása alatt mindig híve volt a sajtószabadságnak. Szeretnénk, ha a búcsúzó cipőknek szavait megszívlelnék a hi­vatalos hatalommal rendelkező politikusok is, még­pedig addig, míg a hatalmon vannak és adnák visítsa a nemzeti sajtónak régi szabad­ságát, mely csak kötelességekkel jár reánk, de használ az országnak. Az igazság világa csak a szabadság leve­gőjén nyílhat. Az igazság megírásának jogát kérjük nem magunknak, hanem a nemzetnek és maguknak a politikus uraknak, akik láthat­ják, hogy mily gyorsan változnak a hatalmi esélyek s akit ma még talán feszélyezne a sajtó nyilvános kritikája, holnap már abba a hely­zetbe kerülhet, hogy a nyilvánosság eszközé­hez, a sajtóhoz, mint egyetlen védő fegyveré­hez ragaszkodik. Szeretnénk a sajtót kiemelni a titkos politikai harcok eszközeinek sorozatá­ból s visszaállítani arra a régi színvonalára, amelyen el lehetett róla mondani, hogy „han­got ad a kor eszméinek s eszméket ad a kor­nak" s amelyen mindenkivel szemben mindig megírhatta az igazságot Szeretnénk, ha politi­kusaink mindegyike is az igazságot magáért az igazságért szeretné. Mert gyakran előfordul mostanában, hogy még az igazság is oly mó­don, oly formában s oly időben jelenik meg, mintha nem is öncél volna, hanem inkább esz­köz. A pártpolitikában találták föl a kormá­nyozható igazságot, mely külön tendenciát szolgál. E titkos rugóknak több szere­pe van az utóbbi időben, mint az kívána­tos volna. Azért, midőn hálás köszönettel fogadunk minden jóakaró szót, melyet a sajtószabadságért, az igazmondásért politi­kusaink kiejtenek, szeretnénk az igazság­nak és a szabadságnak ezt a kultuszát általá­nossá tenni sajtóban és politikában. Az ország javára szolgáló egyenes gondolatok számára kérjük a sajtószabadságot, tehát perhorresz­kálni kell a politikában is a hátsó gondolatokat. Hisz megtéveszti a közvéleményt minden szó és minden tett, ha titkos politikai célzatot kell mögötte keresni. Az ország helyzete oly válságos, hogy minden személyi és pártpolitikát, sőt minden általános politizálást föl kellene függesztenünk. De különösen föl kell függeszteni mint azt ígérték is — minden agitációt­ az ál­lamfő kérdésében. Minden idő előtti akció csak az izgalmakat növeli itthon és a külföldön egy­aránt s megakadályozza a komoly feladatok higgadt és alapos megoldását. Az abnormális időre kitolt parlamenti tárgyalások is növelték az idegességet s a gyújtóanyagot, de az általá­nos politizálás és a folyton megismétlődő inci­densek teljesen háttérbe szorították a gazda­sági kérdések megoldását s az alkotmánybizto­sító törvények megalkotását. Személyi kérdé­sek és taktikázások mindig félretolták az elvi kérdéseket, pedig e kérdéseknek higgadt meg­tárgyalása és elintézése nélkül nem lehet nyu­galomhoz és békéhez jutnunk. Az alkotmányos szabadság az alap, amelyre rá lehet építeni a biztos trónt Ez alaphoz tartozik a sajtószabad­ság is, melyet az eszmék és elvek tisztázása, minden reformtervnek szakszerű megvitatása, a jogrendnek biztosítása és az igazságnak ön­magáért való érvényesítése céljából sürgettünk mi is. Ne keressék a politikusok folyton a tet­szésük szerint kormányozható sajtót, amikor a sajtó köteles elismerését könnyebben és gyor­sabban el lehet érni az ország helyes kormány­­ a—wrwiiill" --••'"Ilin III I-ITTIH II IT •'• I m in ím 'rTr'"r~r^TB inwiwiwnr—f|Ww• n—n• m 1 r— 11 " r-TM^---.. — f-TtrrnT'Hffluw T'-^irBBBBMBr-*"-"""-*!!^ Beszélgetés Pierre Carycin herceggel- Hatvanezer hold ura, aki földönfutó. — Hogyan élt a herceg a bolsevista Orosz­országban? — Összeesküvés és börtön, bujdosás és menekülés a messze idegenbe. — A herceg mint kovácslegény. — A herceg Magyarországon Károlyi József gróf csurgói kastélyának vendége. — A bolsevizmus közeli bukását jósolják a menekültekhez érkező oroszországi levelek. — Olyan kérdések, amire a herceg nem akar válaszolni. Fejérvár-Csurgó, jú. 30. (A Pesti Hírla­p kikül­dött munkatársától.) „fejénvár-Csurgó." Egy kis őr­h­áz viseli ezt a nevet a Székesfehérvártól Komáro­mig vezető szárnyvonalon. Gyönyörű jegenyefákkal és nyárfákkal szegélyezett gondozott út vezet a kas­télyhoz. Jó másfél kilométeres séta, az út javarészén mellettünk fut a kastély parkjának a kőkerítése, mö­götte százados fák terebélyes dombrengetege. Az út egy hajlásánál rácsos vaskapu elé érülik, a vaskapu barátságosan kitárja mind a két szárnyét előttünk. A kapu előtt masszív porfir, kereszt. A kereszten életnagyságú, bronz Krisztus, a kereszt alapját al­kotó négyszögletű kőtömbön latin fölírás: ..Posuit J­osephus Comes Károlyi de Nagykároly, Heredita­rius in Csurgó. Anno Domini MDCCCCXII." Meg­érkeztünk. Gróf Károlyi József kastélya előtt va­gyunk. Kinn a mezőn leégette a perzselő forróság a gyepet. A kastély kertjében a­z összeboruló fák ár­nyéka alatt üde zöld minden. Ameddig az ember szeme lát, buján hajtó és fejlődő nagyszerű angol­park. Még hosszú utunk van addig, amig a renge­tegben elbujtatott kastélyhoz érkezünk. Úgyszólván egészen váratlanul bukkanunk rá, az út egy kanya­rulatánál: a ritkuló zöld fal mögött sárga foltok­ban ütköznek ki a falak és a következő pillanat­ban kitárul előttünk az egész perspektíva. Renais­sance stílusban épült egyemeletes épület, a kastély főrésze és két előrenyúló szárnya szabályos vo­nalban írja le egy téglalap egyik rövid és két hosz­szabb oldalát. Az a térség, amelyet az épület így magához ölel, a versaillesi park egyes részle­teire emlékeztet. Arasznyi magas csiszolt márvány­falacska keretébe zárt bársonyos mező. Éles, egye­nes vonalban nyírott alacsony élősövény szabályos négyszögű vonalban fut körül s pompás pázsi­­­­ton, a térség közepén apró szökőkút permetez, 87 zöld négyszögben tarka virágágyak színes foltja. A­ , sárga kastély sárga oszlopain virágzó akác, az első emelet végig futó korlátján vérvörös virágot nyitó muskátli. Mindez sziporkázik a verőfényes nyári nap reggeli derűjében ,az ember szeme szinte káprá­zik, amikor a park árnyékos lombalagútjából ide kibukkan. Ebben a kastélyban, ezen a paradicsomi hegyen élvezi gróf Károlyi József vendégszeretetét Pierre Galycin herceg, aki az orosz pokolból mene­kült, hogy a maga és családja puszta életét meg­mentse. Galycin herceg Oroszország egyik legrégibb és legelőkelőbb családjából szárrmazi­k­. (Neivürcet Galycin-inak írják és Galicin-nak olvassák.) Az orosz történelemiben sűrűn le­het találkozni az őseik­kel. Már a tizenhatodik század végén fontos szerep­e­pet tölt be egy Galvain herceg, aki a beteg Fedor cár helyett kormányzó hatalmas császári asszony­nak. Sophiánaak a kegyence addig, amíg kegyetlenül meg­­nem verik a tatárok. Egy másik Galydin her­ceg Nagy Péter barátj­a volt, még abban az időben, amikor a későbbi nagy hódító és véreskezű kényúr udvarból száműzve, rakoncátlan fiatal éveit élte­ ,,A te részegéé Boriskód" — így írta alá a nettót ez a Galycin a jövendőbeli nagy cárhoz írott leve­leiben. Később is kormányzók, hatalmas miniszte­rek és diplomaták teltek ki ebből a nemzetségből. I. Miklós cárnak kedvenc embere volt Diimitri Vladi- IDA REGÉNYE. Irta: GÁRDONYI GÉZA (69) — Igen jó, — mondogatta Ida. — Többet mondjon, többet — Dehát én nem vagyok műértő. — Maga több, maga mű­értő, Ida. Ida szomorkás elmosolyodással vont vállat. — Én csak azt érzem, hogy ezen a képen rajta van valamiképpen a halhatatlans­ág bé­lyege. Csabának szinte elnedvesült a szeme. — Ida, jóságos-jó Ida, ezért a szép mon­dásáért hadd csókoljam meg a kezét. És lelkesülten folytatta: — Még ma belefogok a nazarénus hús­vétba is. Csak még kissé gondolkodok a témán. Kisérem vissza haza. De a Kossuth Lajos­ ut­cájának kerüljünk. Vigyünk haza valami rit­ka jó csemegét ennek az örömére. Takács előtt Csaba megállította a kocsit: — Nézzük meg Takács kirakatát Válasz­szon, vegyen valamit. Osztrigát vagy datolyát vagy amit akar. • Ida megszemlélte a kirakatot, de semmit se választott. — Nincs ma semmi különös itt. — Hát akkor ide jöjjön be velem a cuk­rászboltba. Iszunk egy csésze teát. Ilyen hi­degben mindig jó a tea. És maga sütemény­nyel, ahogy asszonyok szokták. Ida szótlanul engedelmeskedett. Betértek a boltocskába Leültek hátul egy márványasztalka mellé. Csaba teát ren­delt. Ida csak kekszet kért a teája mellé. Közben egy asszonyka nyitja be az ajtót. Inkább leánynak látszik, oly fiatal, de mégis asszony, mert hosszabb a szoknyája. Szökés kis barnaszemű asszony,­­ fias szemű. Feke­te szimpla télikabát rajta, és i­­yanolyan feke­te posztókalap a fején, sötétzöld selyemcsokor­ral díszített. A muffiával valami könyvecskét szorít a kebeléhez. Néhány süteményt választ és takartat papirosba. Ahogy ott szól is egy-két szót a cukrász­leánynyal, Ida elhajol az asztaltól és érdeklő­­déssel nézi. Az is persze odatekint. De ugyanakkor meg is rebben: — Ida! A következő pillanatban már ott is terem. — Oh mily boldog vagyok, — rebegi el­pirulva, — hogy láthatom! Oh mily boldog vagyok! Hogyan megsirattam magát, mikor hallottam, hogy miattam vallatták és hogy el­vitték. Dehát ugye nem volt baj? — Dehogy is Boriskám. Ü­lj le kedves, A férjem . . . Látom, te is asszony vagy . . . — Hálistennek. Köszönöm, hogy tegezet Te mindig olyan jó voltál ... " Három j-vel mondta a jót és hálától v leg, szerető szemmel. Ida mosolyogva nézett reá. — No és ő vett el? — Ő. — A felk­ö a Balatonbirá.

Next